2012. februári imaszándékok

Általános szándék: Hogy valamennyi nép teljesen hozzájusson a vízhez és azokhoz a készletekhez, amelyek a mindennapi életben maradáshoz szükségesek.
2010-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a jó minőségű vízhez s az egészségügyi felszerelésekhez való hozzájutást „alapvető lényeges jogként” ismerte el „az ember élethez való jogának és egyáltalán valamennyi jogának teljes körű gyakorlásához”. Víz nélkül egyetlen emberi lény sem tudna pár napnál tovább életben maradni. Az egészséges és tiszta vízhez való hozzáférés hiánya évente több gyermeket pusztít el, mint az AIDS, a malária és a kanyaró együttvéve, és ugyanakkor az alapvető szanálási szolgáltatások hiánya a világ népességének 40 százalékát érinti.
Az egészséges és tiszta ivóvízhez való hozzáférés kihívást jelent nem csupán a fejlődő országoknak. Számos iparosított országban az ivóvíz megdrágul, amikor a közösségi vízforrásokat a kormány átengedi olyan nagy társaságoknak, amelyek aztán a vizet azért árusítják, hogy hasznot húzzanak belőle, vagyis a vizet alárendelik a piaci erőknek. A vizet palackozzák, és ez óriási mennyiségű plasztik palackkal növeli a szemétlerakódókat; a palackok szétbomlása ezer esztendőbe is beletelhet.
XVI. Benedek pápa, ilyen tényállás miatt aggódva, 2008-ban a zaragozai világkiállításon tartott beszédében így nyilatkozott: az ivóvízhez való jog „az emberi személy méltóságán alapszik; ilyen tekintetben szükséges figyelmesen megvizsgálni azok hozzáállását, akik a vizet egyszerű gazdasági termékként szemlélik és kezelik. A víz használatának ésszerűnek és segítő jellegűnek kell lennie, ez pedig a közösségi szektor és a magánszektor közötti kiegyensúlyozott kölcsönhatás eredménye.”
Közvetve használják a vizet az élelmiszer-előállításban is, és ez komoly kérdéseket vet fel az iparosított országokban túlsúlyban levő életstílust illetően. Nagy átlagban tizenhatezer liter víz kell egy kiló marhahús előállításához. Egy pohár kávé létrejöttéhez nagyjából száznegyven liter vízre van szükség. Tudatosul bennünk az a tény, hogy a fejlődő országok lakói kevesebb vizet fogyasztanak; de azzal is számolnunk kellene, hogy minél fejlettebb egy ország, annál inkább hajlik vízfogyasztásának „importálására” a többi ország rovására. Így például sok, az európai piacokon árusított virág Kenyából származik, ahol a virágtermesztés lecsapolja a helyi vízforrásokat, miközben az európaiak továbbra is vígan „úszkálhatnak”. Más példa: a Japánban fogyasztott víz 65 %-a külföldről érkezik rizs, hús meg egyéb javak és szolgáltatások formájában.
Elvben egyszerű magatartás-változtatás arra indíthat, hogy naponta takarékoskodjunk a vízzel. Tisztelni és becsülni kell a vizet, és szem előtt tartani, hogy a víz Isten adománya, melyet nem szabad pazarolni. Otthon kinyilváníthatjuk ezt a tiszteletet, valahányszor lezárjuk a csapot, amikor fogat mosunk, valahányszor fürdés helyett zuhanyozunk, valahányszor megjavítunk egy csöpögő vízcsapot, valahányszor egy tányér hús helyett egy tányér főzeléket fogyasztunk. Kilépve otthonról számot adhatunk magunknak a problémákról, amelyeket a palackozott víz okoz – megvásárolni inkább helyi vagy belföldi társaságoktól, mintsem multinacionális cégektől, ha a csapvíz ivásra nem jó –, és bekapcsolódva helyi vagy országos társulatokba a víz privatizálásával szemben. Ebben az évben meghívást kapunk, hogy imádkozzunk a víz 6. világfórumának sikeréért, amely fórum 2012. március 12. és 17. között zajlik Marseille-ben, valamint hogy imaszolgálatot szervezzünk a víz március 22-ére eső világnapjára.
2006-ban Mexikóban a víz 4. világfórumán a Szentszék küldöttsége így nyilatkozott: „A víz problémája valóban az élethez való jog egyik problémája.”
Uta Sievers (Róma)
Missziós szándék: Hogy az Úr hatékonyan támogassa az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit, akik a legszegényebb vidékeken nyújtanak segélyt a betegeknek és az öregeknek.
Az Egészségügyi Világszervezet így határozza meg az egészséget: „a teljes fizikai, elmebeli és társadalmi jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya.” Ezzel a meghatározással összefüggésben egy 2006-os „Jelentés a világban meglevő egészségről” az egészségügyi dolgozókat úgy határozta meg, mint minden olyan személyt, aki azokat a szerepeket vagy tevékenységeket valósítja meg, amelyeknek fő célja e jóléti állapot előmozdítása, az egészség védelme és javítása. Elmondhatnánk, hogy mi magunk is mindennapi életünkben egyszerű tevékenységeinkkel ezen dolgozunk: a fiatal, aki önkéntesként valamely nem kormányzati szervezetbe besegít; az anya, aki gyermekével foglalkozik; a gyermek, aki szüleit elkíséri a kórházba; a nagymama, aki élettapasztalatát és örökölt tudását hasznosítja, hogy figyelmes gondoskodást és bátorítást nyújtson. . . A felsorolásnak nem lenne vége, ha mindazokat számba akarnánk venni, akik bármilyen módon a többiek egészségéért fáradoznak.
Most azonban az „egészségügyi dolgozókról” a szó legszorosabb értelmében szólunk: azokról, akik valami szakmai képzésen mennek át, sajátosabb szakképzettséggel rendelkeznek. Nem vehetjük tudatlanba, hogy köztük is ugyancsak jelentős különbségek vannak: orvosok, betegápolók, az étkezéseket elkészítők és felszolgálók, egészségügyi dolgozók, azok, akik egy-egy beteg családtagjaival foglalkoznak, gyógyszerészek.
Ebben a hónapban a szentatya azt kéri tőlünk, hogy különösen is imádkozzunk azokért, akik kapcsolatban állnak a legszegényebb vidékek betegjeivel és öregjeivel, akiknek közvetlenül tesznek szolgálatot. Miért kell kérnünk az Úrtól, hogy támogassa erőfeszítéseiket? Mi folyik, mi történik? Milyen nehézségekkel kerülnek szembe?
Két pontban foglalhatjuk össze ennek az imaszándéknak a megokolását.
1. Bárkinek, aki betegekkel és idős személyekkel dolgozik, saját magának jó egészséggel kell bírnia: rendelkezzék olyan testi-szellemi-lelki egyensúllyal, amely lehetővé teszi a személyek közötti gyarapító-gazdagító kapcsolatot; legyen meg benne a feltétel nélküli rendelkezésre állás, a másik iránti szolgálatkészség. Egy beteg vagy idős személy helyzeténél fogva a legnagyobb sebezhetőség állapotában leledzik, egészségi problémái és szenvedései miatt, szervezetének fokozatos rongálódása miatt, szorongó és magányos érzései miatt. Az egészségügyi dolgozónak figyelembe kell vennie a személyt a maga egészében, mindazt, mit megél és érez, konkrét körülményeit; emlékeznie kell arra, hogy beszélgetőtársának nem csupán az ő gondozására és orvosi szakértelmére van szüksége, hanem hogy pszichológiai és érzelmi nehézségeiben is vele kell tartani életének különösen nehéz pillanataiban. Számos alkalommal, különösen a szegény vidékeken, nem lehetséges enyhíteni a mások fájdalmát és fizikai szenvedését, megelőzni és gyógyítani a betegségeket egészségügyi eszközök híján; de mindvégig lehetséges, hogy emberi melegség és együttérző társi tekintet hordozói legyünk.
2. Nagy ellentétek állnak fenn manapság. Egyfelől az emberi jólét tekintetében óriási fejlődéseket teszünk, nagy jótéteményt jelentenek az új gyógyszerek és az új technológiák, amelyek arra hasznosak, hogy szembenézzünk számos betegséggel, vagy megjavítsuk az idősebb személyek életminőségét. Másfelől egymással együtt léteznek az orvostudomány elembertelenedésének veszélye, a világi erőforrások méltánytalan megosztása, a legszegényebb országokban pedig a szélsőséges nélkülözési helyzetek. Az emberi élet tiszteletben tartása egyetemes előfeltétel, egyike a legalapvetőbb és legelemibb elveknek valamennyi ideológiában és valamennyi kultúrában. Bár ennek az elvnek az alapjai nem tesznek szükségessé semmiféle racionális erőfeszítést, továbbra is nagy igazságtalanságok helyzeteit éljük meg. Idézzünk fel egyetlenegyet: „Afrika szívében él négymillió személy, akiknek segítségre van szüksége. Az orvosok meghalni látják betegeiket, mert nincs meg a legkevesebb sem ahhoz, hogy megmentsék az életüket.” (Léa Koyassoum Doumta, miniszter, Közép-Afrika.) Bolygónk számos vidékén a politikai, gazdasági, társadalmi, egészségügyi válságok nem tesznek lehetővé beruházásokat egészségügy terén; az egészségügyi dolgozók minden támogatástól megfosztva látják magukat bármilyen szinten, ki vannak szolgáltatva egyre nagyobb stressznek és bizonytalanságnak. Ténylegesen a szegénységhez kapcsolódó betegségek (AIDS, tüdővész, malária) egyre pusztítanak számos, erőforrásokat nélkülöző népességet, az egészségügyi válságok emelkednek, gyorsan és előreláthatatlanul, járványok, természeti katasztrófák, összetűzések okozataként. Ilyen és ennyire különböző körülmények között az egészségügyi dolgozóktól elvárt feladatok és tevékenységek rendkívül nehezek.
Az Úr áldja meg és támogassa erőfeszítéseiket!
Frissítve: 2018. május 14.