A nepáli jezsuitákkal

P. Vízi Elemér SJ 2014-ben Nepálban, Katmanduban töltött 2 hónapot a rendi képzés utolsó szakaszának, a harmadik próbaidőnek (Terciának) a keretében, épp egy évvel a földrengést megelőzően. A helyi jezsuita közösséggel lakott. Rajtuk és munkáikon keresztül ismerte meg a nepáliakat, a tiplingi missziójukat. A katasztrófa kapcsán ismét felvette velük a kapcsolatot, hogy megtudhassuk, innen Magyarországról hogyan segíthetünk a helyieken. Mindezek alapján az alábbiakat fogalmazta meg:

A nepáliak csodálatos emberek. A közösség, az összetartozás, az egymás iránti tisztelet és elfogadás értékei, az alapvető emberség nagyon szeretetreméltóvá teszi őket. Most nagy veszteséget élnek meg. A tőlük telhető módon segítik egymást, de nagyon sok külső segítségre van szükségük. Az április 25-én bekövetkezett (Richter-skála szerinti) 7,8-as földrengés 8 millió embert érintett. Több mint 7 500 a halottak száma, 14 500 fölött van a sérültek száma, rengeteg ház megsérült, összeomlott, főleg a hegyi falvakban, több kulturális örökségük megsemmisült. A mentési akciók két héttel a földrengés után is tartanak, azóta is folyamatos utórengések vannak, további áldozatokkal és veszteségekkel. A távoli, hegyi falvakba nagyon nehezen jutnak el a segélyek a megfelelő ill. megrongálódott infrastruktúra miatt.

NEPKOZ

A nepáli jezsuiták is részt vesznek a mentési munkálatokban, őket szeretnénk segíteni, hogy elérhessék a rászorulókat. Elsősorban közvetlen segítséget nyújtanak, sátrak, ponyvák eljuttatásával, egészségügyi ellátással, továbbá segítenek a víz- és élelmiszerellátásban. Azt mondták, hogy az őszi terménybetakarításig szükséges lesz az élelmiszerellátás biztosítása. Főleg Kavre, Lalitpur, Nuakot körzeteinek félreeső falvaiban, Okhaldunga-ban, Baniatar-ban segítenek az iskolájuk alkalmazottaival, valamint a főiskolájuk diákjaival és a katolikus szervezetekkel karöltve. Tiplingben van egy missziójuk (közel a Kínai határhoz, 1890 m, a Himalaya hegységben), ahol mind az 500 körüli ház teljesen vagy részben összeomlott, a jezsuiták rezidenciája is. A helyben szolgáló két jezsuita segíti a helyiek ellátását.

Mivel június közepén kezdődik a monszun, szükséges mielőbb megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani a földrengés sújtotta falvakban. Aki szeretne segíteni a mentési munkálatokban, a következő számlaszára küldheti adományát, amit egyben és biztonságos csatornán juttatunk el a helyi jezsuitákhoz:

Jézus Társasága Alapítvány

11100104-18064333-13000000

Közlemény: NEPÁL

Folyamatos beszámolók a helyi munkálatokról a nepáli jezsuiták, erre a célra létrehozott facebook oldalán. https://www.facebook.com/sjrelief4nep

 

Alapítványunkon keresztül külföldről is küldhetik segítségüket a nepáli áldozatok megsegítésére. Ehhez más-más országokból különböző utalási megbízás lehetőségek biztosítottak.

Minden esetben tüntessék fel közleményként, hogy NEPÁL

 

Külföldről a magyar alapítványi bankszámlaszámra:
Jézus Társasága Alapítvány számlaszámára
IBAN szám: HU67 1110 0104 1806 4333 1300 0000
Swift code: CIBH HUHB

Németországban:
Giselawerk Ungarn, Ligabank München Kto., 2298511 (BLZ 750 903 00) a következő címre: „Deutsche Provinz der Jesuiten w/Giselawerk”

Az Amerikai Egyesült Államokban:
csekken az alábbi címre
Saint Jutta Foundation, Jesuit International Missions
2050 N. Clark St., Chicago, IL 60614

Kanadában:
az alábbi címre kiállított csekken
Saint Jutta Foundation (Canada)
c/o 432 Sheppard Ave. East, Toronto, Ont, M2N 3B7 Canada

 

(fotók forrása: SJ Relief 4 Nepal)

NepalJesuits1

NepalJesuits2

NepalJesuits3

NepalJesuits4

Frissítve: 2016. július 27.