A rabszolgák védelmétől a szegények istápolásáig: vértanú jezsuiták az elesettek védelmében

A jezsuiták múltján végigvonul az elesettek, ínséget szenvedők, emberi méltóságuktól megfosztottak támogatása. Koronkai Zoltán Sj történelmi áttekintése az őslakosok és rabszolgák pártfogolásától a felszabadítás teológiáján át a menekültek istápolásáig.

Óscar Romero és Rutilio Grande egy dél-amerikai graffitin

A jezsuita rend alapküldetése kezdettől a katolikus keresztény hit hirdetése volt. Az első jezsuiták ugyanakkor úgy látták, hogy evangelizáló küldetésüknek nemcsak lelki vonatkozásai vannak, hanem, ahogy a Társaság alapdokumentuma, a Formula Instituti fogalmaz, a lelki szolgálatok mellett minden jezsuita „igyekezzen hasznosítani magát az ellenségeskedők kibékítése, a börtönökben és kórházakban sínylődők jótékony megsegítése és szolgálata, valamint a szeretet többi cselekedetei által, amint azt Isten dicsősége és a közjó megkívánja” (FI 1).

Ahol csak az első jezsuiták megfordultak, mindenütt felkeresték a szegényeket, látogatták a börtönöket, kórházakat, katekizmust oktatták a tanulatlan utcagyerekeknek. Szent Ignác a tridenti zsinatra küldött tudós rendtársainak adott instrukcióiban ezt írja: „A szegényeket gyóntassák és vigasztalják; vigyenek is nekik valamit, ha lehet. Imádkoztassák őket, amint már a gyóntatás kapcsán mondtuk. Ha hárman vagyunk, akkor legalább minden negyedik napon mindenki látogassa a szegényeket.”

A jezsuiták ideálja volt, hogy az apostolok módján éljenek, minden rendű és rangú embernek hirdessék az evangéliumot. Egyszerre volt jellemző rájuk, hogy a polgárság, az arisztokrácia, sőt a püspökök, királyok köreiben mozogjanak, és rendszeresen látogassák a nyomortelepeket is. Ez a szociális érzékenység intézményi szinten is megmutatkozott. A jezsuiták nemcsak egyetemeket alapítottak, hanem szociális jellegű intézmények létrejöttéhez is hozzájárultak. Így született meg például Rómában Szent Ignác idejében a Szent Márta-ház, amely jó útra térni akaró egykori prostituáltak számára adott segítséget. Az ingyenes jezsuita iskolák a szegény hátterű diákoknak is lehetőséget adtak a tanulásra és ezzel a felemelkedésre.

Bár a jezsuiták betegápolással nem foglalkoztak, a nagyobb járványok idején sok jezsuita vett részt a betegek ápolásában; több száz jezsuita van, akinek az életébe került ez a szolgálat (például Gonzága Szent Alajos). A jezsuiták által létrehívott és vezetett Mária-kongregációk is sokat tettek a szegényekért, s a társadalom felső és középrétegeit bevonva rengeteg olyan – ma úgy mondanánk – projektet szerveztek, amely a nélkülözők megsegítését célozta.

A rabszolgákért és őslakosokért

Ott vannak aztán azok a karizmatikus személyiségek, mint Claver Szent Péter, az Afrikából Amerikába hurcolt rabszolgák apostola, vagy a XX. században a chilei Szent Alberto Hurtado, a szegények apostola, vagy azok a jezsuiták, akik a XVII-XVIII. században élesen kritizálták a spanyol és portugál gyarmatosítók embertelen magatartását a bennszülöttekkel szemben. A dél-amerikai jezsuita redukciók, melyeknek szép emléket állít Misszió című film, egyik fontos érdeme volt az őslakosok megvédése ettől a kizsákmányolástól. Voltaire, aki nem vádolható azzal, hogy az Egyház barátja lett volna, a jezsuiták művét „az emberiesség győzelmének” nevezte.

