Faludi Ferenc Akadémia

A Faludi Ferenc Akadémia, mint jezsuita képzési központ 1994 óta kínál képzési programokat elsősorban a hit, a katolikus társadalmi tanítás, pedagógia és kommunikáció területén.
Célunk, hogy képzéseink és műhelyalkalmaink révén a résztvevők társadalmi kérdésekben nyitott, tájékozott és hivatásukban elkötelezett tagjai legyenek az Egyháznak.

Képzési programjaink kínálatával kiemelt figyelmet fordítunk a képzők, vezetők és tanárok segítésére.
Fontos feladatunknak tartjuk az önképzési kultúra fejlesztését, olyan képzési lehetőségek felkínálásával, amelyben a résztvevők nem csak szakmai tevékenységére vonatkozó, hanem lelkiségi és egyéb témákat ismerhetnek meg új lehetőségek, módszerek és modellek segítségével. Így az itt szerzett szellemi és lelki élmények hatására a résztvevők céljaikban, hivatásukban megerősödhetnek, megújulhatnak.
A műhelyek és képzések mellett a számunkra fontos témákban honlapunkon szakmai tartalmak és segédleteket teszünk elérhetővé, segítve ezzel a témában elmélyülést és szélesebb körű tájékozódást.
A Faludi Ferenc Akadémián működik az Ignáci Pedagógiai Műhely, amely hiánypótló pedagógusképző műhelyként, Szent Ignác lelkiségét követve, a teljes embert megszólítva segíti hivatásuk megerősítésében a pedagógusokat.

Tevékenységünk része a felnőttképzéssel más formában foglalkozó hazai és külföldi egyházi és jezsuita intézményekkel való kapcsolatépítés, együttműködések létrehozása és erősítése, célok és tevékenységek összehangolása.

Elérhetőségünk:

Rudan Mária (szakmai vezető) – 

Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
E-mail: 
Honlap: faludiakademia.hu
Facebook: www.facebook.com/faludiakademia

Megosztom ezt a cikket: