2017 márciusi imaszándék

Az üldözött keresztényekért, hogy megtapaszalhassák az egész Egyház támogatását az imádságban, és az anyagiakban nyújtott segítség által.

„Mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni” – írja Szent Pál (2Tim 31). Pál maga megtapasztalta ezt az üldöztetést, és nem csodálkozott rajta, mert tudta, hogy Jézus megmondta ezt előre tanítványinak: „Íme , úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Az emberek átadnak benneteket a törvényszékeknek, helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” (Mt 10,17-28)

Nagyon furcsa dolog, hogy éppen a kereszténység ellen keletkeznek a legvadabb üldözetések, annak ellenére, hogy a kereszténység a szeretet vallása, és hogy Jézus parancsa szerint a keresztényeknek ellenségeiket is szeretniük kell (Mt 5,44). Csak úgy lehet megérteni ezt a titokzatos jelenséget, ha hisszük, hogy itt a „gonoszság misztériuma munkálkodik” (2Tessz 2,7), vagyis az a titokzatos sötét hatalom, mely Isten ellen lázítja a világot.

A keresztény ember tehát nem csodálkozik ezeken az üldözéseken, és nem akar a rosszért rosszal fizetni. Ellenkezőleg, igyekszik a jóval legyőzni a rosszat, nehogy a „bosszú, ellenbosszú és ellen-ellenbosszú” pokoli körébe szédüljön az emberiség. Ugyanakkor azonban, kezdettől fogva, a keresztények szolidaritást éreztek üldözött testvéreik iránt, és igyekeztek segíteni rajtuk.

Erre bőségesen volt alkalmuk. Már a 2. század elején tanúskodnak a vértanú antiochiai püspök levelei a keresztény közösségek szolidaritásáról, amikor Rómába hurcolták, hogy ott vadállatok elé vessék őt. Háromszáz évig volt a kereszténység „tiltott vallás” (religio non licita) a római birodalomban, és ha nem is folyt állandóan véres üldözés, kereszténynek lenni teljes jogbizonytalanság vállalását jelentette.

Mikor Konstantínusz császár türelmi rendeletével véget ért a római birodalomban a keresztényüldözés, megindult a keresztények véres üldözése a szomszédos perzsa birodalomban.

Amikor a középkorban a zárt európai társadalom hivatalosan elfogadta a kereszténységet, tovább folyt keresztények véres üldözése az iszlám által uralt területeken. A világmisszió sikerei pedig újabb keresztényüldözéseket robbantottak ki, melyek közül a legkegyetlenebb és leghosszabb ideig tartó a japán keresztény üldözés volt. Itt 300 éven át, egyre fokozódó kegyetlenséggel, igyekeztek az ország urai kiirtani a keresztényeket.

A névleg kereszténnyé lett európai társadalomban is időnként kirobbantak belülről keresztényüldözések, melyeknek döbbenetes megnyilvánulásai voltak, például, a francia forradalomban történő papok és apácák legyilkolásai.

A 19. században egy ideig úgy tűnt, hogy a keresztényüldözések szünetelnek, de a 20. században az üldözések újra kitörtek, teljes erővel. A kommunista és hitlerista üldözések kegyetlenségben és következetességben nem maradtak el az ókori római birodalom keresztényüldözései mögött.

Napjainkban sem szünetelnek a keresztényüldözések. Hála Istennek, a kommunikációs eszközök fejlettsége miatt ezek az üldözések nem maradhatnak titokban, de bizony még nem vagyunk eléggé éberek, hogy felfigyeljünk keresztény testvéreink szenvedéseire. Csak olvasni kell a híreket, és megtudjuk, hogy az egyik helyen fanatikus dzsihádisták fejeznek le etiópiai keresztény vendégmunkásokat, mert nem voltak hajlandók Krisztus-hitüket megtagadni, egy másik helyen fanatikus hindu vallásúak égetnek fel keresztény falvakat, más helyen pedig börtönbűntetést és hátrányos megkülönböztetést rónak ki keresztényekre, akik megvallják Istent uruknak, és nem hajlandóak a földi urak szeszéjének játékszerévé lenni. Nem lehetünk sorsuk iránt közömbösek! „Terjeszd ki szeretetedet az egész világ végső határaig, ha Krisztust akarod szeretni, mert Krisztus testének tagjai ott vannak mindenütt” – mondta Szent  Ágoston.

„Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel” – mondja a Szentírás (Ef 6,10). Nagy szégyen lenne, ha éppen hittestvéreink keserű sorsa hidegen hagyna bennünket.

 

Összeállította: P. Nemeshegyi Péter SJ.

Frissítve: 2018. május 14.