2018. júliusi imaszándék

A papokért és lelkipásztori küldetésükért: hogy a papok, akik lelkipásztori munkájuk során fáradtnak és magányosnak érzik magukat, segítséget és megerősítést találjanak az Úrral való bensőséges kapcsolatban és paptestvéreikhez fűződő barátságukban.

Pál apostolt, élete vége felé, börtönbe zárták, és nagyon magányosnak érzi magát. Ír tanítványának, Timóteusnak: „Siess, jöjj hozzám mielőbb. Mindenki elhagyott. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott. De az Úr mellém állt.” (2Tim 4,10-13.16-17)

Így érezte magát, élete végén, a nagy Pál apostol, aki hallotta az égből az Úr szavát, annyi vidéket járt be az evangéliumot hirdetve, megmondta a több apostolnak, hogy az Úr azt kívánja, hogy a pogányok is belépjenek az Egyházba, „elragadtatott a harmadik égig, és titkos igéket hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondani” (2Kor 12, 2-4). Jézus megmondta apostolainak, hogy élete úgy fog végződni, mint magának, Jézusnak élete: „Amikor megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod” (Jn 21,18) Az apostolok mindnyájan így végezték életüket. Pál magányossága eszünkbe juttatja két másik nagy ember életének végét: Keresztelő Jánosét és Szent Kolbe Maximilánét. János börténéből nyugtalanul küldi tanítványait Jézushoz azzal a kérdéssel, hogy „te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” És ez után nemsokára, Szalome táncának jutalmául, egy házasságtörő asszony bosszúvágyának kielégítésére, Heródes a fejét véteti. A mi korunkban pedig Kolbe Maximilián atya, aki világszerte nagy apostoli műveket hajtott végre, ott hal meg, halálra éheztetve, az auschwitzi koncentrációs tábor hideg börtönében. Önkénytelenül felmerül bennünk a kérdés: ilyen nagy emberek, akik ilyen nagyokat alkottak, hogyan fejezhették be ilyen nyomorúságosan életüket. De éppen ez az evangélium törvénye: a gabonaszem, ha meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Magának, Jézusnak halála mutatja ezt. Halálát követi a feltámadás. Egy ókori hittudós mondta: „A vértanuk kiontott vére új keresztényeket termő mag.” Amikor a jó pásztorok tapasztalják elhagyatottságukat, biztosak lehetnek abban, hogy velük van az Úr. A jó lelkipásztorral, élete végéig , együtt marad az Úr.

Imádkozunk elfáradt lelkipásztorainkért, hogy az Úr adjon nekik erőt és vigasztalást, és erősítse meg bennük azt a hitet, hogy még ha betegnek és magányosnak is érzik magukat, velük van az Úr, aki eljön értük és magához viszi őket a mennyek országába.

Ferenc pápa 2016 október 18-án végzett elmélkedése nyomán.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. július 30.