González de Santalla, Thirso

1624. jan. 18. Arganza. Nyelv: spanyol. SJ 1643. márc. 3. Oviedo. Psz. 1651. Salamanca. F. 1660. márc. 27. 4 fog. prof. Salamanca. Rendfőnök 1687. júl. 6. Róma. †1705. okt. 27. Róma.

Arganzában született 1624-ben, és 1642-ben Oviedóban lépett be a Társaságba. A bölcseletet Valladolidban, a teológiát Salamancában végezte. Ott szentelték pappá 1651-ben. 1653–5-ben Santiagóban bölcseletet, 1656–65-ig Salamancában teológiát tanított.
1656–65-ig nagy hatású népmisszionáriusként működött. Már akkor kitűnt erős rigorizmusa: támadta a komédiások és színházak működését. Gondja volt a mórok megtérítésére. 1683-ban kiadta a mohamedánok megtérítéséről szóló kézikönyvét, mely több kiadásban és arab fordításban is megjelent.
Amikor Salamancában váratlanul meghalt két teológiatanár, a tartományfőnök Gonzálezt nevezte ki utódnak. Tanárságának e második periódusa, 1675–87 között, polemikus és konfliktusokkal terhelt volt. 1678-ban előadásai akkora vitát váltottak ki a tanári karban, hogy a tartományfőnöknek kellett közbelépnie, aki kiközösítéssel fenyegette meg Gonzálezt, ha tovább tanítja túlzó nézeteit. González még népmisszionárius korában írt egy könyvet a morális teológia alapjáról, és a rendfőnök Olivától kért engedélyt a kiadásra. Oliva öt tanárt nevezett ki a Római Kollégiumból cenzornak, akik egyhangúlag elítélték a kéziratot. A salamancai feszült helyzet idején a sevillai érsek, Ambrosio Spinola kérte a tartományfőnököt, bocsássa rendelkezésére Gonzálezt népmissziók tartására, aki, hogy eltávolítsa őt egy időre a kollégiumból, beleegyezett. González ekkor ismerte meg a római inkvizíció 1679. március 2-i dekrétumát, melyben elítélték a laxizmus hatvanöt tanítását. Madridba való visszatérésekor meglátogatta a nunciust, ahonnan levelet írt XI. Incéhez, és elküldte neki egyik, a probabilizmus ellen írt művét. A pápa a bíboros államtitkáron keresztül válaszolt, megköszönve munkásságát a laxizmus és a probabilizmus ellen. 1680-ban a pápa levelet írt a rendfőnök Olivának, melyben elrendelte, hogy az engedje meg a jezsuitáknak a probabiliorizmus, a biztosabb tan hirdetését. Ettől kezdve látható a barátság XI. Ince pápa és González között.
1686. december 12-én a rendfőnök, Charles de Noyelle meghalt, és a XIII. rendi nagygyűlést 1687. június 21-re hívták össze. Gonzálezt is beválasztották a rendtartomány egyik képviselőjének. Magával vitte néhány kéziratát a biztosabb tan, a probabiliorizmus védelmében, remélve, hogy az új rendfőnök azok kiadását engedélyezni fogja.
Amikor az összegyűlt atyák a vikárius vezetésével megjelentek a pápa előtt, az beszédében kifejtette, hogy a legmegfelelőbb atyát válasszák, aki a legapróbb hibát is megszünteti a Társaságban. González így ír erről Opusculum című művében: „A Szentatya oly módon beszélt, és a rendfőnök képességeit oly módon írta le, hogy mindenki megértette, hogy ő P. Tirsus [González] megválasztását kívánja, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, érdemeim ellenére, hogy engem válasszanak.” A harmadik menetben González negyvennyolc szavazatot, a második, a német Eusebius Truchsess huszonnégyet kapott. Amikor a pápa másnap újra fogadta a rendgyűlés tagjait, olyan dicsérő szavakkal beszélt a választás eredményéről, hogy a rendfőnök nem engedte, hogy e szavakat bevegyék az aktákba.
González megválasztását és XI. Ince pápához fűződő viszonyát a Gondviselés művének tartotta, amelyben feladata volt, hogy rendjében és az egyházban a laxizmus ellen és egy biztos, szigorú és feltétel nélküli erkölcsi rend megvalósításán dolgozzon. Megjegyzendő, hogy González a későbbi pápákra, VIII. Sándorra, XII. Incére és XI. Kelemenre soha nem hivatkozott, számukra az ő harcos rigorizmusa és kérlelhetetlensége talán még zavarólag is hatott.
