A százesztendős Püschl Margit köszöntése

Drága Magdika!

Hadd szólítsalak így, nem illik már az én ősz fejemhez sem, hogy Téged nénizzelek. Ahogy olvastam a Püschl nevet, még a Magdihoz sem jutottam, s becsukott szemmel minden megelevenedett bennem. Ott voltam a Rózsák terei emeleti konyhában, Bertók Feri bácsival, akkori derék plébánosunkkal együtt…

A konyha tele volt nevetéssel, derűvel, a Tiéddel, Feri bácsiéval és az enyémmel, mert kacagós évek voltak azok.

Most, amikor századik születésnapodon hálás szeretettel köszöntelek, a tárgyak is megelevenednek előttem: a nagy asztal középen, a gáztűzhely az ablak mellett és a „Szabad Európa” rádió baloldalt egy polcon, tudod, a nyolcvanas évek…

És arra is emlékszem, hogy milyen nagy, aggódó szeretettel szóltál Fiadról és drága Vili férjedről, aki pedig lóversenyezni járt és oda hordta azt a kis pénzt, amit mi fizettünk Neked.

Ugye, nem baj hogy egy kicsit kibeszéllek?!

Olyan jó volt nekünk Veled, mint egy családban. S ha már konyha, akkor a főztjeid! A legjobban a rántott levesedet szerettem, ezt a kis közönséges étket, amit olyan gyorsan és jól tudtál siríteni, ahogy a végén még egy-egy tojást belecsurgattál és már merted is a tányérunkba, mert azt forrón kellett enni! Azóta is fújom a nyelvem…

S végül a hited. Olyan jó erős volt, mint egy nagy hegy, mondjuk a Pilis! Kezedben a rózsafüzér, az akkor még eléggé kócoska Szent Erzsébet-templomunkban, a helyedre is emlékszem, ahol ülni szoktál, nekem jobbra, a harmadik sorban…

Drága Magdika, leginkább mégis az erős hitedet köszönöm Neked, ahogy az életed ezer buckáin mindig zokszó nélkül áteveztél, és csak úgy áradt Belőled valami jóféle meleg anyaiság. Te voltál ott a mi Máriánk, amolyan mindenes szerény kegyelem-forrás!

Tartson meg szeretetében az Úr, őrizzen egészségedben, és várj csak, a nyáron, addigra már biztosan szabadon mozoghatunk, feltétlenül megkereslek, Bertók Feri bácsi és Ávéd Tóni bácsi nevében is, addig is nagy római üdvözlet innét az Örök Városból, Laci atya

Róma, 2020. március 22.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. március 24.