Pázmány Péter (panaszi)

1570. okt. 4. Nagyvárad. Nyelv: magyar. SJ 1588. nov. 8 Krakkó. Psz. 1596. ápr. 13. Róma. F. 1607. ápr. 29. Graz. Püsp. sz. 1617. márc. 12. Prága. †1637. márc. 19. Pozsony.

Erdélyi kálvinista családból származott. Atyja Bihar vm alispánja. Valószínűleg Antonio Possevino jezsuita vette rá az apát, hogy fiát a kolozsvári jezsuita kollégiumba küldje. Ott tért át a katolikus hitre 1584-ben mostohaanyja, Tholdy Borbála, valamint Ferrante Capace, Girolamo Fanfonio és Szántó István jezsuiták hatására. 1588-ban Krakkóban belépett a Társaságba. Próbaéveit ott és Jaroslawban végezte. 1590–2-ben Bécsben bölcseletet, 1593–7-ben Rómában teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1596-ban. A teológia után ott végezte a harmadik próbaévet is. Tanulmányai idején az Angol Kollégiumban is lakott, és a szeminaristák „tutora” volt. 1598–1600 között Grazban bölcseletet tanított. 1601–3-ban a felvidéki misszióban dolgozott Vágsellyén és Kassán. 1604-ben visszatért Grazba, ahol 1607-ig teológiát tanított. A Ratio Studiorum SJ előírása szerint Szent Tamás Summa Theologiae-jének bizonyos kérdéseit magyarázta (Theologia Scholastica); többször eredeti módon, figyelve a hit belső logikájára, a szabadság és kegyelem helyes viszonyára. Bekapcsolódott a a domonkosok és jezsuiták között akkor zajló kegyelemvitába. Egyik tanártársa (a molinista Decker) egyes tételeit kifogásolta, és Rómába küldte cenzúrára. A jezsuita Kúria (lényegében enyhe) cenzúrája késett, mert P. önigazoló iratát grazi elöljárói visszatartották. P. a sérelmek miatt lelki válságba került, amely az évek múltával – osztrák elöljárói keménysége és a szaporodó rágalmak miatt – egyre erősödött. Grazban megtapasztalhatta az ellenreformáció szélsőséges módszereit is. Ott kezdte meg írói tevékenységét. 1607-ben végleg visszatért Magyarországra, és Forgách Ferenc bíboros, esztergomi érsek közeli munkatársa (és gyóntatója) lett. Az 1610-es években sorra jelentette meg hitvédő könyveit. (A Kalauz első kiadása: Pozsony, 1613.) Művei, szentbeszédei és apostoli kapcsolatai révén több főnemesi családot vezetett vissza az egyházba. Pázmány életében jutottak újra többségbe a katolikusok az országgyűlésben. Forgách bíboros halála után (1615) a király és a katolikus főurak Pázmányt javasolták utódául, de egyesek (főleg protestánsok) súlyos vádakat, rágalmakat hoztak fel ellene, amelyeknek bécsi elöljárói is hitelt adtak. A pápa kivizsgáltatta a vádakat, és végül alaptalanoknak ítélte azokat. Pázmány sértve érezte magát, ezért először a karthauzi rendbe akart átlépni, majd világi pap akart lenni. V. Pál pápa három brévében is felmentette jezsuita szerzetesi fogadalmai alól; végül engedélyt adott, hogy beléphessen a szomaszkák rendjébe, ahol azonban csak jelölt maradt, mert a kiszabott fél éven belül – a felgyorsult események: Forgách prímás halála és az utódja kinevezése körüli bonyodalmak miatt – nem tett szomaszka fogadalmat. Közben turóci préposttá, majd 1617. márc. 12-én esztergomi érsekké nevezte ki II. Mátyás. Két hónappal később megérkezett V. Pál pápától a jóváhagyás. Prágában szentelték püspökké (1617). Pázmány, mint érsek is jezsuita maradt. Az érsek, majd 1629-ben bíboros a magyarországi katolikus reform vezetője lett, melyet erőteljesen, de nagy bölcsességgel, és főleg lelki eszközökkel iparkodott megvalósítani. Egy új papság képzésére szemináriumot alapított Bécsben (a mai Pázmáneumot) és Nagyszombatban, ahol 1635-ben egyetemet is létesített, és azt a Jézus Társaságára bízta. Pozsonyban, ahol székhelye volt, jezsuita kollégiumot alapított, valamint a lányok nevelésére meghívta az orsolyita szerzetesnőket és Mary Ward angolkisasszonyait. Mint Magyarország prímása megpróbált egy bizonyos kollegiális vezetést is a püspökökkel; ilyen összejövetelek voltak 1622-ben, 1625-ben és 1628-ban. Mellette egyházmegyei zsinatokat tartott 1629-től évente, és kétszer nemzeti zsinatot.
A politikában a Habsburg-ház híve volt, mert benne látta a katolikus egyház védelmét, valamint a nemzetét a török hatalom ellen, de kiállt Erdély önállósága mellett. Az 1618-as országgyűlésen P. szorgalmazására választották meg II. Ferdinándot. A király nevében Bethlen Gáborral béketárgyalásokat folytatott I. Rákóczi Györgyöt visszatartotta a protestáns-török szövetségtől.
A tollnak és a szónak igaz mestere volt. Írásainak felét magyar nyelven adta ki. Hitvédőként kitűnik érvelésének bizonyító erejében. Fő műve, az Isteni igazságra vezérlő kalauz, amelybe beledolgozta korábbi vitairatait is. Aranyfedezete a Grazban kidolgozott és részben leadott latin Theologia Scholastica volt. Ennek (a bp.-i Egyetemi Könyvtárban levő) kézirata tanúsítja, hogy a bíboros egyeteme „leckekönyvének szánta, mert élete végén a (a folytonosan csiszolt, kiegészített) Kalauzból számos ponton kiegészítette. Három hónappal halála előtt jelentek meg a Vasárnapi és innepi prédikátziók, negyven év hitszónoki működés gyöngyszemei. E beszédek magyar nyelve a legcsiszoltabb. Nem túlzás azt mondani, hogy ő „a magyar próza atyja” (Kosztolányi). Utolsó műveiben szűkebb hazájának, Biharnak a népnyelvét irodalmi magasságra emelte.

M: Felelet Magyari Istvánnak. Nagyszombat, 1603; Kempis Tamásnak a Krisztus követéséről írt négy könyve. Bécs, 1604; A mostan támadt Uj tudományok hamissága. Graz, 1605; Diatriba theologica. [Graz, 1605]; Keresztyéni imádságos könyv. Graz, 1606. Bp., 1993; Keresztyéni felelet a megdicsőült szentek tiszteletiről. Graz, 1606; A nagy Calvinus János hiszek egy Istene. Nagyszombat, 1609; Alvinczi Péterhez iratott öt szép levél. H. n., 1609; Alvinczi Péter feleletének megrostálása. H. n., 1609; Pozsonyban lött prédikátzió. Pozsony, 1610; Igazságra vezérlő Kalauz. Pozsony, 1613; Egy tudakozó prédikátor nevével íratott Öt Levél (1613). Bp., 1984; Csepregi mesterség. (Szyl Miklós álnéven). Bécs, 1614; A calvinista prédikátorok tüköre. (Lethenyei István álnéven). Bécs, 1614; Az igazságnak győzedelme. Pozsony, 1614; Csepregi szégyenvallás. Prága, 1616; Falsae originis motuum Hungaricorum refutatio. Pozsony, 1619; Rövid felelet két calvinista könyvecskére. Pozsony, 1620; A magyarországi támadások hamisan költött eredetének hamisitása. Pozsony, 1620; A szent irásról és az anyaszentegyházról. Bécs, 1626; A setét hajnalcsillag után bujdosó Lutheristák vezetője. Bécs, 1627; Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása. Pozsony, 1630; Bizonyos okok. Pozsony, 1631; Dissertatio, an unum ex omnibus Lutheranis dogmatibus S. S. contineat. Pozsony, 1631; Vasárnapi és innepi prédikátziók. Pozsony, 1636; Pázmány Péter Összes Munkái. 7 k., Bp., 1894–1904; Petri Cardinalis Pázmány […] Opera omnia. Series latina. 