Roothaan Jan

1785. nov. 23. Amszterdam. Nyelv: holland. SJ 1804. jún. 18. Róma. Psz. 1812. jan. 27. Połock. F. 1819. febr. 2. 4 fog. prof. Orsa. Rendfőnök 1829. júl. 12. Róma. †1853. máj. 8. Róma.

Frankfurt am Main-i református családból származott, ahol nagyapja katolikus hitre tért és Amszterdamba költözött. Ott a klasszikus nyelvek mellett hébert és bölcseletet is tanult. Vallásos nevelést az exjezsuitáktól kapott az amszterdami Krijtberg-templomban működő titkos katolikus csoportban. A lettországi Daugavpilsben lépett be a Társaságba. Fehéroroszországban végezte tanulmányait, tanított kollégiumokban és pappá szentelése után, 1812-től lelkipásztori munkát is végzett. 1820-tól, amikor a jezsuitáknak el kellett hagyniuk Oroszországot, a svájci Brigben három évig lelkipásztori munkát végzett. 1823–9 között rektor volt a torinói kollégiumban, ahol kitűnt adminisztratív képességeivel. P. Luigi Fortis rendfőnök halála (1829) után Vincenzo Pavani utódjaként, akiből vikárius lett, az itáliai rendtartományt kormányozta mint viceprovinciális, és e minőségében vett részt a rendi nagygyűlésen.
Munkáját Rómában 1829. június 30-án kezdte meg huszonöt rendtaggal nyolc tartományból. Az új rendfőnök választására július 9-én került sor. A negyedik menetben tizennégy szavazattal, vagyis a megkövetelt többségnél eggyel többel, Roothaant választották meg. Ő közölte az egybegyűltekkel a pápa kifejezett kívánságait: ne vállaljanak túl sok munkát, hogy ne kelljen kevésbé megfelelő tagokat felvenniük; a következő nyolc-tíz évben ne nyissanak újabb kollégiumot; teljes erővel végezzék a fiatalok lelki és tudományos képzését, és vegyenek be a Ratio studiorumba újabb tantárgyakat is, mint például a földrajzot és a történelmet.
A gyűlés három területi asszisztenst, valamint egy spanyol helyettest választott. Elhatározták, hogy újra bevezetik a háromévenként tartandó prokurátorok kongregációját és a Litterae Annuae kiadását is. Megtartották a skolasztikus teológiát, a latin nyelvet a tanításban és a kormányzási levelezésben, ahol eltörölték a spanyolok kiváltságát. Az identitás erősítésére szorgalmazták a rendtörténeti munkákat, egy Bibliotheca Scriptorum S. J. sorozat megindítását. Az egyetlen előírt változtatás a Ratio studiorum átdolgozása volt, amelyet a rendfőnökre és egy általa egybehívott komisszióra bíztak.
Roothaan huszonnégy éves kormányzásának jelentőségét már itt bemutatjuk néhány adattal: a Társaság létszáma kétezer-százharminchétről ötezer-kétszázkilencre emelkedett: az atyáké hétszázhuszonhétről kétezer-négyszázhuszonkilencre; a tanuló rendtagoké hétszázhetvenhétről ezerháromszázhatvanötre és a testvéreké hatszázharmincháromról ezernégyszáztizenötre. A kollégiumok száma ötvenötről százra nőtt 1844–54 között. A tengeren túl lakó jezsuiták száma száztizenkilencről (1829) ezertizennégyre (1853), és a nem keresztények közötti misszionáriusok száma ötről kétszázkilencvenkettőre emelkedett.
A visszaállított Társaság szellemére és fejlődésére Roothaan leveleinek nagy jelentősége volt. Az első, 1830. július 7-i, a Társaság és annak alkotmánya iránti szeretetről összefoglalja az előző nagygyűlés követelményeit; jelzi, hogy nem szabad új műveket kezdeni, s kerülni kell a versengést a többi vallásos intézménnyel. Másik levelét 1839-ben, a Társaság háromszáz éves jubileumára írta. A Társaság feloszlatása első eredménye volt annak a szellemnek, mely a francia forradalomban teljesedett ki. A rendet azért oszlatták fel, mert azt a legfőbb ellenfélnek tartották a forradalom eszméivel szemben, és mert védte a pápaságot. Több levele a Társaság üldözése miatt íródott, amelyet örömmel kell vállalnunk, mert ezzel Krisztus szenvedésének részesei leszünk.
A Társaság jövőjét és működését érinti két fontos levele. Az első 1833-ból a külföldi missziókról szól. Ebben, ellentétben a három évvel korábbi előírásával, mely tiltja az új munkaterületek vállalását, Roothaan magáévá tette XVI. Gergely pápa felhívását az egyház hitterjesztő munkájára, aki úgy vélte, hogy a missziók támogatása nagyobb számú hivatás forrása lesz a renden belül is. Másik levelében a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok fontosságáról szól a Társaság belső életében éppúgy, mint az apostoli működésben.
A Társaság fő apostoli munkái közé tartozott az oktatás. Ennek hathatós megújítása elsőrangú feladat. A XXI. rendi nagygyűlés 15. határozatában előírta az 1599-es Ratio studiorum átdolgozását. A nemzetközi bizottság 1830 decemberétől 1831 júliusáig Rómában dolgozott. A munka nagyon csekély eredményt hozott. Akik a munkát végezték, meg voltak győződve a régi tökéletességéről, nem fogadták el az újabb pedagógiai elveket, és csak minimális változtatásokat és újításokat eszközöltek. A következő évek körülményei a Társaságon belül megakadályozták az új Ratio érdemleges kiértékelését és végleges elfogadását, ezért nem adták ki.
Roothaan hivatali ideje alatt mindvégig gondoskodott arról, hogy a lelkigyakorlatokat az eredeti szellemben adják, különösen az újoncoknak és a harmadik próbaéveseknek. Ezért készíttetett egy új latin fordítást, amelyet kormányzási ideje alatt, állandóan javítva azt, még négyszer adott ki. Előírta, hogy a létesítendő lelkigyakorlatos házakban az eredeti szellemben végezzék a munkát.
Az apostoli munkákban elrendelte, hogy minden rendtartományban legyen egy csoport a népmissziók tartására. A francia François Xavier Gautrelet atyát mindenben támogatta az imaapostolság elindításában. A pogány missziók előmozdítására 1833-ban levelet intézett a Társasághoz, amelyre ezerkétszázhatvanan jelentkeztek, az akkori jezsuiták több mint fele. A rendfőnök azonban nagy súlyt helyezett az igazán alkalmasak kiválasztására. Követelte, hogy a misszionáriusok a hitet hirdessék, ne az európai kultúrát; továbbá fordítsanak nagy gondot a helyi papság kinevelésére. Ebben a szellemben jöttek létre szemináriumok 1843-ban Kínában és Albániában, 1844-ben Indiában és 1845-ben Szíriában. Ellenezte, hogy a missziókban jezsuitákat nevezzenek ki püspököknek vagy apostoli vikáriusoknak. Ebben a kérdésben azonban legtöbbször a római hivatalok győztek.
A nagygyűlés rendelkezése értelmében folytatta a Bibliotheca Scriptorum Societatis Iesu sorozatot és a belga kormány kérésére újra elindíttatta a bollandisták Acta Sanctorum kiadását szigorúan az eredeti szellemben és módszer szerint. A korban sok nehézség adódott a skolasztikus bölcselet és a hittudomány tanításában. A Társaságban is jelentkeztek újabb irányok, amelyeket Roothaan nem támogatott. Rómában és Nápolyban alakult egy újtomista jezsuita csoport (Luigi Taparelli d’Azeglio, Serafino Sordi, Matteo Liberatore), akikkel Carlo Maria Curci atya egy folyóirat kiadását tervezte 1850-ben. Roothaan akkor mögéjük állt, és IX. Piusz pápa kérésére elindulhatott folyóiratuk, a Civiltà Cattolica.
