Lindenberger Sándor, testvér

1899. jún. 3. Csorvás. SJ 1922. júl. 15. Érd. F. 1933. febr. 2. Bp. †1969. dec. 6. Puce.

1911–5 között az orosházi szakképző iskolában tanult. 1917. február 28-tól katona volt az I. világháború végéig, majd a csendőrség gyulai iskolájában tanult 1920 decemberétől 1922 áprilisáig. Ezután belépett a Társaságba, Érden végezte a noviciátust. Utána különböző vidéki jezsuita rendházakban (Pécsett, Kalocsán és Nagykapornakon) dolgozott mint segítőtestvér. Majd a pesti rendházban és a Kongregációs Otthonban volt lakatos és bádogos. Egy évet Innsbruckban töltött, ezután 1933-ban a kínai misszióba küldték. Egy évig a magyar misszió központjában, Tamingban dolgozott mint szakács és kertész. 1934-ben Pujangba rendelték, ahol három évig dolgozott; majd újból visszatért Tamingba, és ott élt, amíg a kommunisták el nem foglalták a missziót. Amikor a magyaroknak el kellett hagyniuk Tamingot, 1946 októberében különféle missziókba került: így a verbitákhoz Vejhujfuba és Hszienhszienben, a kanadai jezsuitákhoz Tangsanba, ahol meglőtték a lábát a kommunisták, ezért Hszucsouba helyezték. 1951 tavaszán Msgr. Coté Hongkongba küldte, ahol két hónapot töltött, majd néhány hónapig a kínai–magyar szótár szerkesztőségében dolgozott Makaón. 1952 nyarán csatlakozott a szótárszerkesztőséghez a tajvani Tajcsongban, ahol Vajda Tibor atya munkáját segítette a magyar szekcióban nyolc éven át. 1960-ban beosztották a Msgr. Lischerong Gáspár által vezetett tajvani magyar misszióba, Pucébe, ahol később csendesen elhunyt.

Ir: MKL VII. 864; MJTN 141; Koch I.: Lindenberger Sándor (1899–1969). Levél Barátomnak. 1970. február 7. 12; Maron J.: Egy rózsaszál szebben beszél. (Megemlékezés Lindenberger Sándor testvérről). FMJ 22. (1970. húsvét) 7–9; Lindenberger Sándor missziós testvér. Szolgálat 6. (1970. Péter-Pál) 104; Maron J.: F. Lindenberger Sándor SJ (1899–1969). Anima Una 40. (1971. február) 8–9; Petruch II. 258–9.született: 1899-06-3, Csorvásbelépés: 1922-07-15, Érdfogadalom: 1933-02-2, Bpmeghalt: 1969-12-6, Puce