A Magyar Jezsuita Tartományi Központ története 1890 és 1950 között

A jezsuiták megtelepedése a fővárosban

A második Társaság időszakában, az 1853-as újrakezdés után, a főváros területe sokáig csak missziós terület volt, gyakran megfordultak a Társaság tagjai, de csak átmentileg  Az első állandóan Pesten lakó jezsuita P. Weninger Sándor SJ (1813-1896) prédikációival és egyéb lelkipásztori szolgálataival nagyon belopta a jezsuitákat a polgárok szívébe. Az állandó letelepedésre, akkor nyílott kedvező alkalom, amikor a magyar kormány elrendelte, hogy minden középiskolai tanár köteles működése előtt a budapesti egyetemet látogatni és az előírt vizsgákat letenni.A választás a Belső-Józsefvárosra (egykori nevén Pacsirtamező) esett, a jezsuiták először 1886-ban, Szathmáry Károly házát az Ősz (ma Szentkirályi) utca 36. szám alatti bérelték ki évi 2000 forintért. Ez akkoriban borsos ár volt, de megérte, mert a honvédtiszt és későbbi országgyűlési képviselő tekintélye megóvta a jezsuitákat a kellemetlen támadásoktól. A ház előljárója P. Riesz Ferenc SJ (1842-1922) lett, aki lelkipásztokodott, az első egyetemi tanuló pedig P. Komárik István SJ (1855-1940) volt, aki legalizálta a ház müködését, a házi munkákat F. Koneczny János SJ (1833-1909) végezte.

A templom és a rendház felépítése

A több irányú szorgalmazás hatására gyűjtést rendeztek egy jezsuita templom és rendház javára. Az ügyben Zichy Nándor gróf (1829-1911) országggyűlési képviselő (akinek a szobra ma a Jézus Szíve-templommal szemben áll) és Győry Teréz grófnő (1842-1936) különösen sokat fáradozott. Eredetileg a Múzeum utcában szerették volna felépíteni a jezsuita központot, de a Károlyi grófok félve az állandó harangzúgástól megakadályozták a tervet, majd a Baross kávéház helyét nézték ki, de a drága telekár miatt eltekintettek tőle. Végül a Scitovszky tér Mária utca sarkát szemelték ki, a telket 26 ezer forintért Zamoyszky gróftól vásárolták meg. 1888. július 2-án lerakták a templom és a rendház alapkövét.

A templom tervezője Kauner József (1848-1919), a párizsi École des Beaux Arts, egykori növendéke volt. A rendház, a templomnál természetesen előbb készült el, már 1890. augusztus elsején bevonulhattak az atyák új otthonukba. A templom építése azonban lassabban haladt előre, 1890. december 18-án áldotta meg P. Riesz a harangtornyokat, 1891. április 20-án volt a harangszentelés, amelyet dr. Steiner Fülöp (1839-1900) székesfehérvári püspök végzett. 1891. június 5-én Bogisich Mihály (1839-1919) esperes-plébános sok pap, néhány mágnás és a hívek sokasága jelenlétében megáldotta a templomot.

1892-ben pénzügyi nehézségek miatt szünetelt a templom építése, de főpapi segítséggel sikerült kifizetni az adósságot és folytatódott a munka. Közben Császka György (1826-1904) érsektől és Schlauch Lőrinc (1824-1902) bíborostól új orgonát is kaptak, amelyet az aradi Dangl Antal orgonaépítő készített, de ez gyenge minőségű munka volt, mert már 1899-ben a temesvári  Wengenstein cég átépítette. Az egyik mellékhajó Mária oltárát 1903-ban Orosdy Fülöpné csináltatta, majd gyűjtés révén a másik mellékhajó Szent József oltára is elkészülhetett 1904-ben, szintén gyűjtés eredményeként készült el 1908-ban a főoltár. Mind a három oltárt Kauser tervei és Langer Ignác (1857-1927) szobrász modelljei szerint márványból, az oberalmi Kiefer cég, a mozaikokat a velencei Salviati és a tiroli Neuhauser, a bronzmunkákat és kandelábereket a bécsi Hans Károly, a Jézus Szíve gipszszobrát, továbbá a mellékoltárok Mária és Szent József szobrát a müncheni Mayer műintézet készítette. Az erdetileg négy harang közül, amelyet Walser Ferenc öntött 1891-ben, hármat 1916-ban hadicélokra vittek el.

A templom építkezése 1909. április 27-én fejeződött be, ekkor szentelte fel Kohl Medárd (1859-1928) püspök, a hercegprímás helyett.

Az önálló magyar jezsuita rendtartomány megalakulása

Az önálló templommal és saját rendházzal rendelkező budapesti jezsuitáknak nagyon hamar kibővült a munkaterületük, bár számuk csak lassan növekedett.

A megnövekedett feladatok miatt csakhamar kicsinek bizonyult mind a rendház, mind a templom. A rendház kibővítése ügyében már 1897-ben tettek lépéseket, de csak 1899. március 3-án kezdődött el, egy szomszédos bérházat is kaptak ajándékba. A megnagyobbodott ház élére P. Czentár János SJ (1851-1901) került. Szorgos munkával gyarapította a könyvtárat, a házi kápolnát művészi oltárral ékesítette, az ebédlőt pedig ízléses ülőhelyekkel és asztalokkal látta el. Mind az oltárt, mind az ebédlőt egy fiatal pozsonyi segítőtestvér F. Fischer János SJ (1871-1937) készítette.

