450 éve alakult meg az osztrák jezsuita rendtartomány

A magyar jezsuita rendtartomány történetében, egy nagyon fontos évfordulóhoz érkeztünk el, mivel a magyar provincia egyik közvetlen elődjét, az osztrák jezsuita rendtartományt 450 éve alapították meg.

A XVI. század közepére, az egész Habsburg-birodalomban tetőpontjára hágott a vallási nyugtalanság, az uralkodó, I. Ferdinánd király mind komolyabban tapasztalta a protestantizmus erőteljes térhódítását birodalma minden részén, a lakosság 90%-a valamelyik protestáns hitágazatot követte. A német nyelvű tartományokban és Magyarország németek által lakott városaiban – a katolikus valláshoz hűséges Tirol kivételével – a lutheri tanítások győzedelmeskedtek, a magyar többségű területeken a kálvinista vallás terjedt. A katolikus papi utánpótlás is elenyészett, a bécsi egyetemen három professzor mindössze tíz skolasztikust tanított, akik közül, a feljegyzések szerint „alig egy értette az előadásokat”, a csekély felkészültségük miatt. A 12 ezer lakosú Grácban 200 katolikus hívő, míg Klagenfurtban is csupán egy tucat katolikus család lakott.

Ebben a helyzetben, I. Ferdinánd magához ragadta a kezdeményezést. Már 1542-ben találkozott Nicholas Bobadilla (1511–1590) jezsuita atyával, aki az alapító társak egyike volt, és 1545-ben, az augsburgi országgyűlésen hallotta Claude Jay (1504–1552) prédikációját, amely mély benyomást gyakorolt rá. A király felismerte, hogy a dolog tovább nem szenvedhet késedelmet, ezért a katolikus megújulás érdekében meghívta a nemrégen megalakult jezsuita rendet, hogy újítsák meg a katolikus hitéletet, képezzenek papokat és elkötelezet katolikus hivatalnokokat országai számára.

Az 1550. december 11-én kelt levelében többek között a következőket írta: „Látjuk, hogy évszázadunkban minden helyen káros hittanítások és hatalmas tévtanok burjánzanak a földből. Ha egyáltalában valaha, akkor most érkezett el az idő szorongató és sürgető kihívása, hogy a szükséges intézkedéseket megtegyük, a hívő katolikus emberekről gondoskodjunk, és katolikus papokat kiképezzünk, akik nemcsak e hitigazságok szolid ismeretén keresztül, hanem a kifogástalan életük kisugárzásával magukat egészen az ifjúság oktatásának szentelik. Itt mi látjuk, hogy a kollégiumok, amelyeket a Jézus Társasága rövid idő alatt létesített, minden országban hatalmas gyümölcsöt ígérnek, ezért szeretnénk itt tudtul adni elhatározásunkat: Mi szeretnénk, ha ez a Társaság Bécsben, a mi osztrák főhercegségünk fővárosában, amint lehetséges kollégiumot létesítsen. Benne a Társaság utánpótlásával az ifjúságot a szent tudományokban képezze, amelyben a tanulás külön sajátossággal bír. Ebben a kollégiumban, mint az erény csemeteiskolájában, Társaság utánpótlására, a prédikáló hivatalok ellátására, kegyes és példaképként szolgáló, a plébániák és más egyházi javadalmak gondozóit és nem utolsó sorban a jövendő állami tisztviselőket, tehetségük, hajlamuk és érdeklődésük szerint felvegyenek és kiképezzenek.”

Szent Ignác a következő év tavaszán küldött levelében azonnal beleegyezett a jezsuiták bécsi letelepedésébe, mivel átlátta a kérés fontosságát és sürgősségét, nagyon jó taktikai érzékkel meglátta, hogy Bécs központtal, kiváló lehetőség kínálkozik, mind Közép-Európa, mind Kelet-Európa felé a katolikus hitterjesztés számára.  Már 1551. április 25-én megérkeztek az első jezsuiták Bécsbe. Az egykori domonkos kolostorban nyertek szállást. P. Jay elkezdett prédikálni és gyóntatni, a többiek pedig megszervezték az iskolát, az év végére már 18 jezsuita tevékenykedett Bécsben. A következő év márciusában pedig megérkezett Canisius Szent Péter (1521–1597) is, aki az egyetemi előadásai mellett rendszeresen prédikált, a neves prédikátort először nyolcan-tízen hallgatták, majd hihetetlenül megnőtt a prédikációit hallgatók száma majd Ferdinánd király megbízta egy katekizmus megszerkesztésével. A három, különböző korú és műveltségű olvasóknak szánt katekizmusa, a későbbi katolikus megújulás alapműve lett.

