2015 februári imaszándékok

Egyetemes szándék: Hogy a börtönök lakóinak, különösen is a fiataloknak, legyen lehetőségük az emberhez méltó élet újraépítésére.

Jól ismerjük azokat a szavakat, melyekkel Jézus mondta el az apostoloknak, hogy az utolsó ítéleten ő maga, a dicsőséges Emberfia, mit fog mondani annak a boldogító meghívásnak megokolására, amellyel az Atyaisten áldottait hívja az örök mennyország boldogságára: „Jöjjetek, Atyám áldottai, mert éheztem, szomjaztam, idegen voltam, ruhátlan voltam és segítettek rajtam, beteg voltam és fogságban voltam és meglátogattatok engem. Amikor ezeket tettétek egynek a legkisebbek közül, nekem tettétek.” (v.ö.Mt 25,34-40) Nagyon szeretnénk mindnyájan e szavakat hallani Jézustól az utolsó ítéleten, és ezért nagyon fontos, hogy megtegyük azt, amit Jézus e szavai mondanak. Ezért a keresztény hagyományban már kezdettől fogva nagyon sürgették az „irgalmasság cselekedeteit”, mert ezekben nyilvánul meg az a szeretet, amely örökké megmarad, és megnyitja az utat az üdvösség felé. Amint hallottuk, ennek az irgalmasságnak egyik „cselekedete” a fogságban, börtönben levők meglátogatása.

Korunkban több ország keresztényei megszervezték a börtönben lakók látogatásának módját. Szervezetek alakultak, mely az önként vállalkoznak, kiosztatják egy-egy börtönlakó nevét, akivel levelezhet, és akit meg is látogathat. Ugyanakkor e szervezetek ügyelnek arra, hogy a börtönlakó ne ismerje meg levelező társának lakcímét, nehogy visszaélések keletkezzenek. A levelezőtől függ, hogy szorosabb kapcsolatba akar-e kerülni a börtön lakójával. Ismerek keresztény embereket, akik ilyen levelezésre vállalkoztak, és azt hallom tőlük, hogy a börtön lakójának is, meg nekik maguknak is, sok segítséget és örömet ad ez a kapcsolat.

Persze, a most említett szeretet-szolgálat csak egyik módja annak, hogy börtönbe került embertestvéreinket segítsük az emberhez méltó élet újjáépítéséhez. Nagyon sok mindent kellene még tenni, hogy azok, főképpen azok a fiatalok, akik félreléptek, és börtönbe kerültek, ne rosszat tanuljanak a börtönben, hanem jó emberré és a társadalom értékes tagjává nevelődjenek. Jézus tanítása szerint nincs megbocsáthatatlan bűn. Ezért bármilyen mélyre is zuhant is valaki, mindig nyitva áll az irgalom és a megtérés útja. Sokszor csak rossz életkörülmények, rossz társaságok és rossz példák sodorják a fiatalokat tévutakra, és ezért ők, amikor magukra ébrednek, és belátják, hogy életük rossz irányt vett, teljesen új emberré is válhatnak.

De segíteni kell őket. A börtönbüntetésnek nevelő hatásúnak kellene lennie, hogy megfeleljen igazi céljának. Jézus tanítása szerint senkit sem szabad menthetetlenként „leírni”, hanem az irgalmasság kapuit mindig tágra kell nyitni számukra. Ez nem csak őt menti meg, hanem azokat is megmenti, akik számára a kaput megnyitják, hiszen „boldogok az irgalmasok, mert ők nyernek irgalmat” az Istentől (Mt 5,7).

Nagyon fontos dolog a börtönbüntetés letöltése után a társadalomba való új integrációt segíteni.
Nem szabad, hogy a „börtönviseltség”-pecsétje megakadályozza az új élet kezdését. Nagyon nagy segítség lehet a börtönből szabadultak számára egy átmeneti életforma és munkahely teremtése, ahol lelkileg is, közösségileg is, felkészülhetnek a normális társadalmi és családi élet újra felvételére.  A szegedi egyházmegye egyik állandó diakónusa, évekkel ezelőtt, készített elő ennek az átmenetnek segítésére egy nagyon hasznos intézményt, mely azonban, sajnos, az ő korai halála miatt nem tudott kibontakozni.

A Jézus Krisztus által hozott világrend az irgalmasság világrendje. Imádkozzunk e világrend egyre teljesebb megvalósulásáért.
Nemeshegyi Péter SJ

 

Evangelizációs imaszándék: Hogy az elváltak befogadásra és támogatásra találjanak a keresztény közösségben.

Tavaly tartották Rómában a házasság és a családok kérdésével foglalkozó püspöki szinódust, és Ferenc pápa kijelentette, hogy a következő püspöki szinódus is ezzel a kérdéssel fog foglalkozni. Ebből is láthatjuk, hogy a mai világban mennyi probléma merül fel a házassággal és családdal kapcsolatban. A modern társadalom nem támogatja kellően a családokat, és a televízió, a rádió és az újságok és folyóiratok legtöbbje olyan emberi viselkedésmódokat mutat be, sőt magasztal, melyek a mindhalálig tartó hitvesi hűséget és az apaság-anyaság méltóságát nem értékelik. A társadalom közvéleményének viharában a családok úgy hánykolódnak ide-oda, mint az apró csónakocskák a háborgó tengeren. Ennek következtében aztán sok házasság elválással végződik, és sok család felbomlik, a gyermekek nagy kárára.

A házasság felbomlásának különféle okai lehetnek. Még a legjobb szándékkal kötött házasságoknál is gyakran megtörténik, hogy kifogy az egyik vagy másik házastárs tűrőképessége. A válás mindig kudarcot jelent, de azt, hogy ki felelős ezért a kudarcért, és hogy mennyire felelős, csak a szíveket vizsgáló Úristen tudja. Nekünk, embereknek, Jézus ezt a parancsolja: „Ne ítélkezzetek, és akkor titeket sem fog elítélni az Isten.” (Lk 6,37) Ítélkezés helyett érezzünk inkább szánalmat az elváltak iránt, mert bármi és bárki is volt a válás oka, az elváltak mély lelki sebeket hordoznak.

Aki, legalábbis részben, bűnösnek érzi magát a válás miatt, vallja meg bűnét a szentgyónásban és kérjen bocsánatot Istentől. Ahogy Ferenc pápa gyakran mondja, nincs olyan bűn, amire nem lehetne bocsánatot nyerni. A társ nélkül maradt egyedülálló elváltakat pedig az egyházi közösségeknek kell felkarolniuk, hogy enyhítsünk szenvedésükön és segítsük őket új életforma megtalálásában. Főképpen azokat kell a keresztény közösségnek hathatósan felkarolnia, akiket párjuk gonoszul elhagyott. Tudjunk sírni a sírókkal, és igyekezzünk enyhíteni szomorúságukat.

Imádkozzunk azért, hogy keresztény közösségeink ne növeljék az elváltak szenvedését azáltal, hogy kirekesztik és megbélyegzik őket. A szerető befogadást, persze, főképpen az igaztalanul elhagyottakkal és az elválásban ártatlanokkal szemben kell gyakorolni, de még az elválásban bűnösökkel szemben se legyünk kemény szívűek, hanem gyakoroljuk irántuk az irgalmat azáltal, hogy imádkozunk értük, kérve az Úristent, hogy térítse a jóra szívüket.

Nemeshegyi Péter SJ

2015_februar_imaszandek

Frissítve: 2018. május 14.