2013. áprilisi imaszándékok

Általános szándék: Hogy a hit nyilvános és imádságos megünneplése életforrás legyen a hívek számára.

Amikor az emberek ünnepet tartanak, ezt általában nem csupán azért teszik, mert egy különös fontosságú eseményre emlékeznek, hanem annak újból megadják a saját életükben bírt fontosságot. Vagyis az ünnep aláhúzza annak az eseménynek a fontosságát, értékét, amelynek emlékét felidézzük. Ez érvényes a hitünkre is: ha a hitet rendszeresen nem „ünnepeljük meg”, az ember lassacskán feledésbe meríti; fokozatosan veszít az értékéből és a fontosságából az embernek az életében. Ezzel a havi általános szándékkal XVI. Benedek pápa hitünk megünneplésére hív, mert a hit csak a közös ünnepléssel maradhat igazán élő, és lehet „életforrás”.
Ami még a keresztény vasárnap és ünnepek megvédését illeti, a pápa megértteti velünk, hogy a hitre való folytonos emlékezés nagyon fontos, éspedig nem csupán személyesen minekünk, hanem mint a hitről való tanúságtétel is mások számára. Ezért a hitet nem csupán egyedül, személyes összeszedettségben kell ünnepelnünk, hanem még inkább „nyilvánosan”, hogy a lehető leginkább felhívjuk rá sok más ember figyelmét is. Ezért a szentatya nem szorítkozik arra, hogy előtérbe állítsa a nyilvános ünneplést, hanem megjelöli annak minőségét is, jelezve, hogy a hit nyilvános ünneplése legyen igazán „imádságos”. Ha hitünk ünneplése pusztán nyilvános lenne, akkor egyszerűen egy történelmi tényt idézne fel, és értelme az lenne, hogy emlékezetünkbe áthelyezzen egy eseményt; ez az ünneplés azonban elégtelen lenne ahhoz, hogy tanúságot tegyen hitünkről, mint a jelenlevő és működő Istenbe vetett bizalomról.
A hit ünneplése nem szorítkozik pusztán a külső végrehajtására annak a meghagyásnak, amelyet Urunk az utolsó vacsorán mondott: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Az ünneplés tudatosítja Urunk állandó jelenlétét közöttünk, és azt az irgalmas szeretetet, melyet nekünk felkínál. Ilyen értelemben hitünk minden egyes megünneplése arra hív meg, hogy lelkileg az ő szeretetéből táplálkozzunk, és így e szeretet egyre inkább alakítson és átalakítson – ez felhívás arra, hogy folytonosan az igazi élet forrásából merítsünk élő vizet.
Amikor a pápa e havi szándéka szerint imádkozunk, az nem pusztán egyszerű ima másokért, hanem inkább arra ösztönöz, hogy az imát személyesen megvalósítsuk: a lehető legjobban ünnepeljük a hitet nyilvános és imádságos módon, hogy a hit mindenki számára megtapasztalható legyen, éspedig növekvő mértékben, mint „életforrás a hívek számára”.
(Anton Witwer, osztrák jezsuita, a jezsuiták szenttéavatási ügyeinek felelőse)
Missziós szándék: Hogy a missziós területek részegyházai remény és feltámadás jele és eszköze legyenek.
„Az élet szolgálatát választottam, és továbbra is ezt akarom, akkor is, ha hivatásom azt kívánja, hogy életemet adjam.” Dr. Matthew Lukwija nyilatkozott így, aki Észak-Uganda egy az Ebola-láz betegeit ápoló kórházában dolgozott, és orvosokat, betegápolókat tudott felfogásának megnyerni. Rendszeres liturgiaünnepléssel mélyítették hitüket és elszántságukat. Ő maga és 13 fiatal munkatársa életét áldozta, viszont százával mentették meg betegeiket.
Sok keresztény közösség és személy él és dolgozik a szolgálat, a béke, az imádság, az élő és tevékeny Krisztus-hit légkörében. Nők, gyermekek, fiatalok, felnőttek tesznek tudatos és következetes keresztény választásokat törzsi viszályok, fegyverek, erőszak világában; harcolnak nehéz élethelyzetekben, kihívások közt, a megélhetésért és személyi jogokért folyó küzdelmekben. Írástudatlanok hónapokon át keserves erőfeszítéseket tesznek, hogy megtanulják olvasni az evangéliumot, és aztán keresztény hittel és műveltséggel közeledjenek embertestvéreikhez, és békéhez, megélhetéshez segítsék őket.
Az utcán él sok gyermek: eladták őket, menekülnek az éhezéstől, közömbösen viselkedő családjukból; gyakran felkarolják őket családok, amelyek maguk is nélkülöznek, de örömüket lelik képzelőerejük gazdagságában és a segítésben. Az a meggyőződés élteti őket, hogy Jézus kopog az ajtajukon.
A 11 éves Margit szombatonként több kilométer gyaloglással jutott el a templomba, ahol felkészítés folyt az első áldozásra Anyja azzal próbálta igyekvését megakadályozni, hogy rengeteget dolgoztatta: ne legyen ereje és kedve a szombati gyalogláshoz. Amikor egyszer meg is verte, a katekéta meg az anyja jelenlétében Margit ezt mondta: „Kedves Mama, én a te méhedből jöttem a világra, de most már Krisztussal élek; senki és semmi nem fog megakadályozni, hogy magamhoz vegyem az Eucharisztiában, amelyre sokkal elevenebben vágyódom, mint a te velem kapcsolatos terveidre.”
Sok ilyen apróságból is összetevődik a nagy valóság: Krisztus Egyháza természeténél fogva missziós közösség. Régi és új részegyházak teszik azt, hogy a világ hordozza az élet és feltámadás magvát, amelyet Krisztus vetett el mindazok számára, akik ezt a magot csíráztatni és éltetni akarják.
(Fernanda Cristinelli olasz nővér nyomán, aki Kenyában és Ugandában működött.)
Nagy Ferenc SJ
Frissítve: 2018. május 14.