6 k. Bp., 1894–1904; Pázmány Péter három prédikációja. Pozsony–Bp., 1903; Pázmány Péter munkáiból. Bp., 1904; Pázmány Péter válogatott munkái. Bp., 1906, Bp., 1920; Összegyűjtött levelei. 2 k. Bp., 1910–1911; Pázmány Péter négy prédikációja. Bp., 1914; Pázmány Péter latin-nyelvű bölcseleti és hittudományi művei. Bp., 1929; Pázmány Péter prédikációi. Eger, 1931–1933; Pázmány világa. Bp., 1933; Pázmány Péter műveiből. Bp., 1934; Pázmány Péter ismeretlen magyar könyve: Okok, nem okok. Pozsony, 1631. Bp., 1937; Pázmány Péter válogatott munkái. Bp., 1942; Pázmány Péter kiadatlan levelei. Körmend, 1943; Pázmány Péter remekei. Bp., 1944; Benčičov preklad Pázmányovho Hodegusa. Martin, 1944; Pázmány Péter válogatott írásai. Bp., 1957; Krisztus látható Egyházáról. Eisenstadt, 1975; Pázmány Péter művei. Bp., 1983; Őry M. – Szabó F. (szerk., bev.), Válogatás műveiből. 3 k. Bp., 1983; De iustitia et iure. De Verbo incarnato. A gráci előadások kiegészítése a göttweigi kéziratból. Kiadta Őry M. Eisenstadt, 1984; Egy tudakozó prédikátor nevével íratott öt levél. Bp., 1984; Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1616–1637). Bp., 1994; Keresztyéni imádságos könyv. Bp., 1994; Tusor P.: Ismeretlen levelek, iratok, feljegyzések Pázmány Pétertől. ItK 100. (1996) 318–44; Pázmány Péter négy ismeretlen levele. Ráday Gyűjtemény Évkönyve 8. (1997) 169–83. Megkezdődött a Magyar Művek kritikai kiadása Hargittay Emil és kutatócsoportja által, 2000-től előbb szöveg, majd külön kötetben a jegyzetek publikálásával: Felelet (1603), Bp, 2000 és 2014; Tíz bizonyság (1605), Bp. 2001 és 2012; Rövid tanúság (1606), Bp. 2006; Imádságos könyv (1631), Bp. 2001. Ir: CPA I. 747; DHCJ III. 3069–70; Kazy 269–72; LKKOS 1061–3; MAMŰL IX. 80–6; MÉL II. 378–9; MKL X. 712–8; Nádasi I. 154; Po III/2 15153–397; Po Magyar 1150–1416; RMK I. 385, 388, 398, 403, 406, 415–7, 425, 433, 445–6, 451, 470, 505–6, 552, 558, 603, 663; II. 397, 472; So VI. 404–13; Szi X. 618–29; Fraknói V.: Pázmány Péter és kora. 3 k. Pest, 1868–72; Uő: Pázmány Péter, 1570–1637. Bp., 1886; Pázmány Péter. Magyar Helikon. Bp., 1894. 1–24; Kudora J.: Magyar egyházi szónokok 3: Pázmány Péter. Hittudományi Folyóirat 1900. 370–406, 644–80; Pázmány Péter áttérése. Századok 35. (1901) 560–1. Bán J.: Pázmány Péter emlékezete. A kolozsvári katolikus főgimnázium Értesítője (1901–1902) 9–16; Karácsonyi J.: Pázmány Péter atyafiságáról. Biharmegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet Évkönyve (1901–1902) 31–38; Mihalovics E.: Pázmány Péter. A katolikus prédikáció története Magyarországon. Bp., 1901. 116–31; Vass B.: Pázmány Péter. Emlékbeszédek. Bp., 1902. 108–55; Rézbányai J.: A keresztény világ legnagyobb egyházi szónokai. A legnagyobb magyar szónok: Pázmány Péter. KatSzle (1903) 846–9; Karácsonyi J.: Panasz. A Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet Évkönyve 1903–1904. 395–7; Érdújhelyi M.: Pázmány hatása. A kath. hitelemzés története. Zenta, 1906. 98–108; Benedek E.: Pázmány Péter. Nagy magyarok élete IV. Bp., 1906. 44–66; Karácsonyi J.: Pázmány Péter ifjúsága és rokoni összeköttetései. Religio 66. (1907) 351–3, 366–8; Pázmány Nyitrán. Religio 66. (1907) 91–2, 108–10, 118–21; Patay J.: Pázmány Péter felfogása Mohamedről, az Iszlám terjedéséről. Kalazantinum 1907–8. 8; Töttössy M.: Pázmány Péter, mint hitszónok. Religio 1908. 180–2, 186–97; Horváth C.: Pázmány és Bellarmin. EPhK 33. (1909) 33–41; Patay J.: Pázmány Péter egyetemes történelemi felfogása. Kolozsvár, 1909; Bangha B.: Panaszi Pázmány Péter, bíboros, esztergomi érsek. Jellemrajzok. Kalocsa, 1909, 485–533; Szirmai E.: Pázmány Péter politikai pályája. Bp., 1912; Révész K.: Pázmány Péter vallásügyi emlékirata. Protestáns Szemle 1912. 292–5; Kudora J.: Pázmány Péter, az egyházi szónok. A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Bp., 1912. 105–15; Pethő S.: Pázmány Péter. Sorsok. Bp., 1914. 57–63; Dudek J.: Pázmány Péter fejlődése. Dogmatikai olvasmányok. Bp., 1914. 292–6; Bíró V.: Bethlen viszonya Pázmánnyal. Erdélyi Múzeum 1914. 181–91; Novák L.: Pázmány Péter 1570–1637. Bp., 1915; Hadzsega Gy.: Pázmány az ortodoxokról. Religio 1915. 527–9; Istók J.: Mit tett Pázmány a magyar katolikus egyház érdekében? Igló, 1918; Brisits F.: Pázmány Péter és a magyar irodalom 1920-ban. Katolikus Élet 1920. 238; Kádár L.: Pázmány Péter. Új Magyar Szemle II. (1920) 374–7; Sziklay J.: Pázmány Péter magyar lelke. Katolikus Élet 1920. 228–30; Várdai B.: Pázmány Péter negyedfélszázad távlatából. Szent István Akadémia Értesítője 1920. 169–71; Timon Á.: Pázmány Péter a jog és az igazságosság védelmében. Bp., 1921; Kosztolányi D.: Pázmány Péter, a magyar próza atyja. Nyugat 13. (1921) 911–7; Balanyi Gy.: Pázmány Péter népszövetségi tervezete. KatSzle 1933. 1. 256–68; Greguss Á.: Pázmány Péter. Írói arcképek. Bp., 1934. 150–8; Erdélyi Gy.: Pázmány szobra előtt. Bp., 1935; Lányi E.: Pázmány fejlődése. Egyházi Lapok 58. (1935) 339–43; Kornis Gy.: Pázmány Péter szobránál. Napkelet 21. (1935) 705–6; Gyulai Á.: Pázmány Péter szelleme. Magyar Pedagógia 1935. 113–6; Pfeiffer M.: Pázmány Péter. Magyar Minerva 1935. 3. 65–72; Ijjas A.: Pázmány, a kultúrpolitikus. Magyar Kultúra (1935) I. 456–8; Egyed I.: Pázmány nemzeti politikája. Magyar Kultúra (1935) II. 209–13; Reischel A.: Pázmány Péter cardinalis. Erdélyi csillagok. Kolozsvár, 1935. 41–56; Vayer L.: Pázmány Péter ikonográfiája. Századok 69. (1935) 278–80; Kastner E.: Pázmány Péter gráci évei. Bp., 1935; Vajthó L.: Pázmány Péter. Halhatatlan magyar irodalom. Bp., 1936. 31–6; Gyenis A.: Pázmány egyénisége és fejlődése. Újkor 2. (1936) 27–8; Rónay Gy.: Pázmány Péter. Theológia 1936. 258–69; Moór E.: Hont és Pázmány. Magyar Nyelvőr 1936. 8–10, 88–91; Petruch A.: Jezsuita volt-e Pázmány, mint főpap? Egyházi Lapok 1936. 82–5; Patai P.: Pázmány és a kálvinizmus. Magyar Kálvinizmus 1936. 177–99; Bátori J.: A mai Pázmány. A budapesti kegyestanítórendi főgimnázium Értesítője 1936/1937. 17–28; Pázmány Péter élete és működése. Bp., 1937; Császár K.: Pázmány. Pásztortűz 1937. 135–6; J. Félegyházy: La philosophie de Pázmány. Bp., 1937; Félegyházy J.: Pázmány bölcselete. Bp., 1937; Gerencsér I.: A filozófus Pázmány. Bp., 1937; Alszeghy Zs.: Pázmány Péter. Magyar Kultúra (1937) 1. 227–9; Bangha B.: Pázmány Péter, a jezsuita. Magyar Kultúra (1937) 2. 331–4; Alszeghy Zs.: Pázmány Péter, az író. Bp., 1937; Koppány I.: Pázmány a háromszázéves „halott” és mindig élő. Napkelet 1937. 238–41; Balanyi Gy.: Pázmány Péter és a papnevelés. Theológia 1937. 31–9, 108–20; Clauser M.: A patriota Pázmány. Regnum 1937. 173–86; Gerencsér I.: Pázmány Péter természettudományi világképe. Búvár 1937. 891–5; Féja G.: Pázmány Péter az ellenreformátor. Írott Kő 1937. 2. 65–8. Félegyházy J.: Bécsi és római hatások a fejlődő Pázmányra. KatSzle 15. (1937) 197–203; Schütz A.: A nemzetnevelő Pázmány. Bp., 1938; Sík S.: Pázmány Rómában. Vigilia 1938. 430–7; Félegyházy J.: Pázmány írói arcképe. KatSzle 53. (1939) 602–4; Sík S.: Pázmány, az ember és az író. Bp., 1939; Tamás A.: Pázmány írói arca. Élet 30. (1939) 1. 1030; Vájlok S.: Pázmány Péter nemzetiségi politikája. A kassai állami szlovák tanítási nyelvű gimnázium Értesítője. 1939–40. 4–11; Baboss E.: Pázmány Péter. Bp., 1940; Csóka L.: Pázmány Péter. A katolikus megújhodás kora. Bp., 1940. 248–54; Sík S.: Pázmány és Erdély. Vasárnap (Arad) 1940. 47–51; Bangha B.: Ha Pázmány visszatérne. Hit és világnézet. II. Bp., 1941. 339–45; Meszlényi A.: Pázmány Péter. Magyar sorsok őrei Mohácstól Trianonig. Bp., 1942. 46–70; Frideczky J.: Pázmány Péter. Bp., 1942; Kornis Gy.: Pázmány személyisége. Bp., 1942; Danczi V.: Pázmány Péter hatása a szlovák irodalomra. Pannonhalmi Szemle 1943. 278–83; Sztripszky H.: Pázmány Péter és a szlovák irodalom. Új Magyar Sion 1943. II. 18–30; Clauser M.: Pázmány Péter. 1570–1637. Száz jezsuita arcél. II. 13–35; Ijjas A.: Pázmány Péter, a nemzetpolitikus. Bp., 1943; Iványi B.: Pázmány kilépése a Jézus-társaságból. Körmend, 1943; Müller L.: Pázmány Péter. A Jézus Szíve tisztelet története. Bp., 1944. 171–3; Kinczli J.: Pázmány Péter bölcseleti és hittudományi művei. Bp., 1949; Petényi K.: Pázmány Péter az érseki javadalom újjászervezője. Bp., 1951; Őry M.: Pázmány a szív főiskoláján. KatSzle 3. (1951) 2–3. 26–34; Őry M.: Doctrina Petri Card. Pázmány de notis Ecclesiae. Chieri, 1952; Pataki K.: Pázmány Péter tanítása a szentmiséről. Bp., 1954; Rónay Gy.: Pázmány körül. Vigilia 24. (1959) 573–5; Mátray L.: Pázmány Péter (1570–1637). Régi magyar filozófusok a XV–XVII. században. Bp., 1961. 67–74; Zemplén J.: Pázmány Péter fizikai előadásai a gráci egyetemen. A magyarországi fizika története 1711-ig. Bp., 1961. 244–6; Bitskey I.: Egy modern Pázmány-kép elé. Vigilia 48. (1963) 483–7; Geréb L.: Pázmány Péter és a magyar irodalom. Világosság 1963. 1. 41–4; Őry M.: A fiatal Pázmány Lengyelországban. KatSzle 15. (1963) 206–18; Uő: Pázmány Péter lelkisége. Klagenfurt, 1964; Uő: Pázmány az Ige szolgálatában. Szolgálat 2. (1969. Péter–Pál) 47–70; Uő: Pázmány-évforduló. Szolgálat 6. (1970) 75–7; Szabó F.: Pázmány Péter, a teológus. KatSzle 23. (1970) 304–9; Várady I.: Pázmány a magyar prózatörténetben. KatSzle 23. (1970) 310–4; Tóth L.: Pázmány Péter Nápolyban. KatSzle 23. (1970) 328; Makkay L.: Pázmány Péter. Élet és Tudomány 25. (1970) 1875–9; Őry M.: Pázmány P. tanulmányi évei. Eisenstadt, 1970. (2. jav. kiad.: Piliscsaba, 2006); Kolozsvári Grandpierre E.: „Pázmány (1570–1637)”. It 58. (1971) 41–75; Hermann E.: Pázmány Péter. A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. 237–50; Feltóti S.: Pázmány és Skarga. Eszmei és stilisztikai kérdések a régi magyar prózában. Debrecen, 1978. 94–101; Pázmány Péter. „Szüntelenül imádkozzatok.” Bp., 1977. 88–90; Bitskey I.: Humanista erudíció és barokk világkép. Pázmány prédikációi. Bp., 1979; Heltai J.: Bethlen Péter és Pázmány Péter. OSZK Évkönyv (1982–1983) 411–22; Borovi J.: Az egyetemalapító Pázmány Péter. Vigilia 48. (1983) 488–92; Mészáros I.: Pázmány a magyar neveléstörténetben. Vigilia 48. (1983) 492–8; Bitskey I.: Pázmány Péter és a római Collegium Hungaricum. Studia litteraria 25. (1985) 29–40; Hargittay E.: Pázmány Péter hiteles jellemzése Kemény János önéletrajzi írásában. Vigilia 50. (1985) 778–83; Kakucska M.: Juan Luis és Pázmány Péter a nőnevelésről. ItK 88. (1985) 4–5. 479–85; Szabó F.: Pázmány Péter és a katolikus megújulás. Gesta Hungarorum II. Zürich, 1985. 108–23; Szántó K.: A katolikus restauráció vezéralakja: Pázmány Péter (1570–1637). A katolikus egyház története II. Bp., 1985. 163–5; Lukács L.–Szabó F.: Autour de la nomination de P. Pázmány au siège primatial d’Esztergom, 1614–1616. AHSI 54. (1985) 77–148; Sinkó F.: Csudatörténetek. Bp., 1985. 107–39, 269–70; Mészáros I.: Pázmány Péter (1570–1637). Köznevelésünk Évkönyve 12. (1987) 441–51; Bitskey I.: Pázmány udvartartása. Magyar reneszánsz udvari kultúra. Bp., 1987. 166–75; Polgár L.: Pázmány-bibliográfia. Klny. Róma, 1987; Lukács L. – Szabó F. (szerk.): Pázmány Péter emlékezete (1637–1987). Róma 1987.; Szabó F.: Pázmány szeretetének kettős fókusza. Vigilia 53. (1988) 1. 840–7; Benda K.: Pázmány Péter és a magyar rendiség. Confessio 12. (1988) 2. 87–91; Péter K.: Pázmány Péter és a protestánsok. Confessio 12. (1988) 2. 91–4; Rászlai T.: Pázmány és a „philosophia naturalis”. Természet Világa 120. (1989) 1. 42–4; Szabó F.: A teológus Pázmány. Róma, 1990 (2. kiad.: Bp., 1998); Uő: Pázmány Péter emlékezete (1637–1987). A katolikus egyház Magyarországon. Bp., 1991. 107–14; Uő: Napfogyatkozás. Róma, 1991. 85–163; Mester F.: Az ellenreformátor Pázmány Péter gondolkodásának ökumenikus távlatai. MTT Krónikája 30. (1991) 300–8; Szőcs Z.: Pázmány Péter 1570–1637. Hunnia 24. (1991) 4–20; Lukácsy S.: Magyar Seneca. ItK 96. (1992) 261–74; Söveges D.: Pázmány Péter. Fejezetek a lelkiség történetéből. Bp., 1993. 248–54; Bitskey I.: Pázmány, a nemzetnevelő. Rubicon 30. (1993) 30–3; F. Szabó: Introducció in ’Robert Bellarmino, L’Església Militant – Péter Pázmány, Cinc belles Cartes’, „Clàssics del Cristianisme/47”, Barcelona, 1994, pp. 7-29 (Bellarmino és Pázmány kapcsolatáról katalán nyelven); Beke M.: Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1618–1637). Bp., 1994; Kovács Sándor I.: „A szók szárnyasak, mint az elbocsátott madár.” Pázmány és a szlovák irodalom. Távlatok (1997) 467–76; Lukács L.–Szabó F.: Pázmány Péter emlékezete. Róma, 1997; Bitskey I.: Retorika és etika Pázmány Péter prédikációiban. ItK (1998) 5–6. 687–95; Mester F.: Pázmány Péter mentalitása és személyisége. La civiltà ungherese e il cristianesimo. Szeged, 1998. 717–22; Santos Hernández I. 137–46; Thimár A.: Pázmány Péter a vitapartner? ItK 103. (1999) 114–23; Szabó F.: Pázmány Péter jelentősége a magyar művelődés történetében. Távlatok (1999) 502–7; Borda L.: Pázmány Péter „Vindiciae ecclesiasticae” (1620) című vitairatának két kiadás változata. MKSz 115. (1999) 4. 425–35; Bitskey I.: Pázmány Péter. Rubicon 10. (1999) 7. 39–43; Bitskey I.: Ekkleziológia és retorika Pázmány Péter műveiben. ItK 104. (2000) 3–4. 294–310; Hargittay E.: Pázmány Péter és kora. Bp., 2001; Hargittay E.: Gloria, fama, literatura. Bp. 2001; Molnár A.: Pázmány Péter és a hódoltsági katolicizmus. Szentjeink és nagyjaink Európa kereszténységéért. Bp., 2001. 143–54; Kelecsényi L. Z.: Pázmány Péter. Atlasz. Magyar Irodalom. Bp., 2001. 66–70; Lipa T.: Pázmány Péter belső írói fejlődése az Öt szép levél három kiadásának tükrében. Irodalomtudomány (2002) 1–2. 8–33; Voigt V.: Pázmány Péter szemiotikai érvelése. Világosság 44. (2002) 11–2. 113–20; Rokay Z.: Pázmány Péter Eukarisztia-tanának nyomai filozófiai írásaiban. Teológia 36. (2002) 3–4. 211–22; Bitskey I.: Pázmány Péter Krakkóban. Bámulom a Visztulát. Bp., 2003. 