A jezsuita középiskolák kialakulása a Felvidéken

Az első rektornak, a már Magyarországon járt P. Johann Seidelt tették meg, aki rendkívül hatásos szónok és karizmatikus pap volt, de fékezhetetlen természetű, szerzeteshez nem illő tulajdonságokkal rendelkezett. Már régebben voltak kisebb, kétes jellegű anyagi természetű ügyletei, nem ismert mértéket az evésben és az ivásban. Az emberek többségével nagyképűen és kioktatóan beszélt. Nagyon hamar sikerült magára haragítania a káptalant, a nekik szállást adó Telegdi Miklóstt, aki a városi plébános tisztét töltötte be és magát Oláh érseket is. A hivatalából egy év múlva eltávolították, sőt 1570-ben a Társaságból is elbocsátották, és mint névtelen alkoholista halt meg valamikor később. A következő rektor a spanyol P. Hurtado Perez SJ (1532-1594) lett, aki a helyi viszonyokat nem ismerve szintén elidegenítette a magyarokat a jezsuitáktól. A fő viszályforrást a káptalan és a jezsuiták között a jezsuiták merev ragaszkodása okozta, mert a Társaság nem tartotta teljesíthetőnek a káptalan kívánságát és feltételét, hogy a gimnázium diákjai minden alkalommal vegyenek részt a káptalani istentiszteleten, valamint szerették volna, ha a jezsuiták segítik az elemi iskolában a kántortanítókat. A feszültséget még fokozta a városi tanítók féltékenysége, a rendi iskolában elért eredmények miatt. A török ellenes küzdelem, a háborús idők miatt a birtokok sem hozták meg az elvárt jövedelmet, amely a gimnázium építésére és fenntartására kellett. A tanítást egy időre akadályozta 1562-ben a pestis, amely a tanárok és a tanulók soraiban egyaránt pusztított. A római generális értesülve a nehézségekről, az első magyar származású jezsuitát P. Hernáth Pétert (1539-1567) nevezte ki rektornak, ekkor felívelt a kollégium, de rövidesen, 1567-ben váratlanul elhunyt, majd még ugyanabban az évben egy városi tűzvész elpusztította a jezsuiták házait, így rövid idő alatt véget ért a jezsuiták ténykedése Magyarországon.

A jezsuita oktatás rendszer egyik sajátossága, hogy a városi gimnáziumok mellett konviktusok (bentlakásos diákotthonok) alakultak, ahol a vidéki vagy a más tájakról származó diákok nyerhettek elhelyezést. A konviktusokban szállásról, élelemről, külön tanulási lehetőségekről gondoskodtak a jezsuiták, a konviktust a régens, a vicerégens és a próbációs magiszterek segítségével vezette. A konviktorok a bejáró tanulókkal együtt tanultak, de tanítás után, egy olyan nevelőintézetben éltek, ahol sokszínű foglalkozásokon keresztül bővíthették az ismereteiket és a jezsuita pedagógia elvein alapuló nevelést kaptak. A konviktorok egy része nem fizetett díjat, de ezektől megkövetelték a kitűnő előmenetelt a tanulásban, a többiek bizonyos díjat fizettek. A konviktusok megélhetését általában a jezsuiták részére tett alapítványok vagy a földbirtokok jövedelmei segítették.

A konviktusban nevelkedett tanulók többet tanultak, mint azok a diákok, akik csak a jezsuita gimnáziumot látogatták. A konviktorok a konviktusban külön disputációkat és ismétléseket tartottak, így könnyen megelőzhették az iskolai versenyeken a bejáró diáktársaikat. Az évkönyvek gyakran emlegették, hogy a konviktorok a tanulótársaik közül messze kitűnnek. A konviktorok azonban nemcsak a gimnáziumban tanult tárgyakból mutattak fel jobb eredményt, hanem olyan dolgokat is tanultak, amikről az iskolában nem sokat hallottak. A szabad idejükben külön tanultak matematikát, aritmetikát, elegáns levélírást, földrajzot, nyelveket: németet, franciát, olaszt, szlovákot.

A konviktusban a nem magyar anyanyelvű diákok lehetőséget kaptak a magyar nyelv tanulására is, az elöljárók tervszerűen gondoskodtak az oktatás alapvető szervezeti formáiról. Ennek köszönhető az első magyar nyelvtankönyv, amely kifejezetten a nyelvtanulás céljait szolgálta, P. Pereszlényi Pál SJ (1630-1689) 'Grammatica linguae Ungaricae' (A magyar nyelv nyelvtana) könyve, amelynek első kiadása 1682-ben jelen meg Nagyszombatban. A latin nyelvű, rövid és világos magyarázatokkal ellátott nyelvtan végén egy tanmenet is található, azok részére, akik a magyar nyelvet 'könnyen és gyorsan' akarják megtanulni.

A tanulmányok mellett még a jó módorra is a konviktusban tanították az ifjakat, hiszen ebben a korban nagyon uralkodtak az udvariassági szabályok. Mivel a konviktorok a családi körből korán eljöttek, ezeket ott nem tanulhatták meg, már pedig ezek ismeretek nem nélkülözhették a későbbi társadalmi és politikai életben. Némely konviktusban vívást és táncot is tanítottak, szórakozásképpen, pedig zenéltek, megengedettek voltak a labdajátékok, a tekézés, a biliárd, de a kártyázás általában tilalmas volt. A konviktusokhoz általában nagy kert tartozott vagy igyekeztek a városon kívül egy pihenő- és játszóházat építeni, az ú.n. villát, ahol a jezsuita szerzetesek is pihentek.

A XVII. század közepéig viszonylag zavartalan volt a tanítás menete, bár 1644-ben Rákóczy György hadjárata és a vele együtt pusztító ragályos betegség zavarta az oktatást. Különösen sokat szenvedtek a Thököly hadjárata alatt, amikor a fejedelem elfoglalta a várost 32 ezer aranyat kért, és mivel ez teljesíthetetlen feltétel volt, kirabolta a jezsuiták iskoláit is. Buda visszavétele (1686) után a Rákóczi felkelésig viszonylag megint zavartalanul taníthattak a nagyszombati jezsuiták a kollégiumukban.

A nagyszombati városi tanács is írt egy folyamodványt a fejedelemhez, amelyben a jezsuita intézmények megtartását kérték:

'Kegyes fejedelem! Kegyelmes Úr!

A nagyszombati Jézus Társaságra kimondott számkivetés olyan fájdalommal töltött el bennünket, hogy vigasztalásra szorulunk: ezt pedig Kegyességedtől várjuk, akihez alázatosan folyamodunk: és mi nagy bizadalomra gerjedve reméljük, hogy ugyanaz a kéz, amely sebet ütött rajtunk, meggyógyítja fájdalmunkat és az egész város szomorúságát eltörli. Maga a jámborság, amely a társaságul saját száműzetését látja, azt kéri Kegyességedtől, elődeink ősi vallása, amely városunkban, mintegy főhelyén, számtalan jámbor gyakorlatok között a Jézus Társaságától emeltetve örült és szabadon örvendezett, hévvel könyörög, ne engedje Kegyességed, hogy annyi különös római kegyelem, vagyis szent búcsúnyerés, ami naponként elkövetett bűneink büntetésének a váltságául alapítva, annyi könyörgés, amelyek az ájtatosság növelésére és Isten haragjának kiengesztelésére oly alkalmasak, de főleg a Magyarok Nagy Úrnőjének, országunk Patronájának tisztelete Jézus Társaságával együtt városunkból elvitessék és így a régi dicsőségek elveszítse, a nép üdvössége pedig az örök veszedelem válságába jusson. De a jó tudományok is, az ország díszére és fenntartására Magyarországba és pedig először városunkba a polgárok valódi szerencséjére Jézus Társasága által behozatva, igen nagyon kérik Kegyességedet és azért könyörögnek, hogy őket ápolóik száműzetésével, az ország legnagyobb kárára, ne engedje elveszni. Nincs más, amit a még ezekhez adhatnánk, csak megismételjük a kérésünket és Kegyességedet a Megváltó Krisztusunk sebeire és érdemeire, az ő szentséges szűz Anyjára, mindarra, ami Kegyességednek kedves és drága, kérjük, hogy ha a mi óhajtásunk a tudomány és a vallás kívánsága megindítja Kegyességedet, ne engedje városunkat, a jámborságot és a jó tudományokat sebeikben sínylődni, a római egyház oszlopát ledöntvén a katolikus vallást megdönteni.'

A jezsuiták külön is nagyobb figyelmet szenteltek a magyar nemes ifjak nevelésére, mert az ország sajátos helyzetére való tekintettel, a rendi kiváltságokkal rendelkező nemesekből állott az ország vezetése. A neves történész és nevelő P. Hevenesi Gábor SJ (165-1717) külön összeállított egy segédkönyvet a magyar nemesi ifjúság nevelése céljából, amely több kiadásban is megjelent, a 'Diarium adolescentis studiosi' (A tanuló ifjú napirendje) című kötetben példák alapján mutatta be, hogy miként kel beosztania az idejét egy a jezsuitáknál nevelkedő ifjú nemesnek. A művelt társalkodás szabályait bemutató retorikai segédkönyv a 'Concilium decemvivorum Hungariae' és a francia nyelvből fordított jezsuita összeállítás 'Astiologus Christianus' egyaránt a civilizált társas élet és viselkedés elemi szabályait voltak hivatva bemutatni, ezeket sűrűn forgatták a nemesi konviktorok.

A kuruc felkeléseket lezáró békekötés után következett el a jezsuita iskolák fénykora.

A kollégiumban két Mária kongregáció működött, a nagyobb gimnazisták számára a Congregatio Immaculatae Conceptionis (A Szeplőtelen Fogantatás Társulata) és a kisebbek számára a Congregatio Natae Reginae Angelorum (A Angyalok Királynője születéséről elnevezett Társulat).

Pozsony, mint az ország fővárosa, hivatali és kulturális központ megkülönböztetett helyként szerepelt a jezsuiták magyarországi letelepedésekor. A jezsuita iskolát Pázmány Péter 50 ezer forintos alapítványa segítségével indították el, amelyet 1626. szeptember 11-én adott ki. A gimnázium épületét 1628-1631 között építették fel a Szent Márton székesegyház mellett, a kollégiumi rangot 1630-ban kapta meg P. Musio Vitelleschi (1563-1645) római generálistól, aki P. Káldy György SJ-t (1573-1634) nevezte ki az első rektornak. A pozsonyi káptalan 1642-ben megalapította a Collegium Emericianum szemináriumot, az egyházmegyei papság képzésére, amiben szintén oktattak a jezsuiták. 1672-ben az evangélikus líceum beszüntetésekor, a jezsuiták megörökölték az épületet és a kollégium átköltözött a Kápolna utcából a Templom utcába. A kollégium korabeli viszonyokat tekintve tekintélyes könyvtárral is rendelkezett, mintegy 4 000 kötettel, amelynek az alapját Kecskés János pozsonyi polgár könyvtára adta ez később több adománnyal és az egykori evangélikus líceum könyvtárával egészült ki. A könyvek többsége a bécsi, a nagyszombati és a kassai jezsuita nyomdák termékei voltak. A kollégium anyagi helyzetét, Lippay György esztergomi érsek egy jezsuita patika alapításával támogatta, a kollégium utcakereszteződés felőli részén helyezték el a gyógyszertár officináját, a laboratórium, pedig a belső szárnyra került. A gimnáziumban a XVII-XVIII. század legnevesebb jezsuitái tanítottak és a diákok nagyrésze később az ország irányításában vezető szerepet játszott.

Kassán már 1604-ben tervezték az iskola megnyitását, de a változó politikai viszonyok miatt csak később valósulhatott meg a tervük. III. Ferdinánd király a mislei prépostságot és 1650-ben a városban levő 'Királyi Házat' adományozta  a kollégium alapítására. A Thököly hadak uralma idején 1682-1686 között kiutasították a jezsuitákat a városból, így csak utána folytathatták az oktatást. A kollégium épülete 1700-ban a nagytűzvész idején leégett, majd a szécsényi országgyűlés 1705-ben újból kiutasította jezsuitákat. 1711-től azonban már zavartalanul folyt az oktatás egészen a rend betiltásáig, 1773-ig.

Kassa

A kollégium mellett Balassa Zsuzsanna nemesi konviktust alapított 1647-ben. Az alapítólevélben egy 20 ezer forintos tőkét kötött le és ennek a 2000 forintos kamatát adta a konviktus céljára. Egy különös kitétele volt, hogy a konviktusban a 'kálvinista, lutheránus vagy bármely, a katolikus egyházzal ellentétes vallásfelekezet által félrevezetett magyar nemes ifjak egész a retorikai osztályig a katolikus vallásban neveltessenek és taníttassanak.'

A Felső-Vág völgyében megtelepedő jezsuiták 1646-ben jelentek meg Trencsénben, az egyik helyi polgár Bosnyák Zsófia házában kaptak helyet, a melyet még az 1632-ben kelt végrendeletében hagyott a jezsuitákra. Azonban a városi magisztrátus erősen ellenezte a jövetelüket és minden áron megakarták akadályozni a munkájukat. Csak hosszas elkeseredett harc után, a király személyes kiküldötte, Rakovszky György királyi felügyelő és kamarás 1648. május 6-án királyi dekrétummal rendezte el a jezsuiták sorsát a városban. A következő évben nyitották meg az iskolájukat Lippay János SJ (1606-1666) vezetésével. Később a helyi polgárok nagyon megkedvelték a jezsuitákat és a diákokat is, a számtalan nagyszerű iskoladráma előadás kapcsán, már 1650-től szabadtéren játszottak a diákok, az előadások latin és szlovák nyelven folytak. A kollégium működését csak a törökök 1653. évi betörése és a kurucok 1704-1708 közti uralma gátolta meg időlegesen.

A Trencsénhez viszonylag közel fekvő Szakolcán 1701-ben alapították meg a kollégiumot P. Tirso Gonzales de Santalla (1624-1705) római általános jezsuita elöljáró engedélyével. Az első rektora P. Pécsi Ferenc SJ (1659-1724) volt, 1704-1708 között a Rákóczi felkelés idején szünetelt a tanítás, majd 1710 októberétől 1711 márciusáig a városban dühöngő kolera akadályozta az oktatást. A kolerajárvány idején P. Ábrahámffy György SJ (1675-1728) vezetésével ápolták a beteg polgárokat és diákokat, később a hálás polgárok a jezsuita szent Xavéri Szent Ferenc kultuszát ápolták a vész elmúltával. 1716-ban megnagyobbították a gimnázium épületét, ekkor már teljessé vált a kollégium, 1734-ben megnyílt a jezsuita tanárképző főiskola is. A kollégiumban és a főiskolán folyó eredményes oktatói munkát 1756-ban Mária Terézia személyes látogatásával ismerte el.

Eperjesen a jezsuiták 1673. március 8-án telepedtek meg és már március 18.-án megnyitották az iskolájukat, amely nagyon gyorsan fejlődött, mivel a városban az oktatásnak nagy hagyománya volt, itt működött a neves evangélikus kollégium. Az iskolai életben, 1682 augusztusában törés történt, a Thököly kurucai eltávolították a városból a jezsuitákat, köztük P. Andreanszky Ádám SJ (1651-1709) és Balásházy Imre SJ (1655-1709) tanárokat, de rövidesen folytatódott a tanítás, 1700-ban teljessé vált a gimnázium. A Rákóczi felkelés alatt, 1703-1704-ben akadozott a tanítás, majd 1707-1710 között megint elüldözték a jezsuitákat, de 1711-től a jezsuita rend beszüntetéséig zavartalanul működött a kollégium. Az iskolában a vallásos lelki nevelés különösen magas színvonalon állott, mert feltűnően sok tanuló választotta élethivatásul a jezsuita rendet.

Rozsnyón, először a gyöngyösi házból érkezett jezsuiták missziós állomást alakítottak ki és Lippay György esztergomi érsek 1659. július 31.-én kelt adománylevele alapján kapott 6 000 forintból iskolát nyitottak: P. Mártonfalvai László Ignác SJ (1621-1664) és P. Balogh Bálint SJ (1625-1690) vezetése alatt. A misszióból 1701-ben rendház lett, de a gimnázium csak 1735-ben vált teljessé, a jezsuita tanár hiány miatt az alsóbb osztályokban világiak tanítottak. 1755-tól a gimnáziumban tanította a poetikát és a retorikát P. Pray György SJ (1723-1800).

Zsolnán szintén először csak misszióztak a jezsuiták 1654-től kezdve, majd letelepedve, 1691-ben megnyitották az iskolájukat, Szelepcsényi György (1605-1685) esztergomi érsek 30 ezer forintos adománya segítségével. Később, a környékbeli földesúr, Esterházy Imre öt falut ajándékozott az iskola részére. A Mária Kongregációt 1734-ben alapították meg, a helyi születésű P. Rajcsányi István SJ (1699-1773 után) felügyeletével, a kongreganisták segítségével a főtéren ezen évben egy Szűz Mária szobrot is emeltek.

Talán a legkalandosabb és a legtöbb megpróbáltatásnak kitett felvidéki jezsuita kollégium Homonnán működött. A városban, 1613-ban telepedtek le a jezsuiták Homannai Drugeth (III) György (1583-1620) meghívására és mindjárt megalapították az iskolájukat is., de már a Bethlen Gábor vezette felkelésben elűzték a jezsuitákat a városból. Homonnai Druget (IV) György, az alapító fia 1630-ban újra visszahívja jezsuitákat a városba, hogy folytassák a munkájukat. Majd tíz év múlva a jobban védhető helyen, Ungváron épített új rendház és iskolát a jezsuiták számára, az új iskola hamar felépült, de I. Rákócz György (1593-1648) 1644-ben összelövette az épületet, ezért csak 1646-ban kezdődött el újra az oktatás. Majd Thököly kurucai gyújtották fel az épületet és űzték el a jezsuitákat, csak 1685-ben térhettek vissza a városba, és csak 1694-ben nyithatták meg újra kollégiumot. A Rákóczi felkelés alatt és utána akadályoztatva volt az oktatás, de 1718-tól a jezsuita rend megszüntetéséig zavartalanul folyhatott a tanítás.

A jezsuita egyetemek a Felvidéken

A jezsuita egyetemek és főiskolák (akadémiák) csak jogi tekintetben különböztek egymástól és esetleg a főiskolák felszereltsége szerényebb volt az egyetemekétől és kevesebb volt a tanárok és hallgatók száma is.

Az egyetem élén a rektor állt, utána következtek a kancellár, a tanácsadók, a dékánok és a magiszterek. A főhatalmat a rektor gyakorolta, aki egyúttal az egyetemmel kapcsolatban lévő kollégiumnak is az igazgatója volt. Erre a posztra a római általános rendi generális nevezte ki az embereket, sok lelki és szellemi értéket vártak és követeltek, de sokat is bíztak rá. A rektor közvetlen segítője a kancellár volt, aki főként a disputák és a nyilvános szereplésekért felelt.

A kancellár után következtek az egyes karok dékánjai, prefektusi minőségben, a dékánok alatt működtek a tanárok

A filozófia tanfolyamon három évet ölelt fel, az egyes osztályokat az illető évben tanított főtárgyról nevezték el. Minden egyes évet önállónak, befejezettnek tekintettek, ez lényeges változás volt a gimnáziumi oktatás gyakorlatával szemben.

Az egész első évet a logika előadására fordították, a második évben tanították a fizikán kívül a mennyiségtant, a harmadik év tetőzte be az egész filozófiai oktatást a metafizika-etika tárgyalásával.

A Ratio studiorum bölcseleti tananyagát követték lényegében a katolikus iskolák Európa szerte. Az akadémiai bölcseleti kurzus három esztendeig tartott. Az első évben a rendszeres és teljes logikát tanulták, egyrészt Toleto vagy Fonseca kézikönyveiből, másrészt ezzel párhuzamosan Arisztotelész 'Peri Hermiász' című könyvét tanulmányozták latin fordításban. A második évben a fizikát oktatták, vagyis a természetre, az anyagi világra vonatkozó ismeretek kerültek sorra, Arisztotelész 'De caelo' (A csillagászatról), 'De generatione et corruptione' (A keletkezésről és az elmúlásról), 'Meteorologica' (Fizikai földrajz) c. művei alapján.  Ezeken kívül matematikával és geometriával foglalkoztak. A harmadik évben az etikai-metafizikai kérdéseket tanulmányozták szintén Arisztotelész latinra fordított 'De anima' (A lélekről), 'Nikomakhoszi Etika' és a 'Metaphysica' (A lételvek) című művei alapján. A teológián a dogmatikát Szent Tamás 'Summa Teologicája' alapján tanították, ezzel meghatározták a tomista filozófia-teológia egyeduralmát.

A nagyszombati jezsuita egyetem

A XVII. század első harmadának a végén, a viszonylag nyugalmasabb időket kihasználva, 1635-ben Pázmány Péter megalapította a nagyszombati egyetemet, amelyet a jezsuiták vezetésére bízott. Előzetesen egyeztette a terveit, a jezsuiták római generálisával, P. Mucio Viteleschi SJ (1563-1645), aki miután meggyőződött, hogy az egyetem működésének az anyagi alapjai biztosítottak, jezsuita tanárokat küldött Pázmányhoz. Közben az érsek megszerezte a császár és a pápa jóváhagyását is, mert az egyetemalapítást a keresztény világ egyházi és világi fejének, a pápának és a császárnak jóvá kellett hagyniuk, hogy az egyetem működését és az ott szerzett tudományos fokozatokat mindenhol elismerjék.

VIII. Orbán pápa, aki maga is jezsuita iskolákban tanult, a nagyszombati egyetemet, mivel nélkülözte a jogi és az orvosi karokat, eleinte nem tekintette egyetemnek és vonakodott az egyetemi jogokkal felruházni. II. Ferdinánd azonban tekintettel az ország égető szükségleteire, kiállítatta saját aranypecsétjével ellátott császári okmányát, amelyben megerősítette, mint a magyar királyi, mint a német-római császári tekintélyével és kieszközölte a pápai elismerést is.

Az egyetem ünnepélyes megnyitása 1635. november 13-án ment végbe: délelőtt a rektor vezetésével a tanárok és a diákok az érseki palota elő vonultak és onnan a prímást, Pázmány Pétert a székesegyházba kisérték. A nagyszabású, zenés áhítattal megtoldott főpapi mise után, először P. Dobronoky György SJ (1588-1649), az egyetem rektora rövid üdvözlő és köszöntő beszéd után átvette a prímástól az egyetem alapítását megerősítő királyi levelet. Majd P. Jászberényi Tamás SJ (1597-1658), a bölcsészeti kar dékánja lépett a szószékre és lelkesen taglalta az egyetem megalapításának a tényét valamint látnoki szavakkal ecsetelte az esemény évszázadokra való kihatását. Végül az alapító prímás maga énekelte el a Te Deumot, ezzel zárult a székesegyházi ünnepség. A szertartás után a lakoma következett, amelyen részt vettek a prímási hivatal tagjai, magas egyházi és világi méltóságok valamint meghívott jezsuita elöljárók a német és osztrák tartományokból.

Másnap P. Palkovics Márton SJ (1607-1662), a logika professzora tartotta meg az első tartalmas, egyetemi előadást. November 23-án, pedig az egyetemi ifjúság a prímás -alapító tiszteletére előadta a Benjamin című színjátékot, arra célozva, hogy Pázmány nagy szeretettel a nagyszombati egyetemet, mint kedvenc Benjaminjának nevezte. A rendes egyetemi előadások a következő év, 1636. első napjaiban vették kezdetüket.

