Tran Van Ngu József SJ

Katolikus családban születtem 1987-ben Vietnámban. Katolikus vidéken nőttem fel, ahol gazdag a katolikus hagyomány.

Gyerekkoromban a környékünkön kevés pap volt. Hetente csak vasárnap volt szentmise. Hétköznapon esténként templomba mentünk együtt imádkozni. Ebben a hagyományban kaptam a hitem magját.

A serdülőkorban sokat gondolkodtam: ki szeretnék lenni? Gimnázium alatt azt akartam, hogy majd jó szakmát szerezzek, ezért érettségi után úgy döntöttem, hogy informatikát tanulok. Abban az időben arra gondoltam, egyetem után lehet, hogy kapok egy jó munkahelyet, de mindig éreztem, még hiányzik valami.

Szerencsém volt, mert amikor a gimnáziumban a tizenkettedik osztályba jártam, a nővéremtől kaptam egy prospektust, amiben olvastam Szent Ignác imáját, és ez nagy hatással volt rám. Ezért arra gondoltam, hogy később belépek a jezsuita rendbe.

A négy év egyetem alatt a jezsuita jelöltházhoz tartoztam. Ezen jelöltszakasznak nevezett idő alatt kis közösségekben éltünk. Miután elvégeztem a saigoni egyetemen az informatika szakot, 2010-ben beléptem a rendbe.

Két évig novícius voltam, azután három évig filozófiát tanultam. 2015-től máig Magyarországon vagyok magisztériumon. 2018 szeptemberétől Budapesten teológiát tanulok.

A filozófia utolsó évében az elöljáró, a vietnámi provinciális mondott néhány országot, ahová két vagy három évre probációba lehet menni. Hét helyből lehetett választani, de csak hármat lehetett megjelölni.

Abban az időben Szent Ignác imája megint meghívott engem: „Mindazt, amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok Uram, visszaadok egyszerre mindent!” Akkor azt mondtam, bármelyik lehet. A három helyből az egyik Magyarország volt. Ezután beszéltem a provinciálissal, és azt mondta, jöjjek ide.

Először aggódtam. Félelmet éreztem, mert Magyarországon sok minden más, különböző. Például az étel, a kultúra, a szokások, de főleg a nyelv. Féltem, hogy egyedül leszek, távol fogok élni a barátaimtól és a családomtól. Sok minden furcsa itt nekem, ezt el sem tudtam képzelni otthon.

Kerestem információt Magyarországról és a magyar jezsuitákról. Ekkor még nem tudtam, hogy mit fogok csinálni ott. Sokat imádkoztam, kérdeztem az Urat, hogy Ő mit akar. Másokkal is sokat beszélgettem erről.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Amikor imádkoztam, beszélgettem az Úrral, azt halottam, hogy „Ne félj és bízzál bennem”. Ekkor a félelmem elszállt, bátorságot nyertem, örültem és békét éreztem.

És most itt vagyok.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. január 27.