2013. márciusi imaszándékok

Általános szándék: Hogy növekedjék a természet iránti megbecsülés, annak tudatában, hogy az egész teremtés Isten műve, melyet ő rábízott az emberi felelősségre.

A jezsuita Xavier Jeyeraj, aki a rend római központjában dolgozik, így ír e havi szándékkal kapcsolatban.

„1962-ben születtem, és az indiai Tamil Nadu egyik falujában nőttem fel, ahol szüleim földművesek voltak. Gyermekkoromban minden reggel elkísértem apámat a mezőre, hogy vigyázzak a földekre, vele együtt dolgozzam, vagy segítsem őt egyéb földművelői munkák végzésében. Amikor megérkeztünk a birtokunkra, azzal kezdtük, hogy szandálunkat lehúztuk, és a kerítésre akasztottuk. Soha nem tapostuk a földet szandállal a lábunkon, hasonlóan a templomba való belépéshez.” Ő sose kérdezte, apja sose magyarázta a miértet. „Eszembe jut, amit az Úr súgott Mózesnek: »Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!«”

„Ugyancsak igaz, hogy ma, amikor visszatérek a faluba, ahol szüleim éltek, látom, hogy traktorok váltották fel az ökröket, és a gazdák ritkán tapossák a mezőket úgy, hogy ne húzták volna lábukra a megfelelő csizmákat. Műtrágya váltotta fel a természetes trágyát; a rizs és egyéb gabonafélék helyét magas hozamú termékek foglalták el.”

A föld, a víz, a termények, az erdők (amelyek az általunk belélegzett levegőt tisztítják): minden ezen a földön pénzt és hasznot hozó árucikk szintjére süllyedt. Használjuk és visszaélünk velük, szennyezés meg pusztítás tényezői lettek. „Mi, emberek, elképesztő erőszakot hajtottunk végre Földünkön. Feldúltuk háborúkkal és egyéb pusztító tevékenységekkel.”

Az utóbbi négy évtizedben rengeteg menekültet termeltek olyan lassú összeomlások is, mint a globális éghajlatváltozás, a tárolók szertelen építéséből adódó áradások – és persze a földrengések, orkánok, vízözönök, cúnami . . . Van-e még remény?

A szerző indiai szülőfalujában az öreg parasztok össze-összejönnek, és megtárgyalják „a régi szép időket”, szembeállítva a föld termékenységét pusztító modern vegyszerekkel. Úgy tűnik, mondja Jeveraj atya, a helyreállításnak, a természet megbecsülésének hosszú útja megkezdődik.

„Imánkat kapcsoljuk a szentatyáéhoz, abban a reményben, hogy meg tudjuk óvni Földanyánkat, és mindazt a teremtményt, amelynek ő a hordozója! Bár tudnánk megtanulni, hogy igazi értéke szerint tiszteljük és becsüljük a csodálatos isteni teremtést! Bár tudnánk a világmindenség igazi őreiként cselekedni, hogy mindenki békében élhessen ezen a Földön!”
Missziós szándék: Hogy a püspökök, a papok és a diakónusok az evangélium fáradhatatlan hirdetői legyenek a föld végső határáig.

„Mindenkor hirdessétek az evangéliumot! Ha szükséges, használjatok szavakat!” Assisi Szent Ferenc buzdította így a testvéreit.

Vegyük szemügyre az imaszándéknak két, egymást kiegészítő jellegzetes elemét. a) A közelmúltban és a jelenben az evangélium bizonyos szolgáinak nyilvános botrányai rendítik meg az Egyház szavahihetőségét, munkájának hatékonyságát. b) Többfelé a világban vallási felkelők, terroristák támadják meg és viszik vértanúságba az evangélium papi szolgáit.

Egyiküket, a francia trappista Christian de Chergét hat társával együtt 1996. május 30-án Algériában iszlámista gerillák gyilkolták meg. Két évvel korábban megírt lelki végrendeletében többek között ezt olvassuk: „Életemet Istennek és ennek az országnak adtam.” „Ha elveszítem ezt az életet, amely teljesen az enyém, és teljesen az övék, hálát adok Istennek, aki életemet nyilván teljes egészében ennek az Örömnek a kedvéért akarta.” Leendő gyilkosát „az utolsó percbeli barátjának” nevezi.

Hasonló szellemben imádkozzunk a szentatyával együtt, hogy az egyházi rend szentségében részesült személyek az egész világon fáradhatatlanul hirdessék az evangéliumot.

Nagy Ferenc SJ

Frissítve: 2018. május 14.