Schmidt Ferenc

1905. szept. 2. Laskafalu. SJ 1923. júl. 25. Érd. Psz. 1935. júl. 26. Innsbruck. F. 1938. febr. 2. †1995. okt. 18. Pannonhalma.

A jezsuiták iskoláiban tanult: a pécsi Pius Gimnáziumban kezdte, majd 1923–5 között Érden volt skolasztikus novícius, utána Kalocsán fejezte be középiskolai tanulmányait. 1928–30 között Szegeden filozófiát tanult. 1931–2-ben Pécsett konviktusi felügyelő volt, és gyorsírást tanított. 1933–6 között Innsbruckban teológiát tanult. 1937-ben Szegeden végezte a harmadik probációt. 1938-ban az újonnan létesült hódmezővásárhelyi rendház és plébánia beindításánál segédkezett. 1939–43 között Kalocsán a konviktus generálprefektusa és cserkészparancsnoka lett, a gimnáziumban hittant és gyorsírást tanított. 1944–8 között a szatmárnémeti konviktus és rendház vezetője volt, 1949-ben a pesti rendházban miniszter és a Mária-kongregációk prézese. 1950-ben Pécsett lelkész és templomi gyóntató. A szétszóratás után az egri egyházmegyében működött: Ózdon, Tiszalökön, Hódoscsépányban volt káplán és plébános. A rend visszaállítása után Pécsett volt lelkész, majd 1992–4 között a Radvány utcai rendházban, 1995-ben pedig Pannonhalmán lakott.

Ir: Pálos 188; MJTN 202–203; Fricsy Á.: Emlékezés P. Schmidt Ferencre. ProvH 41. (1995. december) 14; Uő: P. Schmidt Ferenc (1905–1998). MJV III. 364–365; Miklósházy 48.született: 1905-09-2, Laskafalubelépés: 1923-07-25, Érdfogadalom: 1938-02-2papszentelés: 1935-07-26, Innsbruckmeghalt: 1995-10-18, Pannonhalma