2014. januári imaszándékok

Egyetemes imaszándék: Hogy előmozdítsunk egy olyan hiteles gazdasági fejlődést, amely tiszteletben tartja valamennyi ember és valamennyi nép méltóságát.

A 2014. év imaszándékait még XVI. Benedek pápa tűzte ki, Ferenc pápa pedig magáévá tette azokat.

Benedek pápa egyik utolsó pápai döntése volt, hogy az „általános imaszándékot” ezentúl   „egyetemes imaszándéknak”, a „misszió imaszándékot” pedig „az evangelizálásért végzett imaszándéknak” nevezzük. A januári egyetemes imaszándék magyarázatára nagyon alkalmas Ferenc pápa öt kis ország vatikáni követeinek 2013. május 13-án tartott beszéde, amelynek teljes fordítását itt közöljük.

„Hölgyeim és uraim! Az emberiség családja napjainkban történelmének fordulópontjához érkezett. Egyfelől örvendezünk az egészségvédelem, a nevelés és a kommunikáció terén látható hiteles fejlődéseknek, amelyek az emberiség hiteles javát szolgálják. Ugyanakkor azonban el kell ismernünk, hogy napjainkban az emberek többsége még mindig bizonytalanságban éli napjait, fájdalmas következményekkel. Új betegségek terjednek; sok ember félelemben és kétségbeesésben él, még az úgy nevezett gazdag országokban is; az életöröm csökkenőben van; a szemérmetlenség és erőszak pedig növekedőben; a szegények szegénysége pedig egyre szembeszökőbb. Az embereknek keményen meg kell küzdeniük életükért, és sokan emberhez méltatlan állapotban tengetik életüket. Véleményem szerint ennek a helyzetnek egyik oka a pénzzel való viszonyunk: a bennünket és társadalmunkat uraló pénz hatalmának elfogadása. A financiális krízis, amelyet tapasztalunk, ne feledtesse el, hogy annak mély oka egy emberi krízis. Vagyis, megtagadtuk azt, hogy az emberi személyeket illeti meg az elsőbbség. Új bálványokat teremtettünk. Az arany borjú régi imádása (v.ö.Kiv 32,15-34) új formában jelent meg a pénz imádatában és a gazdasági élet szívtelen diktátorságában, amelynek nincs emberi arca és emberi célja.

Az egész világon tapasztalható financiális krízis felfedi a súlyosan hiányos perspektívát, amely az embernek csupán egy szükségletét, a fogyasztást ismeri el. Még nagyobb baj az, hogy napjainkban magukat az embereket a használat jután eldobható fogyasztási tárgynak tekintik. Egy „eldobó kultúrát” kezdtünk gyakorolni. E tendencia megmutatkozik mind az egyedek, mind egész társadalmak életében. Sőt vannak hangok, amelyek ezt a viselkedést tanácsolják és dicsérik. Ilyen körülmények között a szolidaritást, mely a szegények kincse, gyakran károsnak és a pénzügyi- és gazdasági logikával ellenkezőnek tekintik. Ennek következtében egy kisebbség gazdagsága rohamosan növekszik, a többség gazdasági helyzete pedig összeomlik.

Ez a egyensúlyhiány azokból az ideológiákból származik, melyek a piacok és a pénzügyi spekulációk abszolút autonómiáját állítják, és tagadják az államok ellenőrzési jogát. Pedig az államok feladata, hogy a közjót szolgálják. Egy új, láthatatlan zsarnokság van kialakulóban, mely saját szabályait igyekszik rákényszeríteni mindenre. Továbbá, az eladósodás és a hitelek eltávolítják az országokat valós gazdaságuktól, polgárokat pedig valós vásárló erejüktől. Növeli a bajt a korrupció terjedése és a financiális kötelezettségek alóli kibújás, mely az egész világot kezdi behálózni. A hatalomvágy és birtoklási vágy nem ismer határokat.

E mögött a viselkedés mögött ott rejtőzködik az etika elutasítása és az Isten elutasítása. Az etikát és a szolidaritást kínos tehernek és a termelés akadályának érzik: túlságosan emberinek tartják, mert korlátozza a pénz hatalmát. Sőt veszélyesnek tartják az etikát, mert tiltja az emberek manipulációját és alávetését. Az etika Istenhez vezet; Isten pedig felülmúlja a piac kategóriáit. Az etikát elutasító pénzügyi és gazdasági szakembereknek és politikusoknak az az érzése, hogy Istent nem lehet kezelni, sőt Isten veszélyes, mert az embert a teljes önmegvalósításra és minden rabszolgaságtól való függetlenségre hívja. Az igazi etika, véleményem szerint, képesít egy emberiesebb és kiegyensúlyozottabb társadalmi rend megvalósítására. Ezért ajánlom országotok gazdasági szakértőinek és politikai vezetőinek, hogy elmélkedjenek Aranyszájú Szent János következő szavain: „Ha valaki nem osztja meg javait a szegényekkel, ez azt jelenti, hogy meglopja és életüktől

megfosztja őket. A javak, melyeket birtoklunk, nem a mieink, hanem az övéké.” (Homília Lázárról, 1,6; PG 48,992d)

Kedves Nagykövetek! Etikai elvek szerinti pénzügyi reformra van szükség. Ebből születhet meg az a gazdasági reform, amely mindenki javát szolgálja. Ehhez azonban szükséges, hogy a politikai vezetők bátran megváltoztassák viselkedésüket. Buzdítom őket, hogy e kihívással határozottan és előrelátóan nézzenek szembe, természetesen figyelembe véve a sajátos helyzeteket. A pápa szeret mindenkit, gazdagokat és szegényeket egyaránt. A pápának azonban az a feladata, hogy Krisztus nevében figyelmeztesse a gazdagokat, hogy segítsék, tiszteljék és támogassák a szegényeket. A pápa önzetlen szolidaritásra buzdít, és arra, hogy a pénzügyi és gazdasági világban térjünk vissza az emberi személyt központnak tekintő etikához.

Ferenc pápa  

 

Az evangelizálásért végzett imaszándék: Hogy a különböző hitvallások keresztényei a Krisztustól akart egység felé haladjanak.

Amikor több mint száz évvel ezelőtt az ökumenikus mozgalom megszületett, missziós országokban működő hithirdetők voltak a kezdeményezők. Ők mélyen átérezték, hogy a keresztények megosztottsága nagyon akadályozza az evangélium eredményes hirdetését. Jézus így imádkozott az Utolsó Vacsorán: „Atyám, könyörgök azokért is, akik a tanítványaim szava által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,20-21) Sajnos, mi keresztények az idők folyamán megtörtük a kereszténység egységét, ezért ne csodálkozzunk, ha nehezen hisz a világ Krisztusban.

Az eredményes evangélium-hirdetésnek ezt az akadályát igyekszik fokozatosan kiküszöbölni az ökumenikus mozgalom. Igaz, hogy a hit alapvető igazságai egyesítenek minden keresztényt, és hogy e kötelék sokkal erősebb, mint különbözőségeink. Mégis megmarad a tény, hogy egymástól különvált felekezetekben élünk és működünk. Mennyivel eredményesebb lenne evangéliumhirdetésünk, ha együtt hirdetnénk Krisztus evangéliumát, és közösen adnánk választ korunk embereinek lelki szomjúságára!

Az első keresztények mélyen átérezték, hogy Jézus Krisztus szereti őket, és ezért származásuk, jellemük és kultúrájuk nagy változatossága ellenére, meg tudták őrizni egységüket. Amíg Krisztus szeretete és kölcsönös bizalom tartotta össze őket, a különbözőségeik nem megosztást, hanem gazdagodást jelentettek. Különböző rítusok és különböző helyi egyházak alakultak ki, amelyek egymást kölcsönösen elismerték. Idővel azonban politikai okok és önző érdekek miatt néhány ilyen egyház annyira eltávolodott más keresztény közösségektől, hogy végül egymással vitatkozó különvált egyházi közösségek alakultak ki.

A történelem folyamán a különböző felekezetekhez tartozó keresztények többször igyekeztek a Jézus szándékával ellenkező megosztottságot megszüntetni. A katolikus egyház a 2. vatikáni zsinatban tett egy igen fontos lépést az egység irányában. Az ekkor született törekvés mind a mai napig folytatódik. Sok lépés történt egymás megismerésére, az előítéletek kiküszöbölésére, a különbözőségek békés megtárgyalására, a közös keresztény tanúságtételre. Sok mindenben közelebb kerültünk egymáshoz, de a teljes egységhez vezető út még hosszúnak tűnik.

El kell ismernünk, hogy a keresztények egységét emberi erővel nem tudjuk megvalósítani. Ez az egység a Szentlélek ajándéka. Nekünk az a feladatunk, hogy efelé az egység felé ösztönző Szentlélek indításaival együtt működjünk, és imáinkban kérjük az ő vezetését. Főképpen pedig, különbözőségeink ellenére, testvérként szeressük egymást, mert ugyanannak a mennyei Atyának vagyunk gyermekei az egy Fiúban, Jézus Krisztusban.

Milan Zust S.J., a Gergely Egyetem missziológiai szakának professzora nyomán

Frissítve: 2018. május 14.