2012. júniusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy a hívők az Eucharisztiában tudják felismerni a Feltámadott élő jelenlétét, aki velük jár mindennapi életükben.

Kalkuttai Teréz anya mondta, hogy korunk legnagyobb szegénysége nem az anyagi szegénység, hanem a magány. Igen sokan vannak, akik nagyon egyedül érzik magukat, vagy ténylegesen elhagyatottak is, elmerülve a szomorúságba és a reménytelenségbe. Hol akadna egy jó barát? Manapság a szociális hálózatok burjánzanak az interneten, ahol könnyű százával találni „barátokat”; persze ezek valójában teljesen ismeretlenek. A hálózat kereső szolgáltatásokat is nyújt, hogy olyan barátságra vagy szerelmes párkapcsolatra bukkanjunk, amely az „űrhajósok” személyes ízlésére épül – ezek olykor a személyek valóságos összetalálkozásához vezetnek.
Szükségünk van összekapcsolódásra, és törekszünk is rá; ez alapvető emberi létszükséglet – kezdve az anyaméhben szerzett első élményektől, amikor apuka ujjával megtapogatta anyuka hasát, mi pedig egy apró rúgással feleltünk – egészen egy sereg chilei kiskorú gyermek 2010-es drámai élményéig: tizenhét aggasztó napon át elvesztek, 700 méter mélyen a föld alatt, megszűnt a kapcsolatuk a külvilággal, míg végre megtalálták őket.
Elmondhatjuk, hogy a keresztény hit maga is alapvetően találkozás, kapcsolatfelvétel. Kapcsolat egyfelől a feltámadott Krisztussal, másfelől egymás között, közösségünk tagjaiként.
Ebben a hónapban a pápa imakérése egy vigasztaló igazságra emlékeztet: minden Eucharisztiában (függetlenül a miséző pap buzgóságától vagy ügyességétől) jelen van számunkra a Feltámadott. Mint egy kiváltságos helyen, valóságosan össze tudunk kapcsolódni vele, és egyetlen ünneplő közösséget alkotunk. Isten Szavának fényében és a szentségi szimbólumok (szegényes, mindennapi szimbólumok) fátyla alatt maga a feltámadott Krisztus (annyira jóságos, annyira közeli) személye jön, hogy találkozzék velünk. Isten népe számára (amely a mai világ örömei és reményei, szomorúsága és szorongásai között járja útját) az Eucharisztia forrásává és központi tűzhelyévé válik ennek a kapcsolatnak, amelyre annyira vágyunk.
Keresztényként arra kapunk meghívást minden vasárnap és, adná Isten, minden napon, hogy elmenjünk erre a találkozásra. Kérjük a kegyelmet, hogy minden Eucharisztiában felismerjük Urunk mosolygó arcát, és megerősödjünk mindegyikünkért áldozatul adott teste által.
Megbizonyosodhatunk arról, hogy Jézus az Eucharisztia megünneplése után is velünk jön, kísér mindennapi életünkben, mindvégig, „egészen a világ végezetéig” (Mt 28,20). (Claudio Barriga, chilei jezsuita, az Imaapostolság megbízott általános igagatója)
Missziós szándék: Hogy az Európában élő keresztények felfedezzék saját önazonosságukat, és nagyobb lendülettel vegyenek részt az evangélium hirdetésében.
Majdnem kétezer éve a keresztény hit munkálja Európát. Péter és Pál apostol a római birodalom szívében vértanúsággal hirdette a meghalt és feltámadott Krisztust. Európa története dicsőséges és komor korszakokból tevődik össze.
A misszionáriusok Európában és Európából kiindulva mindenütt meggyökereztették a kereszténységet. Nagy történelmi személyeket, vagy éppen számos névtelen nőt és férfit idézhetnénk.
De a kereszténység Európában megoszlásokat, testvérgyilkos erőszakot is gyakran megélt. Megváltónk újra meg újra hallatta hangját, hogy az evangélium hiteles szelleme megmaradjon és erősödjék.
Ma Európában a kereszténység válságot él meg. Sokan ugyan képzik magukat teológiában, de még többen elveszítették keresztény gyökereiket. Lelki szomjúságnak és a templomok kiüresedésének egyaránt tanúi vagyunk.
Szép keresztény múltat örököltünk, de sokan nem vagyunk ennek az örökségnek az emberei. Személyazonosságunknak szorosan kellene kapcsolódnia Istenhez és Krisztushoz, „aki van, aki volt, és aki eljövendő”.
Olyan világ vár bennünket, ahol szinte napról napra új csábítások, új lehetőségek – és új meg új erkölcsi kérdések és feladatok rajzolódnak ki.
A mai világ arra hív, hogy felfedezzük annak az adománynak mérhetetlen gazdagságát, amelyet Jézus Krisztusban kaptunk. Ma is, mint kétezer éven át, Isten Lelke munkálkodik világunkban. Új életutakat nyit. Fogadjuk be jelenlétét, határozottan lépjünk rá az előttünk nyíló útra, és főleg imádkozzunk világunkért és magunkért! (Antoine Kerhuel, francia jezsuita, az általános rendfőnök tanácsadója nyomán.)
(Fordította és a második részt rövidítette Nagy Ferenc jezsuita)
Frissítve: 2018. május 14.