2015 áprilisi imaszándékok

Egyetemes: A TEREMTETT VILÁG. Hogy az emberek megtanulják tisztelni a teremtett világot és Isten ajándékaként gondozzák.

A Biblia elején olvasható két történet az ember teremtéséről. Az első történet szerint így szól az Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón.” (Ter 1,26) A második, régebben keletkezett történet szerint pedig „fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg.” (Ter 2,15) Sajnos, mi, nyugati emberek, gyakran csak a Teremtés könyvének első fejezetéből idézett mondatra emlékezünk, és nagy buzgalommal igyekszünk „uralkodni” minden más teremtmény fölött. Közben pedig elfelejtjük, amit a második fejezetből idézett szöveg mond: az Isten azzal bízta meg az embert, hogy „művelje és őrizze meg” azt a helyet, ahová az Isten őt helyezte. A tudomány és technika fejlődésével az ember „uralma” egyre súlyosabban nehezedik a teremtett világra. Sikerül ugyan megvédeni az embereket az időjárás viszontagságaitól és a vadállatok támadásaitól, de ugyanakkor technikánkkal bepiszkítottuk és leromboltunk a természet sok szépségét. Már oda jutottunk, hogy a tudósok figyelmeztetnek: ha tovább folytatják az emberek az ilyen fajta „uralkodást”, annyira tönkre tesszük környezetünket, hogy alkalmatlanná válik az emberek életének fenntartására.

Ezért nagyon is itt az ideje, hogy megszívleljük a második fejezetből idézett szöveget: az Isten megbízott bennünket, embereket azzal, hogy „műveljük és őrizzük” az általa teremtett szép világot.

Ehhez elsősorban belső hozzáállásunk megváltoztatása szükséges. Tudatosítanunk kell, hogy csak Isten „sáfárjai” és az Ő kincseinek őrzői vagyunk. Amikor a természet erőivel találkozunk, első reakciónk a tisztelet és csodálat legyen. Milyen bámulatos remekművek az Isten teremtő akaratából létező teremtmények, különösképpen az élőlények. Művészek és költők képesek igazán felfedezni a „dolgok üzenetét,” és meghatódni a velük való találkozáskor. Például, ilyenkor tavasszal, mekkora csodák a barna földből kisarjadó fehér hóvirágok, lila ibolyák, sárga kökörcsinek és a többi kis virágocska, Istennek, a nagy művésznek remekművei. Milyen csodálatos szín-kombináció a pillangók szárnya és mily bámulatos vidám röpködésük. Még az ici-pici, alig látható bogaracskák is olyan fürgén szaladgálnak, hogy csak csodálkozni tudunk rajtuk. Mindezeket az Isten ajándékainak tekinthetjük, hiszen, ahogy a Zsoltáros imádkozik: „Istenünk, te kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét.” (Zsolt 104,15) Szép, régi szokás az étkezés előtti és utáni imádság, amelyben megvalljuk: „aki ételt és italt adott, annak neve legyen áldott.” Igaz, hogy ételünk és italunk „a föld termése és az emberi munka gyümölcse”, de a teremtő Istennek köszönhető, hogy létezik termő föld, létezik szőlőtő és léteznek a termésüket étellé alakító munkás emberek. Ha mindig gondolunk arra, hogy a teremtmények nem gazdátlanok, hanem Isten a tulajdonosuk, és ha tudatosítjuk, hogy nincs „senki földje”, hanem „az Úré a föld s ami azt betölti” (Zsolt 24,1), akkor fogunk úgy „uralkodni” a földön, hogy megőrizzük a természetet, Isten akarata szerint használjuk azt, és hálát adunk érte. Korunkban az emberek gyakran elfelejtenek hálát adni, pedig a hála az egyik legszebb emberi tulajdonság.

A holdrakétákról felvett fényképek megmutatják, hogy földünk olyan, mint egy kéken csillogó kerek űrhajó, mely ott úszkál a világűr sötét tengerében. Mi vagyunk e hajó „legénysége”, és jaj az olyan „legénységnek”, mely szétrombolja saját hajóját. Imádkozzunk e hónapban azért, hogy az egész emberiségben elterjedjen a felelősségérzet a teremtett világ megművelésért és megőrzéséért, és hogy így gyerekeink és unokáink is boldogan élhessenek a jó Isten teremtette szép és jó világban.

Evangelizációs: ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNYEK. Hogy az üldözött keresztények érezzék a feltámadt Úr vigasztaló jelenlétét és az egész Egyház szolidaritását.

Megdöbbentő tény, hogy bár a kereszténység a szeretet vallása, mégis, kezdettől fogva, üldözik a keresztényeket. Már Márk evangéliuma így idézi Jézusnak egyik mondását: „Mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit […] érettem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban, […] , bár üldözések között.” (10,29-30). A Timóteushoz írt 2. levél pedig azt mondja, hogy „mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni” (3,12). Maga Jézus pedig így szól: „Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10) Jézusnak e mondása annyira fontos volt, már az ősegyház számára is, hogy Szent Péter 1.levele háromszor is említi, hogy a hívők „boldogok”, ha szenvednek az igaz élet miatt. (1Pt 3,14; v.ö. 1Pt 2,20; 4,14).

A történelemből tudjuk, hogy a keresztények időszámításunk első háromszáz évében mennyit szenvedtek a Római Birodalom egész területén, és hogy később sem volt kor, amikor valahol a földön nem üldözték volna a keresztényeket. De talán soha sem volt olyan heves keresztényüldözés és annyi vértanú, mint éppen napjainkban. Folyt és folyik az ateista kommunizmus általi keresztényüldözés, újabban pedig a fanatikus iszlám-hitűek rendeznek véres, kegyetlen keresztényüldözéseket. Megdöbbentenek a keresztények kivégzései, elűzései, rabszolgaságba taszításai, melyekről szinte minden nap beszámol a világsajtó.

Jézus megtiltotta, hogy a „fogat fogért” elv szerint gyűlölettel viszonozzuk ellenfeleink gyűlöletét (Mt 5,43-45), azt viszont Jézus elvárja tőlünk, hogy, amennyire tőlünk telik, üldözött testvéreinket segítsük. Emeljük fel tiltakozó szavunkat a fegyverkereskedők ellen, akik jó pénzért fegyverrel látják el az üldözőket. Növekedjék orkánná tiltakozásaink kórusa, amikor védtelen, ártatlan családokat, nőket, gyermekeket terrorizálnak, kínoznak és megölnek. Helyeseljük az üldözött menekültek befogadását és támogatását, akkor is, ha ez számunkra áldozatot jelent. Ők most azok „legkisebb testvérek”, akik Krisztust képviselik, kinek szenvedése, az üldözött keresztényekben, a világ végéig folytatódik. Krisztus elvárja tőlünk, hogy e szenvedéseket enyhítsük.

P. Nemeshegyi Péter SJ

2015_aprilis_imaszandek

Frissítve: 2018. május 14.