Zsámár Jenő (kínai nevén Ma Csünseng)

1904. ápr. 3. Pécs. Nyelv: magyar. SJ 1921. aug. 14. Szeged. Psz. 1931. jún. 29. F. 1938. aug. 5. 4 fog. prof. †1974. ápr. 12. Lucao, Tajvan.

Pécsett született, Érden lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1924–5-ben Kalocsán volt nevelő az internátusban. 1926-8-ban Szegeden végezte a bölcseletet. Utána teológiai tanulmányait Innsbruckban kezdte, de két év múlva Szegeden folytatta. 1931-ben szentelték pappá. 1933–4-ben a Manrézában a retorikusok vezetője és tanára volt. 1934-ben a kínai misszióba ment. Zikavejben, majd Tamingban nyelvet tanult. 1937-ben Anhvejben volt harmadik probációban. Utána a tamingi misszióban egy évig Pujangban, majd Csangjüanban dolgozott. 1948-tól Pekingben íróként működött. 1950-ben el kellett hagynia Kínát, és Makaóra került. Még Kínában megírta nyolc kötetben Aszketika és misztika című művét, amely az első ilyen tárgyú könyv volt kínai nyelven, és nagy lépést jelentett a keresztény vallás mélyebb megismerésében. Tervbe vette és szervezte egy nagy kínai–poliglott szótár készítését is. Makaón, később Tajvanon főleg írással foglalkozott. Makaón kiadta egy kötetben fő művének összefoglalását, Tajvanban öt kötet elmélkedést, háromkötetnyi gyakorlati aszkézist és több más könyvet. Hetvenéves korában Lucaóban halt meg.

M: Mexikói vérfürdő. Bp., 1928; A szívek csatája. Bp., 1928; Radingó bosszúja. (Név nélkül.) Bp., 1930; Semper gaudebo. Énekszövegek. Bp., 1932; Betűminta könyv. Bp., 1932; Ime a szív! Bp., 1933; Új dalt! Bp., 1933; Alacoque Margit irataiból. Bp.,1933; S. J. proprium. Latin–magyar miseszövegek. Bp., 1933; A szent Kereszt királyi útja. Bp., 1934; Az isteni jegyes keresése és megtalálása a keresztúton. Bp., 1939; Shenxiu xue. (Aszketika és misztika.) 8 k. Peking, 1947–8; Shenxiu xue ganguao. (Aszketika és misztika összefoglalása.) Makao, 1950; Xinxin xiangyin. (Elmélkedések.) 5 k. Tajcsung, 1955; Tai Chang Zhozhe (Nagy Szent József.) Makaó, 1956; Xiuyangde enze. (A hit ajándéka.) Tajcsung, 1960; Shenxiu huibian. (Gyakorlati aszkézis.) 3 k. Tajcsung, 1964; Xiuli jiangang jianghua. (Lelki egészség.) Tajcsung, 1969. Ir: Cat. Def. II. 111; DHCJ IV. 4085; F-V 26; MJTN 254–5; Tóth 40; Maron J.: P. Zsámár Jenő SJ (1904–1974). FMJ 35. (1974 nyara) 6–10; Holovics F.: P. Zsámár Jenő SJ (1904–1974) Barátaink Levelei. 1974. június 25. Függelék 1–4; Koch I.: P. Zsámár Jenő SJ (1904–1974). Anima Una 50. (1974. augusztus) 1–3; Maron J.: P. Zsámár Jenő SJ (1904–1974). Anima Una 51. (1974. november) 1–2; Koch I.–Maron J.: P. Zsámár Jenő SJ (1904–1974). Szolgálat 24. (1974. karácsony) 105–6; Jámbor K.: Zsámár Jenő gyermekkora. Anima Una 55. (1975. október) 9–12; Cser L.: A föl nem használt energia. Zsámár Jenőről. Anima Una 69. (1979. április) 15–8; Maron J.–Vajda T.–Cser L.: Zsámár Jenő, S. J. (1904–1974). KMJ 109–19; Kubassek 265–7.született: 1904-04-3, Pécsbelépés: 1921-08-14, Szegedfogadalom: 1938-08-5, 4 fog. prof.papszentelés: 1931-06-29meghalt: 1974-04-12, Lucao, Tajvanbeszélt nyelvek: magyar