„ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz…” (Jn 12,24)

Két hete kezdtem Rómában teológiát tanulni. Egy igazi istenélmény a tanulás, bekukucskálni az Úr szobájának kulcslyukán, akinek társául szegődtem, elmélyülni egy-egy témában, megtapasztalni, ahogy az Úr kinyitja azt a bizonyos ajtót, és figyelni, ahogy megmutat ezt meg azt, és így még inkább beleláthatok életének gazdagságába. Hagyni, hogy a világról alkotott képem formálódjon, felfedezve magamban a kíváncsiságot, ami többet meg szeretne érteni abból, ami körülötte zajlik. Teljesebben jelen lenni egy olyan világban, ami a maga kuszaságával néha értelmezhetetlenné válik, és figyelni, ahogy az Úr egy kis világosságot ad, hogy az abszurditás, a zavar, a lárma mögött fel tudjam fedezni az Ő munkálkodását, hallani tudjam a Lélek harmóniáját, felfedezve, hogy az Isten mégsem hagyta magára a Föld nevű bolygót.

A teljes blogbejegyzés elolvasható a jezsuita.blog.hu weboldalon.

Megosztom ezt a cikket: