2016 januári imaszándékok

Egyetemes: Hogy a különböző vallású férfiak és nők közötti őszinte párbeszéd a béke és az igazságosság gyümölcsét teremtse

2016_januar_imaszandek

Sámuel 1.könyvében olvassuk, hogy az ifjú Dávid párbeszédet kezdeményezett az őt üldöző Saul királlyal (1.Sám 26,1-25). Dávid sikereit és népszerűségét látva Saul király irigykedni és féltékenykedni kezdett rá, és el akarta őt tenni láb alól. Amint egymagában ilyen gondolatokon rágódott, ezek a gyanúsítások egyre inkább elfoglalták egész szívét, és gyűlölni kezdte Dávidot. Dávid ezt megérezte, és elmenekült Saul udvarából, hogy életét mentse, Saul pedig háromezer katonájával nyomába eredt, hogy elfogassa és megölesse. Amikor az üldöző sereg közel jutott Dávid csapatához, Dávid észrevette őket. Ők azonban nem tudták, hogy Dávidék közelében vannak, és este lefeküdtek aludni. Dávid erre, egyik vitéze, Abisaj kíséretében, odalopakodott Saul táborába. Mindenki mélyen aludt, és senki sem vette őket észre. Amikor Dávidnak és Abisajnak sikerült beosonnia az alvó Saul sátrába, Abisaj azt súgta Dávidnak: „Kezedbe adta ma Isten ellenségedet: nos hát, hadd szegezzem dárdával a földhöz.” Ha Dávid ekkor jóváhagyta volna Abisaj szavait, örökre megmenekült volna ellenségétől. Dávid azonban ezt mondja Abisajnak: „Meg ne öld! Én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen!” Így tehát, Saul életét megkímélve, visszaosontak saját táborukba. Onnan Dávid átkiáltott Saulhoz: „Miért üldözi uram az ő szolgáját? Mit követtem el? Izrael királya kivonult, hogy üldözzön egy bolhát!” Dávid, nemcsak hogy nem ölte meg halálos ellenségét, hanem párbeszédet is kezdeményezett vele, és ezzel a párbeszéddel hidat kezdett építeni saját maga és Saul között. Dávid hangját hallva Saul ugyanis így válaszolt: „Vétkeztem, térj vissza, fiam, Dávid, nem bántalak többé.”

Ferenc pápa ezt a történetet idézte abban az elmélkedésben, amelyet a keresztények egységéért tartott imakilenced első napján mondott el. Ferenc pápa elismerte, hogy párbeszédet kezdeményezni  bizony nem könnyű. Szokása szerint Ferenc pápa kétszer is elismételte ezt a megállapítást. A párbeszédhez ugyanis alázatosságra és szelídségre van szükség, és mély meggyőződéssel kell hinni azt, hogy minden ember az Isten képmása. Ha alázatosak és szelídek vagyunk, sikerül szívünket oly tágra nyitni, hogy – amint Szent Pál mondja – „mindenkinek mindene” (1Kor 9,22) legyünk, és mindenki felé őszinte párbeszéd-hidakat építsünk. Ne falakat építsünk tehát, hanem hidakat! Ha csak a magunk gondolatain rágódunk, elkeseredünk, és elválasztó falakat építünk köztünk és mások között. Ha viszont sikerül alázatosan és szelíden párbeszédet folytatni egymással, leomlanak a falak, és hidak jönnek létre. A hidakon pedig elindulhatunk mindkét oldalról, és rátalálunk egymásra, hiszen Krisztus úgy szeretett bennünket, engem is, másokat is, hogy meghalt mindegyikünkért. Ezért mondja Ferenc pápa, hogy ápoljuk a párbeszéd művészetét minden közösségben: a családokon belül, a munkahelyünkön, a vallások között és a népek között: mindig és mindenütt. És ha így teszünk, velünk lesz a béke Istene.

Ferenc pápa 2014. január 24-én mondott
beszéde nyomán

Evangelizációs szándék: Hogy a párbeszéd és a felebaráti szeretet által, a Szentlélek kegyelmével megszűnjék a keresztények közötti szakadás.

Pál apostol a korintusiaknak írt első levelében szomorúan megállapítja, hogy „viszálykodások vannak köztetek. Közületek mindenki ilyeneket mond: „Én Pálé vagyok”, Én Apollóé”, „Én Kéfásé”, „Én pedig Krisztusé.” (1Kor 1,11-12) Pál felháborodottan felkiált: „Talán részekre oszlott Krisztus?”  Egy az Isten, egy a Krisztus és egy a keresztség! Nem Pál, vagy Apolló, vagy Péter váltott meg a kereszten mindenkit, hanem az egy Jézus Krisztus. Pál még azokat a korintusi keresztényeket is hibáztatja, akik azt mondogatják, hogy ők Krisztuséi. Azért, mert ők ezt a kijelentést arra használják, hogy Krisztus-értelmezésüket a közösség többi tagjának értelmezésével szembeállítva elválasztó falakat építsenek egymás között. A keresztények megosztottsága csökkenti tanúságtételük erejét, akadályozza a hithirdetést, elfecsérli erőinket az egymással folytatott vitatkozásban.

Persze, nehéz egy közösségben az egységet megőrizni. A keresztények ellenséges csoportokra szakadása azonban nem természetes dolog. Hiszen az egy Isten és az egy Szentlélek a hit és a szeretet egységére sarkall. Az ellentétek leküzdéséhez azonban saját erőfeszítéseink nem elegendőek: kell, hogy Krisztus példájára „kiüresítsük” magunkat, és ne a magunk dolgával törődjünk, hanem Jézus Krisztuséval. A mi Urunk Jézus Krisztus a mi utunk, és ha mindnyájan, alázatosan és engedelmesen ezen az úton járunk, már építjük is az egységet. Emlékezzünk XXIII. János, VI. Pál és I. János Pál pápákra. János pápa atyai szeretettel fordult mindenki felé, akikkel csak találkozott. János Pál pápa szélesre tárta karjait minden ember felé. VI.Pálnál pedig soha sem fogjuk elfelejteni azt a jelenetet, amikor összeölelkezett a Szent Péter templomhoz vezető lépcsőn Athénagorasz, konstantinápolyi ortodox pátriárkával. Hálát adunk Istennek, hogy az utóbbi évtizedekben a keresztény egyházak és közösségek közötti kölcsönös megértés és jó viszony bámulatos módon megerősödött. Már el sem tudjuk képzelni, hogy keresztények, felekezeti különbségek miatt, egymás ellen fegyvert fogjanak és háborúzzanak. Évszázadokon át beidegződött ellentéteket, persze, nehéz legyőzni. Csoda kell hozzá. De a Szentlélek tud csodákat tenni. Imádkozzunk, hogy eljöjjön az a boldog nap, amikor minden keresztény közösen, egy szívvel, egy lélekkel dicséri az irgalmas Istent, és megmutatja az egyetemes szeretet erejét, amely sajátos gyöngeségében minden erőnél erősebb.

Ferenc pápa 2014. január 25-én mondott
homíliája nyomán       

Frissítve: 2018. május 14.