A 25 éves miskolci jezsuita gimnáziumról szól a M.I.N.D. őszi száma

„Mi a közös a magyar jezsuiták három zászlóshajójában: a dobogókői lelkigyakorlatos központban, a pesti Párbeszéd Házában és a miskolci Fényi Gyula gimnáziumban?” – teszteli rendtörténeti ismereteinket utóbbi intézmény egykori igazgatója, Forrai Tamás SJ, amikor a Jezsu hőskoráról kezdjük faggatni. A válaszra csak kis rávezetéssel sikerül rájönnünk. Mindhárom egység emberileg szinte lehetetlen körülmények között, olykor az istenkísértés határát súrolva jött létre – hogy aztán mindegyiküket sikerüljön felvirágoztatni, és megkerülhetetlen intézménnyé tenni.

Így kezdődik a rend egyetlen magyarországi, idén 25. születésnapját ünneplő gimnáziumát bemutató cikk a M.I.N.D. őszi számában. A magyar jezsuiták ingyenes negyedéves lapjának szeptember elején megjelenő friss kiadásában:

  • Interjút közlünk Holczinger Ferenc SJ igazgatóval
  • Bemutatjuk, hogyan működik együtt az iskola és a Rigó Jenő SJ plébános vezette Isteni Ige jezsuita templom
  • Elek László SJ  bemutatja az iskolalelkészséget
  • Tanárok, diákok és szülők vallanak a Jezsu értékeiről
  • Az iskola öregdiákjaiból lett papok, szerzetesek, növendékek elmesélik, milyen szerepet játszott az intézmény a hivatásuk kialakulásában
  • Koronkai Zoltán SJ-től megtudhatjuk, hogyan lett a rend a világ oktatásiintézmény-hálózatának fenntartója, miközben az első tíz évben egyetlen iskolát sem üzemeltetett
  • Felidézzük az idén 110 éves rendtartomány mérföldköveit és a provincia védőszentje, a 400 esztendeje kivégzett kassai vértanúk életét és halálát

Ingyenes kiadványunkat keresse templomainkban, intézményeinkben! Lapunkat digitálisan alább is el lehet olvasni:

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. augusztus 28.