Roothaan egész kormányzását több vitás helyzet és üldözés jellemezte. 1840-ben kezdődött a jezsuiták támadása Antonio Rosmini ellen, amit, meglepetésre, nem Rosmini bölcseleti iránya, az ontologizmus váltott ki, hanem a morális magatartásról szóló műve, melyet a jezsuiták túlzó janzenista rigorizmusnak minősítettek. 1843-ban XVI. Gergely pápa minden vitát megtiltott, de 1846-ban bekövetkezett halála után az újra feléledt. A vitának egy újabb tilalommal IX. Piusz pápa vetett véget.
Súlyosabb támadás kezdődött a jezsuiták ellen a negyvenes évek elején, amikor Vincenzo Gioberti meghirdette az olasz államok egyesülését a pápa vezetése és a szardíniai király katonai garanciája alatt. Könyvének második kiadásában, 1845-ben a szerző támadta a jezsuita rendet mint az olasz egyesülés fő ellenségét. Két évvel később A modern jezsuita című műve még népszerűbb lett. A kérdés a bíborosok testületét is megosztotta. 1848-ban Roothaannak el kellett hagynia Rómát. Száműzetése alatt személyesen megismerhette a nyugat-európai rendtartományokat. Időközben másutt is komoly nehézségek támadtak. 1834-ben Portugáliában oszlatták fel a szerzetesrendeket, 1845-ben Bajorországban, 1847-től Svájcban tiltották be a rendet.
Roothaan rendfőnöksége alatt négy asszisztenciára (francia, német, olasz és spanyol), 1829-ben nyolc rendtartományra oszlott a rend: Itália, Nápoly, Szicília, Franciaország, Spanyolország, Anglia, Felső-Németország és Galícia. Ehhez kapcsolódott a Társaság fejlődése következményeként az ír viceprovincia (1829), a provinciák: Torino (1831), Belgium 1832, Maryland (1833), missouri viceprovincia (1833), Lyon (1836), Ausztria (1846), Velence (1846), Hollandia viceprovincia (1849) és Toulouse (1852).
A pogányok és a más vallásúak közötti missziók kormányzása alatt felülmúlták a feloszlatás előtti missziós munkát is. Ezek felölelték például az Egyesült Államok és Kanada indián lakosságát. Roothaan több mint harminc nagyobb missziós központot létesített az egész világon.
Roothaan rendkívül tehetséges ember volt, kivételes adottságokkal az adminisztrációs feladatok megoldásában. Teljesen hivatásának élt. Természete merev volt, hajlamos a pesszimizmusra. Nagy önuralma és akaratereje azt a benyomást keltette, hogy érzéketlen és távolságtartó. Jelmondatából: „erősen és gyengéden”, amely egyensúlyt jelenthetett, az előbbi dominált. A hagyományban élő, konzervatív típus volt. Erős pesszimizmus jellemezte az újításokkal szemben. Életével és kormányzásában azonban példát mutatott a sok nehézség és üldözés elviselésére.
Roothaan gyenge egészsége miatt 1853. január 4-én egy vikárius megválasztására június 21-re összehívták a XXII. általános nagygyűlést, amit IX. Piusz pápa is javasolt. Amikor azonban május 8-án meghalt, a kijelölt időpontot már nem változtatták meg.

Ir: Cat. Def. I. 1.828; Generálisok 64–8; Gyenis A.: Roothaan János Fülöp S. J. rendfőnök 1785–1853. Bp., 1943; J. N. Tylenda: Jan Philip Roothaan, Isten szolgája (1785–1853). Bp., 2010. 64–8.született: 1785-11-23, Amszterdambelépés: 1804-06-18, Rómafogadalom: 1819-02-2, Orsa, 4 fog. prof.papszentelés: 1812-01-27, Połockmeghalt: 1853-05-8, Rómabeszélt nyelvek: holland