A jezsuita oktatás története

Bár nem tanítórendként jöttek létre, a jezsuiták alapításuk után hamarosan a világ legnagyobb oktatási hálózatát hozták létre. Mi indította Szent Ignácékat arra, hogy a vándorprédikátorság eszményét feladva a helyhez kötött oktatásban találják meg az evangélium terjesztésének leghatékonyabb módját? Koronkai Zoltán SJ írása. 

Alig ötven évvel Szent Ignác halála után a jezsuita rendnek már 250 középiskolája, egyeteme és papi szemináriuma volt szerte a világon. 1773-ban, a Jézus Társasága feloszlatásának évében pedig már több mint nyolcszáz jezsuita oktatási intézmény működött. Ezzel a világ első és mindmáig legnagyobb nemzetköz oktatási hálózata jött létre, ami a XVIII. században a katolikus Eeyház nevelési intézményeinek több mint felét tette ki. Nem véletlenül tartják számon a jezsuitákat mint az első klasszikus tanító rendet, amennyiben ők voltak az elsők, akik iskolák alapítását küldetésük központi részének tekintették. Ignác egyik legközelebbi munkatársa, Juan Polanco atya az alapító halála után néhány évtizeddel úgy beszélt az iskolákról mint a Társaság szolgálatai közül a legfontosabbról.

Miért módosult a kezdeti ideál?

Mindezek fényében meglepőnek hathat, hogy a jezsuita történelem első évtizede iskolák nélkül zajlott. 1540-ben, amikor a Jézus Társasága létrejött, az első társaknak még eszükbe sem jutott, hogy oktatással foglalkozzanak. Ideáljuk az volt, hogy az apostolok példáját követve szegénységben és egyszerűségben élnek, s vándorprédikátorként hirdetik az evangéliumot, oda menve, ahol a pápa – akiben az apostolokat küldő Krisztus képviselőjét látták – a legszükségesebbnek ítéli. Ennek az ideálnak volt megtestesítője Xavéri Szent Ferenc, Ignác egyik első társa, aki szüntelenül úton volt, és az újkor legnagyobb hatású misszionáriusa lett. Iskolákat működtetni viszont ezzel az ideállal ellentétes magatartást követel, a neveléshez ugyanis tartósan egy helyen kell maradni, nagy intézményekkel kell foglalkozni, és mindez komoly anyagi hátteret is igényel. Mi történt hát, hogy a jezsuiták belevágtak egy ilyen, látszólag az eredeti ideálok feladását igénylő tevékenységbe?

A Jézus Társasága történetét megváltoztató fordulat egy váratlan meghívással kezdődött. A szicíliai Messina város tanácsa 1547-ben azzal a kéréssel fordult Szent Ignáchoz, hogy a jezsuiták indítsanak iskolát a helyi polgárság fiai számára. Megígérték, hogy az épületet és létfenntartást a város biztosítja, nevelőket viszont a jezsuitáktól várnak. A projekt hamar sikeres lett, aminek következtében sorra jöttek más városok (Palermo, Róma, Bécs stb.) hasonló kérésekkel és felajánlásokkal. 1556-ban, Ignác halálának évében már több mint harminc a jezsuita iskola működött, nem sokra rá pedig a rend tagjainak jelentős része már oktatással foglalkozott. Így van ez a mai napig, hiszen a jezsuiták harmada oktatási intézményben tevékenykedik.

Mégis mi miatt kezdtek Ignácék újabb és újabb iskolák alapításába? A magyarázat az egyik ignáci elvben rejlik: keresd azt az eszközt, ami a legjobban elvezet a célodhoz. Ez nem keverendő össze „a cél szentesíti az eszközt” mondással, amit egyesek tévesen ma is a jezsuitáknak tulajdonítanak. Ilyet a rendalapító soha nem mondott, ugyanakkor tény, hogy a gondolkodását erős célvezéreltség jellemezte. A rend célja a „hit terjesztése”, ahogy az 1540-es alapító irat, a Formula Instituti fogalmaz. De milyen út segít jobban ehhez a célhoz (magis)? Amikor az első jezsuiták kísérletképpen iskolák alapításába kezdtek, hamarosan azt tapasztalták, hogy az intézmények révén hatékonyan képesek elérni evangelizációs céljukat.

A jezsuita iskola mindenekelőtt a növendékek keresztény formációját jelentette, akik korszerű tudásukkal, szilárd jellemükkel és elkötelezett katolikus hitükkel a jövő társadalmának meghatározó szereplőivé váltak. Rajtuk keresztül a jezsuiták meg tudták szólítani a szülőket és a szélesebb családi kört is, s az iskola mellé épült templom egy-egy város meghatározó lelkipásztori központjává vált. A jezsuita nevelés része volt az egyházi ünnepek látványos megülése, amihez a színjátszás is kapcsolódott. A diákok színjátéka egy-egy település társadalmi életének kiemelkedő pillanata volt. Ily módon a jezsuita iskola evangelizációs központként működött, és a katolikus megújulás legmeghatározóbb eszközévé vált. Ahogy a népvándorlás után bencés monostorok voltak a hithirdetés centrumai, úgy a XVII-XVIII. században a jezsuita iskolák töltötték be ezt a szerepet. Abban, hogy a katolikus egyház Európában és Magyarországon képes volt megújulni és újra híveket vonzani, abban döntő jelentőségűek voltak ezek az iskolák. Gondoljunk csak Pázmány Péterre, aki a kolozsvári jezsuita kollégiumban lett katolikussá. Ezt a potenciált látta meg Szent Ignác, és ezért fordította ebbe az irányba a rend hajóját.

