A történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági háttér Isten szolgája Kaszap István életében

Kaszap István, a boldoggá avatás előtt álló egykori jezsuita novicius életéhez szolgál háttér anyagként ez az írás, amely bemutatja Magyarország társadalmi, politikai, egyházi és gazdasági helyzetét a XX. század első harmadában.

kaszap_istvan_a_novicius_250Isten szolgája, Kaszap István élete az első és a második világháború kezdetének időpontja közé esik. Születésekor, 1916. március 25-én, az ország már a háborúviselésre átállt életet élte. 1935. december 12-én bekövetkezett halála után már csupán néhány békés évet élhetett meg az ország népe. Kaszap István életének a hátterét ezért -az előzmények rövid ismertetése után- az első világháború kitörésétől a háború utáni békeéveket lezáró, és egyben a korszak magyar egyházi életének csúcspontját jelentő, Budapesten tartott, 1938-as 34. Eucharisztikus Világkongresszusig követjük figyelemmel.

Előzmények: A politikai és társadalmi helyzet az Osztrák-Magyar Monarchiában

Az 1867-ben Ausztria és Magyarország között létrejött kiegyezés a Habsburg birodalmat dualista alapon szervezte újjá. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a két független államot a közös uralkodó (egy személyben osztrák császár és magyar király) és a közös ügyek (hadügy, külügy) kötötték össze. A megegyezés értelmében a közös ügyeket közös minisztériumok intézték, ezek ellenőrzésére a két nemzet önálló parlamentje egyenlő tagszámú delegációt küldött ki. Magyarország részt vállalt az államadósságból, vállalta a közös terhek viselésének egy részét (30%) és 10 évenként megújítandó vámunióra lépett Ausztriával.

A kiegyezés érdekében tehát a Habsburg udvar lemondott a minden tekintetben egységes, egyetlen birodalom megvalósításáról. A magyar uralkodó osztály, pedig a közös ügyek elfogadásával -a dualista birodalom javára- megcsonkította a magyar állami szuverenitást. A kiegyezéssel a Habsburg-birodalom elnyerte 1918-ig fennálló formáját, alkotmányos-parlamentáris monarchia lett. A törvényhozó hatalom az országgyűlés, de biztosított volt az udvar döntő központi szerepe. Az uralkodó joga volt az országgyűlés összehívása, elnapolása, feloszlatása, a miniszterek kinevezése. A kormány köteles volt minden törvényjavaslatot mielőtt az országgyűlés elé terjesztette a királynak jóváhagyásra bemutatni. Az országgyűlés kétkamarás rendszerű volt. A képviselőház mintegy 400 tagját választották. 1913-ig a lakosság kis hányada volt csak választópolgár, a 24 évet betöltött férfiak közül azok, akik megfeleltek a szigorú vagyoni és műveltségi követelményeknek. A választás csoportos és nyílt szavazás volt. A főrendiháznak 360 tagja volt.

A kiegyezés megerősítette a Habsburg-birodalom gazdasági egységét, de akadályozta Magyarország önálló gazdasági életének kialakulását. Bár a magyar nemzeti államban is gazdasági fellendülés következett be, ez a birodalom többi részéhez képest megkésett, kiegyensúlyozatlan, az összbirodalmi érdekekhez igazodó ipari forradalmat jelentett csak. Magyarország agrár jellegű ország maradt, a gyors ütemű ipari fejlődés leginkább a mezőgazdasági iparra vonatkozott. A feudális eredetű nagybirtok-rendszer a kibontakozó kapitalizmusban is döntő tényező maradt, de a gazdasági fejlődés visszahatott a társadalom szerkezetére. A nagybirtokok jelentős hányada el nem idegeníthető és fel nem osztható, csak előre meghatározott módon örökölhető kötött ún. hitbizományi birtok volt, mely továbbra is szolgálta az arisztokrata családok fennmaradását. A középbirtokos nemesség legnagyobb része azonban, nem bírva a nagyüzemi termeléssel a versenyt, elveszítette a birtokát, az államigazgatás és a politikai élet vezető rétegévé vált, nem hagyva fel úri életmódjával. A gazdag nagypolgárság vállalatokat szervezett és vezetett, nemegyszer főúri rangot vásárolt. A parasztság és a kispolgárság társadalmi rétege széthullóban volt, sok volt közöttük az elszegényedett elem. A századfordulón mintegy 4 millió cseléd, kubikus és egyéb agrárproletár élt Magyarországon. Ezeknek egy része megélhetést talált a fejlődő iparban, másik jelentős hányaduk kivándorolt a nyomor elől.

Jelentősebb problémák forrása volt a társadalom nemzetiségi megoszlása is. A kiegyezést csak az osztrák és a magyar nemzet kötötte, ez a tény hosszabb távon súlyos problémákat okozott a soknemzetiségű Habsburg-birodalomban. Horvátország Magyarország társországaként bizonyos belső autonómiát kapott, a többi nemzetiségnek meg kellett elégednie a nyelvhasználati jog törvénybe iktatásával. Ez különösen az egyházi életben és az iskolaügyben meglehetős szabadságot biztosított, de nem adta meg a nemzeti élet teljes lehetőségét.

A katolikus egyház Magyarországon a vallásról szóló 1948:XX.tc.-ig államvallás volt. Ebben a törvényben kapta az un. bevett felekezet jelleget, amely által a bevett felekezetek rendszerében, jogilag azonos pozícióba került a többi keresztény egyházzal: a görög szertartású katolikus, a református, az ágostai evangélikus, az unitárius és a görög-keleti vagy az ortodox egyházzal. A bevett felekezet minősítés, azt jelentette, hogy ezek élvezték az állam anyagi, erkölcsi és politikai támogatását, és több-kevesebb előjoggal rendelkeztek. Mellettük találhatók az elismert felekezetek, ilyen előjogok és támogatás nélkül, végül az el nem ismertek, a törvényen kívül helyezett szekták. Az 1895:XLII.tc. az izraelita vallást is a bevett felekezetek rangjára emelte. A katolikus egyház, a felekezetek közötti egyenlősítés elmaradása, azaz nagybirtokainak megtartása révén, társadalmi-közéleti pozícióit illetően továbbra is megőrizte kiemelkedő szerepét, közjogi kiváltságainak jelentős részét. A katolicizmus primátusa azonban soha nem jelentett hegemóniát vagy kizárólagosságot, sőt, míg a többi felekezet a törvény által biztosított autonómiát élvezte, és maga dönthetett a saját ügyeiben. A katolikus egyház püspökeinek kiválasztásába, de fontos anyagi kérdésekbe is, kénytelen volt elviselni sokszor liberális vagy szabadkőműves kormányzat befolyását, mely a magyar király főkegyúri jogait gyakorolta az egyház felett.

apponyi_albert_250Az állam és az egyház viszonyának központi kérdése az un. katolikus autonómia ügye volt. A kérdést először a kormányzat vetette fel, a főpapság jogainak korlátozása igényével. A századforduló kultúrharcos légkörében, 1897-ben ült össze az 5 évig tartó Katolikus Autonómiai Kongresszus, hogy kidolgozza a katolikus egyház autonómiájának szervezeti szabályzatát. Húsz év múlva gróf Apponyi Albert kultuszminiszter szintén kidolgozott egy törvénytervezetet a katolikus autonómia megvalósítására. A különböző érdekek egyeztetése azonban egyik alkalommal se sikerült

