Hertl Ignác

1704. dec. 31. Szakolca. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1721. okt. 27. Bécs. Psz. 1735. Nagyszombat. F. 1741. febr. 2. 4 fog. prof. Bécs. †1775. Kőszeg.

Szakolcán született, Budáról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1725–7-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána Sopronban három évig grammatikát tanított. 1731-től folytatta tanulmányait előbb Bécsben, ahol egy évig matematikát, majd két évig teológiát tanult. A másik két évet Nagyszombatban végezte. 1735-ben szentelték pappá. Rendi képzését Besztercebányán fejezte be a harmadik próbaévvel. 1737–8-ban Nagyszombatban matematikát tanított, és helyettes házgondnok is volt. A következő évben Bécsben dialektikát adott elő és a Pázmáneum növendékeinek lelkiatyja volt. 1740-től újra Nagyszombatban működött három évig matematikatanárként. Onnan Budára került, és dialektikát, fizikát, metafizikát és matematikát tanított. A következő négy évből csak azt tudjuk az évi katalógusokból, hogy 1747-ben a váci püspök gyóntatója és tanácsadója volt, valószínűleg a másik három évben is. 1750–2-ben Károly főhercegnél szolgált mint tábori lelkész. 1753–8-ban Kassán működött négy évig mint matematikatanár és a tábori lelkész segítője, két évig pedig mint a nemesi konviktus igazgatója. 1759-ben Pécsett házi lelkiatya és a következő évben házgondnok volt. 1761-től a Társaság feloszlatásáig Kőszegen dolgozott. Három évig házgondnok volt, tíz évig könyvtáros és mellette hat évig házi lelkiatya, és egész ott tartózkodása alatt magyar–német lelkipásztor. A Társaság megszűnése után is Kőszegen maradt, ahol két évvel később halt meg.

M: Elementa arithmeticae numericae et literalis. Kassa, 1753. Ir: MKL IV. 785; Nom. I. 551; Petrik 1712–1860/II; Po Magyar 620; So IV. 317; St 135; Szi IV. 807–8; Sárközy P.: Hertl Ignác (1703–1775). Nagyszombati régi matematikusok. Pannonhalma, 1933. 243–4.született: 1704-12-31, Szakolcabelépés: 1721-10-27, Bécsfogadalom: 1741-02-2, Bécs, 4 fog. prof.papszentelés: 1735-0-0, Nagyszombatmeghalt: 1775-0-0, Kőszegbeszélt nyelvek: szlovák