A reneszánsz humanizmus eszményei

Ami a nevelési elveket illeti, a jezsuiták módszerei nem voltak teljesen újak. Erősen megihlették őket a reneszánsz humanizmus eszményei, valamint az első társak iskolája, a párizsi egyetem módszertana, de munkájukat áthatotta a lelkigyakorlatok metodológiája is (az Istennel való élő kapcsolat hangsúlya, személyes törődés stb.). Különös erőt jelentett a rend nemzetközi jelenléte, hiszen képesek voltak az egyes országokban működő jezsuita iskolák tapasztalatait összegyűjteni, kiértékelni, és egységes nevelési tervet kidolgozni, ami ugyanakkor érzékeny maradt a helyi sajátosságokra is. Több évtizedes kiérlelt tapasztalat gyümölcse volt az 1599-ben megszületett Ratio Studiorum, ami aztán minden jezsuita iskola alapdokumentuma lett. Mészáros István, a neveléstörténet kutatója szerint a Ratio Studiorum volt „első (s pillanatnyilag utolsó) nemzetközi tanterv a világ iskolaügyének történtében”, a dokumentum „minden tekintetben korszerű volt a maga idejében, alapelvei sokáig érvényesültek, és hosszú évszázadokra meghatározták Európa s benne Magyarország iskolaügyét.”

A jezsuita iskolák egyszerre képviselték az egyetemességet, a katolicitást és hangsúlyozták a helyi kultúra fontosságát. Csatornái voltak a nemzeteken átívelő barokk kultúra közvetítésének, ugyanakkor iskoláikban a latin mellett hangsúlyt fektettek a népnyelv oktatására. (A történelmi Magyarország területén például helytől függően a magyar, a horvát, a szlovák vagy a német nyelvet is tanították). A XVIII. században megjelenik a történelemoktatás is, ami a jezsuita intézményeknek köszönhetően terjedt el a többi iskolában is. Pray György, Katona István, Kaprinai István jezsuiták munkái meghatározók lettek a magyar nemzeti történelemírás szempontjából.

A jezsuita színjátszás is szépen mutatja az egyetemes és a helyi princípium egységét. A bibliai témájú darabok mellett például a magyarországi jezsuita iskolákban számos magyar történelmi darabot mutattak be Attiláról, Árpádról, szent királyainkról vagy a török elleni harcok hőseiről. Ugyanakkor a missziókat megjárt vagy rendtársaik missziós beszámolóit olvasó jezsuita tanárok színdarabokat írtak Dél-Amerika, India vagy éppen Kína világáról is.

Legendás magyarországi iskolák

Magyarországon a jezsuiták 1773 előtt három egyetemet – Nagyszombat, Kassa, Kolozsvár – és 27 középiskolát működtettek, amivel szinte monopolhelyzetben volt a közép- és felsőoktatás területén. (Ekkoriban Magyarországon kétszer több jezsuita gimnázium volt, mint Ausztriában.) A rend 1773-as feloszlatásával aztán hatalmas űr keletkezett a katolikus oktatás terén. Magyarországon kicsit jobb volt a helyzet, mert Mária Terézia nem engedte meg, hogy a jezsuita iskolák vagyona elkallódjon, hanem tanulmányi lapot hozott létre belőle, így a betiltott rend anyagi javai továbbra is oktatási célokat szolgáltak. 1777-ben létrehozták a Magyarország közoktatását szabályozó és azt hosszú időre meghatározó Ratio Educationist, mely számos elemet megőrzött a jezsuita nevelési hagyományokból. A dokumentum egyik kidolgozója a korábban jezsuita egyetemi tanár Makó Pál volt. Paradoxon, de épp a Társaság feloszlatása járult hozzá ahhoz, hogy a jezsuita nevelés értékei a magyar közoktatás szélesebb körét is megtermékenyítsék.

A feloszlatás után a Habsburg-birodalmon belül a jezsuiták többnyire egyházmegyés papként folytathatták nevelői munkájukat, utánpótlás hiányában viszont az iskolák hanyatlásnak indultak. Ezt a folyamatot megállítandó, az 1800-as évek elején az uralkodó (I. Ferenc császár) más rendek után nézett, hogy átvegyék a megüresedett jezsuita iskolákat. Így váltak szinte kényszerből „tanító” renddé az eredetileg nem oktatással foglalkozó szerzetesek, mint a bencések vagy a ciszterciek, és lett az egykori győri vagy esztergomi jezsuita gimnázium bencéssé, a székesfehérvári, az egri, a pécsi pedig ciszterci gimnáziummá. A rend újraindulása (1814) után Magyarországon csak két jezsuita gimnázium működött (Kalocsa, 1860, Pécs 1912), egészen az 1948-as államosításig. A rendszerváltást követően új helyszínen, Miskolcon indult jezsuita gimnázium (1994). Ma a világon több mint hetven országban több mint 2300 jezsuita iskola, 190 kollégium és egyetem működik, több mint kétmillió növendékkel.

A korok változnak, és az évszázadok során a jezsuita iskola is átalakult, de a rend tagjait ma is inspirálja az a gondolat, amit Szent Ignác egyik levelében találunk: „Az egész kereszténység és az egész világ jóléte az ifjúság oktatásán múlik.” Nem véletlen, hogy a rend nemrég megfogalmazott új apostoli preferenciáinak egyike is ezt az irányt fogalmazza meg. Eszerint különleges feladatunk „kísérni a fiatalokat egy reményteljes jövő megteremtésének útján.”

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. május 14.