172–82; Tusor P.: Pázmány Péter processus inquisitionisa az Aldobrandini hercegek frascatii levéltárában. Egyháztörténeti Szemle 4. (2003) 1, 3–21; Nagy A.: Pázmány Péter A nyelvnek vétkeiről című prédikációjának stílusa. Magyartanítás 44. (2003) 1–2. 16–21; Tasi R.: „Trombita”, „sáfár” vagy „mennyei kenyér osztogatója”. Debrecen, 2003; Käfer I. (szerk.) : DEO GRATIAS. Esztergom-Piliscsaba, 2003; Tóvai Nagy P.: „Szabad hát a tánc?” A tánc motívumai […] Pázmány Péter […] alapján. Sic itur ad astra 16. (2004) 169–260; Bitskey I.: Autori antichi nelle prediche di Péter Pázmány. Sárközy P.–V. Martore: L’eredità classica in Italia e in Ungheria dal Rinascimento al Neoclassicismo. Bp., 2004. 301–10; Molnár A.: Pázmány Péter és a hódoltsági katolicizmus. Tanulmányok az alföldi katolicizmus török kori történetéhez. Bp., 2004. 9–20; Hargittay E.: Egy kultusz kezdete: Jeremias Drexel SJ Pázmányról. MJK 243–51; Bogár J.: Pázmány Péter Imádságos könyvének ökumenizmusa. Bp., é. n. 252–9; Maczák I.: „A Pázmány előtti” mondat. Bp., é. n. 260–4; Adonyi J.–Maczák I.: Pázmány Péter-bibliográfia 1598–2004. Piliscsaba, 2005; Kaefer I.: Pázmány és a szlovák nemzet kultúrája. Fons Tyrnaviensis I. Trnava, 2006. 13–20; Ács P.: Historischer Skeptizismus und Frömmigkeit. Die Revision protestantischer Geschichtsvorstellungen in den Predigten des ungarischen Jesuiten Péter Pázmány. In A. Ohlidal–S. Samerski: Jesuitische Frömmigkeitskulturen. Stuttgart, 2006. 279–94; Bitskey I.: Pázmány Péter prédikációja Szent Mártonról. Historicus Societatis Iesu. Bp., 2007. 235–44; Szabó F.: Pázmány Péter eredetisége Szent Tamás követésében és a kegyelemvitában. Historicus Societatis Iesu. Bp., 2007. 71–6; Käfer I. (szerk.): Pons Strigoniensis VII, Dokumentumgyűjtemény Pázmány P. sírhelyéről. Piliscsaba-Esztergom, 2007; Hargittay E. : Filológia, eszetörténet és retorika Pázmány P. életművében. Bp. 2009; István Bitskey: Petrus Cardinalis Pazmany, Archiepiscopus Strigoniensis, Trnava, 2010; Imre M. - Oláh Sz.- Fazakas G.T. - Száraz O. (szerk.): Eruditio, virtus et constantia. Tanulmányok a 70 éves Bitskey I. tiszteletére, 2 köt. Debrecen, 2011. (összesen 9 tanulmány Pázmányról.); Szabó F.: Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében. Bp., 2012; Knapp É.: Pázmány-relikviák a budapesti Egyetemi Könyvtárban. Bp., 2012; Ajkay A. – Bajáki R. (szerk.): Pázmány nyomában. 50 tanumány Hargittay E. tiszteletére., Vác, 2013; Bitskey I.: Hitvédelem, retorika, reprezentáció Pázmány Péter életművében. Bp. 2015; Tusor P.: Pázmány, a jezsuita érsek. Kinevezésének története, 1615–1616. Budapest-Róma, 2016.született: 1570-10-4, Nagyváradbelépés: 1588-11-8, Krakkófogadalom: 1607-04-29, Grazpapszentelés: 1596-04-13, Rómameghalt: 1637-03-19, Pozsonybeszélt nyelvek: magyar