Laczika Ferenc

1891. jan. 27. Pozsony. Nyelv: magyar, szlovák. SJ 1908. júl. 30. Nagyszombat. Psz. 1917. F. 1925. aug. 18. 4 fog. prof. †1936. febr. 4. Pozsony.

Pozsonyban született és Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1910–2-ben Kalocsán befejezte a gimnáziumi tanulmányokat. 1913–5-ben a francia rendtartomány angliai főiskoláján, Jersey-ben tanulta a bölcseletet. 1916-ban a lyoni rendtartományban, az angol Hastingsben kezdte el a teológiát. 1917-ben szentelték pappá. 1918-ban Kalocsán tanított, majd Innnsbruckban folytatta teológiai tanulmányait. 1920-tól a csehszlovák rendtartományban, Nagyszombatban magyar hitszónok volt. 1923-ban ugyanott házgondnok is lett. 1924-ben a bp.-i Manrézában végezte a harmadik probációt. 1925-ben a csehszlovák rendtartomány tagja lett. Korában ismert lelki író volt. Főleg a Jézus Szíve-tiszteletet terjesztette, s megírta több jezsuita szent és boldog (Regis Szent Ferenc, Hieronymo Szent Ferenc, Alacoque Szent Margit és de la Colombière Kolos) életrajzát. Két kötet elmélkedést adott ki Jézus életéről az év minden napjára.

M: A család felajánlása Jézus sz. Szívének. Pozsony, 1922; Régis sz. Ferenc élete. Kalocsa, 1923; Boldog Vianney János. Bp., 1925; Hieronymo sz. Ferenc. Bp., 1925; Alacoque sz. Margit, P. de la Colombière Kolos. Bp., 1925; Kegyelmi novéna. Pozsony, 1928; A szent Szív tüzében. Bp., 1932; Elmélkedések Jézus Krisztus életéről az év minden napjára. 2 k. Bp., 1926–1933; Gyöngyszemek Boldog Colombière Kolos S. J. műveiből. Bp., 1930; Szent Ignác vize. Pozsony, 1930; Krisztus Jézusban. Pozsony, 1934. Ir: Cat. Def. I. 19.941; F-V 16–7; Gu XVII. 856; MJTN 133; Tóth 24–5; †P. Laczika Ferenc SJ Katolikus Missziók 12. (1936) 3, 60; Laczika Ferenc S. J. Kalocsai Kollégium 52. (1937. január) 34.született: 1891-01-27, Pozsonybelépés: 1908-07-30, Nagyszombatfogadalom: 1925-08-18, 4 fog. prof.papszentelés: 1917-0-0meghalt: 1936-02-4, Pozsonybeszélt nyelvek: szlovák