A magyar jezsuiták önálló tartományba való tömörülése már évszázadokkal ezelőtt felmerült, de a változó politikai helyzet miatt mindig meghiúsult. Az első kedvező lépés 1871-ben történt, amikor az osztrák tartományból, osztrák-magyar tartomány lett, de az óriási területen tevékenykedő közös provincia igazgatása szükségtelenül nagy terheket rótt a vezetésre és lassította a fejlődést. Az is megfigyelhető volt, hogy a közös tartományba kevesebb magyar jelentkezik. Mindezek megfontolása után, de elég váratlanul, az akkori generális P. Franz Wernz SJ (1842-1914), a kassai vértanúk ünnepén 1909. szeptember 7-én dekrétummal megalapította az önálló és független magyar jezsuita rendtartományt, az első tartományfőnöknek P. Bús Jakabot (1861-1935) nevezte ki. A tartományi központnak a pesti Jézus Szíve templom és rendház lett kijelölve.

A magyar jezsuiták mindig békében és barátságban munkálkodtak az osztrák testvéreikkel, ezért a szétválás is nagyon nyugodt körülmények között zajlott le. Sőt a felmerülő ideiglenes ember hiányt osztrák testvérek segítségével hidalták át. Nagyon sok osztrák, német és svájci születésű jezsuita választotta magának működési területéül Magyarországot, a magyar nyelvet megtanulva, a kultúráját felvállalva munkálkodtak közösen a magyar jezsuitákkal.

A múlt század első évtizedében meghatározó jelentőségű személyek kerültek az önálló magyar tartomány központjába: P. Bóta Ernő SJ, P. Bíró X. Ferenc SJ és P. Bangha Béla SJ, akik munkájukkal, a Jézus Szíve tisztelettel, a Mária Kongregációkkal, a sajtóapostolkodással és megannyi más apostoli munkával évtizedeken keresztül meghatározták a jezsuiták életét és tevékenységét valamint nagy hatással voltak az egész magyar egyházi életre is.

A Jézus Szíve tisztelet története

A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk, és Krisztushoz való viszonyunkat, ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük.

P. Bóta Ernő SJ (1854-1939) a Mária Kongregációk nagy apostola lelkéből pattant ki a gondolat, hogy megalapítsa a Jézus Szíve Szövetséget, mivel a Jézus Szíve Társulat Budapesten nagyon elterjedt, de a tagok azonban a hívők nagy tömegében szétszórtan és szervezetlenül éltek. A Szövetség programjába vette, hogy közreműködik azon, hogy a legszentebb Szív óhaja teljesüljön, és a Jézus Szíve ünnepnapja hivatalosan is nyilvános ünnep legyen. Ezért bevezette a Jézus Szíve körmenet tartását, először csak nagyon szerényen a pesti Jézus Szíve templom előtt tartották, de aztán évről-évre mindig fényesebb és nagyobb keretek között vonult fel a Jézus Szíve tisztelők nagy serege. A harmincas években a Jézus Szíve körmenet Budapest legimpozánsabb körmenetei közé tartozott..

1914-től a Szövetség élén P. Bíró X. Ferenc SJ (1869-1939), a Jézus Szíve nagy apostola állt, lelkében megfogalmazódott az eszme, hogy Magyarország csak úgy menekülhet meg a sok külső és belső ellenségtől, ha felajánlja magát Jézus Szívének. Az eszme terjesztésére megalapította ‘A Szív’ újságot, mint a Szövetség hetilapját. A lelkipásztorok azonban felismerték A Szív nagy apostoli erejét és kérték, hogy a hazai katolikus vallású nemzetiségek nyelvén is jelenjen meg, ezért 1916-1918 között a német Das Herz és a szlovák Srdce is eljutott az olvasókhoz.

Közben teljesült P. Bíró legfőbb vágya, I. Ferenc József király 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének, és rendeletére 1915. január 1-én követte őt az egész püspöki kar.

1916-ban alapította a Szövetség akkori elnöke, P. Müller Lajos SJ (1874-1945) a Jézus Szíve Szeretetművét, ennek a célja az volt, hogy az élők segítsék a megholtakat imáikkal.1917-ben,  P. Bíró  a Szövetség akkori igazgatója összeállította a Munkaprogramot és a Szervezeti szabályzatot és felterjesztette Csernoch János (1852-1927) hercegprímáshoz jóváhagyásra.

P. Bíró életének egyik legfontosabb vállalkozását 1918-ban kezdte megszervezni az Apostolnők vagy későbbi közismert nevén a Jézus Szíve Népleányok vallásos társulatát. A Jézus Szíve Népleányok apostoli társaságot Lafranco Margit SJC (1892-1945) társalapító segítségével alapították meg az Egyház és a magyar nép szolgálatára 1921-ben, bár a végleges pápai elismerést csak 1989-ben kapták meg. Lelkiségük alapja Loyolai Szent Ignác alapelve: szemlélődőnek lenni a cselekvésben.

A Jézus Szíve Szövetség nagy buzgósággal szorgalmazta a családok felajánlását Jézus Szentséges Szívének. Ezért évente egyszer, Úrnapján tartották a Szövetség családfelajánlási ünnepélyét a Kongregációs Otthon kápolnájában, ezeken az alkalmakon a régebben felajánlkozott családok is megújították a fogadalmukat.

1920-ban új hajtás keletkezett a Jézus Szíve Szövetség törzsén, megalakult a Jézus Szívét tisztelő gyermekek csoportja a ‘Szívgárda’, az országos elterjedtségét bízonyította a negyed milliós tagság.

A Szívgárdából, P. Virágh Andor SJ (1905-1990) alapította Szegeden 1932-ben az első Szívtestőr csapatot, a budapesti csapat a Horánszky utcában alakult meg 1934-ben, ekkor indult meg az országos szervezkedés is. A Szívtestőrség célja volt, hogy sajátos módszereivel előkészítse a fiúkat az alsóbb osztályokban a Mária Kongregációs életre.

A Szövetség hivatalos havi közlönye 1929-től jelent meg a Jézus Szíve Szövetség Főszándéka címen, és hogy a Jézus Szíve tiszteletet minél több és több ember szívébe belopják, Jézus Szíve Naptárt adtak ki, több tízezer példányban. A Szövetség fejlődését mutatja, hogy a Szövetség kézikönyvét imakönyv alakban 1927-ben kinyomtatták tízezer példányban, amely hetek alatt elfogyott.

A nagy világgazdasági válság idején, 1929-től müködött az ún. ‘Szegénykonyha’ az Otthon alagsorában, amelyet a Szövetség tartott fent. A tagok vezették, főzték és osztották ki az ebédet, naponta mintegy 250-300 adagot.

Szintén 1929 tavaszától kezdte el munkáját P. Kipper Károly SJ (1879-1934) vezetésével az Elhelyező Iroda. Szegény sorsú fiúkat és lányokat helyeztek el külföldön, megbízható katolikus családoknál, ahol elsősorban a családok napi munkájában segédkeztek, megfelelő ellátás és némi készpénz fejében és közben nyelvtanfolyamokra jártak. Az alacsonyabb képzettséggel rendelkező munkaerőket is közvetítették, szakácsnőket, szobalányokat és meglett férfiakat gyárakba. P. Kipper saját maga a nyári szünetekben kereste fel az ajánlkozó családokat, és felmérte a lehetőségeket és az igényeket.

Rendszeresen vetítettek filmeket a nagy előadóteremben, főként P. Szajkó József SJ (1906-1981) misszionárius Kínát bemutató kisfilmjei örvendtek különösen nagy népszerűségnek, amely a missziós támogatásnak is nagy segítséget jelentett.

A harmincas évek elejétől kezdve, az akkori igazgató P. Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) szervezte újjá a vidéki szövetségeket, külön figyelemmel a férfiak ligájára.

P. Zsíros után P. Kollár Ferenc SJ újabb életet varázsolt a Szövetségbe és annak mozgalmi jellegét nagyon kidomborította, a buzgólkodók (zelátorok) képzését is nagy lendülettel szorgalmazta, sok új gondolat valósult meg általa a Jézus Szíve tisztelet területén.

A Jézus Szíve tisztelet tömegmozgalmi jelleget öltött a negyvenes évek elejére, ezért 1942-ben díszes igazolványt és jelvényt -fehér kereszten Jézus Szíve kép- készítettek és osztottak ki a tagok között.

A Jézus Szíve tisztelet első nagyobb magyar nyelvű összefoglaló munkája, P. Müller Lajos SJ (1874-1945) tollából, ‘A Jézus Szíve tisztelet története’ címen jelent meg 1944-ben.

A Mária Kongregációk története

A középkortól a mai napig nagyon elterjedt Mária Kongregáció (MK) célja, hogy hasonló korú és műveltségű tagjait a boldogságos Szűz Mária különösebb tisztelete által, kiváló és tevékeny vezető katolikussá, az Egyház bátor védelmezőjének nevelje. A latin ‘congregatio’ szó egyesületet jelent. Az MK tehát a Nagyasszony tisztelőinek válogatott gárdája, egyesülete.

Az első MK (Prima Primaria), Rómában alakult meg, P. Jean Launis SJ (1537-1584) vezetésével római diákokból. A magyar területen először Erdélyben, Kolozsvárot alakult MK 1580 körül, amelynek Pázmány Péter is tagja volt. A királyi Magyarországon, P. Dobokay Sándor SJ (1565-1621) kezdte meg a szervezést, amikor 1602-ben megalapította Vágsellyén (ma Sal’a, Szlovákia) az első kongregációt.

A jezsuita rend 1773-as megszüntetése után a MK ügye is megtorpant, de már 1822-ben Rudnay Sándor (1760-1831) esztergomi érsek elrendelte az újjászervezésüket, de az igazi megújulás csak a század második felében történt. Haynald Lajos (1816-1881) kalocsai érsek által szorgalmazott országos mozgalom indult el Kalocsáról.

Az első MK 1897-ben alakult meg Budapesten P. Tomcsányi Lajos SJ (1846-1926) vezetésével, főként volt kalocsai diákokból, mint az egyetemi hallgatók MK-ja. P. Bóta Ernő SJ (1854-1939), 1902-ben szervezte meg az iparosifjak és a iparosmesterek Mária Kongregációit, 1903-ban P. Damian János SJ (1851-1910) az Urak Mária Kongregációját -először Férfiak kongregációja néven- alakította meg.

A kongreganista eszme terjedésének gyorsítására és az országszerte megalakuló kongregációk életének az elevenebbé tétéle végett P. Bús a hasonló külföldi lapok mintájára, az Urak Kongregációja kiadásában, 1907-től külön folyóiratot jelentettek meg Mária Kongregáció néven, amelynek az első szerkesztősége a JTMR Központ egyik épületében a Horánszky utca 18-ban volt. 1910-ben P. Bangha Béla vette át a szerkesztését, amely bámulatos fejlődésnek indult a keze alatt. A múlt század első harmadában  mintegy 30 ezer taggal, országszerte működtek a MK tagszervezetei, csak Budapesten 40 kongregáció volt.

1911. Bús legnagyobb szabású terve, egy kongregációs otthon megteremtése a tartományfőnöki kinevezése után kezdett a megvalósulás útjára lépni. A kongregációknak csak a jézustársasági rendház Horánszky utcai részének földszintjén egy kisebb terem egy szobával és a második emeleten egy kápolna állott a rendelkezésére. P. Bús szeme előtt egy nagyszabású épület terve lebegett, amelyben a kongregációk részére szükséges kápolna, gyülekező- és előadótermek, valamint az irodákon kívül, egy főiskolai és egyetemi hallgatók befogadására alkalmas 50 személyes internátus is helyet találjon. A szükséges anyagiakat részint egy tárgysorsjátékból befolyt gyűjtésből, részint a Vallásalap segítségével teremtették elő. Az alapkövet 1911. május 7-én tették le, a szertartást Hajner Lajos esztergomi segédpüspök végezte és a következő évben elkészült a Kongregációs Otthon, a Horánszky utca 20 szám alatt, 1912. december 8-án avatták fel, Balás Lajos rozsnyói megyés püspök áldotta meg. Az Otthont kiváló gyakorlatias érzékkel, föleg pasztorális céloknak megfelelően tervezték és rendezték be. Így válhatott az épület a jezsuita rend budapesti tevékenységének nélkülözhetetlen színterévé A Kongregációs Otthon harmadik emeleti manzárd szobái adtak helyett a szerkesztőségeknek, a Mária Kongregáció mellett P. Bangha 1912 karácsonyán megindította a Magyar Kultúrát (1912-1944), az első igazi katolikus szellemiségű társadalmi, politikai és kulturális folyóiratot. Kiváló munkatársai segítségével, az ország katolikus szellemi krémjét bevonva, egy újszerű, minden vonatkozásában korszerű, harcos katolikus sajtóterméket adva a katolikus hívek kezébe.

A Kongregációs Otthon csak rövid ideig szolgálhatta teljes mértékben az eredeti céljait. A világháború kitörése után, a rend vezetése hazafias lelkesedéssel felajánlotta az Otthont hadikórháznak, a sebesültek ápolására.

1918-ban már P. Bús, mint házfőnök került vissza Budapestre, nagyon gondterhes napokat élt meg rendtársaival együtt, a szeme láttára pusztították nagy művét, a Kongregációs Otthont. Már a Károlyi-kormány idején zaklatták a jezsuitákat, rendszeresen tartottak házkutatásokat a rendházban és az Otthonban. 1919. február 19-én szocialista famunkások teljesen szétrombolták a nyomdát, majd betörve a földszinti és első emeleti termekbe az összes üvegajtót, a képeket és az üvegcsillárokat összetörték, sőt a kápolnában is kezdtek rombolni, de egy jobb érzésű munkás felszólítására itt abbahagyták a pusztítást. P. Bús szószerint megsiratta gyönyörű alkotásának, a már hadi kórháztól amúgy is sokat szenvedett Otthonnak a vandál tönkretételét, de alig fogott hozzá a rendbetételhez, amikor a Károlyi-kormány a hatalmat átadta a kommunistáknak, akik az épületet lefoglalták, megszüntették a kongregációk müködését és a női szabó szakszervezetnek utalták ki székházul az Otthon épületét.

A kongreganista mozgalom nagy sikere volt, amikor a budapesti egyetemi hallgatók Mária kongregációjából megalakult a Szűz Mária Társasága (Societas Mariae Virginis) P. Kipper Károly SJ (1879-1934) közreműködésével. Az alapító Ván Zsuzsanna Mária (1898-1993) szervezte meg az első közösséget 1926-ban, azzal a céllal, hogy a jezsuita életeszmény jegyében az emberek között elvegyülve apostolkodjanak.

A húszas évek végétől kezdve a nagy előadóteremben vasárnap délutánonként rendszeresen vetítettek filmeket az Egyetemisták Kongregációja szervezésében, ennek révén jelentős pénzösszeghez jutottak. Így a Kongregáció abba a szerencsés helyzetbe került, hogy sok nyomorúságos sorsú tagjának a helyzetén lényegesen javíthatott.

Az 1934-35-ös tanévben P. Kardas József SJ (1895-1983), aki képzett orvos volt, általános orvosi és betegápolói tanfolyamot rendezett a női- és férfi egyetemista kongreganisták számára, ahol a legújabb betegápolási ismereteket sajátították el. Ugyanezen évben hirdették meg a Katolikus Tanárképző Tanfolyamot, ahol erkölcsi, filozófiai, morális és vallási előadásokat hallgathattak a résztvevők.

1935 őszén felköltözött a jezsuiták filozófiai főiskolája Budapestre és a növendékek az Otthonban nyertek elhelyezést. Ezért a szerkesztőségek átköltöztek a Mária utca 23-ba, az egész Otthon klauzura lett, kivéve a földszinti és az első emeleti nagyobb előadótermeket, 39 filozófus hallgató költözött be elöljáróikkal együtt.

Az egykori magyar területek visszacsatolása által újból megnövekedett Magyarországon a jezsuiták két régi házukat kapták vissza Kassán és Szatmárnémetiben. Ezért Kassán nyitották meg a filozófiai főiskolát. A főiskola kiköltözése után P. Omerovics Tamás SJ (1884-1957) igazgatása alatt új élet kezdődött az Otthonban. Először óriási méretű takarítást és felújítást kezdtek, kifestették a két lépcsőházat és a szobákat. A második emeletet hozzákapcsolták a rendházi klauzurához, tíz páter és hét vendég részére alakítottak ki szobákat. A mozitermet átalakították 300 férőhelyes előadóteremnek, a földszinti termek továbbra is a kongregációkat szolgálták. Az Otthon udvari emeletét a Magyar Kultúra és a  Mária Kongregáció szerkesztőségei és kiadóhivatalai foglalták el. A félemeleten és a III. emeleten 27 személy befogadására alkalmas helyiségeket hoztak létre, ezeket  a szobákat jobbára egyetemi hallgatóknak és fiatal tisztviselőknek adták ki.

Az ifjúsági kongregációk fellendítésében a harmincas évek második felében és a negyvenes évek elején elévülhetetlen érdemei vannak, a korán elhunyt P. Tornyos Gyulának (1901-1944). 1939-től a Mária Kongregáció mellékleteként, különnyomatban jelent meg havonta 3500 példányban a Jövő Frontja című lap az országban müködő mintegy 200 diákkongregáció részére.

A Kongregációs Otthont 1949 és 1950 között részenként államosították, mind több helyiséget igényelve kollégiumi és oktatási célokra. Végül 1950 nyarán a kápolnát is kiürítették, a felszerelés nagy részét a zuglói plébániára vitték, kisebb részét a rendház kapta meg, maga a kápolna a Színművészeti Főiskola próba helyisége lett.

A Rendtörténeti Levéltár és a Történeti Könyvtár kialakítása

1934-ben a Rend vezetése megbízatása alapján P. Gyenis András SJ (1901-1965) és P. Siska István SJ (1896-1959) megkezdte a Jezsuita Történeti könyvtár kialakítását és a rendszeres rendtörténeti kutatásokat. P. Gyenis megvásárolta Szittay Dénestől és Pompéry Auréltől jezsuita tárgyú könyvgyűjteményeiket, ezekkel együtt, mintegy 10 ezer kötetes szakkönyvtárat alakított ki. P. Siska elsősorban a bécsi régi provincia archívumában gyűjtötte, fényképezte a régi okleveleket és iratokat. P. Gyenis számos sorozatot indított el a rendtörténet témájában: Kiadványok a Jézus Társasága történetéből (32 füzet), Források (6 kötet), Jezsuita Történeti Évkönyv (1940-1942) kötetek. Sajnos ez a nagyszerű gyüjtemény 1950-ben nagyrészt megsemmisült, a maradványait csak 2002-ben sikerült fellelni a kispesti Jézus Szíve templom padlásán. A jezsuita szellemi örökség kiadásán a Jezsuita Történeti Munkaközösség munkálkodott, számos monográfiát adtak közre a jezsuita múlt történelméből. A Rendtörténeti Levéltárban örizték a régi okleveleket, valamint 1909-től itt gyüjtötték a központi levéltári anyagokat, ez szinte kivétel nélkül megsemmisült.

A Támingi Misszió Központja

A magyar provincia nevében az első világháború után P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954) provinciális felajánlást tett, hogy ha a magyar jezsuiták emberi élet áldozat nélkül átvészelik a proletárdikatatúrát, missziós küldetést vállalnak.

Elsőként P. Szarvas Miklós SJ (1890-1965) utazott ki Kínába 1922-ben, egy éves kínai nyelvtanulás után került a francia fennhatóságú shienhsieni misszióba, később még negyven társa követte őt, 1935-ban alakult meg a francia missziós terület déli részéből, a támingi magyar misziós terület, 8460 négyzetkilométeres területen, mintegy 2 millió lakos élt, közülük kb. 50 ezren voltak katolikusok. Táming közepes nagyságú kínai város -ma háromnegyed millióan lakják- Hopej tartomány déli részén, Honan, Sanhszi és Santung tartományok között található.

Piusz pápa 1935-ben a misszió francia elöljárója, Lécroart püspök és Zanin kínai apostoli delegátus ajánlására az apostoli elöljáróság rangjára emelte Támingot.

A pápai határozat alapján 1936. március 26-án P. Szarvas Miklóst apostoli kormányzóvá és a Jézus Társasági generális által missziós főnökké nevezték ki, egyben a támingi misszió területén született kínai jezsuitákat a magyar rendtartományhoz csatolták.

Az általános missziós gondolat és eszme terjesztésére alapították a Katolikus Missziók a Tengerentúli Országokban című képes havi folyóiratot, ennek az utóda volt a Katolikus Missziók, amely kiemelten támogatta a támingi magyar missziót, de széles kitekintésű missziós folyóirat volt. A Katolikus Missziók virágkorát P. Reisz Elemér SJ (1904-1989) főszerkesztése alatt érte el 1939-1944-ben. A folyóirat a második világháború után Üzenet a Katolikus Missziók Olvasóinak és a Tamingi Misszió Baráti Körének címen jelent meg, ennek a képes havi melléklete volt a Katolikus Missziók Hírei 1947-1948-ban.

A támingi misszió érdekében alakult meg a Mária utca 23-ban a Támingi Misszió Központja és benne müködött a ‘Támingi Misszió Baráti Köre’, a vezetője P. Reisz Elemér SJ lett.. A Baráti Körben három fokozatú tagság volt: a támogatókért hetente egyszer közösen, a baráti előfizetőknek név szerint minden évben egyszer, a jótevő előfizetőknek szintén név szerint pedig évente háromszor  mondtak Kínában szentmisét.

1940-ben a Mária utca 23-ban a Magyar Kultúra volt kiadóhivatalának három szobájában Missziós Múzeum nyílt, az 1500 -főként a kínai misszióból származó- tárgyat bemutató kiállításon a fő hangsúly a támingi misszióra esett, de képekben bemutatták a XVIII. századi dél-amerikai és a XIX-XX. századi afrikai magyar misszionáriusok munkásságát is.

A jezsuita központ élete a II. világháború idején

A budapesti rendház élete a nyilas hatalomátvétel után lassan megváltozott, elkezdődött az üldözött zsidók mentése és elrejtése. A lelkipásztori munka is megváltozott, a folyóiratok sem jelenhettek meg, kivéve A Szívet, de ennek is szünetelt a megjelenése a technikai problémák-papír hiány, nyomdai kapacitás és szállítás- miatt. A szüntelen angolszász és szovjet bombázások következtében a rendház és a Kongregációs Otthon, majd később a templom pincéjében rendezkedtek be a lakók. A magyar jezsuita tartományt P. Borbély István SJ (1903-1987) irányította 1943. június 13-tól egészen 1948 decemberéig, amikor is külföldre távozott. A pesti rendház élén szuperiorként pedig 1939-1947 között P. Vid József SJ (1914-1957) állt. Az egész központ hatalmas épülettömbje egy süllyedő hajóhoz kezdett hasonlítani, mivel egyre több embert keresett menedéket a falak között. A zsidó mentésben oroszlánrészt vállalt P. Jánosi József SJ, aki a svéd Vöröskereszt és a pápai nunciatura menleveleivel az üldözöttek százait mentette meg a csaknem bizonyos haláltól Igen sokat tett az üldözött zsidók megmentése érdekében P. Raile Jakab SJ (1894-1949), akit a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, egyedüli magyar jezsuitaként a Világ Igazai kitüntésben részesítette.  P. Reisz Elemér SJ (1904-1983) is számos zsidó családot kihozott a gettóból. A rendházban élő zsidó menekültek száma mintegy 120 személyre tehető. Ugyanakkor jó néhány menekült pap és 40 katonaszökevény is menedéket talált a Központban. A németek és a nyilasok figyelmének elterelésével minden üldözött megmenekült, aki a Központban keresett menedéket. Sajnos később a jezsuiták hasonló megértésre nem találtak az 50-es évek elején az egyház- és szerzetesellenes üldöztetések idején, persze nem a jutalom vagy a későbbi visszafizetés reményében cselekedtek, hanem azt tették, amit a lelkiismeretük diktált.

A Pesti Jézus Szíve templomot és a Kongregációs Otthont kisebb bombatalálat érte, csak 1945 februárjában, a budapesti ostrom végeztével állt vissza a templomi rend. Először ugyancsak az ebédlőben folytak a szentmisék, de később kinyitott a templom is. Az atyák az ostrom alatt a legnehezebb időkben is végeztek lelkipásztori munkát, többen a környező szerzetesnői közösségek védelmét vállalták, mások az óvóhelyeket járták, ott gyóntattak, prédikáltak és bemutatták a szentmiseáldozatot. A Központ ‘felszabadítása’ 1945 január végén történt, amikor orosz katonák a Mária utca 25 alatti kapubejárat felső üvegét betörve behatoltak az épületbe, de hamarosan távoztak is.

P. Kollár Ferenc SJ (1912-1978) erélyes fellépésére, már 1945 május 15-én megjelenhetett A Szív, ebben nagy segítséget jelentett a kiadóhivatal munkatársainak önzetlen munkája és a Stephaneum nyomda munkásainak áldozatos hozzáállása. A templom és a rendház helyreállítása 1945-1948 között megtörtént, ekkor eltüntették a háborús sérüléseket és újrafestették az épületeket belülről. Több festményt is kiállítottak a folyósokon a portával szemben kiállították Feszty Masa (1895-1979) gyönyörű Jézus Szíve képét, a Kúria folyosóján hatalmas Szent József kép hirdette a provincia háláját a nehéz napok elmúlásáért.

Az Úti Boldogasszonykép

A Pesti Jézus Szíve Templom kerítése mellett található a nagy tiszteletben álló Úti Boldogasszonykép. A kép története rendkívül  regényes, még a jezsuiták egészen korai korszakáig nyúlik vissza. Itáliából ered a híres kegykép, a Madonna della Strada, azaz az Úti Boldogasszony képe, amely a megkoronázott Szűz Máriát ábrázolja a kisded Jézussal. Ez eredetileg egy Róma külvárosában fekvő kis kápolna kegyképe volt, ahol később Loyolai Szent Ignác és az első jezsuiták is nagy áhítattal  imádkoztak. Annyira megszerették, hogy később a római főtemplomukban, az Il Gesúban szerették volna elhelyezni. A kápolna papja először visszautasította Szent Ignác kérését, majd jobban megismerve a jezsuitákat nemcsak a kápolnát és a kegyképet adta oda a jezsuitáknak, hanem maga lett az első olasz jezsuita. Az évszázadok folyamán a kegykép hihetetlen népszerűségnek örvendett a jezsuiták körében. Magyarországon P. Reisz Elemér SJ a házfőnöksége idején úgy érezte, hogy a második világháború után, a romokból kivergődő, testileg és lelkileg agyongyötört embereknek szüksége lenne egy vigasztaló Boldogasszonyra, akit nap, mint nap láthatnának anélkül, hogy külön bemennének a templomba. Ezért felkérte Feszty Masa (1895-1979) festőművésznőt, Jókai Mór unokáját, hogy fesse vászonra az Úti Boldogasszony képét. Feszty Masa azonban nem egy másolatot készített, hanem saját felfogása szerint, az eredeti kompozíció beállításait meghagyva, szinte mennyei ihletésű képet festett. Feszty Masa Úti Boldogasszonya a magyar lélek fájdalmát fejezi ki, a könnyező szemeken keresztül mosolygó reményt csillantva fel Mária  bársonyos tekintetében és a karján ülő kis Jézus tündöklő arcában. Mária képe határozott magyaros arcvonásokat és csodálatos égi szépséget mutat, nyílt és őszinte barna szemeiben, az igazi feltétlen Istenbe vetett hit, mélységes áhítat és nyugodt életbiztonság valamint, az emberi gonoszságon érzett könnyes fájdalom tükröződik. Karján Gyermeke azt a biztos és gyengéd nyugalmat árasztja, amely emberi tulajdonsága Jézusnak, a Megváltó Istennek. A kegyképet 1948. szeptember 8-12 között a templom főoltáránál a Jézus Szíve szobor lábánál helyezték el, három napos ájtatosságra, majd a rendház kertfalában márványképfoglalatot építettek, és abban nyert elhelyezést a kép. Kriston Endre püspök végezte a kép ünnepélyes megáldását Krisztus Király vasárnapján.

A jezsuita rend betiltása 1950-ben

A berendezkedő kommunista hatalom egyre szűkebbre szabta az Egyház mozgásterét, ez érzékenyen érintette a jezsuita rend életét is. Államosították az intézményeinek, iskoláinak és birtokainak döntő többségét, a folyóiratok nem indulhattak újra. Az egyedüli A Szív jelentett sajtóapostolkodási lehetőséget és egyben anyagi bevételt a rend számára. A kezdeti nagy lendület után lassan ‘megrendszabályozták’, bár a feltűnően magas előfizetési díjakat az olvasók vállalták, de a papírhiányra hivatkozva egyre csökkentették a példányszámot.

A Magyar Dolgozók Pártja vezetőségi ülésén 1950. június 1-én elhatározta, hogy megsemmisíti a szerzetesrendeket, szabályozza és  teljesen az irányítása alá vonja az Egyház működését. Az Elnöki Tanács 94/180-as, 1950. szeptember 7-én kelt rendeletében kimondta:

‘A Magyar Népköztársaság területén a szerzetesrendek működési engedélye ennek a törvényerejű rendeletnek a hatályba lépésével megszünik. A szerzetesek volt rendházaikat három hónapon belül elhagyják.’

Ez volt a hivatalos álláspont, de a kommunisták már előtte cselekedtek, 1950 tavaszától fokozatosan igénybe vették az egyes szerzetesrendek ingatlanait. 1950. június 18-án éjjel központi támadást intéztek minden rendház ellen, a Mária utcai rendházat éjfél felé, ugyanott, ahol az orosz katonák 1945 februárjában, a kapu feletti félköríves ablakot betörve és bemászva elfoglalták. Csak negyedórára, némi személyi holmi összeszedésére hagytak időt, majd zárt ponyvás teherautókon kényszer lakhelyre hurcolták el a szerzeteseket.

A jezsuiták többségét internálták, kényszerlakhelyre költöztették és később sokakat ártatlanul hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A körülbelül 250 tagot számláló magyar provincia tagjai közül hetvenhét jezsuita közel 240 évet töltött börtönben, bár összesen 1067 évre ítélték őket. P. Máriás (Gologi) Lajos SJ (1908-1997) úgy kerülte el a börtönt, hogy tíz évig bújkált.

Néhány jezsuitának azonban megengedték, hogy kis időre még visszatérjenek a templomi lelkipásztori teendőkre. P. Luzsénszky Alfonz SJ (1902-1975) lett a megbízott templomigazgató, kápláni beosztást kaptak: PP. Kollár, Orosz, Ruppert, Süle és Szörényi, P. Lipkay pedig kántorkén, majd a templom az esztergomi egyházmegye tulajdonába került.

Válogatott irodalomjegyzék és ajánló bibliográfia

András Imre: A Jézustársaság magyar provinciája 1949-1968 között. Wien, 1969

Balanyi György: A szerzetesség története. Bp., 1923

Bangha Béla: Mi a Mária-kongregáció? Bp., 1911

Bangha Béla: Hitéleti szervezkedésünk és a Mária-kongregáció. Bp., 1915

Bangha Béla: A négyszázéves Jézus Társaság. Bp., 1940

Bangha Béla: Képek a Jézus Társasága életéből. Bp., 1940

Bíró Ferenc: Jézus Szíve Országos Szövetség kézikönyve. Bp., 1917

Bíró Ferenc: Magyarország felajánlása Jézus Szent Szívének. Bp., 1925

Bíró Ferenc: Jézus Szíve tisztelet és a szociális szeretet. Bp., 1934

Bíró Ferenc-Bóta Ernő: A családok felajánlása Jézus Szent Szívének. Bp., 1925

Bóta Ernő: A Jó Halál társulata. Szatmár, 1911

Bóta Ernő: Jézus Szíve tisztelete. Szatmár, 1915

Bóta Ernő: Kongreganisták kézikönyve. Bp., 193

Bús Jakab: Kalauz a Mária-kongregációk számára. Bp., 1907

Bús Jakab: A budapesti Urak Mária-kongregációja. Bp., 1909

Dobos Etelka: Lafranco Margit SJC. A Szív  74 (1988) 1-12.

Dőry Ferenc: P. Bús Jakab emlékezete. Bp., 1936

Fiedler Lipót: Kongregációs káté. Bp., 1922

Fiedler Lipót: A prézes. Bp., 1925

Gyenis András: A jezsuita rend hazánkban. Rákospalota, 1941

Gyenis András: Régi magyar jezsuita rendházak. Rákospalota, 1941

Kozma György: P. Bíró Ferenc és a Népleányok. A Szív 70 (1984. június) 6, 259-262

Laczika Ferenc: Jézus Szent Szívének iskolájában. Bp., 192

Laczika Ferenc: Mária-kongregációk. Bp., 1925

Menologum Provinciae Hungariae (1909-1995). Bp., 1995

Müller Lajos: Jézus Szíve-tisztelet története. Bp., 1944

Nemeshegyi Péter: Megemlékezés P. Bangháról. Távlatok 8 (1998) 666-673

Nemesszeghy Ervin (szerk.): Jezsuiták küldetése. Kecskemét, 1998

Nemesszeghy Ervin (szerk.): Hit, vallás, kultúra. Kecskemét, 1999

Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Bp., 1941

Pálos Antal: Viharon, vészen át. Kecskemét, 1992

Petruch Antal: P. Bíró Ferenc SJ  1869-1938. Bp., 1943.

Petruch Antal: ‘Száz év a magyar jezsuiták múltjából’. II. rész. Kecskemét, 1992

Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban. Bp., 2003

Puskely Mária: Keresztény szerzeteség. I-II. Bp., 1995

Reisz Elemér: A Jézustársaság és a világmisszió. Bp., 1942

Schoen Arnold: A Kongregációs Otthon kápolnája. P. Bangha Béla Évkönyv 1942. Bp., 1942

Schoen Arnold: Jézus Szíve temploma. P. Bangha Béla Évkönyv 1942. Bp., 1942

Szabó Ferenc (szerk.): Kortárs magyar jezsuiták. I. Eisenstadt, 1991

Szabó Ferenc (szerk.): Üldözött jezsuiták vallomásai. Kecskemét, 1995

Szabó Ferenc (szerk.) Magyar jezsuiták vallomásai. III. Bp., 1999

Szarvas Miklós-Szajkó József: Magyar jezsuiták Kínában. Szeged, 1935

A szeretet csodája. A Jézus Szíve Társaság (Népleányok) 70 éves története. Kecskemét, 1992

Szörényi Gábor: Jézus Szíve testőrsége. Bp., 1936

Tomcsányi Lajos: Báró Barkóczi Sándor. Bp., 1925

Tornyos Gyula: Mi a Mária-kongregáció. Bp., 1937

Vámos Péter: Két kultúra ölelésében. Bp., 1997

Velics László: Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. I-III. Bp., 1912-1914

Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség. Bp., 1927

Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség katekizmusa. Bp., 1931

Zsíros Ferenc: A Jézus Szíve Szövetség kézikönyve. Bp., 1939

Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 11.