2014. augusztusi imaszándékok

Egyetemes imaszándék: Hogy a menekültek, akik arra kényszerültek, hogy erőszak miatt elhagyják otthonukat, nagylelkű befogadásra találjanak, és jogaikat biztosítva lássák.

„Bevándorlók fulladtak meg a tengerben Csónakjaik, melyek a reménység csónakjai voltak, a halál csónakjaivá lettek. E fejlécekkel számoltak be az újságok a Lampedusa közelében történt tragédiáról. Amióta néhány héttel ezelőtt hallottam e szerencsétlenségről, és azon gondolkoztam, hogy hasonló tragédiák gyakran megtörténnek, állandóan fájóan jut eszembe ez az esemény, akárcsak egy tüske a szívemben. Ezért úgy éreztem, hogy ide kell jönnöm Lampedusa szigetére, hogy imádkozzak az áldozatokért és megmutassam részvétemet. De azért is jöttem, hogy felébresszem az emberek lelkiismeretét: ne engedjék meg az ilyen tragédia megismétlődését!

A Biblia szerint, a bűnbeesés után, Isten így szólt Ádámhoz: „Ádám, hol vagy?” Ádám elvesztette az őt megillető helyet a világban; azt képzelte, hogy olyan hatalmas, mint az Isten, és megrontotta a harmóniát. Azóta a többi ember is gyakran megrontja kapcsolatát más emberekkel. A „másik” embert már nem tekinti testvérének, akit szeretni kell, hanem egyszerűen „valakinek”, aki zavarja életét és kényelmét.

Kevéssel később Isten feltesz egy másik kérdést is: „Káin, hol van a testvéred?” Az a téves elképzelés, hogy nagyok vagyunk, oly nagyok, mint az Isten, egy egész sor tévedéshez vezet: elindítja a halálok sorozatát: Kain a testvérének vérét ontja.

Istennek a két kérdése ma is ugyanolyan erővel szólít meg minket, mint kezdetben. Hányan veszítettük el a minket megillető helyünket a világban?! Nem ügyelünk már a világra, amelyben élünk. Nem törődünk vele. Nem védelmezzük azt, amit Isten teremtett mindenki számára, és végül már képtelenné leszünk egymással törődni. Amikor pedig az egész emberiség elveszti az őt megillető helyet a világban, akkor történnek olyan tragédiák, mint a lampedúsai.

„Hol van a testvéred? Az ő vére kiált hozzám” – mondja az Úr. Ez nem másokhoz intézett megszólítás, hanem énhozzám, tehozzád, mindenkihez intézett szó. Ezek az itt elpusztult testvéreink nehéz helyzetekből igyekeztek kimenekülni, hogy békére leljenek, jobb helyet találjanak a maguk és családjuk számára. E helyett azonban a halálra találtak. Mily gyakran megesik, hogy az ilyen menekültek nem találnak megértésre, befogadásra, segítségre! Kiáltásaik Istenhez hatolnak!

Egy túlélővel beszélgettem az imént. Mielőtt ide érkezett volna, emberkereskedők markában volt, akik a kihasználták a szegények tehetetlenségét. Mennyit szenvedtek ezek a szegény menekültek! És mennyien leltek halálukra!

„Hol van a testvéred?” Ki felelős ezeknek az embereknek a véréért? Mi azt feleljük, hogy „nem én vagyok az. Másvalaki volt az oka, de biztosan nem én.” Isten azonban megkérdezi mindnyájunktól: „Hol a testvéred vére, mely hozzám kiált?” A mai világban senki sem érzi magát felelősnek. Olyanná lettünk mint a jó szamaritánus példabeszédében szereplő pap és levita, akik meglátták a félholtan az út szélén heverő embert, de tovább mentek. Azt mondjuk magunknak, hogy nem vagyunk ezekért az eseményekért felelősek, és megnyugszunk. A kényelmesség kultúrája, amely arra indít, hogy csak magunkkal törődjünk, érzéketlenné tesz mások segélykiáltása iránt. Szappanbuborékokban élünk, amelyek talán szépek, de múlékonyak. Üres illúziókkal áltatnak bennünket, melyek másokkal szemben érzéketlenné tesznek. Ebben a globalizált világban globalizált nemtörődömségbe estünk. Hozzászoktunk mások szenvedéseihez, és nem törődünk velük.