Magyarország az első világháború alatt

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1914. július 28-án kimondott hadüzenetére az ország gazdaságilag nem volt felkészülve. Az államvezetés arra kényszerült, hogy az ország -immár félévszázada tartó- zavartalan jóléti életét súlyos megszorító intézkedésekkel átállítsa a háborús gazdálkodás követelményeinek megfelelően. Az ország lakossága így a háború miatt súlyos nélkülözéseket volt kénytelen magára vállalni a mindennapi szükségletek kielégítése terén. Ennek során röviddel a hadüzenet után felfüggesztik a vasárnapi munkaszünetet (1914. augusztus 9.) és hadikölcsön jegyzésére szólítják fel a nemzetet (1914. november 16.). Szükségessé válnak azonban a lakosság ellátását korlátozó intézkedések is. Rendelet jelenik meg arról, hogy a kenyérliszthez fele arányban lisztpótló (árpa, tengeri vagy kukorica) lisztet kell keverni (1915. február 16.). A liszt 16%-al megdrágul (1915. március 30). A fővárosban lisztutalványt vezetnek be (1915. május 3.). A kormányzat zárolja az egész évi gabonatermést, és a hadigazdálkodásra tesz intézkedéseket (1915. június 16.). Heti két hústalan napot (1915. július 5.), tejjegyet (1915. november 15.) és kenyérjegyet (1915. december 28.) vezetnek be. Sor kerül még a cukor zárolására (1916. február 9.), a mozik és színházak téli bezárására a szénhiány miatt, a szappanjegy bevezetésére (1917. március 20.) és a kenyérfejadagnak 20%-os csökkentésére (1917. március 25). A háború folytán bevezetett élelmiszer gazdálkodás ferenc_jozsef_250Magyarországon egészen 1924 közepéig tartott. A háború miatt korlátozták a polgári szabadság jogokat is. A hadiüzemekben törvényes rendelkezések szabják meg a munkafegyelmet és felfüggesztik a sztrájkjogot (1916. február 14.), a hadkötelezettséget, pedig az eddigi 50 évről 55 évre emelik fel (1916. január 21.)

A gazdasági bajoknál sokkal nagyobb azonban az emberáldozat vesztesége. Magyarország első világháborús vesztesége: 661 ezer halott, 743 ezer sebesült, 734 ezer hadifogoly. A helyzetet súlyosbította a születések számának évi 100 ezer főt meghaladó csökkenése, továbbá az 1918 szeptemberétől decemberig dühöngő spanyolnátha járvány, mely csupán októberben 44 ezer halálos áldozatot szedett az országban.

A boldog békeidőkre még emlékező lakosság békére várt. Ennek megvalósítására a legjelentősebb kísérlet akkor volt, amikor Ferenc József császár és király halála (1916. november 21.) után az Osztrák-Magyar Monarchia új uralkodója, felhasználva családi kapcsolatait, és részben az Amerikai Egyesült Államok elnöke békeközvetítő ajánlatát, ‘a győzelem nélküli békét’ próbált kötni (1917. január 22). Fáradozása sajnos nem járt sikerrel Fegyverszüneti megegyezésre csak a következő évben került sor a feltétel nélküli megadás alapján (Breszt-Litovszk: 1918. március 18., Szaloniki: 1918. szeptember 29, Padova: 1918. november 3.). A ténylegesen békét hozó békekonferencia 1919 januárjában ült össze Párizsban és Ausztria 1919. szeptember 10-én St. Germain-ben, Magyarország 1920. június 4-án Trianon-ban írta alá a békediktátumot.

Az átalakulási válság eseményei

iv__karoly_250Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása körüli válságos események meghatározták az egész utána következő kort, ezért velük részletesen kell foglalkozni.

1916. Ferenc Józsefet, IV. Károly követi a magyar trónon, Budapesten koronázzák magyar királlyá (1916. december 30.). A nemzetiségi politikusok már ekkor elkezdik előkészíteni népeik önállóságának kivívását. 1918 őszére nyilvánvalóvá lett, hogy a központi hatalmak a háborút elveszítették. A Monarchia felbomlása elkerülhetetlenné vált. I. Károly császár kiáltványában bejelentette Ausztria szövetségi alapon való átalakítását és felszólította a különböző tartományokat, alakítsák meg a maguk nemzeti tanácsait (1918. október 16.).

Ez a felhívás ugyan nem vonatkozott a magyar korona országaira, de éppen ott voltak nagyok a nemzetiségi feszültségek. A felhívás indította el a lavinát, mely maga alá temette a történelmi Magyarországot. A kormány lemondott, az ellenzéki pártok megalakították a Magyar Nemzeti Tanácsot. Kiáltványukban a háború azonnali beszüntetését és polgári demokratikus kormány alapítását követelték. 1918. október 30-án győzött Budapesten a polgári demokratikus un. őszirózsás forradalom’.

oszirozsas_forradalomA Nemzeti Tanácsba tömörült pártokból alakult az új kormány, bár forradalommal került hatalomra, igyekezett megőrizni a legitimitás látszatát. Letette az esküt a királyra. A király által(1918. október 27.) ‘homo regius’-szá tett József főherceg nevezte ki a miniszterelnökké a Nemzeti Tanács elnökét, Károlyi Mihály grófot. A kormány azonban a forradalom erejétől megriadva, rövidesen visszavonta a királynak tett esküjét és a Nemzeti Tanács előtt felesküdött ‘Magyarországra és a magyar népre’. Kiáltvánnyal fordultak a ‘világ népeihez’: a magyar nép leteszi a fegyvert, belép a Népszövetésbe, minden népnek egyenlőséget és testvériességet hirdet, területi sérthetetlenségért folyamodik.

karolyi_mihaly_2501918. november 3-án aláírták Padovában az Osztrák-Magyar Monarchia nevében a háború végét jelentő fegyverszüneti egyezményt. Az Osztrák-Magyar Monarchia gyakorlatilag ekkor már nem létezett. Új nemzeti államok keletkeztek: Csehszlovákia, az új délszláv állam Horvátországgal, Szlavóniával, Dalmáciával és Szerbiával, az Erdélyben élő románok harcolnak a terület Romániához való csatolásáért, Galicia Lengyelország része lesz. Az osztrák-német lakosságú tartományokból létrejön az önálló Ausztria. I Károly császár 1918. november 11-én, Ausztriára vonatkozóban lemondott az államügyek intézéséről. Másnap kikiáltották az Osztrák Köztársaságot. November 13-án, mint magyar király is lemondott az államügyekben való részvételről és kinyilvánította, hogy Magyarországra vonatkozóan elismeri azt az államformát, amelyet a nemzet választ. Ezzel egyidejűleg feloszlatta a magyar országgyűlést, a képviselőház kimondta a maga feloszlatását, a felsőház, pedig felfüggesztette működését. Magyarország független és önálló népköztársaság lett. A törvényhozó hatalom a Nemzeti Tanács kezébe került. A fegyverszüneti egyezmény a polgári közigazgatást a magyar kormány kezében hagyta, de a szövetséges hatalmak jogot formáltak a stratégiailag fontos helyiségek, pl. Budapest megszállására. Az ily módon kötött fegyverszünet, a környező államoknak kedvezően kijelölt demarkációs vonalak elégedetlenséget, elkeseredettséget váltottak ki szerte az országban. A csehek bevonultak az ország északi részébe (1918. november 8.). Ezzel egyidejűleg az antant hatalmak katonai missziójának vezetője is követelte a Felvidék kiürítését és átadását Csehszlovákiának (1918. december 3.). Területi követelésekkel léptek fel a románok is -az erdélyi románok Nemzetgyűlése kimondta a Romániával való egyesülést (1918. december 1.)- a szerbek, pedig megkezdték Magyarország déli részének megszállást. Németország aláírta a fegyverszüneti megállapodásokat és kikiáltják az Osztrák Köztársaságot.