Az egyetemen az alaptanulmányokat a bölcsészeti kar elvégzése jelentette, ennek az elvégzése jogosított fel a teológiai karon történő tanulmányokra. Az alapító Pázmány Péter eredeti elgondolása szerint a nemesi vagy polgári ifjakat elsősorban a bölcsészeti fakultás elvégzésére ösztönözte, mert ezután már megfelelő tudással rendelkezhettek a különböző világi, állami feladatok elvégzésére, fontos tisztségek betöltésére. A teológián csak a papi pályára készülőket oktatták. A teológusokat két csoportra osztották fel, az egyikben azok, akik jezsuitáknak készültek 'nostri' és a másikba a többiek 'externi' kerültek.

A rend sajnálatos 1773. évi betiltása után a nagyszombati egyetem, az ország fővárosába Budára költözött 1777-ben és a királyok által sohasem lakott, a török pusztítás után teljesen rendbe hozott királyi palotában nyert elhelyezést.

Nagyszombatban is szokásos volt az új egyetemisták, a gólyák tréfás felavatása a tanév elején. Ez tulajdonképpen visszatükrözte az egész Európában elterjedt diák szokásokat. Egy idősebb, valamilyen tudományos fokozattal rendelkező diák beszédet intézett az új diákokhoz, majd tréfás kérdéseket tett fel, mintegy felmérve a tudásukat. Ezután következett maga a beavatási szertartás, a vezetőtársak és az öregdiákok karéjában trónoló elnök elé járultak a gólyák, aki pedig sóval -a bölcsesség sójával- meghintette a nyelvüket, orrukat és halántékukat borral -az erő borával- kente meg, végül a fejükre vizet - vizet, amelyből az értelem tisztaságát merítették- cseppentett a fejükre. Ezzel az elnök az egyetemi polgárok sorába felvetteknek nyilvánította őket. Csak ezután iratkozhattak be az új növendékek, természetesen komoly formák között, az egyetem díszes Albumába vagyis az anyakönyvbe.

Az egyetemi oktatás a szokásos módon zajlott, a diákok meghallgatták és lejegyzetelték a tanárok előadásait, hetenként zártkörű és havonként nyilvános vitákat rendeztek. Az egyes évfolyamokon a legjobb növendékek, 'Partheon-csoportot' alkottak, ennek keretében önállóan megbeszélték és megvitatták a tananyagot és megszervezték az akadémiákat (a vitaköröket) is.

A nagyszombati egyetem tanárainak nagy része magyarországi születésű, többségükben magyar nemzetiségű volt. A filozófián, az egy-egy évfolyamon sorra kerülő összes tantárgyat általában egy tanár tanította a mindenkori rektor kinevezése szerint. Egyedül a matematikát tanította két tanár szakosodva. A teológia tanári kara hét főből állt: két-két tanár tanította a dogmatikai és a gyakorlati lelkipásztorkodást, egy-egy, pedig a hitvédelmet, a szentírástant és a héber nyelvet. A jogi karon a dékán mellet négy professzor oktatott: két tanár a hazai jogot, egy-egy, pedig a római jogot és a kánonjogot tanították.

A nagyszombati egyetemen számtalan híres és nagy nevű tanár oktatott, közülük talán P. Berczeviczy Henrik SJ (1650-1728) matematika tanár nevét érdemes kiemelni, akinek Nagyszombatban jelent meg 1682-ben az 'Arithmetica practica' című általánosan elismert műve. Szintén matematikát oktatott P. Duboszky János SJ (1654-1710), aki tanártársával P. Székely Ferenc SJ-vel (1657-1715) együtt állította össze az első trigonometriai szakkönyvet, amely 1694-ben megjelent 'Canon sinuum, tangentium et secantium' címen. Sokrétű tudományos tevékenységet fejtett ki P. Szentiványi Márton SJ (1633-1705) is, aki főként a nagyszombati egyetemi nyomda könyvkiadásáért volt felelős, élete főművével a Curiosora et selectiora variarum scientiarum miscellanea 1687-1702, a kor tudományos ismereteinek az enciklopédiáját alkotta meg. 1758-tól az egyetemen a mennyiségtant oktatta P. Makó Pál SJ (1723-1793), aki az egyetemi tapasztalatai összefoglalásaként írta meg a nemzetközi elismerést szerző tankönyveit valamint a fizikai tárgyú értekézéseit. A Compendiaria mathesos institutio című műve hat kiadást ért meg és a Habsburg birodalom országaiban a főiskolák és egyetemek tankönyve volt. Legrangosabb műve a Calculi differentiális et integralis institutio (A differenciál- és integrálszámítás szabályai) 1768-ban jelent meg Bécsben. A De arithmeticis et geometricis aeqationum resolutionibus libri duo, a szakemberek véleménye szerint a kor legjobb algebra könyvei közé tartozott. A maga korában nagy hatású fizikai tárgyú munkája a légköri elektromossággal és a villámvédelemmel foglalkozott. A jogász professzorok közül P. Koller Ferenc SJ (1667-1750) nevét említhetjük meg, aki jelentős hatású jogász, elsősorban az ősi magyar jog, a Tripartitum (a Hármaskönyv) jeles ismerője volt.

