2015 novemberi imaszándékok

Egyetemes: PÁRBESZÉD (Hogy meg tudjunk nyílni a személyes találkozásra és párbeszédre mindenkivel, azokkal is, akiknek a meggyőződése eltér a miénktől.

„Az öröm és a remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást szenvedőkben él, Krisztus tanítványinak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs olyan igazán emberi dolog, amely visszhangra nem találna szívükben.” A 2. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciójának ezek a kezdő szavai képezik a mindenkivel folytatandó keresztény párbeszéd alapját. Ha az evangéliumot hirdetni akarjuk az embereknek, mindenekelőtt ismerni kell őket. Ismernünk kell helyzetüket, bajaikat, problémáikat, beszédmódjukat, nyelvezetüket stb. Hinnünk kell, hogy Isten mindenütt jelen van, és hogy a Szentlélek minden egyes ember szívében működik. Tudnunk kell, hogy senki sem birtokolhatja a teljes igazságot, mert az igazság végtelen. Ezért mindig késznek kell lennünk arra, hogy másoktól tanuljunk. Így tudunk majd, az evangélium, és az egyház szociális tanítása alapján, szilárd meggyőződéssel hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjék a világban a szeretet, a kölcsönös megértés és a béke.

Ferenc pápa a Latin-Amerikai püspökök konferenciájának vezetőihez intézett beszédében az  párbeszédkeresés példájaként idézte a Bibliából Dávid és Saul történetét. Saul irigykedett Dávidra és meg akarta ölni. Magát emésztette gonosz, irigy és gyilkos gondolatokkal. Mikor aztán katonáival Dávid üldözésére indult, az történt, hogy egy éjszaka Saul és katonái mélyen aludtak, Dávid pedig, csak egy társa kíséretében, odalopakodott az alvó Saul sátrába. Megölhette volna a királyt, de csak a király dárdáját és korsóját vette el a feje mellől, és visszasietett a szomszéd hegyre, saját csapatának táborába. Onnan átkiáltva kezdeményezett párbeszédet Saullal: „Miért üldözi uram a szolgáját? Mit követtem el, vagy mi gonoszság van a kezemben? Nos hát kérlek, uram király, hallgasd meg szolgád szavát. Izrael királya kivonult, hogy úgy üldözzön egy bolhát, mint ahogy a fogolymadarat szokták hajszolni a hegyekben.” Erre Saul, látván, hogy Dávid megkímélte életét, pedig megölhette volna, magába szállt, és így szólt: „Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, nem bántalak többé, mivel életem ma becses volt szemedben. Nyilvánvaló, hogy esztelenül cselekedtem, s igen sok mindent nem tudtam.” (v.ö.1Sám 26,1-25)

Dávid és Saul párbeszéde tehát ekkor nagyon eredményes volt. Persze, nem minden párbeszéd sikerül ilyen jól. Maga Ferenc pápa mondja, hogy párbeszédet folytatni nehéz, nagyon nehéz. Fel is sorolja a pápa, hogy milyennek kell lennie annak az embernek, aki párbeszédre készül. Először is legyen alázatos. Ne legyen úgy eltelve a maga „igazával,” hogy mások érveit még hallani sem akarja. Másodszor legyen szelíd. Ne gőgösen dobálózzék dörgedelmes szavakkal, ne használjon sértő kifejezéseket, hanem szelíden csörgedezzék beszéde, mint a tiszta patak vízének csobogása. Harmadszor, tegye magáévá Pál apostol szavát és viselkedését: „Mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek.” (1Kor 9,22)  Tekintsen tehát minden emberre úgy, mint az Isten képmására alkotott, páratlan értékű teremtményre.

Így lesz képes arra, hogy az emberek között ne falakat, hanem hidakat építsen. Ezért oly fontos a vitatkozás helyett a párbeszéd kultúrájának elsajátítása. A vitatkozás által épített falak az idő teltével félelmetesen megszilárdulnak. Nagy erőfeszítés, sőt, belső megtérés kell ahhoz, hogy merjük a falakat lebontani, és a kövekből hidakat építeni.

A párbeszéd lelkülete nemcsak a nemzetek viszonyában és a nagy politikában szükséges, hanem még a mindennapi házaséletben is. Ferenc pápa őszintén elismeri, hogy a házastársak közötti viták természetesek, elkerülhetetlenek. Azonnal hozzáteszi azonban, a Szentírást követve (Ef 4,26), hogy föltétlenül béküljenek ki a házastársak egymástól, mielőtt aludni térnek.
Imádkozzunk tehát, hogy ebben a veszekedős világban, amelyben élünk, terjedjen az őszinte, szerető, tiszteletteljes párbeszéd kultúrája. Ezzel mozdíthatjuk elő hatékonyan a békét.

Ferenc pápának a Latin-Amerikai püspöki konferencia vezetőihez
2013 július 28-án intézett beszéde nyomán

Evangelizációs: PÁSZTOROK. Hogy az egyház pásztorai a rájuk bízottak iránti mély szeretettel kísérjék nyájukat és élesszék benne a reményt.

A püspökökért és papokért imádkozunk ebben a hónapban. Ferenc pápa szerint a jó püspöknek és a jó papnak szeretni, védelmezni és őrizni kell híveit. A jó juhpásztor mutat ebben példát. A pásztornak a nyája előtt kell járnia, hogy mutassa a nyáj haladásának irányát; ugyanakkor a nyáj közepén kell haladnia, hogy a nyájat szemen tartva biztosítsa a nyáj egységét; de ugyanakkor a nyáj mögött is kell járnia, hogy serkentse és segítse az elmaradozókat. A juhnyáj pásztorának e feladat végzéséhez két-három bojtárra van szüksége, a lelkipásztornak viszont nemegyszer egymagában kell betöltenie mind a három feladatot.

Nem lesz jó püspök abból az emberből, aki egyházi karrierre vágyakozva akar püspök lenni. Ferenc pápa idézi II.János Pál pápának az új püspökök személyének kiválasztásával megbízott római kongregációhoz intézett beszédét: „Volentes nolumus.” Vagyis: nem akarunk olyanokat püspöknek kinevezni, akik maguk szeretnének püspökké lenni. „Veletek vagyok keesztény, számotokra vagyok püspök. Az előbbi az én nagy örömöm. Az utóbbi pedig súlyos felelősségem” – mondta Szent Ágoston.

Mind a püspököknél, mind papoknál nagyon fontos, hogy a híveik tevékenységét bevonják az egyház életébe. Az egyházmegyei és plébániai pasztorális tanácsok adnak erre jó alkalmat. Ferenc pápa elismeri, hogy ezeknek a „tanácsoknak” az eredményes működtetése terén nagy lemaradást kellene behoznia az egyháznak. Az egyházmegye és a plébánia híveit nem egy vállalat alattvalóinak kell tekinteni, hanem Isten szent népének, akiket a Szentlélek irányít.

Ferenc pápa kiemeli azt is, hogy úgy kell vezetnie a lelkipásztoroknak az egyházat, hogy az Isten népével megtapasztaltassák Isten irgalmasságát, és felébresszék bennük a reménységet. Az üdvrend, amelyben élünk, az irgalmasság világrendje. A remény pedig, amely soha sem csal meg, az Isten hűségén alapuló remény. Napjainkban félelmek háborgatnak minket, és a remény nagy hiánycikk. Ezt az evangéliumi reménységet kell ébresztenie, ébren tartania és erősítenie az egyház pásztorainak.

Ferenc pápa beszédei nyomán

2015_november_imaszandek

Frissítve: 2018. május 14.