Novéna – imakilenced jezsuita hivatásokért

Kedves Barátaink!

Szent Ignác mély meggyőződése volt, hogy a jezsuita rend „léte nem emberi eszközöknek köszönhető” (Rendalkotmány 812), éppen ezért ezek által „megőrizni és gyarapítani sem lehet, hanem csak mindenható Urunk és Istenünk kegyelmével. Egyedül Őbelé kell vetnünk reményünket, hogy őrizni és fejleszteni fogja azt a művet, amelyet kegyes volt kezdeményezni”. Ebből következik, hogy „az első és legmegfelelőbb eszköz az imádság és a szentmiseáldozat” – mondja Ignác.

Ebből a meggyőződésből fakadóan szeretettel hívunk meg Benneteket, hogy kapcsolódjatok be a jezsuita hivatásokért végzett imádságunkba. A rendszeres imák mellett különösképpen imádkozunk hivatásokért november hónapban. Az összes európai jezsuita rendtartomány november 5.-13. között, a jezsuita mindenszentek ünnepe és a novíciusok védőszentje, Kosztka Szt. Szaniszló ünnepe között imakilencedet tart jezsuita hivatásokért. Az imádságot megkönnyítendő idén egy képeslap sorozatot nyomtattunk, aminek elektronikus verziója a honlapon is követhető. A képek hátulján egy kis gondolat és fohász található. Ennek segítségével most novemberben, de az év bármely más napjain is imádkozhatunk hivatásokért.

Olyan jó, hogy nem csak jezsuiták, hanem ti munkatársaink és barátaink is bekapcsolódtok a hivatásokért való imádságunkba. A jezsuita hivatás mindnyájunk közös ügye. Ti talán még inkább érzitek, milyen értéke van munkánknak, mennyire fontos, hogy legyenek jó jezsuiták a jövőben is. Tegyünk együtt valamit ezért!

Köszönettel az Úrban: Koronkai Zoltán SJ, hivatásgondozó

Megosztom ezt a cikket: