Werle Anton, testvér

1699. ápr. 24. Bécs. Nyelv: német. SJ 1732. okt. 23. Trencsén. F. 1743. febr. 2. C. t. †1762. júl. 6. Passau.

A rendtartomány egyik legjobb templomfestő művésze volt. Harminchárom éves korában szülővárosából, Bécsből lépett be Trencsénben a Társaságba. Próbaideje után 1735–6-ban Esztergomban festette az új templom szentélyének mennyezetfreskóját, és készítette a Szűzanya-oltárt. 1737-ben Budán dolgozott a Mátyás-templomban. 1738–9-ben a linzi kollégium dísztermét festette; 1740–1-ben a váci püspök új palotáját díszítette freskóival. 1742–5-ben Komáromban vezette a jezsuita templom építését. 1746–7-ben a grazi egyetem csillagvizsgálóját festette ki. 1748-ban az az évi katalógus csak azt jelzi, hogy a bécsi újoncházban másodportás volt. A következő évben közreműködött a híres székesfehérvári templom festésében. 1750-ben a bécsi Theresianumban volt portás. 1751-ben a bécsi újoncház Szent Anna-templomán, 1752–3-ban a trieszti jezsuita templomon dolgozott. 1754–7-ben a laibachi püspök új palotáját festette ki. Időskorában a csehországi Žirečben az ebédlőt gondozta, majd Passauban két-két évig másodportás és ebédlős volt. Ott halt meg.

Ir: Nom. III. 1833.született: 1699-04-24, Bécsbelépés: 1732-10-23, Trencsénfogadalom: 1743-02-2, C. t.meghalt: 1762-07-6, Passaubeszélt nyelvek: német