2012. augusztusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy a bebörtönzötteket igazságosan kezeljék, és emberi méltóságukat tartsák tiszteletben.

María Luisa Berzosa Rómában élő szerzetesnő (közösségének neve: Jézus Leányai). Apostolkodó munkája során talán másfél éve először tett látogatást egy római fegyházban, ahol csupa férfiak vannak. Hatalmas épület, 1070 személyre méretezve; ténylegesen 1600-an lakják, és naponta mintegy 30 újabb fogoly érkezik. (Persze szabadulnak is.) Életkoruk 22 és 40 év között van, főleg Spanyolországból és latin-amerikai országokból származnak. Első látogatását számos más követte; csoportokban és egyenként beszélgetett a fegyencekkel, a hit és öröm (Fe y Alegría) nevű lelkipásztori munka keretében. Benyomásai, emlékei általában nagyon pozitívak: az egymás szemébe nézés, változatos arcszín és nyelvi hangsúlyozás, élettörténeteik, családjaik körül forgó gondolataik. Egyikük könnyes szemmel beszélte el, hogy egy hete életében először lett egy kislány apukája. Sokszínű gazdag beszélgetéseik és reflexióik témái: Hogyan élnek? Hogyan bánnak velük? Hogyan érzik magukat? Hogy festene, ha ő meg én azonos család tagjai lennénk? Mit jelent számukra az idő folyása? Miben hisznek, kiben reménykednek? Számukra kicsoda Isten és Jézus?

A nővérben hatalmasra nőtt az a valóság, amelyre a pápa havi szándéka irányul: Isten Atya és Anya, valamennyien az ő fiai és leányai vagyunk.

Aki súlyos bűntényt követett el, az megérdemli az igazságszolgáltatást. Ha ezt maga is belátja, az már saját magának is óriási javára válik. Isten azt mondja neki: „Újra tudsz kezdeni, én megbocsátok neked; továbbra is szeretlek.” Isten látja a szív mélységeit; mi gyakran a látszat szerint ítélünk, nem látunk mögéje.

„A pápának ez a szándéka – írja Berzosa nővér – arra hív mindnyájunkat, társadalmunk tagjait, hogy gondoljunk ezekre a testvérekre, testvéreinkre, és kedvezően foglaljunk állást velük kapcsolatban, hogy igazságosan és méltóságuknak megfelelően bánjunk velük. Talán azt gondoljuk, hogy semmit sem vagy csak keveset tehetünk értük; pedig az imádságon túl, amely mindig a kezünk ügyében van, ha egy pillanatra elgondolkodunk rajta, szívünket megszabadíthatjuk elítélő vélekedésektől, az ő emberi visszanyerésük lehetőségét kizáró bizalmatlanságtól; felkínálhatjuk ölelésünket, és úgy fogadhatunk minden emberi lényt, hogy nem teszünk hátrányos megkülönböztetést, és még kevésbé könyörtelen szétválasztást »jók« és »gonoszok« között.
(Lásd még: Jn 8,7–9.)

Missziós szándék: Hogy a fiatalok, akik Krisztus követésére hivatottak, tegyék magukat készségessé az evangélium hirdetésére és tanúsítására a föld végső határáig.

Minden fiatal az energiáját jó elköteleződésre fordíthatja, de sajnos rosszra is. Korunknak szüksége van talpraesett, erős, lelkes fiatalokra, hogy tanúskodjanak a keresztény értékekről, olyan világban, amely egyre inkábba önelégültségre, individualizmusra, anyagelvűségre hajlik. Birtoklás és hatalom, minden áron: ez a legfőbb életszabály. Az erkölcsi erényeket kigúnyolják, és módszeresen ellenértékekkel, természetellenes kapcsolatokkal helyettesítik.

Az Egyház egyre inkább olyan fiatalok új nemzedékének kialakítására kötelezi el magát, akiknek életszemlélete az életszentségen és a többiek szolgálatán alapul, akik képesek arra, hogy életkörülményeikben új módjáról gondoskodjanak annak, hogy értékeljék és használják az anyagi javakat és az evilági hatalmat. – A legtöbb fiatal arról álmodozik, hogy egyszer majd megszerzi ezeket az előnyöket, nem azért, hogy testvéreit szolgálja, hanem önelégültség céljával, azzal a vággyal, hogy gazdag, nagy és híres legyen.

Afrikai világi fiatalemberként mindig az a forró vágy tüzelt, hogy hasznára legyek a világnak és az Egyháznak, hogy igyekezzem megváltoztatni a jelenlegi világot, amely továbbra is tagadja Krisztust, és eltávolodik evangéliumától. Kicsinek, tehetetlennek, méltatlannak éreztem magam, lelkem mélyén mégis így gondoltam: „Tudok másként élni, Krisztus tanúja lenni, apró lángot gyújtani magam körül, azt továbbadni másoknak is; így egy áradó fény gyújthatja meg az ellenértékek sötétségébe süllyedt világot, azokat a bajokat, amelyek az emberiséget roncsolják.” Ennek érdekében bekapcsolódtam Krisztus és az Egyház küldetésébe, nevezetesen az imaapostolság ifjúsági részlegébe, országomban és Afrikában. Amikor alkalom kínálkozik, bejárom a világrész néhány országát, hirdetem az örömhírt, elmondom a fiataloknak, hogy Jézus szereti őket, és a világ megváltoztatásához szüksége van együttműködésükre, tanúságtételükre.

A fiatalok számára a lényeges nem az, hogy szemlélőként bámuljanak, közömbösen tekintve a többiekre, hanem hogy bekapcsolódjanak Krisztus tervébe, elmenjenek mindenhova tanúskodni, kezdve a saját „Jeruzsálemükben” (család, iskola, egyetem, baráti klub, munkahely, plébánia). A világ „polgárai” vagyunk, feladatunk a világ megváltoztatása életünk tanúságtételével és szívós kitartással abban az életszentség-vízióban, amelyre Isten hív: „Legyetek szentek, amint én szent vagyok.”

(Jean-Claude Ipungu, kongói fiatalember, az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom országos felelőse)

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. május 14.