Felhívás a kivonulásra
Világra jöttünk pillanatától kezdve ismételten rákényszerülünk, hogy “elhagyjuk anyánk méhét”. Ha nem akarunk egész életünkre önmagunkba zárkózni, újra és újra “kivonulunk” múltunk biztonságából. Akkor kezdünk el igazán élni, amikor belátjuk: önazonosságunk felismeréséhez – Ábrahámhoz hasonlóan – el kell hagynunk az “atyai házat”, amelyben ugyan biztonságban érezzük magunkat, de nem a sajátunk. Múltunk megszokottságai, bár önmagukban talán nem rosszak, megakadályozzák, hogy megnyíljunk a jövő titkára.
Ábrahámot Isten arra hívja, hogy hagyja el a földjét, atyja házát, és induljon el az ismeretlenbe. A teljes bizonytalanságban egyedüli kapaszkodója Isten ígérete: Ő ott lesz mellette az úton. Az Ő segítségével fedezi fel az ígéret földjét és jut el oda. Ábrahámhoz hasonlóan a választott nép sem ismeri úticélját, amikor kivonul Egyiptomból. Felhő vezeti, melyben Isten jelenléte titokzatos módon kíséri és kifürkészhetetlen öleléssel védelmezi.
Minden kivonulást titokzatosság jellemez, de a misztériumra hagyatkozás kockázatát vállalnunk kell, hogy eljuthassunk az élet teljességére, az ígéret földjére. Aki előre tudni akarja, hová fog megérkezni, annak az a sorsa, hogy sosem fog elindulni.
A mai nap imamódjának a szentírási szemlélődést ajánljuk.
Szentírási idézet:
Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: »Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.«
Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki. (Ter 12,1-4a)
Gyakorlat:
Gondolkodj el azon, neked mit kell hátrahagynod, hogy kivonulhass az „atyai házból”, hogy elindulhass azon az úton, amelyet az Úr ma mutat neked?
Zene: George Case: There is a place
