Reisz Elemér

1904. márc. 6. Nyomja. Nyelv: magyar. SJ 1921. aug. 14. Szeged. Psz. 1932. jún. 19. Szeged F. 1939. febr. 2. 4 fog. prof. 1949–55 tartományfőnök, II. szekció. †1983. máj. 26. Hamilton.

Nyomján született, Szegeden lépett be a Társaságba, ahonnan rövidesen új helyükre, Érdre kerültek az újoncok. 1924–5-ben Szegeden, 1926-ban az angol Jersey-ben tanult bölcseletet. 1927–9-ben Pécsett egy évig konviktusi felügyelő és két évig az angol és francia nyelv tanára vot. 1930-tól a teológia első két évét Rómában, a többit Szegeden végezte. 1932-ben szentelték pappá. 1934–5-ben Szegeden, a következő két évben Bp.-en tanított bölcseletet. 1938-ban a pesti Manrézában az újoncmester helyettese volt, s egyben elvégezte a harmadik próbaévet. 1939-ben Bp.-en lett a missziós központ vezetője, a Katolikus Missziók című folyóirat szerkesztője és a kínai magyar misszió otthoni felelőse. A szegedi egyházmegyeközi szemináriumban ő kezdte el a missziológia tanítását. A zsidóüldözés idején Jánosi és Raile atyákkal együtt sokakat megmentett. 1947 végétől a bp.-i rendház főnöke volt. 1949-ben külföldre kellett szöknie. Akkorra a tanuló rendtagok java része már nyugaton volt. Az év végén a külföldön tartózkodó magyar jezsuiták (az úgynevezett II. szekció) elöljárójává őt nevezte ki a rendfőnök. Ennek első, 1951-re szóló katalógusa alapján a huszonhét kínai misszionáriussal együtt hetvenöt pap, hatvannyolc tanuló rendtag és tizennyolc segítőtestvér, összesen százhatvanegy tagja volt. Négyéves működése alatt fő gondja volt a fiatalok kiképzésének megszervezése és az apostoli munkák elindítása. Volt egy tanulmányi közösség, mely 1949–51-ig az északolasz Chieriben s utána 1954-ig Leuven-Egenhovenben működött. P. Reisz szervezőmunkáját tükrözi az 1955-ös évi katalógus. Három rendház tartozott a hatáskörébe Kanadában: a courtlandi, a hamiltoni és a torontói magyar plébániák hét atyával és egy testvérrel. Rajtuk kívül még három atya végzett Kanadában magyar munkát, azonkívül Ausztráliában négy, az Egyesült Államokban kettő és Törökországban egy. Fő- és középiskolákban huszonhárman tanítottak. Ugyanakkor az atyák közül húszan, a tanuló rendtagokból huszonheten végeztek bölcseleti, teológiai vagy profán tanulmányokat. Kollégiumi nevelő kilenc volt. Ezzel megvetette a II. szekció működésének alapjait a következő évtizedekre. Tartományfőnöksége után 1956-tól Shrub Oakban, majd Staten Islandról mindig gyöngébb egészséggel lelkipásztori munkát végzett. 1979-től a kanadai Courtlandon, majd 1981-től haláláig a hamiltoni Szent Erzsébet Otthonban élt.

M: Bellarmin Szent Róbert élete. Bp., 1931; Én vagyok az élet és a fény […] Képes ismertetés a missziókról. (Név nélkül.) Bp., 1939; A Jézus Társaság és a világmisszió. Bp., 1942; Szabadíts meg a gonosztól. (Kővári Károllyal). Hamilton, 1982. Ir: Cat. Def. II. 85; F-V 22; MJTN 190; MKL XI. 544; Tóth 31; Kővári K.: P. Reisz. Cor Unum 166. (1983. június) 1–2; Békési I.: †P. Reisz Elemér S. J. 1904–1983. Anima Una 90. (1983. július) 3–5; Nagy F.: Két halottunk: Reisz Elemér. A Szív 69. (1983. július) 7, 310–311, 337; P. Reisz Elemér SJ (1904–1983). Szolgálat 60. (1983. karácsony) 98–9; Koch I.: Reiss Elemér. FMJ 55. (1983. karácsony) 7–8; Békési I.: P. R. E. MJV III. 7–11.született: 1904-03-6, Nyomjabelépés: 1921-08-14, Szegedfogadalom: 1939-02-2, 4 fog. prof.papszentelés: 1932-06-19, Szegedmeghalt: 1983-05-26, Hamiltonbeszélt nyelvek: magyar