2016 szeptemberi imaszándékok

Egyetemes: Hogy mindenki hozzájáruljon a közjóhoz és egy olyan társadalom építéséhez, amelynek középpontjában az emberi személy áll.

Napjainkban az emberi személy méltóságának előmozdítása érdekében az Európai Unió nagy súlyt helyez az emberi jogok ápolásának és védelmének szükségességére. Ez nagyon fontos és dicséretreméltó törekvés, hiszen még ma is emberi személyeket sok esetben csupán hasznosságuk miatt értékelt puszta tárgyként kezelnek, melyet ki lehet selejtezni, amikor gyengeség, betegség vagy öregség miatt haszontalanná válnak.

Beszélhetünk-e emberi méltóságról, amikor emberek nem fejezhetik ki szabadon gondolataikat és nem vallhatják meg szabadon hitüket? Lehet-e szó emberi méltóságról, ha nem létezik olyan jogrend, mely korlátozza az erőszak használatát és biztosítja a törvény uralmát a zsarnokság fölött? Beszélhetünk-e emberi méltóságról, amikor különböző hátrányos megkülönböztetések érik az embereket? Elnyerheti-e emberi méltóságát az, aki nem jut hozzá a megélhetéshez szükséges javakhoz és nem talál tisztességes munkát?

A személy méltóságának elismerése azt jelenti, hogy minden emberi személynek olyan elidegeníthetetlen emberi jogai vannak, amelyeket senki sem vehet el tőle önkényesen, gazdasági érdekekre hivatkozva.

Ugyanakkor ügyelnünk kell arra, hogy az emberi jogok hangoztatásakor ne essünk az individualizmus hibájába. Nem tekinthetjük az egyes emberi személyt a többi személlyel kapcsolat nélkül létező valóságnak.  Az emberi jogok fogalmához lényegesen hozzátartozik az emberi kötelességek fogalma. Nem szabad elfelejteni, hogy minden ember valamilyen szociális hálózat része, melyben az egyének jogai és kötelességei a társadalom közjavához kötődnek.

Az emberi jogoknak olyan kultúráját kell megvalósítanunk, amelyben a személyes jogok bölcsen össze vannak kapcsolva a közjóval, vagyis a személyekből, családokból és kisebb-nagyobb közösségekből álló társadalom javával. Ha nincsenek összehangolva az egyének jogai a közjóval, akkor az egyéni jogokat korlátlannak kezdik tekinteni, ez pedig konfliktusokat és összeütközéseket szül.

Az emberi méltóság transzcendentális jellege abban mutatkozik meg, hogy az emberi természetnek veleszületett képessége van a jó és a rossz megkülönböztetésére. Ezt az iránytűt maga a teremtő Isten helyezte az emberbe. Minden embert különféle viszonyok kötik más emberekhez. Korunkban az európaiak legelterjedtebb betegsége a magányosság, a másokkal való kapcsolat hiánya. Európa jövője a személyes emberi jogok és a közjó összehangolásának sikerétől függ. Ha Európa elfelejtené az emberi élet transzcendens dimenzióit, lassacskán elvesztené saját lelkét és azt a humanista szellemet, melyet még szeretünk és hangoztatunk.

A transzcendencia iránti nyitottság hangoztatásával az emberi személy központi fontosságát szeretném kiemelni. E nélkül az emberek a pillanatnyi hatalmak játékszerévé válnak. Nemcsak az a hagyaték fontos, amelyet a múltban adott a kereszténység Európa kultúrájának, hanem főképpen az a segítség, amelyet a kereszténység ma kíván nyújtani Európa fejlődésének. E segítség nem veszélyezteti az európai unió intézményeinek függetlenségét, hanem gazdagítja azokat. Ez kitűnik azokból az ideákból, amelyek kezdettől fogva formálták Európát, vagyis a béke, a szubszidiaritás, a kölcsönös szolidaritás és az emberi személy tiszteletét valló humanizmus ideája.

Ferenc pápa 2014. november 24.-én az Európai Parlamentben tartott beszédéből

Evangelizációs: Hogy a keresztények az Evangélium követői legyenek, tanúságot téve a hitről, a becsületességről és a felebaráti szeretetről.

Isten igéje megmutatja nekünk, hogy Isten küldi azokat, akiket megszólít. Isten megszólította Ábrahámot, és azt mondta nekik: „Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked.” (Ter 12,1) Mózest is megszólította az Úr, és küldte őt, hogy vezesse ki Isten népét Egyiptomból (Kiv 3,17). Jeremiásnak is ezt mondja az Isten: „Menj el, ahova csak küldelek.” (Jer 1,7)

Ma is megszólít minket Jézus: „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 27,19) Minden keresztény hivatott arra, hogy elvigye az evangélium világosságát azokhoz, akik még nem részesedtek benne.

Az evangélium öröme az evangélium hirdetésére indítja a tanítványokat. A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus küldött, megtapasztalták ezt az örömöt (Lk 10,17). Jézus maga „felujjongott a Szentlélekben” (Lk 10,21), amikor e tanítványok beszámoltak neki missziójuk sikeréről. Az öröm jelzi, hogy az evangélium hirdetése gyümölcsöző.

Isten igéjének ereje kiszámíthatatlan. Olyan, mint az elvetett mag, mely magától növekszik (Mk 4,27). Az egyháznak el kell fogadnia az Isten igéjének ezt az erejét, mely meghalad minden számítgatást.

Életfontosságú az egyház számára, hogy ma is útnak induljon, és hirdesse az evangéliumot mindenkinek, félelem és kishitűség nélkül.

Az evangélium öröme mindenkinek szól. Senki sincs kizárva. Ezt hirdették már a betlehemi angyalok is: „Ne féljetek, íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek!” (Lk 2,10).
A vándorló egyház evangéliumhirdető tanítványok közössége, akik tudják, hogy az Úr kezdeményezte az evangélium hirdetését, és ezért mi is bátran indulhatunk, megragadhatjuk a kezdeményezést, megszólíthatunk másokat, felkereshetjük az elmaradozókat, kiállhatunk az útkereszteződésekre és szeretettel köszönthetjük a kivetetteket, szavakkal és tettekkel részt vesz az emberek mindennapi életében, áthidalja a távolságokat, ápolja az életet, törődik az elvetett maggal, és nem türelmetlenkedik a konkoly növekedése miatt.

Krisztus tanítványa kész egész életét rátenni az evangéliumra, és kész még a vértanúságra is. Célja azonban nem az, hogy ellenségeket kreáljon, hanem hogy az emberek befogadják az evangéliumot, és megmutatkozzék annak felszabadító és megújító ereje.

Az evangelizáló közösséget öröm tölti be, és tudja, hogy miképpen kell és lehet „mindenkor örvendezni” (Fil 4,4).

Ferenc pápa „Evangelii gaudium” kezdetű apostoli buzdítása nyomán

 

Frissítve: 2018. május 14.