A pannonhalmi jezsuita sírok nyomában

A Sodrás utcai jezsuiták közössége november 2-án, szombaton a Montserrat-ház lakóival együtt Pannonhalmára látogatott, ahol a temetőben több mint száz jezsuita nyugszik. Koronkai Zoltán SJ beszámolója.

A szocializmus évtizedei alatt a jezsuiták nem működhettek papként. A fiatal jezsuitáknak az ötvenes években el kellett hagyniuk az országot, hogy tanulmányaikat befejezhessék és papként szolgálhassanak. Az idősebbek viszont többségükben itthon maradtak, és különféle foglalkozásokban (gyári munkás, MÁV-raktáros, sekrestyés, kántor, harangozó stb.) helyezkedtek el, s közben, ahol tudtak, segítették a papság szolgálatát alkalmi misézésekkel, lelkigyakorlatokkal. Idős korukra Pannonhalmára kerültek az ottani öregek otthonába, és ott is hunytak el.

Így lehetett, hogy a hatvanas években Közép-Európa legnagyobb jezsuita rendháza Pannonhalmán volt, a pannonhalmi temető pedig a legnagyobb jezsuita temetőnek számít az országban. Olyan nagyok nyugszanak ott, mint Csávossy Elemér, Kerkai Jenő, Szavas Miklós vagy Mócsy Imre. Őket látogattuk meg, felidéztük emléküket, és imádkoztunk értük. Mócsy Imre sírjánál meghallgattuk Imre atya egyik önéletrajzi vallomását, amiben hivatásának lényegét foglalta össze.

Mócsy Imre hatalmas tudási biblikus professzor volt, Rómában doktorált, és fényes tanári pálya állt előtte, amikor kitört a kommunizmus, és hazajött. Éveket töltött börtönben, majd MÁV-raktárosként dolgozott, szabadidejében pedig lelkigyakorlatokat adott.

Hálásak vagyunk a bencés közösség vendégszeretetéért is, különösen Lőrinc testvérnek, aki a monostorban kalauzolt minket.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. november 06.