A nagygyűlés vége felé, szeptember 3-án, amikor XI. Ince pápa a határozatok szövegén az utolsó simításokat végezte, a bíboros államtitkár meghívta a rendfőnököt és hat vezető atyát, hogy átvegyék a pápa üzenetét. Ebben a pápa kérte, hogy a nagygyűlés adja meg a rendtagoknak a teljes szabadságot, hogy szóban és írásban a „valószínűbb és biztosabb” tant hirdessék, és sugalmazta, hogy hozzanak döntést, hogy a Társaság soha nem teszi magáévá a valószínűség, a probabilizmus tanát, és nem zárja ki a probabiliorizmust. González kifejtette az államtitkárnak, hogy az atyák, akik megválasztották őt, ismerik magatartását, s nem fognak ellenszegülni a pápa kívánságának.
A további tárgyalásokon azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az atyák egy része nem hajlandó a pápa kívánságának megfelelő döntést hozni, és ezzel feladni a Társaság addigi tanítását. Hosszabb viták után megegyeztek abban, hogy a lehető legrövidebb formában, egyetlen szóval sem említve a pápa kívánságát, kimondják, hogy a Társaság nem tiltotta és nem tiltja, hogy védje az ellenkező véleményt, melyet valószínűbbnek tart. Ez volt a 18. dekrétum, mely megadta a szabadságot moralistáinak, hogy választhassanak a két vélemény, a probabilizmus és a probabiliorizmus között.
González törekvése, hogy szélsőséges erkölcsi tanait bevezesse a Társaságba, meghatározta egész rendfőnöki életét. Az asszisztensek tudta és a rendi cenzúra nélkül 1691-ben Dillingenben kinyomatta morálteológiai könyvének kivonatát. Az asszisztensek a híres olasz jezsuita hitszónok, Paolo Segneri segítségével, akinek nagy befolyása volt XII. Ince pápánál, elérték, hogy a könyvet nem lehetett terjeszteni az 1693-ra összehívott prokurátorok kongregációjának engedélye nélkül.
González ebben a helyzetben elkövette azt a hibát, hogy megpróbálta II. Károly spanyol királyt a maga pártjára vonni. Feltételezve, hogy a prokurátorok gyűlése megszavazza az általános nagygyűlés egybehívását, a királynak el kellett volna érnie, hogy alattvalói ez ellen szavazzanak. A király a döntést a pápára bízta. Úgy látszik, ez a nem várt döntés kissé megtörte González erejét. Ráadásul a pápa nem engedélyezte a már kinyomtatott könyve terjesztését sem.
1693 novemberében összegyűlt a prokurátorok kongregációja, hogy megismerve a Társaság akkori állapotát, arról döntsön, szükség van-e általános nagygyűlés összehívására. González kijelentette, hogy annak összehívása a laxizmust támogatná. Az öt asszisztens az ellenvéleményt vallotta. November 19-én volt a választás: tizenhét szavazat az összehívás mellett, tizenhat ellene szólt. A jelenlévők abban a hiszemben, hogy az összehívás mellett szólt, már készültek az elutazásra, amikor a Társaság titkára, P. Pablo Extriz bejelentette, hogy a szavazás nem kötelez az összehívásra, mert a tizenhét szavazat nem elegendő. Az előírás a szavazatok felét plusz egy szavazatot határozott meg, itt azonban fél szavazat hiányzott. Mindkét fél a pápához fordult döntésért, aki egy öttagú bíboros bizottságra bízta a döntést. 1694. augusztus 3-án érkezett a negatív válasz.
Akkor még érvényben volt X. Ince pápa rendelete, amely előírta a Társaságnak, hogy minden kilencedik évben tartania kell egy nagygyűlést, és azon új asszisztenseket kell választania. A XIV. nagygyűlés 1696 novemberében kezdődött. 13-án González az asszisztenciák legidősebb tartományfőnökeivel XII. Ince pápához ment kihallgatásra. A pápa arra buzdította őket, hogy feledjék a múltat, és tekintsenek a jövőbe. Erre buzdított a rendfőnök is november 25-én. A gyűléstagok többsége egyetértett vele, de olyan fontos kérdések is napirendre kerültek, mint például kinek kell felülvizsgálnia a rendfőnök könyveit kiadásuk előtt, hogy vitás kérdésekben senki se forduljon világiakhoz, hogy bizonyos ideig ne adjanak ki a probabilizmust vagy a probabiliorizmust érintő könyveket. A tárgyalások békésebb menetéhez és a Társaság kormányzásához nagyban hozzájárult az új asszisztensek választása.
