A jezsuita, aki otthonában ápolta a hirosimai bombatámadás sérültjeit

Denis Blackledge angol jezsuita kiváltságosnak érzi magát, mert még találkozhatott Pedro Arrupe SJ-vel. Így emlékszik vissza a Jézus Társasága egykori generálisának alakjára, akinek idén év elején indult el a boldoggá avatási eljárása.

Pedro Arrupe Bilbaoban született 1907-ben. Öten voltak testvérek, ő volt a legfiatalabb és az egyetlen fiú. Kilencéves volt, amikor az édesanyja elhunyt, 20 évesen pedig az édesapját vesztette el. Érzékeny, éles eszű és idealista volt, szerette a színházat, a zenét és az operát is. Orvosi tanulmányokat végzett, amikor 1926-ban három hónapot Lourdesben töltött, és szemtanúja volt annak, ahogy egy fiatalember csodálatos módon meggyógyult a gyerekbénulásból. Pedro ezt mondta erről az időszakról: „Isten nagyon közel volt hozzám és nógatott.”

Ahelyett, hogy Pedro a testek orvosává vált volna, a lelkek gyógyítója lett: 1927-ben belépett a Jézus Társaságába. Japánba vágyott misszióba, ezért két évvel a pappá szentelése után oda küldték. Az első hónapot magánzárkában töltötte, mert az hitték róla, hogy amerikai kém. Így emlékezett vissza erre: „Hiszem, hogy ebben a hónapban tanultam a legtöbbet életem során.”

1945. augusztus 6-án Hirosima külvárosában dolgozott, amikor ledobták az atombombát. Ő és a jezsuita novíciusok 150 sérültet vittek haza otthonaikba.

Pedro a következő húsz évet Japánban töltötte, 1958-ban pedig provinciális lett. És így, 1965-ben, amikor a jezsuiták összehívták a 31. Általános Rendgyűlést, egyike volt a 20 országból összegyűlt 300 jezsuita küldöttnek. Május 22-én generálisnak választották, és felelős lett a világszerte élő 36 ezer jezsuitáért. Székfoglaló beszédét Jeremiás próféta szavaival nyitotta arról, hogy mit jelent szótlannak lenni. Beszédét Pál szavaival zárta arról, hogy a mindenség Ura megadja a szükséges erőt a feladatokhoz.

Amiként XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot összehívta, hogy friss levegő áramolhasson az egyházba, úgy a 31. jezsuita Általános Rendgyűlés is azon dolgozott, hogy új utakat nyisson ahhoz, hogy az evangélium minél több ember számára eljusson. Pedro vezette ezt a megújulást. Kitágította a jezsuita nevelés horizontját ezzel a kifejezéssel: „Férfiak és nők másokért és másokkal”, és konfliktusokat vállalt olyan esetekben, amikor az igazságosság hirdetésével a status quo-t kérdőjelezte meg.

Élő-szerető kapcsolata Istennel – négy órát imádkozott naponta – tartotta begyökerezve a hitébe, s ezen kívül kulcsfontosságú volt számára az eucharisztia szeretete.

Pedro stílusa soha nem volt sértő, mindazonáltal céltudatos volt azokban a dolgokban, amelyeket meg akart tenni, és ezért időnként drága árat fizetett. Mielőtt jezsuita generális lett, nem volt semmi tapasztalata a Vatikánnal és a római ügymenettel kapcsolatban, így a kommunikáció a pápákkal számára nem volt egyszerű.

Amikor 1980-ban előrehaladott korára való tekintettel felajánlotta lemondását, II. János Pál pápa nem fogadta el, hanem azt kérte tőle, folytassa munkáját. Még ugyanabban az évben megalapította a Jezsuita Menekültszolgálatot (Jesuit Refugee Service, JRS), elsősorban a kétmillió csónakon menekülő vietnámi ember helyzete okozta sokk miatt. A JRS az elmúlt négy évtizedben a Jézus Társaságának drámai jelképévé és inspirációjává vált.

1981. augusztus 7-én Pedro stroke-ot kapott, minek következtében részlegesen lebénult, és súlyosan károsodott a beszédképessége is. II. János Pál pápa személyesen delegálta a 33. Általános Rendgyűlésre, ahol hivatalosan is elfogadták a lemondását. Testileg megtöretve, de erős lélekkel élte le maradék éveit, mielőtt 1991. február 5-én elhunyt.

Arrupe boldoggá avatási eljárásának posztulátora, Pascual Cellobada SJ ezt mondja róla: „Az egyház embere volt, aki követte a Szentlélek hívását, és félelem nélkül hozta meg a döntéseket, melyeket meg kellett hoznia, mert élete Istenben gyökerezett.”

Forrás: https://issuu.com/jesuitsinbritain/docs/jesuitsandfriends_issue103_web, 20. oldal

 

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. augusztus 21.