2014. áprilisi imaszándékok

Egyetemes imaszándék: (Környezetvédelem és igazságosság.) Hogy a kormányok előmozdítsák a teremtett világ védelmét és a természetes javak és erőforrások méltányos megosztását.
A múlt század nyolcvanas éveinek a vége felé Lengyelországban a Solidarnośċ-mozgalom megrendítette a Szovjet Unió által rájuk kényszerített kommunista társadalmi rendet. A Gdanks-i Lenin-művek munkásai sztrájkba léptek, és azt követelték, hogy részt vehessenek az új munkaszerződések megalkotásában. Nem voltak hajlandók a mindenható államhatalom alatt bábuként élni. Azt is tapasztalták, hogy az akkori egész gazdasági rendszer működésképtelen, és részvételi jogokat követeltek maguk számára a termelési célok kitűzése, a munkahelyek biztonságának biztosítása, és a munkafegyelem szabályozásának meghatározása terén. A lengyel munkások egy demokratikus, de nem kapitalista társadalmi rendszer megvalósítását követelték. Felfogásukat erősen befolyásolta II.János Pál pápa szociális tanítása.
Sajnos a kommunista rendszer bukása után kialakult kapitalista gazdasági rend nem valósította meg ezeket a követelményeket. Ezért van szükség egy új gazdasági rend megteremtésére. Nem követhetünk semmiféle materializmust, legyen az akár kommunista, akár kapitalista eredetű. A jövő nem ezeké a rendszereké. Az arab országok forrongásai, az elégedetlen, munkanélküli fiatalok tüntetései Spanyolországban és másutt stb. mutatják, hogy valami új van születőben.
Minden embernek, a szegényeket és munkanélkülieket is beleértve, ugyanolyan jogaik vannak, mint a gazdaságilag kivételezett helyzetben levő gazdagoknak. Minden energiát a javak fogyasztására összpontosító mai világ közhangulata elvonja figyelmünket attól, hogy felelősek vagyunk egy új világrend kialakításáért.
Földünket kihasználták és megsebesítették. Mindnyájunknak össze kell fogni egy olyan gazdasági rend kialakítására, mely a jövendő nemzedékek jogait is tiszteletben tartja. Ne álljunk félre, és ne tétlenkedjünk. Minden cselekvés veszélyekkel jár, de a tétlenség még veszélyesebb. A hívőket Isten hívása serkenti, hogy vegyenek részt földünk gyógyításában.
Krisztus feltámadása általános együttérzésre indít minden rászorulóval szemben. Nem kérünk semmi kiváltságot: közös a reményünk. Gyógyítani akarjuk a megkárosított természetet, helyre akarjuk állítani elrútított szépségét, elő akarjuk mozdítani a megosztás kultúráját, mert e nélkül nincs remény.
Új világ van születőben. Minden szülés fájdalommal jár, de ez a fájdalom nem hiábavaló. Talán csak gyermekeink fogják látni fáradozásaink és küzdelmeink gyümölcsét. Az egész emberiség, a jövő nemzedékeket is beleértve, egy nagy közösséget alkot. Le kell mondanunk az önző előjogokról. A kapitalistáknak, akár Kínában élnek, akár a Nyugati világban, meg kell térniük.
Törekedjünk helyileg a természetet megőrző egyszerű életstílusra, érezzük felelősnek közösségeinket a környezet védelmére, támogassuk a nemzetközi kezdeményezéseket a globális emberi közösség megteremtésére. Álljunk a kapuba, és kiáltsuk: „Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Öltsük magunkra a világosság fegyvereit!” (Róm 13,12)
Albert J. Fritsch SJ nyomán          
Az evangelizálásért végzett imaszándék: (Remény a betegeknek.) Hogy a feltámadt Krisztus töltse el reménységgel mindazok szívét, akiket gyötrődés és betegség tesz próbára.
Krisztus feltámadása egyszeri esemény az emberiség történelmében. Jézus az egyetlen, akit Isten úgy támasztott fel, hogy már nem fog sohasem meghalni. Az ő feltámadása azonban számunkra is remény forrása: „Krisztus azért halt meg és kelt életre, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen.” (Róm 14,9) Jézus feltámadását vallva hisszük és reméljük, hogy halálunk után új élet vár mireánk is. Feltámadása által teljesíti be Jézus a megtestesülés misztériumának egész értelmét. Szent Atanáz mondja: „Isten azért lett emberré, hogy az ember megistenüljön.” A feltámadt Jézus a feltámadás erejével alakítja át a mi mindennapi kis „halálainkat”, kudarcainkat és szenvedéseinket. Ne engedjük a reményt kihalni szívünkből, még a legnagyobb szenvedések közepette sem! „A remény nem csal meg!” (Róm 5,5)
E hónapban imádkozunk azért, hogy e reménység töltse be a szenvedő emberek szívét. Minden szenvedés a szívünket érinti. Jézus azonban azt kívánja, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk (Jn 14,l). Ha a mi szívünk belegyökerezett Jézus Szentséges Szívébe, akkor a szenvedések megtapasztalása közben is, béke lehet a szívünkben.
Nincs ember e világon, akit ne látogatna meg a szomorúság és a betegség, de vannak olyanok, akik többet szenvednek, mint mások. Én azzal szoktam könnyíteni saját a szenvedéseim elviselésén, hogy arra gondolok: mások többet szenvednek nálamnál. Eszembe jut például egy tizenöt éves fiú, aki a szemem láttára halt meg, mert szüleinek nem volt pénze, hogy megvásárolják a drága orvosságot. Láttam aztán olyan embert is az autóbuszon, aki oxigénpalackot cipelt magával, hogy lélegezni tudjon. Tudok hosszú időig börtönben sínylődő emberekről, akik naponta csak egy nyomorúságos étkezést kapnak, és senki sem törődik az ügyük bírósági tárgyalásával, mert nincs ügyvédjük. Ismerek olyan édesanyákat, akiknek nem jön álom a szemükre, mert nem tudják, hogy miként szerezik meg majd a másnapi eledelt gyerekeik számára.
Az ilyen és hasonló szenvedések betöltik az egész embert, és kiülnek az emberek arcára. Én azonban hiszem és tudom, hogy a feltámadt Jézus nem felejti el ezeket az embereket, akkor sem, ha a társadalom megfeledkezik róluk. Imádkozzunk együtt e hónapban, hogy az Úristen látogassa meg vigasztalásával azokat, akik sok szenvedéssel küzdenek, és gyógyítsa meg szívüket.
Rigobert Kyungu SJ afrikai jezsuita 
Frissítve: 2018. május 14.