Én csak embereket ismerek

Vértanúk kora? Te adnád az életedet felebarátaidért? Felebarátaink, a menekülők, a közel-keleti népek, akiknek menekülniük kell otthonaikból. Frans van der Lugt látta őket, az embereket, a felebarátokat. Azért élt, hogy megélje, és másokban is elmélyítse a lelki tapasztalatot: származástól, vallástól, nézetektől függetlenül minden ember értékes.

Frans van der Lugt egy holland származású jezsuita pap. Volt. Meghalt. Megölték 2014. április 7-én, a nyugat szíriai Homsz városban. Vajon milyen indíttatásból? Egyszerűen az erőszak indokolatlan jeleként? Azt az embert, aki csak a szír emberekért maradt ott.

Tízezrek menekültek el Homsz városából a lázadók és a kormányerők összecsapásai elől. Azonban voltak, akik nem tudtak, vagy nem kívántak menekülni, otthonukat elhagyni. Frans atya kitartott a maradókkal, az utolsókig. Egy este egy álarcos rontott a rendházra, a papot kereste, majd hidegvérrel kivégezte a jezsuitát. van der Lugt atya 2014 elején különböző nyelvű videó-üzeneteiről vált ismertté, melyekben a világot próbálta ráébreszteni a térségben kialakult helyzet komolyságára:

A bajok közül a legnagyobb az éhség. Nincs mit enni. Semmi sem fájdalmasabb, mint nézni, ahogy az anyák az utcán kutatnak bármi után, ami ehető… Nem fogom elfogadni, hogy éhen haljunk. Nem fogadom el, hogy az éhségbe fulladjunk, hogy a világ elnézi amint a halál hullámai elnyelnek minket. Szeretjük az életet, szeretnénk élni. És nem akarunk a fájdalom és a szenvedés tengerébe süllyedni!

Mint pszichoterapeuta igyekezett segíteni a mentálisan sérülteket. Mint mondta, „nem a problémájukat próbálom analizálni, mert az egyértelmű, és itt most nincs megoldás rá, hanem meghallgatom őket és adok nekik ételt, amennyit csak tudok.

Frans van der Lugt 1938-ban az egyik legbefolyásosabb holland bankárcsalád gyermekeként született, egyik bátyja később az ING csoport egyik vezetője lett. 1966 óta élt Szíriában, képesített pszichoterapeuta, jezsuitaként. Családi és jezsuita támogatással muszlimok és keresztények számára egyaránt nyitva álló központot, speciális iskolát és lelkigyakorlatos házat – al-Ard, „A Föld” – épített fel a Homsz környéki hegyekben. Mellettük egy francia szőlőtőkékkel beültetett, közösségi művelésre szánt ültetvényt működtetett, s még jógázott is. Az iskolát, illetve a farmot elsősorban fogyatékkal élők számára tartotta fenn. Egy olyan kulturális környezetben, ahol az ilyen embereket elrejtik és szégyellik, ő naponta összegyűjtötte őket kisbuszával a környéki településekről, taníttatta és foglalkoztatta őket, hogy részesei lehessenek „egy közösségnek, amiben mindenki értékes”. Mi több, minden nyáron nyolcnapos zarándoklatot szervezett a különböző vallású és felekezetű fiatalok számára. Egészen tudatos cél által vezérelve hívta a fiatalokat ezekre az izgalmas utakra. Egy lengyel jezsuita, Zygmunt Kwiatkowski nekrológjában így mesél a barangolásokról: „A csapat pontosan tudta, hogy ismét el fogsz tévedni, s tőled elfogadták, hogy további néhány órás bolyongás után egyszer mégis csak célba érhetnek majd. Ezt is szándékosan csináltad, azért, hogy jobban megértsék az életet magát, hogy képesek legyenek megbarátkozni a nehézségekkel, ne torpanjanak meg, amikor olyan akadályokba ütköznek, amelyek elkerülhetetlenek az életben, s hogy ne veszítsék el a lélekjelenlétüket, és megtanulják a vizet is jól beosztani, mindig hagyva egy keveset a sötét órákra.

Ezt a kezdeményezést négy lelkes szíriai fiatal magával hozta Európába. Hasonló céllal: egyesíteni eltérő nemzetiségű és felekezetű embereket – így szíreket és németeket –, emléket állítani Frans atyának, és „megélni a szeretetet háborús időkben”. (A Frans’ Hike kezdeményezésről bővebben saját honlapjukról tudhat meg.)  

Hasonlóan, az atyától nem állt távol az általa tartott szertartásokra a helyi imámot felkérni, hogy prédikáljon. Vallotta, hogy nem a vallásokból kell kiindulni, hanem az emberi találkozásokból. S ez a nyitottság vonzotta a fiatalokat van der Lugt atya munkáiba, eseményeire, a találkozások lehetőségeire. Abban a színes társadalomban a jelmondatává vált:

Nem ismerek sem keresztényeket sem muszlimokat. Én csak embereket ismerek.

Még egy jelmondatot érdemes az emlékünkbe vésni ettől a jelenkori vértanútól. A homszi közösségből egyik lelki gyermeke búcsúzott Frans van der Lugt atyától, zárásként kiemelve a vezérgondolatot:

„… Emlékszem első találkozásunkra, amikor gimnazistákat hívtál lelkigyakorlatra. Attól a naptól fogva megosztottam veled minden örömömet és kételyemet. Te tanítottál arra, hogy az Evangélium szövegén keresztül hogyan hallgassam a Bibliát, hogyan imádkozzam és szemlélődjek. Mennyire élveztük azokat a reggeleket, azokat a csöndeket és a liturgiát a kápolnában. A jezsuita rendház így lett az Univerzum középpontja számomra, ahol megismerhettem a Mennyei Királyságot, közösségben mindazokkal, akik e földet lakják, akikkel együtt ünnepelhettük a békében megélt különbözőségeinket. A te emberségeden keresztül tanultam meg, mit jelent az alázat és mások tisztelete, bármilyen vallást kövessenek. Te tanítottál meg arra, hogyan nézzek szembe a tényekkel, hogyan fedezzem fel reménységgel és békével telve a saját erőmet. Az Univerzum középpontjába hívtál minket minden héten Szíria minden városából […] Eljöttél hozzánk a messzi síkságról, hogy megtörd a kenyeret és életed add a szeretetért, kegyelemért és megváltásért, hogy ismét fény gyúljon Szíria városaiban. Hálát adok Istennek érted. És hálás vagyok Neked. Béke és áldás legyen lelkeddel. Vénánkban pedig a vérrel együtt lüktessen: Mindig előre!

Mindig az mond el a legtöbbet egy személyről, amit mások mondanak azáltal róla, amit enged meglátni önmagából. Így talán éppen ez az előbbi gondolat segít közel jutnunk van der Lugt atya gondolatiságához, s megmagyarázza, miért is az ő nevét kapta a bejrúti jezsuita oktatási központ.

Frans atya halála után néhány héttel a város felszabadult. Nekünk pedig a lelkünket kell felszabadítanunk annak a szellemiségnek, amiért Frans atya az életét adta: hogy minden embert szeretni kell azért, mert van. Biztosítani kell mindenki számára, hogy gyakorolhassa emberi mivoltát. Nem figyelni, mit tesz, hanem tenni érte.

Az atyáról elnevezett bejrúti oktatási központ sok menekült kisgyereknek igyekszik visszaadni emberségét. Innen a távolból is segíthetünk nekik, hogy minél teljesebb életet élhessenek, hogy megtarthassák emberségüket, és az oktatás által lehetőségük legyen majd hazatértükben, a múltjukra építve, de új életet kezdeni. Ennek érdekében indították el 2017. februárban a magyar jezsuiták adománygyűjtésüket. Kérjük, lehetőségeikhez mértek támogasság a bejrúti jezsuita Frans van der Lugt Központ oktatói, nevelői munkáját.

(Az írás a BBC, a Catholic Herald vonatkozó cikkei, valamint Speidl Bianka, A Szív folyóiratban 2014. novemberben megjelent írása nyomán készült.)

Megosztom ezt a cikket: