A kassai vértanúk

kassai_v_rtan_kNeveik sorrendje, a régebben feltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték Kőrösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krievac (Kőrös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazba végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid kőrösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás felfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki jószágigazatósága idején részt vesz 1619 júliusában azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartanak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

Menyhért, családi neve Grodziecki, a sziléziai Cieszynben (Tín, Teschen) született egy – a galíciai Grodziecból származó – lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben (Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték az ottani Szent Vencel kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

István az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz család sarja, amely család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak-Magyarország történetében. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. Ő 1602-ben lép be a brünni jezsuita noviciátusba, ahol együtt van Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (Ljubljana) és Graz a következő állomás. 1615-ben kerül Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldik, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorául. Odajöttét már megelőzte híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora felpanaszolta, hogy ‘amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot’. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, ahonnan késedelem nélkül Kassára sietett. Grodziecki mellé ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Kőrösi is.

Midőn Rákóczi hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek, Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látja a harcot, tekintettel a város protestáns vezetőségére. Másnap létrejön a város átadásáról szóló szerződés, amelynek kikötése, hogy senkinek, a katolikus híveknek és papoknak sem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonulnak a hajdúk a városba, és tüstént felrúgják a megállapodást: Dóczit bilincsbe verik, s elhurcolják Erdélybe. Rákóczi azt is meghagyja, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálják hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én éjféltájban ismét rájuk törnek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezik, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetik, s mellé dobják a másik két vértanú testét is.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házi kápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lesz figyelmes. De nem tud rajta segíteni, mert maga sem meri elhagyni a házat, és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellene, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt.

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a három vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével, Bethlen és a királyi Magyarország képviselői, ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kéri föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a feltétellel hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József feloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. Szentté avatásukra 1995. július 2-án került sor Kassán. Életük áldozata az időközben megváltozott történelmi körülmények között is rámutat a közép-európai nemzeteket és egyházakat hídként összekötő krisztusi hit erejére.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.