A vallásos irodalomban a legtermékenyebb szerző P. Nádasi János SJ (1614-1679) volt, aki a teológián tanított, majd később Rómában a rendi elöljáróságon asszisztens lett, elmélkedései tizenhárom nyelven láttak napvilágot. P. Tarnóczi István SJ (1626-1689) filozófiát és teológiát tanított, a szentek életéről írt és fordított népszerű könyveket és a Mária tiszteletet terjesztette.

Az intézmény egyetemi jogaiból adódóan, különböző tudományos címeket adományozhatott a hallgatóinak: a bölcsészkar másodévesei, ha a vizsgáikat sikeresen tették le, a baccalaureutusi fokozatot nyerhették el, ha pedig sikerrel vizsgáztak a harmadik év anyagából is a magister artium liberalium et philosophie (a hét szabad művészet és a filozófia mester) címet kaphatták meg, vagyis magiszterek lettek.

A bölcsészeti karon a baccalaureutus avatáskor reggel háromnegyed hétkor az egyetemi épület erkélyén felhangzottak a dobok és a trombiták, amelyek jelezték az avatás kezdetét és hét órakor megindult az avatandók menete a templomba, a menet élén a bölcsészeti kar dékánja ünnepi ruhában haladt, előtte a dékáni díszbotot vitték. A misét ünnepi szertartással, a négy kandeláberrel és ékes terítővel díszített főoltárnál a dékán celebrálta. Maga az avatás nyolc órakor kezdődött, az avatandók átvonultak az egyetem nagytermébe, mögöttük ment az egyetemi rektor, a rektori pálcával, majd a professzorok sora következett. Az ünnepségen természetesen részt vett az egyetem összes diákja, az avatandók szülei és a meghívott vendégek sokasága.

Az avatóünnepség elnöke a fakultás dékánja volt és fontos szerepet játszott a másodéves hallgatók vezetőprofesszora a fizika tanára, a promotor. Hozzá intézte bevezető beszédét, az egyetem elöljáróságát és a professzori kart is köszöntve, az avatandók képviselője, amire a promotor válaszolt. Ezután az egyetemi tanács jegyzője felolvasta az esküszöveget, amelyet az avatandók a rektori 'sceptrum' (pálca) érintése közben 'iuro et promitto' (esküszöm és ígérem) utánamondtak, így fogadva hűséget az egyetemnek és a tudományoknak; a végén megzendültek a harsonák.

Az eskütétel után a dékán a ráruházott pápai, császári és királyi jog alapján a megnevezett jelölteket baccalaureutusnak nyilvánította és felszólította őket a kitűzött tételek megvitatására. Ezzel kezdetét vette a szimbolikus tudományos vita: a felavatottak kettesével fizikai, matematikai és filozófiai tételeket vitattak meg egymással. A vita szövegét a megelőző félévben közösen alakították ki a vezető professzorokkal és ezt megtanulva, mint egy szerepet betanulva adták elő. Természetesen inkább a beszédkészség, a biztos nyilvános szerepvállalás megítélésére volt alkalmas ez az ünnepi szereplés, mert a rendezők inkább csak ennek szánták, mint egy komoly tudományos felkészültség és a spontán vitakészség elbírálására.

Ezután a fizika professzor összefoglalta az előadottakat, majd újra megszólalt a zene és ezzel fejeződött be az ünnepélyes avatás. Az új baccalaureutusok könyvekkel vagy kinyomtatott saját téziseikkel kölcsönösen megajándékozták egymást és diáktársaikat. Ezzel zárult az ünnepélyes avatás.

Lényegében hasonló módon, de külsőségeiben még színesebben zajlott le a magiszteravatás és főként a doktoravatás. Ez utóbbin az egyetem rektora elnökölt és átadta az avatandóknak a megszerzett tudományos fokozat jelvényét: a vörös selyemmel bélelt violaszínű köpenyt és a négyszögletes vörös kalapot és a gyűrűt.

A teológián hasonlóképpen rendezték az ünnepségeket, itt két fokozatot különböztettek meg a prima laurea és a suprema laurea vagyis a doktorátus, amely a teológiai legfőbb fokot jelentette, hasonlóan a filozófiai magiszterséghez, amely szintén doktorátusnak felelt meg, de a filozófiai doktorokat mindig csak magisztereknek nevezték. Az egyetemi előírások szerint a baccalaureutusi fokozatott a betöltött 22. év, a doktori címet, pedig a betöltött 25. év után adhatták meg.

A nagyszombati egyetem könyvtára már az alapításkor komoly mintegy 1500 kötetből álló könyvanyaggal rendelkezett, a XVII-XVIII. század során fokozatosan fejlődött a középiskolai tanítást szolgáló gyűjteményből az egyetem igényeinek kielégítést biztosító intézménnyé, az állomány a feloszlatás évében elérte a 15 ezer kötetet. A Ratio studiorum szellemében gondoskodott az egyetem a könyvtárról, amely éppen olyan fontos része volt az intézmény egészének, mint az egyes fakultások és a nyomda.

