2014. feburári imaszándékok

Egyetemes imaszándék: (Idősek.) Hogy az idősek bölcsességét és tapasztalatait elismerjék az Egyházban és a társadalomban.
XVI.Benedek pápa beszéde, melyet 2012 november 22-én tartott a római Szent Egyed közösség által vezetett öregotthon lakói számára.
Kedves testvéreim!
Nemcsak mint Róma püspöke jöttem ma hozzátok, hanem úgy is, mint egy öreg ember, aki meglátogatja a nálánál is öregebbeket. Nem is kell mondanom, hogy tapasztalatból ismerem azokat a nehézségeket, problémákat és bajokat, amelyeket az öregkor hoz magával. Azt is tudom, hogy a jelenlegi gazdasági válság miatt ezek a nehézségek növekedtek. Ezért bizony megesik, hogy öreg korában az ember nosztalgiával gondol vissza fiatal korára, amikor még frissen tervezgettük jövőnket. Ilyenkor néha bánat árnyékolja be pillantásunkat, és úgy tekintünk öreg napjainkra, mint az emberi élet naplementéjére. A mai napon azonban, nagy meggyőződéssel azt szeretném mondani nektek, és veletek együtt minden idős embernek, hogy szép dolog az öregség! Minden életkorban fel kell fedeznünk Isten jelenlétét és áldását, azokat a kincseket, amelyeket az életnek egy-egy szakasza felkínál. Ne zárkózzunk be a búslakodás börtönébe! Isten adta meg nekünk a hosszú élet ajándékát. Élni: szép, még az öregkorban is, minden fájdalom és akadály ellenére. Mindig tükrözze arcunk azt az örömet, mely abból születik, hogy tudjuk: Isten szeret bennünket.
A Biblia szerint a hosszú élet: Isten áldása. Napjainkban sok ember részesül a hosszú élet áldásában: tekintsük tehát Isten ajándékának, melyet jól fel kell használnunk. Sajnos, a hatékonyság és nyereségvágy által uralt jelenkori társadalom nem így tekint a hosszú öregségre. Gyakran haszontalannak nézik az öregeket. Sokszor hallunk arról, hogy a társadalom peremére szorítják őket, eltávolítják otthonukból, és magányos életre kényszerítik őket. Azt gondolom, hogy a családoknak és közintézményeknek több gondot kellene fordítaniuk arra, hogy az öregek saját otthonukban élhessenek. Nagy kincs az az életbölcsesség, amelynek mi öregek vagyunk a hordozói. Valamely társadalom és kultúra értékét azzal is lehet mérni, hogy miként bánnak e társadalomban az idősekkel, és milyen helyet engednek nekik a közösség életében.
Kedves barátaim! Amikor idősek leszünk, gyakran mások segítségére szorulunk. Ezt magam is tapasztalom. Az evangéliumban olvashatjuk Jézusnak Péter apostolhoz intézett szavait: „Amikor fiatal voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahová akartál. Amikor azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod” (Jn 21,18). Ezt mondva Jézus azt jelezte, hogy milyen vértanúhalállal fogja Péter megvallani a hitét. E szavak azonban azt is eszünkbe juttatják, hogy az öreg emberek mások segítségére szorulnak. Arra kérlek tehát titeket: igyekezzetek ebben is megtalálni az Isten kegyelmét, hiszen kegyelmi ajándék az, hogy mások szeretettel támogatnak és kísérnek titeket. Az ilyen kapcsolat fontos életünk minden szakaszában, hiszen senki sem élhet egyedül, mások segítsége nélkül. Itt e házban örömmel látom, hogy segítőitek és ti, a bennlakók, egy nagy családot alkottok, akiket az életadó szeretet köt össze.
Kedves idős testvéreim, bizony megesik, hogy a napok néha hosszúnak és eseménytelennek tűnnek számotokra; szaporodnak a nehézségek, ritkulnak a feladatok és találkozások. De ne veszítsétek el soha jókedveteket. Ti kincs vagytok az emberi társadalom számára, akkor is, ha szenvedtek és gyengélkedtek. Életeknek e szakasza is Isten ajándéka, amelyet azért kaptatok, hogy elmélyítsétek kapcsolatotokat Istennel. Ne felejtsétek el, hogy most is megvan a legértékesebb és legfontosabb képességetek, vagyis képesek vagytok arra, hogy hittel és kitartással járjatok közben imáitokkal Istennél a többi emberért. Imádkozzatok az egyházért, imádkozzatok értem, imádkozzatok a világ szükségleteiért, imádkozzatok a szegényekért, és imádkozzatok azért, hogy megszűnjék az erőszak a világban. Az idősek imája védelmezi és segíti a világot, mégpedig sokkal hathatósabban, mint a nyugtalankodás. Ma rátok, a ti imáitokra szeretném bízni az egyház javát és a világ békéjét. Biztosítlak szeretetemről, és számítok rátok. Érezzétek, hogy az Isten szeret benneteket, és árasszátok Isten szeretetének sugarait erre a mai individualista, sikerhajhászó társadalmunkra. Az Isten mindig veletek lesz, és mindazokkal, akik szeretettel gondoskodnak rólatok.
Az evangelizálásért végzett imaszándék: (Együttműködés az evangelizálásban.) Hogy papok, szerzetesek és világiak nagylelkűen együttműködjenek az evangelizációs küldetésben.
Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából (részlet):
Minden megkeresztelt emberben, kivétel nélkül, működik a Szentlélek ereje, mely az evangelizálásra ösztökél. Keresztségük révén Isten népének minden tagja misszionárius tanítvánnyá lett. Minden megkeresztelt személy, bármi is az állása az Egyházban és bármilyen hitbeli képzést kapott is, az evangelizálás munkása. Helytelen úgy elképzelni az evangelizálást, hogy azt néhány szakember végzi, míg a többi hívő csak passzívan befogadja a hitet. Az új evangelizálás minden megkeresztelt hívő személyes részvételét kívánja meg. Mindenki, aki valóban megtapasztalta Isten üdvözítő szeretetét, hirdesse is azt: nem kell ehhez hosszú kiképzés. Minden keresztény: misszionárius, hiszen Jézus Krisztusban találkozott Isten szeretetével. Ne mondjuk azt, hogy „tanítványok” és „misszionáriusok” vagyunk, hanem inkább azt, hogy „misszionárius tanítványok” vagyunk! Könnyen meggyőződhetünk erről, ha Jézus első tanítványaira tekintünk: ők, mihelyt találkoztak Jézus szerető pillantásával, azonnal elkezdték örömmel hirdetni azt, hogy: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,41) A szamariai asszony a Jézussal való találkozás után azonnal misszionárius lesz, és sok szamaritánus „hitt Jézusban az asszony szavára” (Jn 4,39). Hasonlóképpen Szent Pál is, a Jézussal való találkozása után, „azonnal hirdette Jézust” (ApCsel 9,20).
Találja meg mindegyikünk annak a módját, hogy Jézusról szóljunk, ott ahol éppen tartózkodunk. Mindnyájan hivatottak vagyunk arra, hogy kifejezett tanúságot tegyünk Urunk üdvözítő szeretetéről. Jézus, tökéletlenségeink ellenére, hozzánk jön, megadja szavát és erejét, és értelmet ad életünknek. Szívetekben tudjátok, hogy nem egyforma dolog Jézussal élni és Jézus nélkül élni. Azt kell tehát másokkal  közölnötök, amit megtapasztaltatok, ami segített benneteket, hogy élni tudjatok, és ami reménységgel töltött el. Nem mentség a tökéletlenségünk. Ellenkezőleg a missziós hivatás szűntelenül arra ösztönöz, hogy ne süllyedjünk középszerűségbe, hanem állandóan növekedjünk.
Az evangelizálás mindig tisztelettel és szelídséggel történjék. Az első lépés a személyes párbeszéd, amikor valaki beszél velünk, és megosztja örömeit, reményeit, a szeretteiről való törődését, és annyi minden mást. Ez után lehet Isten igéjét a társalgásba hozni, esetleg a Biblia egy versét felolvasni vagy egy történetet elmondani: és mindenkor vegyük figyelembe az alapvető keresztény üzenetet: Isten személyesen szeret minket, Isten emberré lett, odaadta önmagát érettünk, és most is él és az üdvösségre és barátságára hív bennünket. Ezt az üzenetet egyes esetekben kifejezetten elmondhatjuk, néha pedig személyes tanúságtétel és viselkedés által fejezhetjük ki, ahogy a Szentlélek az egyes helyzetekben sugallja nekünk. Ha a körülmények megfelelőek, az ilyen testvéri és misszionárius találkozást egy rövid imával is le lehet zárni, amelyben kérjük Isten segítségét azokban az ügyekben, amelyeket beszélgető társunk a társalgásban megemlített. Ily módon beszélgető társunk megtapasztalhatja, hogy hallgattunk rá, megértettük, amit mondott, és ügyüket Isten elé helyeztük, az elé az Isten elé, akinek szava valóban szól az életükhöz.
Frissítve: 2018. május 14.