C. Együttműködni Közös Otthonunk megóvásában.

Ferenc pápa  Laudato Si’ enciklikájában arra emlékeztet minket, hogy minden egyes ember felelős a teremtésért, vagy, ahogy sokan mondják, a „földanyáért”: „Ez a nővér kiált amiatt a kár miatt, amelyet az Isten által beléje helyezett javak felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki. (…) Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely »sóhajtozik és vajúdik (Róm 8,22).«”

A földnek okozott kár egyúttal károkozás a legsebezhetőbbek, így a bennszülött népek, a kivándorlásra kényszerített földművesek és a városi perifériák lakói számára. Az uralkodó gazdasági rendszer által okozott környezeti pusztítás több nemzedék számára okoz kárt, hiszen nemcsak a földön ma élők, különösen a legfiatalabbak, hanem a jövő generációinak életét is meghatározza és veszélyezteti.

A megoldást abban látjuk – figyelembe véve, kik vagyunk, és milyen eszközökkel rendelkezünk –, hogy másokkal együttműködjünk a teremtés tiszteletben tartásáért és a fenntartható fejlődésen alapuló élet alternatív modelljeinek felépítésében, hogy képesek legyünk olyan javakat előállítani, amelyek igazságosan elosztva biztosítják a tisztességes életet bolygónk minden lakója számára. Földünk életkörülményeinek megőrzése hatalmas etikai és szellemi jelentőségű emberi felelősség. Együttműködésünk során részt kell vennünk a problémák alapos elemzésére irányuló erőfeszítésekben, valamint az érzékeny ökológiai egyensúlyon esett sebek gyógyítására irányuló döntések előmozdítását segítő reflexiók és a megkülönböztetések elősegítésében. Az életet lehetővé tevő természetes egyensúly fenntartása szempontjából különösen aggasztónak tartjuk az olyan fontos területeket, mint például az Amazonas régióját; Kongó, India és Indonézia vízgyűjtőit és a nagy kiterjedésű nyílt tengerek helyzetét. Ebben az értelemben a természetről való gondoskodás Isten teremtő munkájának hiteles dicsőítési formája. Bátor döntésekre van szükség a további károk elkerülése és az életmód megváltoztatása érdekében, hogy a teremtés adományait mindenki javára használhassuk fel. Aktívan jelen akarunk lenni ebben a folyamatban.

A Laudato Si’ emlékeztet arra, hogy „az önmeghaladás alapmagatartása, az elszigetelt tudattal és az önmagunkra vonatkoztatással való szakítás az az alap, amely lehetővé tesz bármiféle gondoskodást másokról és a környezetről, és amely kiváltja azt az erkölcsi reakciót, hogy figyelembe vesszük minden cselekedetünknek és minden személyes döntésüknek a külvilágra kifejtett hatását.” Ebből logikusan következik, hogy a keresztényeknek „’ökológiai megtérésre’ van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek.”

Ezért szükséges, hogy lépjünk ki önmagunkból és szeretettel megóvjunk mindent, ami mások java. A teremtéssel kiengesztelődött emberi életmodell nem lesz lehetséges, ha nem tudunk kitörni az individualizmusból és a tétlenségből.

A megtérés nekünk, jezsuitáknak és küldetésünkben társainknak az árucikkek irracionális termelésén alapuló gazdasági és kulturális rendszer által generált életviteli szokások megváltoztatásával kezdődik. Ferenc pápa szavai erre bátorítanak bennünket: „Igen nemes dolog, ha valaki vállalja a teremtéssel való törődés kötelességét mindennapi apró tettek által; és csodálatos, hogy a nevelés képes rávenni ezekre, olyannyira, hogy életstílussá váljanak.”

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. március 20.