A frissen letelepülő jezsuiták, a kezdetektől a legfontosabb feladatnak, a fiatalok oktatását tekintették. A kollégium mellett az egyetemi oktatásba is bekapcsolódtak, amely a régi oktatási szokásjog és törvényi szabályozás szerint sértette az egyetem függetlenségét, de a jezsuiták hamarosan teljes joggal oktathattak a legfelső szinteken is, de csak 1623-ban vették át a jezsuiták az egyetem bölcseleti, filozófiai és teológiai tanszékeit, ekkor megkapták az ezekhez tartozó épületeket és diákszállásokat.

A középiskolában viharos gyorsasággal emelkedett a tanulói létszám a néhány tucatról két év alatt háromszázra ugrott a létszám, amely 1590-re már elérte az ezret is. A jezsuiták bécsi kollégiumát, természetesen nemcsak osztrákok, hanem magyarok, csehek, lengyelek és más nemzetiségű fiatalok is látogatták, köztük 1564 és 1566 között, egy később szentté avatott jezsuita is, Kostka Szent Szaniszló (1550–1568).

Az iskolai oktatói munka mellett, jezsuiták prédikáltak Bécs sok templomában, kórházi és tábori lelkészi szolgálatot vállaltak, valamint a börtönmissziót is megindították. Az iskolákon kívül a polgárok számára is megszervezték a Mária-kongregációkat. Természetesen nem elhanyagolható tény, hogy az udvarban is jezsuita atyák működtek, később II. Ferdinánd császár korától kezdve a császárok magángyóntatói a jezsuiták lettek, az első P. Henry Lamormaini (1570-1647) volt.

Hamarosan más osztrák városokban, így Innsbruckban is letelepedtek a jezsuiták: 1561-ben saját templomuk épült, és 1562-ben megnyílt a gimnáziumuk is. Grácban, 1570-től prédikáltak rendszeresen, 1573-ban pedig véglegesen megtelepedtek. Magyarországon, 1561-ben nyílt meg a nagyszombati jezsuita rendház és kollégium, amelyet főként a Bécsből érkező jezsuiták alapítottak. Csehországban, 1556-ban a prágai rendház és kollégium volt az első, amelyeket nemsokára követték a többi házak és iskolák.

A római általános rendfőnök Diego Lainez (1512–1565) nagyon szép reményeket fűzött a jezsuita rend Közép-és Kelet-Európai elterjedéséhez. Ennek elősegítése érdekében, 1563. június 10-én, a Habsburgok uralta Németalföldről származó, Nicholas Lanoy SJ (1508-1581) vezetése alatt megalakította az osztrák rendtartományt, amelynek a határai az idők folyamán nagyban változtak, az örökös osztrák tartományok mellett, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Csehország tartozott (bár az önálló cseh rendtartomány már 1622-ben megalakult), de például Tirol és Voralberg 1773-ig a felső-német rendtartományhoz tartozott.

A Jézus Társasága ettől kezdve folyamatosan fejlődött a Habsburg-birodalomban. A jezsuiták új iskolák tucatjait nyitották meg, és az eddig csak szórványosan ismert magasabb oktatást széles mederben szervezték. Az oktatásban kiváló tudományos eredmények születtek a jezsuita professzorok munkássága által, a barokk jezsuita templomok pedig a művészet igazi kincsesházaivá váltak.  Azonban minden tudománynál és művészetnél többet tettek a lelki és erkölcsi kultúra terén. A jezsuita misszionáriusok rendületlenül járták a birodalom különböző területeit, és kimondhatatlanul fáradságos, de egyben áldásos munkában egész községeket és városokat állítottak talpra, megszüntették a hitközönyt, az istenkáromlást, iszákosságot, erkölcstelenséget, a vallási tudatlanságot, a családok felborulást, de leginkább visszavezették a népet a katolikus egyházba. Az osztrák jezsuita provincia több mint kétszáz éves fennállása alatt, teljesen megváltozott a vallási helyzet, a birodalomban a katolikusok aránya a 10%-ról 80%-ra emelkedett.

Az osztrák jezsuita rendtartományban nemzetiségre, anyanyelvre való különbség nélkül nagyon baráti légkörben folyt a munka, a rendtartományban – a Társaság első korszakában – több magyar jezsuita is betöltötte a tartományfőnöki tisztséget, mint Hevenesi Gábor (1656–1715), Vanossi Antal (1688–1757), Muszka Miklós (1714–1783).

Az osztrák rendtartományban végzett oktatói és lelkipásztori munkára, a mai jezsuiták is méltán lehetnek büszkék, hiszen elődeik igen magas mércét állítottak, amely ma is példaként szolgálhat a mindennapi apostoli tevékenységükben.

Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 09.