A jezsuiták nagyszombati megtelepedése – szlovák szemmel

A mai, többé-kevésbé feszült, szinte állandóan változó magyar-szlovák politikai viszonyok között érdemes megismerni, a szlovák jezsuiták álláspontját, nézeteit közös történelmi és szellemi-kulturális örökségünkről. Mindenesetre rendkívül üdítő volt olvasni, a korrekt, történelmi tényekhez hűséges kifejezésmódot, amint a helyszínt megnevezve, mindenkor az Uhersko (azaz szlovákul történelmi Magyarország) kifejezést használták. Sohasem írtak a jezsuiták 450 évvel ezelőtti, szlovákiai letelepedéséről, ami a szlovák és a nemzetközi sajtóról nem mondható el, ahol igen sok esetben az anakronisztikus Szlovákia nevet használták, sajnos ebben a vatikáni rádió magyar műsora is beállt a sorba!

A sok írás közül kiemelkedik dr. Jozef Šimončič professzorral készített interjú, amelyben a Nagyszombati Egyetem Történeti Intézetének nyugalmazott igazgatója ismertette a jezsuiták nagyszombati megtelepedésének történetét, majd felvázolta a későbbi osztrák, osztrák-magyar és az önálló szlovák rendtartományok kialakulását és tevékenységét.

Lejay már 1545-ben, a dilingeni kollégium alapításakor küldött levelében beszámolt Szent Ignácnak, hogy találkozott magyar püspökökkel és Oláh Miklóssal, I. Ferdinánd magyar király kancellárjával és diplomatájával, akik érdeklődéssel fordultak a fiatal szerzetesrend tevékenysége felé. Oláh Miklós esztergomi érseki kinevezése után kezdeményezte a jezsuiták magyarországi megtelepedését, egy magyarországi jezsuita kollégium megalapítására felajánlotta segítségét és az anyagi alapokat. 1554-ben Szent Ignác egyik levelében támogatta a tervet, így Oláh érsek Bécsben személyesen érintkezésbe lépett a jezsuitákkal, a későbbi Canisius Szent Péterrel, az akkori német rendtartomány főnökével, P. Juan de Vittoria bécsi házfőnökkel, de a harci cselekmények miatt meghiúsult a kollégium alapítása. A megfelelő idő csak 1561-ben érkezett el, amikor Oláh érsek mintegy 10 magyarul, németül és szlávul (szlovákul) tudó tanerőt kért a bécsi kollégiumtól. Az eljövendő kollégium anyagi szükségleteire a széplaki apátság jövedelmét ajánlotta fel. Az első két jezsuita: P. Johannes Seidel és Anton Ghuse, 1561. április 23-án érkezett meg Nagyszombatba. Rögtön bekapcsolódtak a városi iskolában folyó tanításba, és ugyanakkor pedig Pietro Ferrabosco császár építész pedig elkezdte a jövendő kollégium épületének – a helyén ma az Érseki Hivatal áll – építését. Az érsek később is bőkezűen támogatta a jezsuiták terveit, 1562. szeptember 14-én kelt végrendeletében 2 ezer aranyat hagyott a kollégiumra. A kezdeti időben, a nagyszombati városi iskola mellett működött a jezsuiták négy osztályos kollégiuma, ahova nemsokára sok diák járt, az első évben számuk meghaladta a százat, a két iskola 1567 húsvétján egyesült.

A sok országból érkező, képzésük különböző fokán álló jezsuiták nem értettek meg környezetüket, a velük szemben támasztott elvárásokat és nem tudtak jó kapcsolatokat kialakítani a város vezető személyeivel. Főként csak latinul beszéltek, így a pasztorációs munka valamint az oktatás is nehézségekkel járt, bár az iskolai eredmények egyenesen bámulatosak voltak. Az első hat évben sok jezsuita megfordult a nagyszombati kollégiummal, a helyzet csak akkor kezdet rendeződni, amikor P. Hernáth Péter magyar születésű jezsuita vette át a rektori tisztet. Sajnos azonban 1567-ben sok más jezsuitával együtt a kolera áldozata lett, majd a hatalmas városi tűzvész után leégett a kollégium épülete. Így a jezsuiták 1567. szeptember 15-én szomorú szívvel elhagyták a várost.

