2013. júliusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy az ifjúság világnapja, amely Brazíliában folyik, arra serkentse a keresztény fiatalokat, hogy az evangélium tanítványaivá és misszionáriusaivá váljanak.

Az ifjúsági világnapok kezdete 1984-re megy vissza; II. János Pál pápa meghívta az egész világ fiataljait, hogy vegyenek részt a nemzetközi jubileumon. 1986-ban aztán a pápa intézményesítette az eseményt: 1987-re összehívta az első világnapot. Azóta valamennyi ilyen nap fiatalok ezreit segítette hitük elmélyítésében és evangéliumi hivatásuk felfedezésében. Most XVI. Benedek (és vele Ferenc pápa) azt kéri, imádkozzunk a legközelebbi világnapért, amelyet júliusban Rio de Janeiróban tartanak.

A szándékot így is megfogalmazhatjuk: a Szentlélek ébressze fel a fiatalokban a Krisztushoz és üzenetéhez való mély ragaszkodást. Tanítvány és misszionárius csak az lehet, aki szenvedélyesen szereti Jézust és evangéliumát. Tudjuk: ennek a mély szenvedélynek és ragaszkodásnak legalapvetőbb forrása nem magának az emberi személynek az akarata, nem is Jézus személyének és evangéliumának az az ismerete, amelyre szert tehetünk, bár mindez persze szükséges. A Krisztus személyével és evangéliumával való mély összeforrás végső fokon a Szentléleknek szívünkben kifejtett tevékenységéből fakad. „Lelkünk édes vendége” az, aki képes kihúzni bennünket az összegubancolódott hálókból; ezeket az önzés feszíti ki, mely arra ösztönöz, hogy mindenekfelett személyes élvezetünket keressük, vagy hogy a jövőnket címekkel, pénzzel, kapcsolatokkal biztosítsuk, és annyi minden egyébbel, ami önmegvalósításunkra törekszik, mintha az lenne életünk végső értelme.

A Szentlélek (Paraklétosz, Oltalmazó) tudja megéreztetni velünk, hogy életünk igazi értelme Krisztus. Egyedül Isten tudja megtenni, hogy beleszeressünk Krisztusba és evangéliumába. Ránk az tartozik, hogy kérjük és befogadjuk a Lelket, aki új életet kíván hozni szíveinkbe.

A pápa tehát ahhoz kéri imáinkat, hogy a világnap kiváltságos alkalom legyen, kedvező helyszín, termékeny föld a Szentlélek fogadására, aki minden keresztény fiatalnak felkínálja magát. Imádkozzunk, hogy Jézus megismerésének és megszeretésének vágya fokozódjék a fiatalokban, hogy a fentről jövő erő ösztönözze őket: váljanak Krisztus tanítványaivá, evangéliumának hirdetőivé!

(Armando Raffo jezsuita, latin-amerikai ifjúsági pasztorációs felelős nyomán)
Missziós szándék: Hogy az egész ázsiai világrészen a kapuk nyitva álljanak az evangélium hirdetőinek.

A világ népességének majdnem a fele Ázsiában él; a földrész lakosságának mintegy 10 százaléka keresztény, ennek pedig a fele katolikus. Ázsiában csupán a Fülöp-szigetek meg Kelet-Timor mondhatók katolikus, sőt egyáltalán keresztény országoknak.

Mindenféle nehézségek befolyásolják az Egyház munkáját. Bizonyos kormányok nyíltan materialisták; minden vallást szuverenitásuk ellenségének tekintenek. Egyre agresszívabb iszlám is megfigyelhető a világrész bizonyos részeiben. Egyes országok azért helyezkednek szembe a kereszténységgel, mert „nyugati importnak” tekintik. Sok ázsiai lakos végletes szegénysége megnehezíti, hogy figyelmüket és szívüket Isten felé fordítsák, hiszen egy sereg közvetlen szükséglet nyomasztja őket.

Ázsia Egyháza mégis, bár arányaiban csekély, lelkes Egyház. A kereszténység sok ázsiai lelkéhez közel áll; ez köszönhető nevelést biztosító intézményeknek, egészségügyi központoknak, egyéb társadalmi szolgáltatásoknak. Ázsiában úgy tekintik az Egyházat, mint az emberi méltóság hirdetőjét és az emberi jogok védelmezőjét.

Nagyra értékelik sok missziós vagy bennszülött keresztény buzgalmát és elkötelezettségét. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Tevékenységükbe fektetett szeretetükkel ezek a munkások tanúskodnak arról, hogy Isten minden embert „a saját képére és hasonlatosságára” alkotott, hogy Isten szereti azt, amit alkotott, és hogy Isten kiváltja, visszaszerzi („megváltja”) azt, amit szeret.

Azért imádkozzunk, hogy mindenki megtanulja és tudja a Krisztusba vetett hitet úgy tekinteni, mint kapcsolatot vagy hidat a népek között, és hogy ez a hit képes legyen lerombolni azokat a félelmeket, amelyek gátolnak minket abban, hogy a hit alapjává váljék egymás iránti szeretetünknek és megbecsülésünknek.

(Theodore Overberg ausztráliai jezsuita, az általános elöljáró munkatársa nyomán)

Nagy Ferenc SJ

Frissítve: 2018. május 14.