„Ádám, hol vagy?” „Hol van a testvéred?” E két kérdést tette fel Isten a világtörténelem elején, és e két kérdést teszi fel ma is mindenkinek. Én azonban egy harmadik kérdést szeretnék feltenni: „Sírt-e valamelyikünk e tragédia és hasonló tragédiák miatt? Szomorkodott-e valamelyikünk e fivéreink és nővéreink halála miatt? Sírt-e valamelyikünk e csónakok utasaiért? Az ott levő kismamákért és csecsemőikért? Olyan társadalom lett belőlünk, amelyben elfelejtettünk sírni, és másokkal együtt érezni.

Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy tudjunk sírni érzéketlenségünkön és a világ kegyetlenségén. Bocsánatot kérünk Istentől azokért, akiknek szíve érzéketlenné lett, és azokért, akik döntéseikkel olyan helyzeteket hoztak létre, melyekből e tragédiák születtek. Bocsáss meg, Urunk!”

 

Ferenc pápának 2013. július 8-án, Lampedusában mondott beszéde

 

Evangelizációs imaszándék: Hogy a keresztények Óceániában örömmel hirdessék a hitet a földrész valamennyi népének.

Krisztus missziós parancsa az Egyház minden tagját megszólítja. Vannak közülük olyanok, akiket távoli országokba küldenek, hogy ott hirdessék Jézus Krisztust olyan embereknek, akik még nem hallottak róla. A többségüket azonban Isten a hozzájuk közelebb állókhoz küldi. A családban, a munkahelyükön, a közösségi eseményekben, az iskolákban stb. minden keresztény segítheti az evangélium terjedését.

A keresztény közösség soha se legyen csupán valamilyen kényelmes pihenőhely tagjai számára. A helyi keresztény közösségnek túl kell tekintenie önmagán. A plébániai közösség nem szigetelődhet el az őt körülvevő világtól. A keresztényeknek figyelniük kell a társadalmi igazságosság követelményeire és a társadalom lelki éhségére. Azt, amit Jézus Krisztus minden követőjének ad, meg kell osztani Óceánia minden lakosával. Hiszen csak Krisztusban érhetik el életük teljességét.

Különösen meg kell érinteni a fiatalok szívét. Sok fiatal keresi az igazságot és a jóságot. Ez jó alkalom arra, hogy Jézus Krisztus javait ajánljuk fel nekik. Csak e javak fogják kielégíteni vágyaikat. Fontos azonban, hogy a rohamosan változó mai világban a fiatal nemzedéknek megfelelő formában tárjuk eléjük hitünket.

Krisztus misztériuma életet adó misztérium mindazok számára, akik szenvednek, akár családi bajok, akár nyomor, akár igazságtalanság miatt, akár azért, mert nem találnak munkát, mert a társadalom peremére szorultak, mert lelkileg vagy testileg betegek, függőségekbe estek, vagy eltévedtek.

Az evangelizálás az Egyház feladata: el kell hogy mondja a világnak az Isten által Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott igazságot. Óceániában az evangelizálásnál különösen fontos a közösség hangoztatása. Az evangelizálás által az Egyház kifejezi saját belső egységét Istennel, Jézus Krisztus által. Óceánia minden lakosának joga van, hogy hallja az evangéliumot, és ezért a keresztények kötelessége, hogy azt megosszák mindenkivel. Új evangelizálásra van szükség, hogy mindenki meghallja, megértse és higgye Isten irgalmas jóságát, mely minden embert átkarol.

 

II. János Pál pápának, 2001. november 22-én kelt apostoli buzdítása az Óceániai püspökök szinodusán

Frissítve: 2018. május 14.