A 16 Faludi filmszemle eredményei

Jó kedvvel, hűséggel

A Faludi Filmszemle 16. alkalommal is meg tudta mutatni, hogy más, mint a többi filmes mustra. Nem egy háromnapos versenyről beszélünk, hanem egy olyan találkozási pontról, amely gondolkodásra és elmélyülésre hívja alkotóit, vendégeit.

Az idei téma újabb kihívást jelentett az alkotóknak és a zsűrinek egyaránt. A beérkezett 70 fotó és 106 – többnyire külföldi – film számos perspektívából illusztrálta a Hűséget: ragaszkodást, elkötelezettséget, megszokást, szerelmet, függőséget… vagy éppen magát az „akarat emlékezetét” jelenti? Sok mindent láttunk, mégsem tudjuk megfogalmazni általánosságban és tömören, mi az. Azonban volt lehetőségünk arra, hogy felismerjük: a hegedű, a tánc, egy paraszt életvitele éppúgy lehet tárgya a Hűségnek, mint az, amit a köztudatban leginkább élő vélemény szerint házastársak és párok egymás iránt éreznek.

A szemle idején ismerős és új arcok várakoztak a Fábri terem előtt, hogy vásznon láthassák saját vagy ismerősük alkotását. Kíváncsian hallgatták a zsűri-véleményeket, és izgalommal számoltak be egymásnak meglátásaikról. A háromnapos nyüzsgés és sűrű program a szervezők alapos és kitartó munkájának eredménye volt, melynek persze a sok ember-sok szempont-sok igény miatt sokszor volt szüksége „finomhangolásokra”.

Mindennek eredményeképp, szükséget érezve az alkotók mondani akarásának, a szemle folytatódik. S, hogy legyen miről elgondolkodtatni és beszélgetésre késztetni a világot, íme a jövő év témája: Szomjúság.

Tímár Dalma

 

Fényképek a szemléről

 

FOTÓPÁLYÁZAT:


I. helyezett: Nemes Dorottya: Ketten az úton
II. helyezett: Kürti János: Játszom a gazdival
III. helyezett: Zelkó Noémi: Kiút

Különdíj: Bartók Andrásné Gyöngyvér: Hűség (Radnóti: Bori notesz)

FILMSZEMLE

A zsűri tagjai:
Lázár Kovács Ákos esztéta
Mispál Attila filmrendező
Nagy András operatőr

A zsűri elnöke: Sára Sándor, a Kossuth- és Balázs Béla díjas operatőr, filmrendező.

A diákzsűri tagjai:
Paár Tamás, Somogyi Gréta,Modor Bálint, Szabó Tamás

Díjazottjai:

Kisjátékfilm kategória díjazottjai:
I. helyezés: Dudás Tamás: Hazamegyünk.
II. helyezés: Gellai Tamás: Kert
III. helyezés: Keller-Deák Kristóf: Egérút

Dokumentum film kategória díjazottjai:
I. helyezett: Tihanics Norbert: A paraszt
II. helyezett:Czibolya Kálmán: Csetera-hang
III. helyezett: Pető Szabolcs: Csak vinni tovább

Kísérleti film kategória díjazottjai:
I.helyezett: Enrique Cerrejon: Hol van a szépség?
II. helyezett: Pilló Ákos: Arcom a tájba belesimul
III. helyezett:5 éves olasz gyerekek alkotása: Egy különleges hangya

A PORT.hu filmegyetemi szekció díjazottjai:
Gregorio Muro: Ki bírja tovább?
Búzás Anna: Kijelentkezés

Különdíjban részesültek:

Legjobb első filmes rendező: Barta Erik: Egyedül

Legjobb Vágás: Farkas Zoltán: Viola

Legjobb színészi alakítás: Kiss Gábor Sámuel: Gyöngyvirág

Operatőri munka: Kiss Gravi András: Kert

 

a Kultúra és Kritika különdíját nyerte:

  1. Baranyi Gábor Benő: Csomagtartó
  2. Búzás Anna: Kijelentkezés

 

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. július 29.