Horváth Miklós

1632. júl. 25. Varasd. Nyelv: horvát, magyar. SJ 1652. okt. 21. Leoben. Psz. 1664. Bécs. F. 1670. febr. 2. 4 fog. prof. Győr. †1681. febr. 15. Andocs.

Szülővárosából, Varasdról lépett be a leobeni újoncházba. A próbaidő után Zágrábban egy évig grammatikát tanított. A bölcseleti tanulmányokat 1656–8-ban Grazban végezte. Utána két évig Sopronban volt a grammatika tanára. A teológia első három évét Nagyszombatban, a negyediket Bécsben tanulta 1661–4 között. A következő évben Zágrábban házgondnok volt, majd a harmadik probációval fejezte be rendi képzését 1666-ban. 1667-ben a hódoltsági török misszióba, Andocsba került. Tizenöt éven keresztül dolgozott ebben a nagyon nehéz munkában. Mintegy nyolcvan falu tartozott hozzá. Andocsot igen látogatott búcsúhellyé fejlesztette, mely a lakosság vallási életének központja lett. Működése méy benyomást tett a más felekezeten levőkre is. Saját bevallása szerint több mint 10 ezer embert vezetett vissza a katolikus egyházba. 1681-ben Andocsban halt meg.

Ir: Guilhermy I. 116–7; MKL V. 58; Nom. I. 606; Molnár A.: Az andocsi jezsuita misszió (1642–1684). Levéltári Közlemények 71(2000) 3–31; Velics II. 133–5.született: 1632-07-25, Varasdbelépés: 1652-10-21, Leobenfogadalom: 1670-02-2, Győr, 4 fog. prof.papszentelés: 1664-0-0, Bécsmeghalt: 1681-02-15, Andocsbeszélt nyelvek: magyar