A gazdasági konszolidáció lehetetlenné vált, a külkereskedelmi kapcsolatok megszűntek. A mezőgazdasági termelés visszaesése miatt romlott az élelmiszerellátás. A rohamos infláció és a nagymértékű munkanélküliség, mely főleg a megszállott területekről menekülteket érintette, megoldhatatlan feladatot jelentettek a kormány számára. A Károlyi-kormány nem látva más kiutat, lemondott, átadva az ország irányítását az egyesült szociáldemokrata és kommunista pártnak.

kun_bela1919. március 21-én kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Forradalmi Kormányzótanács alakult. Az ország lakosságához intézett kiáltványban vázolt program: szövetség Szovjet-Oroszországgal, proletárdiktatúra. Ennek azonnali megvalósítása érdekében betiltották minden párt és szövetség működését, a keresztény gazdasági, kulturális és valláserkölcsi szervezeteket is.

A hatalom átvétele után kimondták az egyház és az állam szétválasztását, megtiltották a vallás feltüntetését a hivatalos okmányokban. Elrendelték minden egyházi vagyon állami tulajdonba vételét, beleértve az összes intézményeket. Ennek végrehajtására felállították az Országos Vallásügyi Likvidáló Bizottságot., az egyházat minden anyagi eszközétől megfosztották, beleértve a földbirtokokat, házingatlanokat, de az alapítványokat és önkéntes adományokat is. Mindent megtettek a szerzetesrendek tönkretételére, hivatalosan nem oszlatták fel őket, de lehetetlenné tették a hivatásuk folytatását. Az egészségügyi és az oktatási intézményekben csak azok maradhattak, akik hajlandók voltak, tanúkkal igazoltan kijelenteni, hogy nem tekintik többé magukat egyházi személynek. Erre ígéretekkel, fenyegetésekkel, helyenként durva erőszakkal is igyekeztek rávenni, különösen a tanítással foglalkozó apácákat. Kevés eredménnyel. Több helyen a katonaság kergette szét a szerzetesek védelmére összegyúlt tömeget. Az iskolák államosítása után a hittant rendeletileg nem törölték a tantárgyak sorából, a helyi tanácsra bízták a hitoktatás engedélyezését vagy betiltását. A hatalom birtokosai a papságot tekintették a legmegbízhatatlanabb elemnek., az ellenállás legfőbb tényezőjének. Megpróbálták a rendszer szolgálatába állítani őket, főiskolai, néptanítói és mezőgazdasági oktatói tanfolyamokat hirdettek az egyházi pályát elhagyni kész lelkészek számára, hogy világi elhelyezkedésüket megkönnyítsék. A lelkészkedő papság ellenállt. A prédikációkat állandóan figyelték, helyenként betiltották. Elég volt egy hamis tanú vallomása ahhoz, hogy a papot meghurcolják, vésztörvényszék elé állítsák, sok esetben halálra ítéljék.

A vallás üldözése a katolikus öntudat feléledését is eredményezte. A templomok a diktatúra hónapjai alatt is megteltek. Sokan, akik azelőtt távol álltak az egyháztól, most áldozatkészen kapcsolódtak be támogatásába, a lelkészek segélyezésébe. A Likvidáló Hivatal nem tiltakozott az egyházközségeknek, mint magántársulatoknak létezése és működése ellen. Körrendeletben kimondta, hogy az általános gyülekezés és egyesülés szabályainak keretein belül joguk van a szervezkedésre és papjaik eltartásáról, egyházi szükségleteik fedezéséről önkéntes adományokból gondoskodhatnak.

Magyarország a két világháború között

A proletárdiktatúra nem volt hosszú életű. A Tanácsköztársaság ugyan békés úton jutott hatalomra, de annak magtartása, valamint az erőszakos társadalom átalakítás érdekében, a terror eszközéhez folyamodtak. Ez a lakosság körében zavart és sokak számára tűrhetetlen szenvedést okozott. Előkészítette az útját annak is, hogy a ‘forradalmi vörös terror’ 133 napos uralma után igen lassan konszolidáló ‘ellenforradalmi fehérterror’ következhessen, melynek következményeit megint csak a lakosságnak kellett viselni. Oroszországban a kommunisták hatalomra jutását intervenciós háborúval próbálták a nyugati hatalmak megakadályozni. Magyarországon az ország területére aspiráló szomszéd államok kaptak engedélyt a kommunista hatalom elleni támadásra. A cseh és szerb hadsereg után a román is megtámadta Magyarországot (1919.április 16.). A megszálló csapatok előre nyomulása a bolsevista kormányzatot lemondásra kényszerítette. (1919. augusztus 1.).

horthy_miklos_280A kommunista hatalom ellen két jelentős nemzeti erő szervezkedik: Bécsben egy régi politikusokból és arisztokratákból álló ‘Antibolsevista Comité’ /ABC/ (1919.április 12.), és az ország déli részén, Szegeden, ugyancsak régi politikusokból valamint katonatisztekből álló csoport, mely hadsereggel rendelkezik, és ellenkormányt alakít (1919.július 12.). A hatalomról lemondó vörös kormányzattól a ‘homo regius’, József főherceg veszi át a kormányzóként ismét az államfői hatalmat. És ideiglenes kormányt nevez ki. Az új kormány elrendelte az 1918-as októberi forradalom előtti közigazgatás és vagyoni helyzet visszaállítását. Visszaállították a háborús sajtótörvényt, korlátozták az egyesületek működését. A vallás- és közoktatási miniszter körlevélben kérte az egyházak támogatását. Biztosította őket az államosított egyházi javak visszaadásáról és a kormány részéről történő anyagi támogatásról. Megkezdték a forradalom résztvevőinek felelősségre vonását. A néhány ezerfős fegyveres erő feletti főparancsnokságot hivatalosan is a későbbi kormányzó: Horthy Miklós veszi át (1919. augusztus 7.). A kibontakozó új politikai életben két kisebb keresztény pártcsoportosulás egyesül Keresztény Szociális Párt néven és elnyeri a Magyar Katolikus Püspöki Kar támogatását (1919.augusztus 22.). A ‘homo regius’ lemond megbízatásáról, hogy az újonnan alakuló politikai pártok akadálytalanul alakíthassák ki a háború utáni Magyarország politikai arculatát. Az új nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójog alapján nemzetgyűlési választásokat tartanak (1920. január 25), amelyen a keresztény elkötelezettségű pártok elsöprő győzelmet aratnak. A nemzetgyűlés első és legfontosabb feladata az államforma megállapítása és az államfői hatalom gyakorlásának a rendezése volt. Az államforma kérdésében egyhangúlag a királyság mellett döntötta nemzetgyűlés. Az államfő személyét illetően először egy alapvető elvi kérdést kellett tisztázni: szabad-e egyáltalán a trón, vagy IV. Károly továbbra is király, aki csak kénytelen volt ideiglenesen jogai gyakorlásáról lemondani? Az egyes pártok véleménye megoszlott. A legitimisták a jogi folytonosságot hangoztatva ragaszkodtak IV. Károly személyéhez, visszatértéig valamelyik Habsburg főherceget akarták kormányzóvá választani. A liberális körök fő célja a háború előtti kormányzati módszerhez való visszatérés volt. Az un. szabad királyválasztók szerint IV. Károly nyilatkozatával a trónöröklés jogát elveszítette. Külpolitikai szempontból ez utóbbi volt a reálisabb felfogás. Az antant hatalmak és a nyugati államok nem fogadták volna el egy Habsburg-birodalom újjáéledését. Végül a nemzetgyűlés, a trón betöltésének kérdését, a békekötésig függőben hagyta, titkos szavazással 1920. március elsején Horthy Miklóst kormányzóvá választotta.

A Párizs melletti békekonferencia teljesítette – hamis statisztikai adatok alapján- az utódállamok területi követelményeit Magyarországgal szemben. A békediktátum Magyarország területét 283 ezer négyzetkilométerről, 93 ezerre, lakosságát 18, 2 millióról 7,6 millióra csökkentette. Az elcsatolt területekre nagyszámú magyar lakosság került: Ausztriába 26 ezer, Csehszlovákiába 1072 ezer, Jugoszláviába 465 ezer, Romániába 1664 ezer. Az utódállamok, Ausztria kivételével történelmi hagyománnyal nem rendelkező, új államalakulatok voltak és bennük a magyarság a ‘győzők joga’ folytán üldözött kisebbséggé válik. Az új államok a magyar köztisztviselők és értelmiségiek nagy részét kiűzik az országból Magyarországra és ezek ott kénytelenek új életet kezdeni. A terület feldarabolásával felbomlik a Monarchia évszázados gazdasági rendszere. Magyarország ásványi kincsekben és energiában szegény országgá válik. Új politikai rendszerének működési zavarai a társadalmi élet ismételt megrázkódtatásához vezetnek. Ezzel Magyarország megszűnt hadviselő fél, ellenséges állam lenni, lehetővé vált a diplomáciai kapcsolatok felvétele. A politikai élet normalizálódása után a megszálló hadseregek kivonulnak az országból.

tianon

Az események hatására alakult a Magyar Területvédő Liga felhívására a békediktátum elleni tiltakozásul az aláírás percében az ország valamennyi templomában megkondultak a harangok. prohaszka_ottokar_250A közlekedés leáll, bezárták az üzleteket, iskolákat, az egyetemet. Kezdetét veszi a két világháború közötti korszak legerősebb politikai agitációja, az irredentizmus, mely sokáig döntően befolyásolta az ország szellemi életét. A Területvédő Liga pályázatot hirdetett az ország régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A díjnyertes ima: ‘Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.’ A díjnyertes jelmondat: ‘Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!’ Egy új politikai tömörülés az Egyesült Nemzeti Kisgazda- és Földműves Párt, melynek elnökévé Prohászka Ottokár székesfehérvári püspököt választják meg, alakítja meg az első kormányt az új alkotmány szerint (1920. július 19.). Magyarországon kibontakozott egy politikai irányvonal, melyet később ironikusan ‘keresztény kurzus’-ként emlegetnek.

A külpolitikai helyzet további rendezése, a diplomáciai és gazdasági elszigeteltségből való kitörés érdekében Magyarország 1921-ben felvételét kérte a Nemzetek Szövetségébe. A kormány azt remélte, hogy így a határokon kívül rekedt magyarság érdekeit is megfelelően tudja képviselni, másrészt a békeszerződés revízióját is ki tudja harcolni., a Szövetség alapokmányai ugyanis lehetővé teszi a nemzetközi szerződések felülvizsgálatát. A Szövetségbe való felvételt akadályozta a végleges államfő kérdésének megoldatlan volta. IV. Károly nem mondott le a trónról, 1921. év folyamán kétszer is visszatért az országba. Második alkalommal a királyhű nyugat-magyarországi csapatok élén vonult Budapest felé, készen arra, hogy akár erőszakkal is lemondassa Horthy Miklós kormányzót. Legitimista tisztek, több vezető politikus és a katolikus püspöki kar egy része is támogatta tervét. A budaörsi ütközet a Horthyhoz hű katonai alakulatok gyors győzelmével végződött. Károly király az antant hatalmak megbízottai kíséretében végleg elhagyta az országot. A nemzetgyűlés a kormány javaslatára, 1921. november 3-án kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.

A királyság, mint államforma fennmaradt., a királyi széket azonban továbbra sem töltötték be. Az államfő, a választott kormányzó, csaknem összes királyi joggal felruházva, szigorúan alkotmányos módon gyakorolta a hatalmat. A törvényhozó hatalom az államfő és az általános, titkos választójog alapján két évre megválasztott nemzetgyűlés lett. 1921 tavaszán a nemzetgyűlés elfogadta az ‘állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről’ szóló törvényjavaslatokat. Ez egyrészt elejét vette a további önkényes megtorló terrorakcióknak, másrészt a kommunista pártot illegalitásba kényszeríttette.

bethlen_istvanA rendszer megszilárdulásának belpolitikai akadálya volt a kormányt támogató, stabil parlamenti többséget jelentő párt hiánya. A politikai mesterség fogásaiban tapasztalatlan keresztény nemzeti irányzat képviselőit a következő választáson tapasztalt politikusok váltják fel a vezetésben (1921. április 14.) és ezek tíz éven át, egészen az általános európai gazdasági krízis jelentkezéséig, nagyszabású konszolidációs programot tudnak megvalósítani (‘Bethlen-korszak’). Bethlen miniszterelnök konszolidációs programjának lényege: egységes kormányzópárt megalakítására szólítja fel a pártokat. Szociális békét és együttműködési készséget hirdet mindazokkal, akik hajlandók közreműködni az ország újjáépítésében. A ‘keresztény kurzus’-t egy konzervatívabb irányzat váltotta fel. Ennek a konzervatív iránynak a bázisát a politikai helyét kereső régi vezetőréteg alkotta. E réteg a maga csoportelgondolásait is igyekezett megvalósítani az új állam felépítésekor.

A Kormányzó létrehozta, pl. a Vitézi rendet (1920. szeptember 25.), melynek a bevallott hazafias célja volt ‘tömöríteni és utódaiban is jutalmaznia világháborúban és a forradalmak alatt a magyar állam védelmében kitűnt feddhetetlen honfiakat. Csakhamar kitűnt azonban, -pl. a hitbizományok létesítéséről szóló törvény bevezetésekor, hogy a hatalmon lévők Magyarországon a feudális társadalmi rend valamilyen modernkori formáját próbálják visszaállítani. A régi főrendiház felújítását 1921-ben a közvélemény még visszautasította (1921. július 20.), de öt évvel később (1926. november 14.) mégis megvalósult ennek egy modernizált változata a felsőház létesítésével, a kétkamarás törvényhozás bevezetésekor. A konzervatív kormányzat új választási törvényt vezetett be (1923. március 2.), mely leszűkítette a választásra jogosultak számát az ország lakosságának egynegyedére és a hatalmon lévő pártnak hosszú időre túlnyomó többséget biztosított. Horthy Miklós kormányzó, pedig kormányzói jogkor ismételt kiterjesztése (1933. július 7. és 1937. július 1.) és más intézkedések által próbált saját dinasztiája megalapítására lépéseket tenni.