A könyvtár állományáról a két katalógus révén (1690-ben és 1773-ban készültek) nagyon részletes ismereteink vannak. Az állomány jellege teljesen megfelelt az egyetem oktatási igényeinek és nagyjából a kor kívánalmainak is. A könyvtár köteteinek 72%-a hittudományi, 8%-a természettudományi, 4,5%-a jog és történelemtudományi művekből tevődött össze, mint a főbb gyűjtőkörök szerint. A nyelvi megoszlásuk: 91% latin, 3,7% német, 2,7% magyar, 1,3-1,3% görög illetve olasz, francia, és spanyol nyelvű könyv volt. A tankönyvek természetesen több példányban is megvoltak, szintúgy, mint az oktatásban jelentős művek.

A könyvtár használata nem volt nyilvános, csak a tanárok és a hallgatók használhatták, az utóbbiak az olvasóteremben, csak a tanárok kölcsönözhettek -szűk keretek között- könyveket rövid lejárattal.

A kassai jezsuita egyetem

A harmadik jezsuita egyetemet Kisdi Benedek (1598 körül-1660) egri püspök saját adományával alapította meg.  Kisdi elszegényedett nemesi családból származott, az iskoláit a jezsuitáknál végezte: a nagyszombati és a bécsi jezsuita kollégium után, a római Collegium Germanicum Hungaricum növendéke volt, hazatérte után 1622-ben szentelték pappá, egy ideig Pázmány Péter udvari káplánjaként tevékenykedett, majd mind lelkipásztor különböző helyeken szolgált, 1648-ban szentelték egri püspökké, 1650-ben Kassára költöztette a káptalant és a püspökséget, mivel a törökök elfoglalták Egert. Kisdi püspök egész életében szemmel kísérte és támogatta a jezsuiták tevékenységét, segítette a kassai jezsuita kollégium működését, a saját költségén kiadta, Nagyszombatban, 1651-ben Szöllösi Benedek (1576-1638) jezsuita atya Cantus Catholici egyházi énekgyűjteményt, amely nagyon sokáig meghatározó énekes könyve volt a katolikus híveknek. Azonban a legfőbb cselekedete, amit a jezsuiták iránt érzett hálája és elismerése jeleként tett, hogy 1657-ben hatvanezer forintos felajánlásával egy új jezsuita egyetem megalapítására kérte az uralkodó támogatását, I. Lipót 1660-ban meg is adta az engedélyt és még ebben az évben megnyílt a kassai egyetem a Magyarországon szokásos két fakultással: filozófiai és teológiai karokkal. Az egyetem a Thököly Imre uralmát kivéve egészen a rend feloszlatásáig működött.

Sajnos az egyetem kezdeti évtizedeinek az iratai megsemmisültek a Thököly-féle harcokban, mivel a várost keményen ostromolták a kurucok. Amikor a város meghódolt 1682. augusztus 15-én az egyetem jezsuita rektora is üdvözölte a fejedelmet, abban a reményben, hogy az oktatás folytatódhat, de négy nap múlva fegyveres kísérettel minden kassai jezsuitát, az eperjesi rendház tagjaival együtt a lengyel határra kísérték és kiutasították az országból. A kiutasítás okmányai részletesen megőrizték a tanárok névsorát és az utánuk megmaradt ingatlanokat. Az elűzött jezsuita tanárok csak 1688. januárjában térhettek vissza a városba, ahol az oktatás utána teljesen zavartalanul folyt egészen 1773-ig, amikor is betiltották a jezsuita rend működését az országban.

A kassai egyetemen tanított az alapítástól kezdve, rövid megszakításokkal egészen a haláláig P. Palkovics Márton SJ (1607-1662), aki előtte a bécsi, a gráci és a nagyszombati egyetemek megbecsült professzora volt. Az egyetemen voltak rektorok: P. Timon Sámuel SJ (1675-1736) a magyarországi kritikai tudományos történetírás megalapítója és P. Kéri B. Ferenc SJ (1702-1768) a magyarországi filozófiatörténet egyik meghatározó személyisége. Az egyetem neves tanárai közé tartoztak P. Kaprinai István SJ (1714-1785), P. Kunis Ferenc SJ (1697-1763) és P. Szerdahelyi Gábor SJ (1660-1736). A polihisztor P. Lipsicz Mihály SJ (1685-1734) matematikát, filozófiát és teológiát egyaránt előadott, három legjelentősebb algebrai, mechanikai és csillagászati munkáját itt adták ki az egyetemi nyomda gondozásában. A magasan képzett tanárok sok tanulót vonzottak az egyetemre, a diákok többsége Kassa környékéről, a Szepességből, Erdélyből származott, de sokan jöttek Galiciából, Lengyelországból, sőt Ausztriából is.

 Bikfalvi Géza

Összeállította Bikfalvi Géza