Pálos Antal

1914. aug. 24. Bükkösd. Nyelv: magyar. SJ 1933. aug. 19. Bp. Psz. 1943. jún. 25. Szeged. F. 1978. ápr. 22. 4 fog. prof. 1951–4 tartományfőnök. †2005. febr. 3. Bp.

Középiskolásként a pécsi ciszterci gimnázium növendéke volt. Jezsuita próbaidejét, valamint az azt követő retorikai és bölcseleti tanulmányait Bp.-en végezte. Egyévi kalocsai kollégiumi tevékenység után a teológiát Szegeden tanulta, ahol 1943. június 25-én szentelték pappá. A háború utolsó éveiben Bp.-en lelkipásztor, A Szív segédszerkesztője és a központi ifjúsági Mária-kongregáció vezetője volt. A harmadik próbaév elvégzése után újra a bp.-i rendházban lelkipásztor, majd 1948 végétől P. Tüll Alajos tartományfőnök helyettese annak letartóztatásáig. 1949-ben Kaposváron lelkipásztor, 1950-től pécsi vicerektor. 1950-ben Mezőkövesdre internálják. A szerzetesrendek feloszlatása után P. Csávossy Elemér tartományfőnök kinevezi a szétszóródott rendi fiatalok elöljárójává. 1951. május 7-én P. Csávossy letartóztatásával átvette a hazai rendtartomány vezetését. Fő feladata volt a szétszórt jezsuiták új életkörülményeinek megszervezése és az összetartozás tudatának ébrentartása. 1954. június 30-án letartóztatták és a következő év február 22-én tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án szabadult, de 1957. január 7-én újra letartóztatták, 1963. május 15-én egyéni kegyelemmel szabadult. Összesen száznégy és fél hónapot töltött a következő börtönökben: bp.-i Fő utcai vizsgálati fogság, Budapesti Országos Börtön, csolnoki rabbánya, pécsi állambiztonsági vizsgálati fogság, Váci Országos Börtön, Bp. VIII. ker.-i fogda, bp.-i Markó utcai börtön, Márianosztrai Országos Börtön. Kiszabadulása után két hónapot kórházban töltött, hogy leromlott egészségét helyreállítsák. 1963. július végétől a piliscsabai idős szerzetesnővérek szociális otthonába került anyagbeszerzőnek. Később ő látta el a nővérek lelki gondozását is. Idővel kisegítőként be tudott kapcsolódni a lelkipásztorkodásba. Alkalmazottként ment nyugdíjba1985-ben, de házi lelkészként az öregotthonban maradt haláláig. A felszabadulás után megírta Viharon, vészen át címmel az üldözött és szétszórt jezsuiták történetét a kommunista Magyarországon. Kiadta az 1951 és 1956 közötti buzdításait és körleveleit – Rostában –, melyek egy részét minden rendtagnak, más részét csak a fiataloknak írta. Az Üldözött jezsuiták vallomásaiban részletesen beszámolt börtönéveiről. A rendtartomány értesítőjében gyakran írt elhunyt rendtestvéreiről.

M: Himnusz a kereszten. Torma testvér élete. Bp., 1938; Rostában. Hamilton, 1985; Durch Sturm und Bedrangnis. Die ungarischen Jesuiten in der Dispersion. Bp., 1990; Viharon, vészen át. Rövid áttekintés a Jézus Társasága magyar rendtartományának életéről a II. világháború után (1944–1990). Kecskemét, 1992; Emlékezés a szépre, rútra. ÜJV 25–72; cikkei a KMJ I-ben: Bangha 173–8; Bíró F. 166–70; Kaszap I. 53–62; Kollár F. 287–309; Petruch A. 313–23; KMJ II-ben: Alszeghy Z. 245–50; Kálmán S. 79–82; Rózsahegyi I. 173–6; Süle G. 215–20; Szörényi G. 185 skk; KMJ III-ban: Faragó L. 149–55; Jakab B. 28; Kajdi F. 25–7; Kovács J. 262–3; Laskay (Róth) A. 25–7; Vágh J. 31–2; Vid J. 29–30. Ir: F-V 21; Hetényi Varga II. 271–92; MJTN 173; MKL X. 480; Pálos 185; B. Gy.: Urak, papok dölyfét majdnem újra tűrtük. Népszabadság 1957. augusztus 1. 8; Jámbor O.: Jezsuiták illegalitásban. Koncepciós-per 1954-ben. Magyar Nemzet 1989. november 25. 10; Vadász F.: Zsidómentő jezsuiták. Beszélgetés Pálos Antal páterrel. Szombat (1990) 5, 19–20; Csíky G.: Hármas jubileum. Pálos Antal SJ. Piliscsabai Polgár, 1993. július; Elmer J.: Pálos Antal. Börtönkereszt. Bp., 1994, 69–91; Simon Gy. F.: Hűségesen. P. Pálos Antal SJ. Keresztény Élet 1996. március 17. 4; Pálos A.: Veszélyes gazdagság. IGEN 1996. október. 3; B. Petőfi Á.: Pálos Antal életútja. IGEN 1997. február–szeptember. 6–8; Pálos A.: Erőforrásunk a szétszóratásban. Vigilia 2000. június. 477–80. Helyettük a kövek beszélnek. A Szív 88. (2003) 1–3; P. Pálos A.: SJ. Mecsekalján. Duna Partján 24. (2005) 2, 26; Miklósházy 44–5.született: 1914-08-24, Bükkösdbelépés: 1933-08-19, Bpfogadalom: 1978-04-22, 4 fog. prof.papszentelés: 1943-06-25, Szegedmeghalt: 2005-02-3, Bpbeszélt nyelvek: magyar