1615-ben, Forgács érsek kérésére és Pázmány Péter támogatásával tértek vissza a jezsuiták és folytatták oktatói tevékenységüket. 1635-ben Pázmány Péter érseksége idején, a jezsuiták vezetésével megalapította a nagyszombati egyetemet, amelynek Magyarország történetében nem volt párja. Kezdetben, csak bölcseleti és a teológiai karokkal (a jogi kar 1667-től és az orvosi pedig 1769-től) működött. Az egyetemen széles intézmény rendszert alakult ki: könyvtár, levéltár, tudományos gyűjtemények, színház, gyógyszertár, csillagvizsgáló, botanikus kert, öt különféle internátus segítette az oktatói munkát. A jezsuiták felüdülését Nagykosztolányban még egy villa szolgálta. Az egyetemi nyomda fennállása alatt több mint 5000 könyvcímet adtak ki latin, magyar, német, szlovák, horvát és más nyelveken. A konfliktusoktól és megtorpanásoktól nem teljesen mentes, de egészében szépen fejlődő időszaknak, a jezsuita rend 1773. évi pápai megszüntetése vetett véget. Amikor I. Napoleon fogságából kiszabadult VII. Pius pápa, Rómába visszatérve, 1814. augusztus 7-én újból engedélyezte a jezsuita rend működését. Magyarországon a jezsuita rend visszaállítása azonban csak lassan indult el, Rudnay Sándor esztergomi érsek indítványára 1823-ban tíz magyarországi skolasztikus kezdte meg jezsuita tanulmányait Galíciában. A tényleges újbóli magyarországi megtelepedésre 1853. május 23-ig kellett várni, amikor Nagyszombatban újból megindult a jezsuita élet, megnyílt a noviciátus és megkezdődött a pasztorális tevékenység. A nagyszombati munka szinte az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig teljesen zavartalanul folyt, a cseh-szlovák rendtartományt már 1919. december 8-án megalapították, de tényleges működése csak a jezsuita szétválási tárgyalások után, 1920. július 31-én kezdődött. Ekkor Szlovákiában 38 jezsuita: 13 atya, 8 skolasztikus és 17 segítőtestvér tevékenykedett.  1931-ben megalakult a szlovák viceprovincia, amely 1938. augusztus 23-án elnyerte teljes függetlenségét, 1940-ben már 221 jezsuitát számlált a tartomány. A második világháború után, 1949-től, a rendházak felszámolása után, hivatalosan megszűnt a jezsuita élet, amely csak 1989-ben indulhatott meg újra, amikor P. Félix Litva SJ minden hivatali várakozás nélkül Nagyszombatban folytatta az addig Kanadában végzett munkáját, a folyóirat- és könyvkiadói tevékenységét.

A többi írás közül még érdemes megemlíteni P. Juraj Dolinsky SJ tanulmányát, aki szélesebb összefüggésekben elemzi a magyarországi jezsuita letelepedés és oktatás kezdeteit. A jezsuita rend, noha missziós reményekkel indult, nagyon hamar felismerte, hogy a missziós munka egyik fajtája az oktatás. Az iskolák révén sokkal több pogány vagy a katolikus hitet elhagyó embert tudnak visszavezetni az Egyházba. Ezért a sokfelől érkező meghívásokban, fontossági sorrendben válogatva sorra alapították meg kollégiumaikat; és részben átvették a már régebben működő egyetemek vezetését, illetve újakat létesítettek. A rend alapítása után még félévszázad sem telt el, amikor 1580-ben már az 5 ezer jezsuita, 21 rendtartományban 144 kollégiumot működtetett. Egyben a pedagógia történetében először, egy általános, az egész világot behálózó tanulmányi rendszert dolgoztak ki. A Szent Ignác-i lelkiségen alapuló pedagógiát, először 1562 és 1575 között a római ős jezsuita kollégiumban próbálták ki. A De ratione et ordine studiorum Collegii Romani néven kiadott változatot, elküldték az összes jezsuita iskolába, hogy saját tapasztalatokkal gazdagítva vitassák meg, majd a visszakerült vitadokumentumok alapján, 1599-ben megjelent a Ratio Studiorum néven ismert jezsuita tanrend és oktatási szabályzat, amely mintegy másfél évszázadon keresztül, sikeresen meghatározta az összes jezsuita és sok világi oktatási intézmény tanmenetét.

A német jezsuita rendtartományból kiváló osztrák provinciában, először 170 jezsuita tevékenykedett, 1585-ben már 210 tagot számláltak. Az oktatás, az egykori Habsburg-birodalom területén, a bécsi kollégium 1552. évi megnyitásával kezdődött, a későbbi években innen indultak a jezsuita tanárok a többi kollégiumba, köztük Nagyszombatba is. 1580-ban a három német nyelvű rendtartományban, 19 kollégiumban oktattak. Német nyelvterületen, szinte valamennyi katolikus egyetemet a jezsuiták vezették, kivételt talán csak a salzburgi képezett, amelyet a bencések irányítottak. A jezsuita kollégiumok Németországban és Magyarországon egyaránt a szellemi fejlődés központjai lettek és nagyban hozzájárultak a kultúra, a vallásososság és a katolikus egyház megújulásához.

(Szlovákból fordította és összeállította Bikfalvi Géza)

Frissítve: 2016. augusztus 09.