A nagygyűlés után González tovább harcolt a valószínűbb erkölcstan terjesztéséért. 1701-ben írt egy testamentumot az asszisztenseknek és a halála után megválasztandó vikáriusnak, hogy meggyőzze őket: a probabilizmus követése „formális bűn” volt. Egy évre rá XI. Kelemen pápának írt egy emlékiratot „A Jézus Társasága sérthetetlenségéről”, és kérte őt, hogy nyilvánosan ítélje el a nem biztos erkölcsi rendszereket, és jelentse ki egyetlen járható útnak a probabiliorizmust.
Szólnunk kell két további rendi nagygyűlésről is, melyekről eddig csak az erkölcstanról zajló vitákban volt szó. A XIII. kongregációban fontos döntést hoztak az atyák a szentírástanról, a morális teológiáról és a pappá szentelés előtti vizsgák szigorúbbá tételéről, valamint bevezették a gyóntatás módjának gyakorlását. Meghatározták a legrövidebb időt a tanulmányok végzésében és az utolsó fogadalmak letételéhez. Megemlékezést tartottak a Társaság elhunytjairól. Az uralkodóknak köszönőleveleket küldtek. A II. Jakab angol királyhoz intézettben reményüket fejezték ki a katolicizmus visszaállítására.
A XIV. kongregáció első feladataként rendezte az egybehívó gyűlés számára a szavazás mikéntjét. A szavazás csak akkor érvényes, ha az egybehívó szavazatok száma legalább hárommal több a negatív szavazatoknál. Elhatározták a Társaság Institutumának új kiadását, melynek költségeit a cseh rendtartomány vállalta. A gyűlés szorgalmazta a szellemtudományok és az egyházjog tanítását is.
A Társaság helyzete Európában a sok háború – a Habsburg Szent Liga háborúja (1683–99), a spanyol örökösödési háború (1701–14) és részben a nagy északi háború (1700–21) – miatt nehéz volt. A rendfőnöknek sok nehézsége volt XIV. Lajos francia királlyal, főleg a janzenistákkal folytatott vitában. A nijmegeni béke (1678) után a király követelte, hogy a francia-belga rendtartomány a francia asszisztenciához tartozzon. A követelést 1687-ben a király megújította, de a rend akkori nagygyűlése ezt elutasította. A király akkoriban XI. Ince pápával is harcban állt a négy gallikán követelés miatt 1682-ben. XIV. Lajos követelte a rendfőnöktől, hogy a francia asszisztens költözzön Franciaországba, a jezsuitáknak pedig minden kapcsolatot megtiltott a rendfőnökkel, és egy vikárius kinevezését követelte a francia rendtagok számára. Az öt francia tartományfőnöknek sikerült a királynál elérnie, hogy ezeket a rendeleteket visszavonja.
González kormányzása alatt jelentősen megszaporodott az udvari gyóntatók száma. Ezzel megnőtt ugyan a rend vallási és politikai befolyása, de a kockázat is. Spanyolországban az új Bourbon-dinasztia a dominikánusok helyére jezsuitákat vitt a királyi udvarba. Angliában II. Jakab, Szászországban a konvertita választófejedelem vitte őket udvarába.
Dél-Amerikában 1696-ban jött létre a quitói rendtartomány, Észak-Amerikában pedig a kaliforniai misszió, ahonnan P. Eusebio Kino indult felfedezőútjaira, és megállapította, hogy Alsó-Kalifornia félsziget.
A Közel-Keleten a rend több missziót vezetett, így Törökországban, Libanonban, Szíriában, Mezopotámiában, Örményországban és Perzsiában.
Indiában szintén számos jezsuita dolgozott, ahol 1704-ben a pápai követ betiltotta a malabári rítust. Indokínában a missziók nagy nehézségek között dolgoztak. A kínai missziók sorsát González a szívén viselte. 1693-ban és 1695-ben levelet is intézett hozzájuk. Kanghszi császár uralkodása idején, 1689-ben két jezsuita misszionárius közvetítésével Nyercsinkszben kötötték meg az első orosz–kínai határszerződést. 1693-ban a császár teljes vallásszabadságot adott a misszióknak.
González 1703-ban, időskorára hivatkozva, az olasz Michelangelo Tamburinit nevezte ki vikáriusává. Tizennyolc évig volt a Társaság rendfőnöke. 1705. október 27-én halt meg Rómában.

Ir: Generálisok 38–42.született: 1624-01-18, Arganzabelépés: 1643-03-3, Oviedofogadalom: 1660-03-27, Salamanca, 4 fog. prof.papszentelés: 1651-0-0, Salamancameghalt: 1705-10-27, Rómabeszélt nyelvek: spanyol