Mindez persze féltékenységet és elkeseredett dühöt váltott ki a gyarmatosítókból. A Jézus Társasága 1773-as feloszlatásának egyik oka éppen ez volt, mert a rend akadályává vált az abszolutisztikus államok korlátlan uralmi és haszonszerzési törekvéseinek. A francia forradalom, majd a rend 1814-es újraindulása utáni évszázadban a trón és az oltár új szövetsége jött létre, amikor, talán a feloszlatás traumája miatt is, a jezsuiták sokkal óvatosabbak voltak a hatalmasok bírálatában, és a fennálló társadalmi rend elkötelezett védői voltak, harcosan szembeszállva mindenféle demokratizáló, szociális vagy liberális törekvésekkel.

A jezsuita iskolák is inkább a felsőbb társadalmi rétegek elitgimnáziumaivá alakultak. A II. vatikáni zsinat jelentős fordulatot hozott ebben a tekintetben. A tanácskozás után, 1974-ben tartották a jezsuiták 32. általános rendgyűlését, amely a rend mai küldetését megfogalmazva kimondta: „A Jézus Krisztusba vetett hitünk és az a küldetésünk, hogy hirdessük az evangéliumot, megköveteli tőlünk az igazságosság előmozdításáért való elkötelezettséget, és hogy szolidárisak legyünk azokkal, akiknek nincs hangjuk, sem hatalmuk”, ezért az igazságosság szolgálatát szoros egységben látták a hit szolgálatával. (Magyarországon a jezsuiták szociális tevékenységei közül érdemes kiemelni a múlt század harmincas éveiben induló, Kerkai Jenő atya nevével fémjelzett agrárifjúsági mozgalmat, a KALOT-ot, mely több százezer vidéki fiatalt tudott megszólítani „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!” – programjával, és kivette részét a parasztság felemelkedésében.)

A felszabadítás teológiája

Itt kell megemlítenünk a Dél-Amerikában megfogalmazódó felszabadítási teológia befolyását is, amiben a jezsuitáknak fontos szerepük volt. Ez a teológiai irány abból a felháborodásból nyert ihletet, hogy miközben Dél-Amerika népei évszázadok óta katolikusok voltak, óriási tömegek élnek hihetetlen nyomorban. Valami itt nem stimmel – mondták képviselői, hangsúlyozva, hogy a hitnek strukturális társadalmi változásokkal is együtt kell járnia. Az Egyháznak a szegények mellé kell állni, és hangot kell adni a szükségeiknek, síkra kell szállni, hogy a nyomort okozó rendszerek is megváltozzanak. Dél-Amerikában nagyon turbulens idők voltak ezek, gyakran jezsuiták is szélsőségekbe sodródtak, olyannyira, hogy voltak, akik elhagyták a papságot, és fegyvert fogtak a szegények védelmében.

Mindez komoly feszültséget okozott a renden belül is. Jorge Mario Bergoglio, az akkori argentin jezsuita provinciális meglehetősen kritikusan nézte ezt radikalizálódó irányt. Róma is óvatosságra intett, joggal bírálva a marxista eredetű túlzásokat és egyoldalúságokat. Mindazonáltal az elmúlt évtizedek alatt a felszabadítási teológiának kiforrott egy moderált változata, ami az Egyház hivatalos jóváhagyását is elnyerte – ennek jele Óscar Romero (+1980), a vértanúhalált halt salvadori érsek szentté avatása is.

Romero életében egyébként fordulópontot jelentett jezsuita barátja, a szegények mellett kiálló P. Rutilio Grande vértanúsága 1977-ben. A jezsuiták Salvadorban Grande és Romero halála után is folytatták a szegények érdekeinek hangot adó küldetésüket, aminek következtében a Közép-Amerikai Egyetemen dolgozó atyák halálos fenyegetéseket kaptak. Ebben a nehéz helyzetben a salvadori jezsuiták P. Arrupe Generális atyához fordultak tanácsért. P. Arrupe válasza ez volt: „Lehet, hogy vértanúk lesznek, de a papjaim nem fogják elhagyni az országot, mert az emberek mellett van a helyük.” 1989-ben az Egyesült Államokban kiképzett milicisták a lakóhelyükön végeztek ki hat, az egyetemen tanító jezsuitát. A Jézus Társasága történetét végigkíséri a vértanúság valósága: több száz jezsuita adta ilyen módon életét a hit és az igazságosság szolgálatában.