A gazdasági konszolidációnak meg kellett birkózni a háborús veszteségeken kívül a 179 milliós aranykoronás jóvátételi fizetéssel is. Az infláció 1923-ban elérte a 2000%-ot. Szigorú feltételek mellett az ország 250 millió aranykorona kölcsönt kapott a Népszövetségtől (melynek Magyarország 1922. szeptember 18. óta rendes tagja) húsz éves határidővel, ezzel sikerült beindítani a gazdasági életet. A gazdasági élet konszolidálását azonban félbeszakította az a világméretű gazdasági válság, melynek ismert eseményei a New York-i tőzsdekrach (1929. október 24.) és a vezető bécsi bank a Creditanstalt csődje (1931. május 11.). Magyarországról 1929-es év első felében -a munkanélküliség miatt- 5900 személy vándorolt ki a tengeren túlra, főleg az USA-ba és Kanadába. A magyar lakosságnak ebben az időben több, mint fele tartozott a mezőgazdasági népességhez. A mezőgazdaság fő termékének, a búzának nemzetközi eladhatatlansága miatt az exportot a kormányzat tetemes összeggel volt kénytelen támogatni (‘boletta törvény’ 1930. július 8.). A probléma megoldására a búzaexportáló államok végül is egy nemzetközi konferencián a vetésterület csökkentését határozták el (1931. május 18.). A gazdasági krízis hatására Magyarországon rendeletileg csökkentették az állami alkalmazottak fizetését (1931. augusztus 31.). A gazdasági helyzet állandó romlása folytán a munkanélküliek száma elérte a kétmilliót (132. június 27.). A lakosság elégedetlensége utcai tüntetésekben jut kifejezésre (1932. július 27.).

Ekkor siet Németország Magyarország segítségére a búzaértékesítésben, és szerződést köt nagy mennyiségű búza felvásárlására. Ezt a szerződést ismételten megújítják. E gazdasági kapcsolatot a két ország közeledésének fontos elemévé válik. Hasonlóképpen vásárol búzát Olaszország is Magyarországtól. A hitleri Németország kialakulása és annak expanzív politikája közelebb hozza ugyanakkor egymáshoz Ausztriát és Magyarországot. A két ország vezető politikusainak találkozásai rendszeressé válnak. Dollfuss kancellár 1932. november 20-án, 1934. február 7-én, 1934. június 14-én járt Budapesten. Dollfuss meggyilkolása után Schnigg kancellár 1936. március 13-án, 1937. március 6-án, 1937. október 23-án, Miklas államelnök 1937. május 3-án tettek Budapesten látogatást. A sűrű kapcsolat felvétel sem tudta azonban Ausztriában az ‘Anschlusst’ elhárítani (1938. március 12.).

A szélsőjobboldali szervezkedés konkrét formákat öltött Magyarországon is. Több párt egyesüléséből létrejön a Magyar Nemzetiszocialista Párt, és arra készül, hogy 1938-ban átvegye a hatalmat. A szélsőjobboldali agitáció hatására Magyarországon megalkotják az első zsidótörvényt és ‘az állami rend megóvása érdekében foganasított sajtórendészeti korlátozások folytán’ a kb. 1300 lap közül 410-től megvonják a megjelenés jogát (1938.június 1.). A szélsőjobboldali agitáció Magyarországon reális társadalmi talaja volt a megoldatlan szociális helyzet. Az ország területének 40 százaléka a 4116, 300 holdnál nagyobb birtokkal rendelkező, nagybirtokos tulajdonában volt, míg a többin, több mint 1.6 millió, nagyobbrészt törpebirtokos gazdálkodott. Az országnak nem volt olyan erős ipara, mely munkalehetőséget tudott volna biztosítani a jövedelem nélküli lakosságnak. Magyar írókat, akik a társadalmi problémák orvoslása érdekében nagyhatású szociográfiai felméréseket készítettek a ‘hárommillió koldus’ életkörülményeiről, valóságfeltáró munkájukért ‘nemzetgyalázás’ címen börtönbüntetésre ítéltek. A kormányzat nem tagadta ugyan a problémákat, de a megszüntetésükre tett intézkedések elégtelenek voltak (1931. november 24., 1937. október 27., 1938. április 21.). Az is előfordult, hogy a lázadó mezőgazdasági munkásokat csendőrsortűzzel fékezték meg (1935. március 20.).

Magyarországnak az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, újra ki kellett alakítania önálló állami életét. Az ország feldarabolásával a földrajzilag egységes, gazdaságilag harmonikusan fejlett ország testből csak egy energia- és nyersanyagszegény rész maradt meg és a polgárai közül sokan kételkedtek az életképességében. Az ezeréves magyar állam az elcsatolások folytán területileg, etnikailag, kulturálisan feldarabolódott, a nemzettest egy része kisebbségi sorsba került és szabad prédájává vált az önálló állami hagyományokkal nem rendelkező, a magyarság iránt ellenséges érzésekkel viseltető utódállamoknak. Ezek a ‘történelmi igazságtétel’ jegyében gátlástalanul igyekeztek háttérbe szorítani, etnikai fejlődésében meggátolni a fennhatóságuk alá került magyar népességét. Az új magyar államnak nem volt se problémalátása, se lehetősége arra, hogy a kisebbségi sorsba került magyarságnak védelmet nyújtson.

Nem kis nehézséget jelentett Magyarország újjáépülése számára, hogy az országot körülvevő ‘utódállamok’ a békeszerződés által szerzett területeik biztosítására egymással kölcsönös szövetségre léptek Magyarország ellen. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia megbízottai már a békekonferenciához közös memorandumot juttattak el, melyben rögzítették a Magyarországgal szembeni területi követeléseiket és tiltakoztak a magyar békeküldöttség által követelt népszavazás megtartása ellen (1920. február 6.). A Magyarország által aláírt békeszerződést követően elsőnek Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság köt szövetségi szerződést arra vonatkozólag, hogy, ha a szerződő felek egyikét Magyarország részéről nem provokált támadás éri, a másik fél a megtámadott védelmére kel (1920. augusztus 14.). Hasonló tartalmú szerződést kötött Csehszlovákia és Románia, kiegészítve azzal, hogy a felek ezután a Magyarországgal szembeni külpolitikát összehangolják és egymást ilyen kérdésekben kölcsönösen tájékoztatják (1921. április 23.). Végül védelmi szövetséget és külpolitikai együttműködési szerződést kötött Jugoszlávia és Románia is (1921. június 7.). Annak ellenére, hogy Magyarország is rendes tagja a Népszövetségnek, annak a fórumnak, mely az államok egymás közötti viszonyát van hivatva rendezni, az ellene irányuló Kisantant szövetség egymás között rendszeres konferenciákat tart (pl. 1925. május 4., 1929. május 18., 136. június 6.1937. április 1.). Utóbbi konferencia az ellen is tiltakozott, hogy Jugoszlávia és Magyarország kétoldali megegyezést kössön és kimondta, hogy bármelyik tagállamnak a Magyarországgal kötendő kétoldali szerződéshez meg kell szereznie a másik két szövetséges hozzájárulását.

Magyarország a háború utáni nehézségek ellenére is lépést tartott az általános európai technikai, kulturális és társadalmi fejlődéssel. Két iskolareformot valósított meg, 1921-ben és 1934-ben. Önálló műegyetemet szervezett (1934), megindulnak a műsorszóró rádióadások (1923. március 2.) szintén megindul a polgári légi forgalom (1923),  korszerű repülőteret adnak át rendeltetésének (1937. június 20.), első ízben rendeznek Budapesten Nemzetközi Vásárt (1925. április 18.), üzembe helyezik Budapesten az első utcai telefonfülkéket (1928. december 13.), vízre bocsátották az első dunai tengerjáró hajót (1933. október 25.) Országos Közegészségügyi Intézetet létesítenek, külön9sen a népbetegségként ismert TBC leküzdésére (1920. október 23.), bevezetik a 48 órás munkahetet ( 1935. július 31.), önálló magyar Iparügyi Minisztériumot létesítenek az ipari fejlődés segítésére.

Egyház és közélet a két háború között

A háború megpróbáltatásait átélt lakosság elveszítette bizalmát a nemzeti katasztrófáért felelőssé tett régi politikai irányzatokban és a háború utáni általános, titkos választásokon a keresztény-nemzeti programmal induló irányzatokra bízta a hatalmat. A politikai földcsuszamlás felkészületlenül érte a mandátumhoz jutott közéleti embereket és csakhamar már meg kellett osztaniuk a hatalmat a többi politikai erővel. A keresztény-nemzeti gondolat ennek ellenére a korszak egyik meghatározó politikai eszméjévé vált.

A keresztény nemzeti gondolat

A keresztény nemzeti gondolatban a történelmi keresztény egyházak valláserkölcsi felfogása integrálódott. A keresztény társadalmi és politikai mozgalmaknak az egyházak társadalmi és erkölcsi tekintélye szolgált bázisul. Az új hatalom nem rendelkezett saját filozófiai rendszerrel, működésében a keresztény nemzeti gondolat valláserkölcsi alapozású útmutatása érvényesült. Az egyházak közül mint ideológiai tényező a mérvadó a katolikus volt. A protestáns egyházak keresztény nemzeti elgondolásainak legjobban a status quo konzervatizmus felelt meg. A kormányzat az egyházak által képviselt keresztény nemzeti gondolatot megpróbálta alkalmazni a napi kérdésekre is, különösen szociális tartalommal megtölteni, így vált politikai programmá.

A keresztény nemzeti gondolat egyik nagy katolikus kidolgozója, Prohászka Ottókár székesfehérvári püspök, abból indult ki, hogy a kommunizmus bukása után ‘revideáljuk kulturális céljainkat és új cégér után nézünk’. Ez csak a nemzettel összeforrott kereszténység lehet. Az osztályharc nemzetköziségével szemben nemzeti alapon kell állni. Prohászka igyekszik feltámasztani az aktív kereszténységet. Az első világháborút követő felbomlás idején a keresztény nemzeti gondolat képviselői Nemzetvédelmi Szövetséget hoztak létre, melynek keresztény nemzeti programot adó kiáltványát számos ismert egyházi személyiség írta alá. Ez gyökeres szakítást jelentett a dualizmuskori állameszmével és kereste helyette az adott alapokon az új kibontakozást. Keresztény csoportok alatt a katolikus és protestáns felekezetek tömörültek. Ezek nemzetfelfogása organikus volt ‘olyan természet adta a történelem alkotta közület -széles értelemben-, mint a család.’ Célja volt a nemzeti egység megvalósítása a kereszténység erkölcsi elvei szerint. Azonban hamarosan meg kellett állapítani, hogy a ‘keresztény nemzeti program mögött hiányzik a keresztény nemzet.’ Az egyház prófétai küldetését hangsúlyozva (‘reactio religiosa’) az egyház szociális tanítását (Rerum novarum és később a Quadragesimo Anno) alkalmazta egy csődbe jutott, súlyos katasztrófákon átesett társadalomra. Nem elégedett meg a tisztogatással, hanem magát a nemzetet kívánta megszabadítani

bangha_bela__sj_250A keresztény nemzeti gondolat másik jelentős kidolgozója, Bangha Béla SJ, így fogalmaz:

‘A nemzeti eszme Szent István óta a legmélyebb kapcsolatba került a kereszténységgel és mint keresztény nemzeti gondolat vésődött bele a nemzet fiainak lelkébe.’

A kereszténység -mondja Bangha- Magyarországot állandó társadalomformáló és fenntartó tényező, az tette naggyá a nemzetet. A keresztény nemzeti gondolat világnézeti és etikai kérdés, a társadalom és a nemzet belső megszilárdításának eszköze, csak erre épülhet fel a politika. A nemzet nem faji, nyelvi vagy származási összetartozás, hanem inkább kulturális egység. A magyarságnak sajátos magyar fejlődési útja van, ez megkívánja, hogy saját maga határozza meg, milyen irányba akar menni a keresztény világnézet követésében. A kereszténységükben nem meggyőződéses politikusok is kénytelenek voltak a keresztény politikát kezdeményezni, mert ezt kívánták a tömegek.

A keresztény nemzeti gondolat a 20-as években az egyház akkori szociális tanításának szellemében állandósult, konszolidálódott. A 30-as évek gazdasági válságának hatására azonban átalakult. Ekkor kerülnek előtérbe a konzervatizmussal korszerűsített változatai, melyet Magyarországon ‘hivatásrendiség’ néven ismerünk. A hivatásrendiség alapja egy organikus társadalomkoncepciót követő nemzetfelfogás.

A nagy történelmi kataklizmában politikai függetlenségét visszanyert ország a keresztény nemzeti államfelfogásban a nemzeti és vallási fejlődést elősegítő szellemi irányzatot kapott. Ennek egyik logikus következménye volt a napi vallásosság formáinak jelentős fellendülése. A templomok és Mária kegyhelyek, és általában a búcsújáróhelyek nagy látogatottsága, a felvirágzó egyesületi élet vagy az elmélyülő hitélet jelenségei hátterében, mindenkor megtalálható a hivatalos egyház közreműködésével integrálódott rendszer a népegyházi tömegek tudati szférájába. A közös – állami és egyházi- ünnepségek tömegmegmozdulássá válnak. A vallási és társadalmi kultusz együttesen egy történelmi korszak közgondolkodásának gerincévé, hivatalos állameszmévé lett.

Az egyház politikai szerepvállalása

zichy_janos_250Az egyház a napi politikába közvetlenül nem avatkozott be és csak kivételes esetben járult hozzá ahhoz, hogy papok ill. főpapok ilyen szerepet vállaljanak, tudatosan vállalta azonban az egyháziak és a világiak tevékeny közreműködést a közélet alapvető irányának alakításában. A politikai aktivitás színtere leginkább a törvényhozó munka volt. Az 1867-es kiegyezés utáni kétkamarás országgyűlés egyikében, a választás útján kialakított képviselőházban működött 1895-től a Katolikus Néppárt, melynek vezetői között, a katolikus arisztokraták mellett, számos egyházi személy is volt. A másikban, az országgyűlés főrendiházában, a katolikus egyház főpapjai hivataluknál fogva kaptak helyet. Az 1920-1922-es törvényhozási ciklusban nem volt olyan szerv, melynek egyháziak hivatalból tagjai lettek volna. A képviselőház mellé 1927-től megszervezték, az un. felsőházat, melynek nem törvényhozó, hanem elsősorban ‘fékező’ szerepe volt az ország politikai helyzetének alakításában. Ebben hivatalból helyet foglalt 18 katolikus egyházi személy és -választott tagként – további 7 személy. A képviselőházba politikai mandátummal átlagosan 10-12 papi személy került be a püspökök engedélye alapján. Nagyobb számban vettek részt papok a megyei és városi törvényhatósági bizottságokban. Jelentős volt az egyház kapcsolata az államapparátussal a szociálpolitika területén. Főleg a szegénygondozásban és a betegápolásban vett részt az egyház, elsősorban a szerzetesrendek és egyéb katolikus szociális szervezetek révén. A katolicizmus fő társadalmi ereje maga a felső klérus volt, ill. az irányításával működő Katolikus Akció. Ennek politikai vonalát az Ernszt Sándor prelátus és gróf Zichy János által vezetett Keresztény Párt képviselte. Ez a párt az 1920-as évek elejének politikai zűrzavarából emelkedett ki. És konszolidálódott. Magába olvasztotta a volt Katolikus Néppárt konzervatív, agrárius elemeit, de csatlakoztak hozzá más, korábban keresztény párti agráriusok is. 1925-ben alakult a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSzP), gróf Zichy János vezetésével. A konzervatív, agrárius és legitimista párt az 1920-as évek második felében és a 30-as évek első felében a második legerősebb parlamenti párt volt és 1931 végéig a kormánypárt koalíciós partnere.

A Katolikus Püspöki Kar támogatását élvező Keresztény Párt szembeszállt a nácizmussal és a nyilasokkal. Programja a konzerválás és az agrárius érdekek hangsúlyozása volt. Az 1930-as gazdasági válság mélypontján a Keresztény Párt kilépett a kormányból, mert nem értett egyet az agrárius érdekeket sértő, az alkalmazottak életszínvonalát csökkentő gazdaságpolitikával. A továbbiakban a hatalom visszaszerzésére való törekvés helyett a kormány ellenőrzésére összpontosította az erejét. A 30-as évek második felére a parlamentben és általában a politikai életben a Keresztény Párt súlytalanná vált, régi nagynevű vezetői meghaltak, visszaszorultak, a helyükbe lépő fiatalok, pedig nem tudtak szabadulni a két évtizedes rendszer támogatás ódiumától. Így a konzerváláshoz, a status quo megtartásához már nem volt, a reformok, akár a keresztény szocialista reformok elfogadásához, még nem volt erejük. A magyar polgári társadalomnak, államnak, gazdaságnak és közéletnek 1920 és 1930 között alig volt olyan területe, ahol nem lett volna jelen valamilyen formában a katolikus egyház. Ez által konszolidáló tényezővé, rendszer megtartó erővé vált.

Az egyházközségek megszervezése

A politikai élet stabilitásának összeomlása arra ösztönözte az egyházi vezetést, hogy az egyházi autonómia helyi sejtjeit, a plébániákat és egyházközségi szerveteket erősítse meg. A hangsúlyt az autonómiának alulról való kiépítésére, az új viszonyok figyelembevételével a népi önkormányzat szükségességére helyezték. A katolikus hitközségek országos méretű kiépítését 1919. május 20-án a fővárosi Központi Papneveldében, Mészáros János érseki helynők elnökletével tartott értekezlet készítette elő. Az egyházközség megszervezésével intézményessé tették a hívek addigi alkalmi anyagi támogatását az egyház részére. Egyházközségi irodákat szerveztek és – elsősorban a városokban- elkészítették a hívek névjegyzékét. Az egyházközség lett a világi hívek szervezete, az autonómia kezdetleges formája. A rendszeres egyházi adózást 1924-től vezették be az egyház és az állam által törvényesített módon., akik állami jövedelemadót fizettek, azok egyházi adóját állami közadó módjára hajtották be, a többiektől az egyházi adót, az egyházközség maga szedte be.

Az egyház anyagi erőforrásainak alapja azonban, iskoláinak, intézményeinek eltartója, az egyházi nagybirtok volt, melynek eredete a középkorra nyúlik vissza és jellegét tekintve királyi adományozásból, magánszemélyek adományozásából, öröklés és szerzés eredményeként alakult ki. Mivel a nagybirtok miatt később az egyházat sok támadás érte, fontos a tények rövid tisztázása. Az 1935-ös országos földbirtok összeírás adatai szerint a katolikus egyház tulajdonában volt az ország megművelhető területének (15.114.504 katasztrális holdnak ) 5,3%-a. Az egyházi birtokok, az un. korlátolt forgalmú birtokok kategóriájába tartoztak, melynek megművelhető területe összesen 3. 742.601 katasztrális holdat tett ki. Ebből a területből:

Állami birtok       224.645
Városok, falvak tulajdona           525.597
Közbirtokossági tulajdon             843.429
Köz- és magánalapítványi            241.066
Majorátusok (hitbizományok)  773.737
Vitézi birtokok  32.643
Római katolikus egyházi birtok  790.164
Görögkatolikus egyházi birtok   13.806
Református egyházi birtok         97.045
Evangélikus egyházi birtok          20.063
Ortodox egyházi birtok 3.529
Unitárius egyházi birtok               282
Zsidó hitközségi birtok  904
Állami és magániskolák birtoka 8.822
Pénzintézetek tulajdona             84.983
Részvénytársaságok tulajdona 82.335
Összesen            3.742.601

Katolikus  iskolahálózat

A törvény elismerte az egyházak jogát iskolák alapítására és fenntartására az állam ellenőrzése alapján. A katolikus egyház szellemi befolyásának legfontosabb bázisa az iskola volt, mivel ő tartotta fenn az alsó fokú iskoláknak több, mint kétharmad részét.

Katolikus egyesületek és intézmények

A magyar egyházban a csoportokba, egyesületekbe való szerveződés nagyon megélénkült az autonómiai mozgalom ill. a nyomában keletkezett egyházpolitikai mozgalmak hatására. Itt szerveződött a katolikus élet dinamikus, aktív rétege. A katolikus társadalmi és politikai mozgalmak mégsem tudtak nagy tömegeket megmozgatni, mer felekezeti jellegűek voltak és a hierarchiának való alárendeltségűek, fékezte kezdeményező készségüket. A katolikus szervetek vezeti a legtöbb esetben papok voltak. vagy ha ők a háttérben maradtak, akkor is érvényesítették befolyásukat. A katolikus tömörülések világi vezérkara konzervatív szemléletű volt, a reprezentatív jellegű vezető funkciók a katolikus arisztokráciát illették. A különféle katolikus társadalmi szervezeteket az Országos Katolikus Szövetség fogta, koordinálta volna, de az 1920-as évekre egy új apostoli, aktív koordináló szervezet alakult külföldi mintára, az Actio Catholica (Katolikus Akció). A gazdasági és érdekvédelmi szervezetek kivételével koordinálta valamennyi vallásos egyesület munkáját. A századforduló óta létezett még egy országos jellegű szervezet, a Katolikus Népszövetség, mely főként társadalmi- és szociális érdekvédelmi funkciót töltött be, de folytatott lapkiadó tevékenységet is. Az 1895-ben létrehozott Katolikus Néppárt társadalmi tömegszervezetévé és előiskolájává vált. 1919 után funkcióját nagyrészt a keresztény politikai párt ill. a keresztény szociális ta egyesületek és szakszervezetek vették át. A katolikus egyház szociális tanításának a gyakorlati megvalósítását tűzték ki célul a háború utáni legjelentősebb katolikus mozgalmak, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT), 100 ezer taggal, 22 népfőiskolával, a hozzá hasonló célkitűzésű leányegyesület (KALASZ) és az iparban dolgozó ifjúmunkásokat összefogó EMSZO.

Ha a katolikus szervezeteket, mozgalmakat, intézményeket funkciójuk szerint tipizáljuk, úgy a legtöbb volt közöttük az un. hitbuzgalmi egyesület. Ezek a katolikus híveket, életkor, foglalkozás és társadalmi helyzet szerinti csoportokba tömörülhettek. A tudományos és társadalmi intézmények közül a legfontosabbak voltak a könyvkiadással foglalkozó Szent István Társulat, a katolikus sajtót irányító Központi Sajtóvállalat, a katolikus írók Pázmány Egyesülete és a Katolikus tudományosságot művelő Szent István Akadémia. A Központi Sajtóvállalat részvénytársasági alapon indult meg 1918-ban, Bangha Béla jezsuita kezdeményezésére, mely egyáltalán az első magyar katolikus kezdeményezés volt arra, hogy a modern sajtó eszközével szolgálják a katolikusok Isten országának terjesztését. Katolikus értelmiségi körökben különösen, a Katolikus Szemle nevű, tudományos igényű és a jezsuiták által fenntartott Magyar Kultúra című világnézeti folyóirat volt népszerű.

Egyházi élet

Az ország területének megcsonkítása számos egyházkormányzati problémát eredményezett. Az új országhatárok 11 egyházmegyét vágtak ketté. Ezek közül a csanádi, a nagyváradi, a szatmári, a kassai és a rozsnyói egyházmegyék püspöki székhelye az elcsatolt területekre esett, míg az esztergomi, a kalocsai és a pécsi püspökség székhelye Magyarországon maradt, de területének kisebb-nagyobb része kívül maradt a határokon. Teljes egészében valamelyik utódállam területére került a zágrábi érsekség, a zengi, a boszniai, az erdélyi, a szepesi, a nyitrai és a besztercebányai egyházmegye. A 21 egyházmegyéből csak három maradt változatlanul teljes egészében Magyarországon: a székesfehérvári, a veszprémi és a váci püspökség. Az utódállamokba került egyházrészek jogfosztás és vagyon, ill. intézmények elkobzása mellett váltak kisebbségi egyházakká.

seredi_jusztinian_250Csernoch János esztergomi bíborosnak a halálával (1927. július 25.) és utódjának Serédi Jusztinián bencés szerzetesnek kinevezésével (1927. november 30.) változás állt be a magyar egyház vezetésében. A történelmi katasztrófát átélt ország -amint láttuk a közéleti vonatkozásban is- nagy elvárásokkal tekintett a vitalitásában megújult katolikus egyházra. A női szerzetesrendeknek, pl. a háború után Magyarországon maradt231 háza, 1935-ben már elérte a 409-es számot, a nővérek száma 3290-ről, 6677-re szaporodott. Hasonló fejlődésen mentek át a férfi szerzetesrendek is.

Az utolsó békeévben, 1938-ban a magyar katolikus egyház két nagyszabású vallási és egyúttal társadalmi eseményt élt át, a Szent István halálának 900. évfordulójára fényes ünnepségek keretében megrendezett Szent István évet és a 38. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számos nemzetközi vendéget mozgósító budapesti rendezvényeit (1938. május 23-29.). A fényes ünnepség a magyar katolikus egyház két háború közötti életének legkiemelkedőbb eseménye és egyben a rövid békeidő záróakkordja volt.

András Imre SJ

A szerzőről: P. András Imre SJ, 1928. október 30-án született Csíktapolcán. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte 1947-ben. Utána Szatmárnémeti keresztül eljutott Budapestre, ahol belépett a Jézus Társasága noviciátusába, a zugligeti Manrézába. Betegsége miatt fogadalmát elhalasztották, de a szerzetesrendek feloszlatása után (1950) a szegedi Szemináriumban tanult folozófiát1950-1953 között, majd elkezdte a teológiát Budapesten, amit aztán külföldre jutása után (1956) Innsbruckban fejezett be. 1959. július 26-án szentelte pappá Paul Rausch püspök. 1961-1974 között elvégezte Bécsben a szociológiai tanulmányokat az egyetemen és filozófiai doktorárust szerzett. 1961 óta Bécsben, a Magyar Egyházszociológiai Intézet igazgatója. Papi továbbképző előadásokat tartott külföldön és Magyarországon. 1990-től kezdve gyakran járt Magyarországon, ahol az újjászületett KALOT vezetőjévé választották meg. Rendszeresen jelentek meg szociológiai és történelmi tanulmányai folyóiratokban és monográfiákban.

András Imre főbb művei:

Ein Reformplan der Pfarren und Kirchen von Budapest – und sein Ergebnis. Wien, 1961

Die Entwicklung eines religiösen Ordens in Ungarn 1909-1949. 1.Teil: Wien, 1962, 2.Teil: Wien, 1964.

Verzeichnis der röm.kath. und griech. unierten Pfarreien und Filialgemeinden Ungarns. Wien,1968     Urlaub in Ungarn? Lernen Sie auch die Kirche in Ungarn kennen! München, 1967

Bilanz des ungarischen katholizismus (Morel Gyulával közösen). München, 1969

A Jézustársaság magyar provínciája 1949-1968 között. Statisztikai, történeti és időmérleg elemzés. Wien, 1969

Entstehung und Entwicklug der sogenannten ‘Völkischen Begegnung’ in Ungarn 1920-1956. Wien, 1974

Handbuch des ungarischen Katholizismus. (Morel Gyulával közösen) Wien, 1975

Aus den ungarischen Katholizismus. Göttingen, 1980

Werbung für Atheismus in Ungarn. (Morel Gyulával közösen) Wien, 1981

Kirche im Übergang. Die katholische Kirche in Ungarn. 1945-1982. (Morel Gyulával közösen) Wien, 1982

Hungarian Catholicism a Handbook.(Morel Gyulával közösen). Vienna-Toronto, 1983

Kereszténység és közösség. Róma, 1984

Kerkai Jenő emlékezete. (Szabó Ferenccel és Bálint Józseffel közösen) Bp., 1995

Az Egyház mozgástere Magyarországon. Bp., 1997

Róla szóló irodalom:

András Imre: Önéletrajz- ‘Ábel a rengetegen kívül.’  Anima Una II. (1957) 55-60

Interjú András Imrével. Anima Una 88. (1983. március) 16-18

Borbándi Gyula: András, Emerich (Imre). Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia Bp., 1990. I 29, 668

Jakab Gábor: Portré gyökerekkel. (Új) Provinciánk Hírei 22. (1993. június) 14-15

András Imre. A magyar emigrációs irodalom lexikona Bp., 1992. 34-35

Tanulmányok András Imre 70. születésnapjára. Szeged, 1998

András Imre. Magyar Nagylexikon II. Bp. 1989. 20

(Bikfalvi Géza)

Frissítve: 2016. augusztus 11.