Barátság a szegényekkel

Mint látható, a zsinat után a jezsuitákban tudatosabb lett a szociális érzékenység. Sokan kiköltöztek a szegények lakta negyedekbe, és nagy intézmények is születtek a szegények segítésére. A XX. század második felében indult útjának a Fe y Allegría iskolahálózat, amely a legszegényebbeknek nyújt oktatási lehetőséget, és napjainkban több mint 1,5 millió diákkal rendelkezik főleg Latin-Amerikában. Hasonló kezdeményezés az Egyesült Államokban a Cristo Rey-iskolák hálózata, mely a hátrányos helyzetű fiatalokat segíti abban, hogy bejussanak a felsőfoktatásba.

1980-ban a vietnámi háborút követő menekültválságra (boat people) válaszképp alapította meg P. Pedro Arrupe generális a Jezsuita Menekültszolgálatot (JRS), melynek létjogosultsága az elmúlt évtizedekben sajnos csak erősödött. Napjainkban, amikor több mint 60 millió menekült található a világban, a JRS 52 országban van jelen, 6000 ezer embert segít évente (oktatás, pszichés segítségnyújtás, életviteli támogatás); ezen a területen 140 jezsuita, 3000 munkatárs és ezer önkéntes dolgozik. Szent Ignác meggyőződése volt, ahogy az egyik levelében írja: a „szegényekkel való barátság az örök Király barátaivá tesz minket.” A jezsuita szociális elköteleződés végső soron a Jézussal való barátságunkból születik. A szolgálat által is ebbe a barátságba hívjuk meg munkatársainkat, hogy az Úrral együtt dolgozzunk a testvériesebb világért.

(A cikk a magyar jezsuiták negyedéves lapja, a M.I.N.D. téli – a rend szociális munkájával foglalkozó – számában jelent meg.)

Adománygyűjtés a jezsuita Szociális Alap javára

A magyar jezsuita rendtartomány az intézményeiben, kezdeményezései által kiterjedt, szerteágazó és sokszínű szociális tevékenységet végez. Templomainkban, a helyi színtereken is számottevő szociális és jótékony munka folyik, gondoljunk csak a jótékony tevékenységeket támogató perselyes gyűjtésekre, a karitász tevékenységére, vagy egy-egy rászoruló család, személy támogatására.

A jezsuiták által alapított Jézus Társasága Alapítvány azzal a céllal hozta létre a Szociális Alapot, hogy ehhez a sokfelé ágazó szociális tevékenységhez nyújtson támogatást. Az alapítvány a helyi igényeknek megfelelően anyagi támogatást biztosít a szociális tevékenységet végző jezsuita intézményeknek és kezdeményezéseknek, ahol lehetőséget teremtenek a hátrányos helyzetű felnőtteknek, menekülteknek és rászorulóknak a továbblépésre, hogy ők is kibontakoztathassák tehetségüket, bátran merjenek álmodni.

Legyen részese Ön is szociális küldetésünknek! Kérjük, tegyen hozzá a jezsuita Szociális Alaphoz, hogy a további években is nyújthassunk helyi támogatást a rászorulóknak!

Támogatását utalással a Jézus Társasága Alapítvány

11100104-18064333-12000007 (CIB Bank Zrt.)

számú bankszámlaszámára küldheti.

Postai befizetéssel is célba juttathatja adományát, ehhez kérjük, a mellékelt csekken karikázza be a „Szociális Alap” megjelölést! A kampány időtartama: 2018. december 1. – 2019. március 31.

Frissítve: 2019. január 06.